Horizont

Varga László (59) Lentiben született. Tanárképzőt és politikai főiskolát végzett, életútjának első felét ifjúságmozgalmi megbízatások töltötték ki. Dolgozott a KISZ KB titkáraként, az Úttörőszövetség főtitkári posztját hét évig töltötte be. 1985-től tagja az MSZMP KB-nak, egészen annak megszűnéséig. Részt vesz az MSZP alakuló ülésén, a pártnak alapító tagja. 1988-ban visszajön Zalaegerszegre, először a megyei tanács elnökhelyettese, majd 1990. december végéig a tanács elnöke. A rendszerváltás után a megyei közgyűlés alelnöke, majd 1994-től két cikluson át a közgyűlés elnöke. Részt vesz az Alpok–Adria Munkaközösség, a West-Pannon Eurégió munkájában. Országos megbízatásként betöltötte a sporttörvényben életre hívott sporttanács elnöki tisztét, egészen az 1998-as megszűnéséig. 2002-től 2006-ig országgyűlési képviselő. Nős, felesége a zalaegerszegi drogambulanciát vezeti. Egyik fia főiskolát, a másik egyetemet végzett.

– A változások szele már Budapesten megérintette, a 89-es eseményeket viszont Zalaegerszegen élte meg. Milyen körülmények között került újra haza?
– 1981-től 88 nyaráig voltam az Úttörőszövetség főtitkára. Aztán hazahívtak a megyei tanács általános elnökhelyettesének. Fél év után hármas jelölés történt, a 75 tagú megyei tanács engem választott elnökévé. Két évig töltöttem be ezt a tisztséget. Bármi áron hazajönni, ez vezérelt, és nem ideológiai megfontolásból, de igazából a tanácshoz szerettem volna kerülni. A tanács úgy élt bennem, mint ahol a legtöbbet lehet tenni fontos ügyekben.
– Miért nem a pártbizottságot választotta inkább?
– Konkrétabbnak éreztem a munkát. Függetlenebb is volt az, aki a tanácson dolgozott.

– Ebben az időben már alakultak az új pártok, mozgolódás volt baloldalon is, a reformkörök országos mozgalommá nőttek. Hogyan élte meg ezeket az éveket?
– Az életutamhoz hozzátartozik, hogy a tanárképző főiskolát és a politikai főiskolát is levelező tagozaton végeztem el. A nagy szellemi feltöltődés hajtóereje, ami éri a nappalis egyetemistákat, engem nem ért. Az egymást alakító, nagy beszélgetések így kimaradtak az életemből. Soha nem tartoztam a nagy filozofáló, útkereső elmék közé, amely ezt a korosztályt jellemezte. Mindig bennem volt egy kicsit a kevésbé bátor véleménynyilvánító félszegsége. A KISZ KB-ban viszont sok impulzus ért, ott követtem végig a rendszerváltó gondolatoknak az előzményeit. Komoly műhely alakult ki, remek emberekkel. Ugyanakkor én nem tartoztam a radikális maghoz, de érdeklődéssel figyeltem a mozgásaikat. Ekkor ismertem meg Gyurcsány Ferencet, Szilvásy Györgyöt. Úgy kerültem haza 1988-ban, hogy az itteni mentalitáshoz képest egy, a reformfolyamatban sokkal előbbre járó közegből érkeztem. Nem azért, mert okosabb voltam, vagy mert a reformot, jobbat akartam, hanem mert az a közeg, amelyik körbevett, sok információval, a váltás szükségességének felismerésével vértezett fel.

– Mit gondoltak akkor, miért akar váltást a társadalom?
– Több tényező játszott közre. A gazdaság eladósodottságának mértéke, az életszínvonal megtorpanása, a versenyszellem, az anyagi érdekeltség hiánya. Érkeztek a jelek, hogy alakulnak a pártok, alakul a Fidesz kemény kritikával, véleményekkel. Éreztük, hogy vannak, akik elégedetlenek a demokráciával, aláírásokat gyűjtenek több témában is. Látszott, hogy a rendszer minden ízében mozog... Az emberek világlátása feszegeti a magyarországi kereteket. Természetesen azt hittük, hogy a változások egy megreformált szocializmussal teljesíthetők. Én akkoriban tagja voltam a párt központi bizottságának és felszólalásomban többször szóltam a többpártrendszer mellett. Ez akkor már nem tartozott hőstettnek, nem azért mondom. Tehát, amikor tanácselnök lettem, nem okozott traumát, hogy jelentkeztek a pártok szinte egymás után. Először, Czoma Kálmánnal (FKGP) találkoztam, aztán jöttek az MDF, az SZDSZ képviselői is, akik kezdetben különböző jegyzékeket küldtek. Arra kértek, a megyei tanács ne hozzon már fontos döntéseket, mert nem legitim, aztán felszólítottak, hogy mondjak le a párt KB- tagságomról, ezt egyébként aláírta valamennyi párt. Úgy érezték, nem lehet egyetlen párthoz tartozó az a megyei tanácselnök, akinek a teljes megyei akaratot kell képviselnie. Szóval kerestek a pártok képviselői, tárgyaltunk, és ez nagyon tetszett nekem.

– Miért?
– Mert volt bennük valami tartózkodás, vagy félelem, hogy mi elzárkózunk az együttműködéstől. Szó sem volt erről. Úgy gondoltam, hogy ezek mögött a pártok mögött tagság van, és az nem megy, hogy a megyei tanács 75 tagja „bezárkózik” egy terembe. Szóval, a jó szándékú beszélgetésekből, egyeztetésekből nőtt ki, hogy minden hétfőn találkoztunk az úgynevezett „pártegyeztető fórumon”.
– Miről tanácskoztak hétfőnként?
– Kezdetben arról, hogyan valósulhat meg a Zalai Hírlap, mint egyetlen napilap pártatlansága, ellenőrzése. Szerettek volna az ellenzéki pártok is megszólalni a lap hasábjain. Egyébként ezeken az egyeztetéseken az újság képviselője is mindig jelen volt.

– A megyei lap, pártlap volt. Miért a megyei tanács elnöke foglalkozott ezzel a kérdéssel.
– Azt mondták a pártok képviselői, hogy ők nem egy másik párttal akarnak egyeztetni, egyezkedni, hanem a választott tanács képviselőjével. Tőlem kértek segítséget. A heti találkozások igazán jó beszélgetések voltak. Úgy éreztem, hétről hétre nőtt a bizalom egymás iránt. Később felvetődött, hogy a megyei tanács elé kerülő témákat is beszéljük meg. Szeretnék elmondani a véleményüket. Akkoriban is kiterjedt nemzetközi kapcsolatai voltak a megyének, a külföldre menő delegációkba mindig beválasztottunk egy-egy ellenzéki képviselőt is. Emlékszem, Alsó-Ausztriába mentünk, Müller Imre (MDF) jött velünk, aki a találkozón azt mondta, hogy mi már csak átmenetileg vagyunk hatalmon, mert „elsöpör bennünket a népharag”...

– A többpártrendszert azért mégiscsak úgy képzelték el, hogy a szocialisták maradnak hatalmon, és lesz mellettük egy kis ellenzék is, nem?
– Bevallom őszintén, azt gondoltam, hogy a 90-es választásokon sokkal jobban szerepelünk, és többséget tudunk szerezni. Aztán, amikor már folytak a jelölőgyűlések, egészen más derült ki. Eszembe sem jutott, hogy Lentiben, ahová az életem kötődött, és ahol egyéni jelöltként indultam, csak a negyedik helyet szerzem meg a választásokon, és teljesen ismeretlen emberek győznek le. Ez határozottan megviselt, le sem tudnám tagadni. Képtelen voltam feldolgozni, hogy a padlás lesöprésétől, 1956 vérbe fojtásán keresztül, a szovjet csapatok magyarországi tartózkodásáig, engem tettek felelőssé... Soha életemben addig nem tudtam, hogy van vesém, vesekövem lett és kórházba is kerültem...
– Nem feltétlenül személynek szóltak a vádak, inkább egy rendszernek, melyet képviselt.

– Az eszemmel ezt tudtam, de a lelkemet szétzilálták.
– Érdemes belebetegedni a politikába?
– Abszolút nem érdemes, de nagyon bántott, hogy én felelek az egész múlt rendszerért.
– Azért biztosan voltak szebb pillanatok is...
– Az alakuló önkormányzati ülésen, amikor leköszöntem, mint tanácselnök, valami olyasmit mondtam, hogy „az alakuló rendszer, amelynek létrehozásáért magam is dolgoztam, úgy tűnik, hogy a változásokkal együtt maga alá temet”. Az egyik MDF-es képviselő oda jött hozzám a végén, és azt mondta: lehet még a politikában olyan helyzet, hogy szükség lesz arra a mentalitásra, melyet képviselek.

– Milyen volt a kapcsolata a zalaegerszegi reformkörösökkel? Nem tartozott közéjük. Miért?
– A 80-as évek végén a párt központi bizottságán belül működött a 21 fős politikai intézőbizottság, amelynek a tagja voltam. Ebben a testületben zajlott egyfajta politikai munka Pozsgay Imrével, Nyers Rezsővel, Horn Gyulával. Ők kötődtek a reformkörhöz. Engem arra szerettek volna felhasználni – és a távolságtartásom ebből adódott –, hogy az itteni reformkör szócsöve legyek a pártközpontban. Beszámoltam a reformkörösöknek arról, mi történt a KB ülésen, elvittek különböző fórumokra, figyeltek, nem vagyok-e az ortodoxok képviselője.

– 1989. július 29-én a Ságvári-gimnáziumban megtartott pártértekezleten az országban elsőként egy teljesen új pártmodell született. Bukott a régi struktúra a hajnalig tartó tanácskozáson. Hogyan élte meg, ezt a mindenki számára váratlan fordulatot?
– Keservesen. Ugyanakkor bebizonyosodott a reformkörösök számára, hogy bár nem tartozom a legradikálisabbakhoz, de a gondolataim, cselekedeteim az átalakulás irányába mutatnak. Veszteség volt számomra, hogy Karvalits Ferencet (a megyei pártbizottság első titkára volt) elveszítette a baloldal. Lehet, hogy a közvélemény nem így emlékszik, de őt nem leváltották, hanem amikor eldőlt, hogy új struktúrában fog működni a párt, azt mondta, ennek nem kíván a vezetője lenni. Ő lépett ki a rendszerből. Az új struktúrát nem tudta elfogadni.

– Ugorjunk egy nagyot. Az önkormányzati választások után az első ciklusban Pálfi Dénes elnök mellett alelnök, aztán két cikluson keresztül a megyei közgyűlés elnöke, 2002-ig. Mennyire volt átpolitizálva a testület?
– Az átalakulás jól sikerült, az első ciklusban nem voltak igazán politikai villongások. A második és harmadik ciklusban 1994-től, már vastagon bent volt a pártpolitika. Én kértem az ellenzéket, delegáljanak alelnököt mellém, de csak a kisgazdák vállalkoztak erre. 1998–2002 között jót tett volna a megyének, ha a Fidesz ad alelnököt, de mereven elzárkóztak, bolsevista trükknek tartották a kérésemet.
– Az elmúlt négy évben országgyűlési képviselő volt. Tetszett a parlamenti munka?
– Nem igazán. Nem találtam meg a helyemet, idegenül mozogtam. Egy „mezei” képviselőnek nincs sok szava, úgyhogy tudatosan nem indultam újra.

– Különböző hírek keringenek arról, hol folytatja... Felröppent, hogy esetleg indul Zalaegerszegen, a polgármesteri posztért. Mások szerint szívesen lenne újra a megyei közgyűlés elnöke.
– Egyszer már ajánlottam magamat a városnak, de az akkori szavazatok azt bizonyították, más kell Zalaegerszegnek. Életem egy része a megyéhez kötődik, így inkább megpróbálnék újra ott dolgozni, segíteni az átalakulást, Zala régión belüli pozíciójának megalapozását. Ez igazi kihívás lenne.

A közelmúltban mutatkozott be Zalaegerszegen a Mondala együttes két erdélyi tagja, Bokor Tünde és Hadnagy Árpád. A 2004 nyarán alakult zenekart egy szokatlan ötlet hívta életre: magyar népdalokat ötvözni spanyol és dél-amerikai tradicionális műfajokkal.

Az MMIK-ban megtartott koncerten a magyar népdalfeldolgozások mellett a flamenco, argentin tangó és egyéb műfaj elemei is megtalálhatók voltak. A zenekar neve egyébként a monda és a dal szó összevonásából született.
A zenekar történetéhez tartozik, hogy a „Határvidék balladái” című album felvétele után, szinte azonnal jelentkezett az igény az együttes kibővítésére, a zenei koncepció fejlődése során dél-amerikai zenészek csatlakoztak az eredeti trióhoz. A zenekar művészeti vezetője táncművészként az előadás színesítésére két női táncost is alkalmaz.