Kultúra

Egy fesztivál megszervezésében részt venni, majd ugyanarról az eseményről tájékoztatni, furcsa helyzet. Bent is vagyok, kint is lennék, és ha még kritikai észrevételei is vannak az embernek, az már majdnem tudathasadás. Ámde így minden őszinte, és az információhiány is kizárt.

A szimpla tudósítás valahogy így szólna: A Zalaegerszegi Zenész Egyesület (ZaZeE) kezdeményezésére művészek szállták meg augusztus 31. és szeptember 3. között a Color egykori Mártírok úti gyárépületét. A Color Arts Fesztiválon a kultúra szinte minden területe képviseltette magát: képzőművészet, film, színház, muzsika. Meg egy kis street art. Igazi összművészeti üzemlátogatáson vehettek részt az érdeklődők egy különleges térben.

Hogy miért is költöztettük a „kultúrát” négy napra egy lepusztult gyárépületbe? Mert az efféle találkozás nemcsak izgalmas kihívás, hanem jót is tesz. A kultúra időnként szeret betörni olyan helyekre, amit (funkcionálisan) nem neki építettek. A változatosság és a hivatalos közegből való kiszakadás ugyanis az egyetlen túlélési esélye: mindig szüksége van valamilyen üres helyre, ahol megújulhat, feltöltődhet. Ahol másmilyennek látszódhat, mint addig. A térnek szintén fontosak ezek az akciók, hiszen az új tartalom felértékeli azt, ami egyszer már tönkrement. Gyár-újrahasznosítás, ha úgy tetszik kultúra-újrahasznosítás történt a négy nap alatt, fiatal művészekkel, s olyan irányzatokkal, amiket „normális” esetben senki nem eresztene össze.

A fesztiválon természetesen volt gyárudvar és üzemi büfé oda(nem)illő falrajzokkal és álplakátokkal. Volt vetítés a II. Göcsej Amatőrfilm- szemle anyagából. Aki pedig valami élő adásra vágyakozott, az is bőven válogathatott a programok közül. Első este divatbemutatót lehetett látni igazi manökenek nélkül, Stefán Gábor színidirektor koreográfiájával (sőt dramaturgiájával). Egészen máshogy szépült meg az egykori munkacsarnok falai között az Ecsedi Erzsébet által megformált Shirley Valentine, és a Helység kalapácsáról is lehullt a „túlnépies” manír. Csak a szöveg maradt, meg Fegyverneki Levente (Garabonciás Színpad) alakváltozásai.

Délutánonként az Irodalmi lépegetőben Molnár Zsófia közelített kérdéseivel a költészethez Zalán Tibor, Karáth Anita és Bajnóczy Zoltán versein, illetve válaszain keresztül. A fesztivál Tárlatán pedig több mint húsz, Zalaegerszeghez kötődő képzőművész mutatkozott be (a többség most először). A kiállítást azonban nem nyitotta meg senki, az anyagot nem ajánlotta szakértő a közönség figyelmébe.

A tér kinyílt, benne a tárgyak „megszentelődtek”, s a szertartással (by Nadrai Róbert) „életre keltek”. Mert az összművészeti akcióknak része a beavatás, melynek során elmosódnak a határok, és megszűnnek a (protokoll) távolságok az alkotók, a közönség és a művek között. Nem volt idea, nem volt közös „szál”, ami mentén a képek és szobrok a térbe rendeződtek (Horváth M. Zoltán azért elhelyezte őket, egyiket a másik után). A kérdés nem az volt, hogy az alkotások egymáshoz képest micsodák, és mennyit érnek, hanem hogy külön-külön a maguk teljességében milyen varázserőt hordoznak.

„Egyedülálló fesztivál, újszerű tárlatnyitó” – szóltak a visszajelzések. Ez részben igaz, hiszen Zalaegerszegen hasonló művészeti megmozdulás még nem nagyon volt (talán csak az egykori kályhagyár falai közé települt Liliom-csarnok tekinthető valamiféle elődnek). A kultúra kiemelése a megszokott környezetből, azonban nem új dolog, sőt. Már az 1960-as évek végétől megfigyelhető a kezdetben „galérián kívüli művészetnek” majd később „köztéri művészetnek” (public art) nevezett jelenség.

A művészek célja többek között az volt, hogy a kultúrát „kitelepítsék” olyan közegbe, vagy nyilvános térbe, amit nem konkrétan művészetorientált közönség használ (míg a kulturális intézmények éppen fordított céllal működnek). A Zalaegerszegi Zenész Egyesület így csupán annyiban hozott újat, hogy felismerte ennek a jelenségnek a hiányát, összegyűjtötte a felszín alatt rejlő értékeket, majd „benyomult” a kiszemelt területre.

Esténként a hangsúly a zenén volt. A húsz bűvös számnak bizonyult a fesztivál alatt, hiszen nemcsak képzőművészből, hanem zenekarból is ennyi sorakozott fel. A hajnalig tartó pop&roll találkozókon a rockzene széles irányzatai jelentek meg. Kivétel csak a Madaristan nevű formáció volt, mely direkt ez alkalomra szerveződött, s balkáni és közel-keleti motívumokat adott elő. A zenei programokon talán lehetett volna még csiszolni, több akusztikus koncertet, jazzt, igényesebb elecktro-zenéket elbírtak volna még az esték.

Az üzemlátogatás a kívánt hatást így is elérte. Aki az irodalmi műsorra volt kíváncsi, bement a színházba is, aki a Vetítőt választotta, két film között meglátogatta az Üzemi büfét, és elolvashatta az álplakátokat. A Tárlat, meg legalább olyan látogatott volt, mint a koncertterem. Ami azért nagy szám, mert a fesztivál három és fél napja alatt több mint ezren fordultak meg a helyszínen.

A művészeken és előadókon túl, az esemény értékét a ritkaság adja. Ezért talán felesleges is azon filozofálni, hogy mi lesz a gyárcsarnok sorsa, s hogy lesz-e még ott hasonló rendezvény. Ami biztos, az a meglévő kulturális „tőke”, meg az aktív szellemi műhely, és ez elég ahhoz, hogy valamely – átmenetileg – kijelölt területre a kultúra újra és újra beosonjon.

A Kölcsey Ferenc Gimnázium, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, valamint a Műemlékek Állami Gondnokságának szervezésében „Népi örökségünk” címmel Sisa Béla építésznek nyílt kiállítása az egerszegi középiskolában.

A megnyitón Tarjánné dr. Szabó Zsuzsanna, a gimnázium igazgatója köszöntötte a vendégeket és az érdeklődő diákokat. Mint hangsúlyozta: a mostani kiállítás intézményük hagyományos galériaprogramjai között, a 2006–2007-es tanév első rendezvénye, amely az egykori építési szokásokat és az elmúlt évszázadok vidéki életkörülményeit mutatja be.

A kiállítást Dobó Ágota, a Műemlékek Állami Gondnokságának általános igazgatóhelyettese nyitotta meg, aki kiemelte: a népi emlékek rendkívül fontosak, hiszen ezekből tudjuk, hogy honnét jöttünk. Ezek jelentik magyarságunkat, s megőrzésük közös jövőnk kulcsa. Magyarország a népi emlékek kincses szigete, melyet az ifjabb korosztály képviselőinek is fel kell fedezniük, tette hozzá. A program végén ifj. Horváth Károly, a Pálóczi Horváth Ádám Zeneiskola tanárának tekerőlant-előadását hallgathatták meg az egybegyűltek.

A huszonöt paravánon kiállított fotókon az 1700–1800-as évekből származó épített környezet emlékeit láthatják az érdeklődők, amely Sisa Béla munkáját dicséri. A 64 esztendős építész több mint negyven éve dolgozik a magyar népi műemlékek megmentésén, nevéhez számos könyv, kiállítás, publikáció fűződik. Tevékenysége során több mint száz emléket dolgozott fel, munkásságáért korábban Magyar műemlékvédelemért-díjjal tüntették ki.

– Kedves Gina, sokan nem hiszik el, hogy lehetséges ilyen gyorsan állami nyelvvizsgát tenni, méghozzá előtanulmányok nélkül. Kérem, mondja el, hogy sikerült elérnie ezt a nem mindennapi eredményt!
– Valójában én sem gondoltam, hogy képes leszek rá. Volt már egy nyelvvizsgám, s ahhoz bizony hosszú évekig gyűjtögettem a tudást s a bátorságot mielőtt belevágtam.
– Tavaly nyáron viszont az egyetemi vizsgaidőszak után, július elején egy egészen új nyelvet kezdett tanulni, s szeptemberben sikeres középfokú C-nyelvvizsgát tett, ráadásul egyéni tanulással, tanári segítség nélkül. Igaz?
– Valóban így történt. Egy ismerősöm javasolta, hogy próbáljak ki egy új nyelvtanulási módszert, amelynek segítségével ő néhány hónap alatt levizsgázott angolból. Ez felkeltette az érdeklődésemet, és vásároltam egy tananyagot. A módszer a Kreatív nyelvtanulás, melynek kidolgozója Gaál Ottó, aki 27 középfokú állami nyelvvizsgájával a nyelvtanulás egyéni bajnoka Magyarországon.
– Mitől más és mitől ilyen sikeres ez a módszer? Tudtommal ugyanis megtalálható a Miniszterelnöki Hivatalban, a Külkereskedelmi Főiskolán, a világbajnoki és olimpiai ezüstérmes női kézilabda-válogatottnál, az úszóválogatottnál, a magyar bíróságokon, de olyan kiváló emberek könyvespolcain is, mint pl. Freund Tamás Bolyai-díjas akadémikus vagy Szakcsi Lakatos Béla.
– Nekem az tetszett benne, hogy azonnal célnyelven kellett megszólalnom, miközben a kétnyelvű tananyag segítségével folyamatosan ellenőrizni tudtam magamat. Nem volt stressz, de volt helyette sikerélmény, visszaigazolás. Mire végigértem az anyagon, mintegy kettőszáz órát beszéltem célnyelven. Így gyorsan kialakul a beszédkészség, ráadásul nyelvtani hibáktól mentesen! A két oktatócsomag és a CD-minőségű hanganyagok a középfokú nyelvvizsga követelményeit veszik célba. Én szeretnék további nyelveket is ezzel a módszerrel elsajátítani – és belőlük nyelvvizsgázni.
– Milyen nyelvekből hozzáférhető a Kreatív Nyelvtanulási Módszer?
– Eddig angol, német, olasz, spanyol, svéd és norvég nyelvre készült tananyag.
– Ön szerint mennyi idő szükséges a tananyag elvégzéséhez?
– Nekem a nyári szünetben sok időm volt, s gyorsan haladtam, de tudtommal a tanulók többsége egy tanév alatt elvégzi. Én nem találtam drágának, a két oktatócsomag ára hanganyaggal együtt 19.900 Ft, ez alig egy tucat magánóra költségeinek felel meg.
– Úgy tudom, Zalaegerszegen lesz vásárlással egybekötött termékbemutató, amelyen Önnel személyesen is találkozhatnak az érdeklődők.
– Igen, szeptember 20-án és 27-én, szerdán az SZMK-székházban (I. em. 22-es terem) 17–19 óráig a tananyagokat bárki megtekintheti, s szívesen megosztom tapasztalataimat ezzel az új, hatékony nyelvtanulási módszerrel kapcsolatban. Azt hiszem az én történetem sok tanulságot rejt mindazok számára, akiket érdekel a nyelvtanulás. Remélem, többen lesznek olyanok, akik példámat követve kedvet kapnak ahhoz, hogy felkészüljenek egy nyelvvizsgára. Szeretettel várok minden érdeklődőt akár kérdéseivel akár problémáival jövő csütörtökön és egy héttel később az SZMK-ban. (x)