Elhunyt Kauzli József

Szépülő belváros

Rendezett városrész

Költöznének Csácsba


Elhunyt Kauzli József

Mély fájdalommal tudatjuk városunk polgáraival, hogy Kauzli József önkormányzati képviselő 2006. szeptember 10-én elhunyt. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata Kauzli Józsefet saját halottjának tekinti. Temetéséről szerető családjával együtt később gondoskodunk.

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében Dr. Gyimesi Endre polgármester

* * *
A Kauzli családban szeptember 9-én, szombaton este még élt a remény, hogy nem következik be a tragédia. Kauzli Józsefné lapunk érdeklődésére még azt mondta, bizakodnak, bár Jóska változatlanul eszméletlen, az intenzív osztályon ápolják. Hogy mi történt pontosan néhány nappal azelőtt, azt próbálták rekonstruálni a helyszínen, a Kertvárosi Lakótelepi Sportklub előtt. „Férjem éppen indult hazafelé, amikor jó szokásához híven lehajolt, hogy néhány szemetet összeszedjen az egyik hulladékgyűjtő mellett. Rosszullét következtében összeesett és olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy eszméletlen állapotban vitték a kórházba. Azóta sem tért magához.”

Kauzli József a kertvárosi 13-as választókerület képviselője volt nyolc éven keresztül. A Fidesz–KDNP–Nemzeti Szövetség ismét számított munkájára. Helyére most felesége lép, akivel évek óta együtt dolgoztak a városrész szebbé tételéért. A Fidesz ezért döntött úgy, hogy jelöltként Kauzli Józsefnét indítja az önkormányzati választásokon.

vissza az elejére


Szépülő belváros

FELÚJÍTÁS ELŐTT A CSIPKEHÁZAK

  Két funkciója is van a belvárosnak, sok-sok zalaegerszeginek itt van az otthona, míg mások csak „használják” bevásárlásra, ügyek intézésére, vagy éppen a munkahelyük kötődik a Kossuth, Ady, Mártírok vagy éppen a Kisfaludy utcához. Tolvaj Márta, a belváros (7-es számú választókerület) önkormányzati képviselője feladatának azt tartja, hogy az itt élők érdekeit képviselje. Lakóközösségekben gondolkodik, és a különféle fejlesztési elképzelések is ennek jegyében fogalmazódtak meg.

Tolvaj Márta– A Táncsics utcában megtörtént a tömbbelső teljes felújítása: csapadékvíz-elvezetés, útfelújítás. A Göcseji úton, a gyógyszertár előtt fedett autóbuszvárót alakítottunk ki, padokkal. Megvalósul rövidesen egy kivezető járda a lakók számára a Takarék-közből a városi rendőrkapitányság mellett. A Takarék-közben készül a járda- és útfelújítás és csapadékvíz-elvezetés terve. A zöldfelület megújítása már megtörtént, virágládák díszítik a házak környékét. Úgyszintén virágosítás történt a Petőfi-közben is, virágládák akadályozzák, hogy a gépkocsik szabálytalanul parkoljanak. Játszóteret is terveztünk ide, de a lakók többsége ezzel nem értett egyet, így nem épült meg.

A Kossuth utca 1. és az Eötvös utca 2–4. által határolt tömbbelsőben a garázsok lebontásra kerültek. Egy rendetlen közterületről van szó, melyet az önkormányzat a lakók összefogásával rendbe tesz. Az Európa tér lezárása megtörtént. A növényzetet folyamatosan karbantartják, szépítik, virágosítják a környezetet. A Dísz téren is történt virágosítás, és a kutat is rendbe tették. Elkészült a tér felújításának a terve is. Szeretnénk még szebbé tenni – sorolja Tolvaj Márta.

Mint mondja, elkészült a terve a régi csipkeházak felújításának is. Sok problémát kell megoldaniuk, és egy komplex felújítást: az árkádok rendbetételét, a tetőket, ahol zöldterületet alakítanának ki. Többnyire idős emberek laknak itt, a Panel-programba most nem tudtak bekerülni, de az önkormányzat igyekszik, hogy a lehetőséget ne veszítsék el. Szeretnék a csipkeházak körül a járdákat is rendbe tenni. Tehát elindult egy folyamat négyes összefogással: a kereskedők, az önkormányzat, a beruházó és a lakók közreműködésével. Rendbe tették a Tulipán-köz és a bölcsőde között a játszóeszközöket is.

– A Kossuth Lajos utcai házakon belüli, még meglévő szükséglakások lebontását is fontos feladatomnak tartom. Készen van a Hunyadi tömbbelső és a Csány tér által határolt udvar felújítási terve is – folytatja a képviselő.
Tolva Márta hangsúlyozza, a választókerületében élők véleményét közvetíti, és az érdekeiket védi. Ezt jelenti, hogy nem épül kútgarázs az OTP mögött, más helyszínt választott a közgyűlés.

vissza az elejére


Rendezett városrész

KÖZÖSSÉGI HÁZAT AVATNAK A PÁTERDOMBON

  Családi házas és lakótelepi környezetben élnek a páterdombiak. Török Zoltán, a 14. választókerület városrész képviselője szerint az itt lakók szeretik a környéket, biztonságban érzik magukat. A Pipa- és a Géva-hegyre egyre többen költöznek ki, ezért úgy gondolja, a közszolgáltatás – a közvilágítás – a hegyen élőket is megilleti. A szemétszállításra is valamilyen megoldást kell találniuk.

Török Zoltán– Szinte valamennyi utcában aszfaltoztak, a Kinizsi út kivételével, mert az a „legnagyobb falat”, ennek a felújítására a következő években kerül sor. Elkészül a Bíró Márton, a Wlasics Gyula utca aszfaltozása, és a Báthory utca komplex felújítása. A Páterdombi utcában sikerült a hulladékgyűjtést az utca közepéről a két szélére áttenni és a hulladékgyűjtőt fedetté tenni, ez az ott élők kérése volt. Két játszóteret avatunk hamarosan, a Kinizsi utcai lakótömbök belső udvaraiban. Szívem szerint a Kinizsi utca végén lévő játszóteret bővítettem volna, de az ott lakók ezt nem akarták, én pedig tiszteletben tartom az óhajukat – mondja Török Zoltán.

Beszámol arról, hogy a városrész örömére rövidesen átadásra kerül az újonnan kialakított közösségi otthonuk, a Szegfű utca 18. szám alatti földszinti helyiségekben. Kulturális rendezvényeknek, közösségteremtő alkalmaknak lesz a helyszíne.

– A két páterdombi szakiskola tornacsarnokának engedélyezési terve elkészült. A majdan felépítendő tornacsarnokon belül közösségi célokat szolgáló terek is kialakításra kerülnek. Régóta várunk már arra a pillanatra, amikor olyan pályázási lehetőségek teremtődnek, hogy a kész tervvel a város sikeresen tud pályázni. Elkészült a vasúti felüljáró terve is. Remélem, belátható időn belül az egyeztetések eredményre vezetnek, és a szükséges fedezet előteremtésével a felüljáró megépülhet – teszi hozzá Török Zoltán.

A településrészi önkormányzat már tíz éve megrendezi minden szeptemberben a Páterdombi búcsút. Az egész napos rendezvény reggel sportvetélkedővel kezdődik, majd az Oncsa-keresztnél ökumenikus istentiszteletre kerül sor. A délután a kultúráé, este, pedig utcabál zárja a városrészi búcsút, melyet a lakók megkedveltek, szívesen vesznek részt a programokon. És nem csak a páterdombiak, hanem a város más részeiről is jönnek szórakozni.

vissza az elejére


Költöznének Csácsba

TELKEK KIALAKÍTÁSA VÁRHATÓ

  Büszkék lehetünk eddigi eredményeinkre. Csács méltán Zalaegerszeg városkapuja, nem csak a környezet szépségével, az itt folyó fejlesztésekkel, de nagyon sikeres rendezvényekkel is felhívjuk magunkra az ideérkezők figyelmét. Őrizzük a kertvárosi jelleget, és szeretnénk a város példaképévé válni – fogalmazott Herkliné Ebedli Gyöngyi, aki nyolc éve az 5-ös számú választókerület önkormányzati képviselője. Minden évben három nagyrendezvénye van a városrésznek: tavasszal a borfesztivál, nyáron a közismert Csáfesz, decemberben, pedig a Mikulás-napi családi hétvége várja az érdeklődőket az egész városból.

Herkliné Ebedli Gyöngyi– Választókerületemben a legfontosabb beruházások mindig az út- és utcafelújítások. Ezen a téren az idei év is sok eredményt hozott. Teljes útfelújítás történt a bozsoki városrészben, a Szabadság utcában. Felújítottuk a Nyerges utca elejét és a Domb utca egyik fontos szakaszát, a Csácsi-hegy felé. Az egyik legfontosabb a térségben, hogy megkezdődött a Bozsoki- és Botfai-hegy ivóvíz-beruházása, ennek bozsoki szakasza az idén ősszel átadásra is kerül. Tehát lesz ivóvíz a Bozsoki-hegyen is a tulajdonosok nagy örömére – mondja.

Szeretnék bővíteni Csácsban, a keleti városrészt, külterületeket belterületbe vonni, és így újabb családi házas övezetet kialakítani, közúthálózattal együtt. Kisebb és nagyobb méretű, tájba illő telkek kerülnének kialakításra. Mindez azért vetődött fel a városrészben, mert van érdeklődés Csács iránt, egyre többen költöznének a településre.

– A környezetvédelem szintén nagyon fontos kérdés számunkra – folytatja Herkliné Ebedli Gyöngyi. – Csatlakoztunk a városrészek közötti versenyhez több helyszínen is: szemétszedési, közbiztonsági akciókat szerveztünk. Parkosítottuk a posta előtti parkoló környékét, virágosítottunk, cserjéket ültettünk a nyugdíjasklub és a polgárőr egyesület segítségével.

Példát szeretnénk mutatni a többi városrésznek azzal, hogy a közelmúltban a Damjanich és a Hét Vezér utca kereszteződésében kialakítottuk a „Jószomszédok” parkját, amit a Csáfesz-rendezvénysorozat keretében adtunk át. Ez a kis zöldövezet a településrészi önkormányzat és a városlakók közös munkájának és felajánlásainak az eredménye.

vissza az elejére


ZalaEgerszeG

Zalaegerszeg város honlapja

Zala Média online