Ötvenhat-3

1956. október 23-án Budapesten egy békésnek induló, egyetemistákból álló felvonulás kezdődött, amit először a belügyminiszter betiltott, majd engedélyezett. Az egyetemistáknak ez a tüntetése szimpátiatüntetés volt a lengyelországi folyamatokkal. Lengyelországban 1956 júniusában 50 ezer munkás vonult az utcára, szabadságjogokat követelve. A potsdami tüntetésnek több mint ötven halálos áldozata és több száz sebesültje volt.

A lengyel belpolitika is éreztette hatását: Gomulka pártfőtitkár a szocialista fejlődést fontosnak tartotta, de a szovjetektől távol. Tulajdonképpen erre reagáltak a budapesti tüntetésen. Október 22-én a műszaki egyetemisták 16 pontos követelést fogalmaztak meg, az utolsó pontban az szerepelt, hogy Magyarországon is a Szovjetuniótól függetlenül folytassák a szocializmus építését.

Október 23-án látszólag megszokott életét élte Zalaegerszeg. A dolgos hétköznapok munkáját csak a rádió tudósításai törték meg, az utcákon kisebb csoportokban tárgyalták a sajtó híreit. Ezen a napon, Budapesten tartózkodott Szigeti István, az MDP másodtitkára, aki este hazaérkezve, rendkívüli megyei értekezletet hívott össze, ahol értékelték a fővárosban történteket, valamint Gerő Ernő rádióban elhangzott beszédét.

– A pártvezetés akkor pozitívan reagált a budapesti tüntetésekre. A megbeszélés után táviratot küldtek az MDP Központi Vezetőségéhez és Dénes István megyei első titkár telefonon is tájékoztatta a budapesti pártközpontot, hogy új politikai bizottság megválasztását javasolják, valamint azt, hogy Nagy Imrét a Központi Vezetőség azonnal vegye vissza a párt és az állam felső vezetésébe – mondja Csomor Erzsébet, a megyei levéltár munkatársa, az 1956 Zalaegerszegen című könyv szerzője.

Megjegyezte: a zalai helyzetértékelés arra enged következtetni, hogy a helyi pártvezetésen belül lehetett egy reformer szárny, amely megpróbált gyorsan alkalmazkodni a megváltozott helyzethez. Amennyiben volt ilyen, Dénes István nem tartozott közéjük, mert szereplése a helyi forradalomban ennek teljesen ellentmond.

– Másnap a megyei tanácson is van egy rendkívüli ülés. Ezen fasiszta csőcseléknek említik a budapesti tüntetőket. Október 26-án, amikor ez megjelent a megyei lapban, Fülöp Istvánt, a könyvtár volt igazgatóját annyira felháborította a tudósítás, hogy Varga Ferenccel, a későbbi Városi Forradalmi Tanács elnökével elmennek Török Lajoshoz, a megyei tanács elnökéhez és kérik, vonják vissza a „fasiszta csőcselék” minősítést, hiszen akkor már az egyetemisták felvonulását „forrongó, tüntető, forradalmi folyamnak” nevezték.

Október 26-án a hajnali órákban készenlétbe helyezték a lövészezredet. Reggel hét órakor az ezred parancsnoka és a párt első titkára tájékoztatták az alakulatokat a városban történő előkészületekről. Úgy határoztak, amennyiben tüntetők vonulnak a pártbizottság székháza elé, az épület biztosítására a bent tartózkodó ávósok „csak Dénes elvtárs utasítására tüzeljenek” – folytatta Csomor Erzsébet, aki ezt a napot a forradalom kezdetének nevezte.

– Reggel a közgazdasági technikum udvarán a budapesti eseményekről beszélgettek. A diákok elhatározták, hogy ők is felvonulnak. Az iskola igazgatója telefonon egyeztetett a megyei tanács oktatási osztályával. Hosszú huzavona után a technikum diákjai felvonulnak a Csány- szoborhoz, eléneklik a Himnuszt és a Szózatot, majd visszamennek az iskolába. Ezzel párhuzamosan készülődnek a zrínyisek is. Leverik a gimnázium homlokzatáról a vörös csillagot és a diákok a sapkájukra nemzetiszínű szalagot, tesznek. Mire ők elindulnak, a közgázosok visszaérnek az intézménybe.

A Zrínyi-gimnázium tanulói közben a Munkácsy utcában találkoznak az AKÖV dolgozóival. Munkások, diákok mámoros hangulatban, nemzetiszínű zászlókkal vonultak végig a városon. A megyei tanács elé már mintegy hatezer fős tömeg érkezett. Itt Török Lajos kiment, és szólt is a tüntetőkhöz. Közben a munkások egy másik csoportja a Gasparich út felé indult, a ruhagyárnál az ott dolgozók is csatlakoztak a tömeghez, és együtt indultak a vasútállomás felé. Énekelték a Kossuth-nótát, skandálták, hogy „Éljen a haza! Oroszok menjenek haza!” A vasútállomáson már hatalmas a tömeg, másnap az újság „mámoros, felszabadult, éneklő” tömegként jellemezte a kivonulókat.

A zászlókból kitépték, az állomásnál a vasutasok leverték a vörös csillagot. Az állomás előtti téren pedig ledöntötték a Felszabadulás-szobrot, és egy Kossuth-képet helyeztek el a helyén. Ekkor a megyei tanács elnöke lelkesítő beszédet mondott, alkalmi szónokok pedig a követeléseiket olvasták fel: az ország függetlenségének a helyreállítását, a szovjet csapatok távozását, amnesztiát, demokratikus alapon nyugvó kormány alakítását.

A térről a gimnazisták visszamennek az iskoláikba, a tanítóképzősök a megyei pártbizottság székházához indulnak, ahol a DISZ javaslatait átadják Dénesnek azzal, hogy juttassa el a Központi Vezetőséghez. Az állomásról a különböző foglalkozású férfiak és nők több száz fős csapata a megyei bíróság épületéhez vonul. Közben ledöntötték a zalaegerszegi „Pontház” cukrászda előtt álló Hamburger-szobrot, és az útvonalon több középületről leverték az elnyomás jelképét, a vörös csillagot. A börtönhöz érve a politikai foglyok kiadatását követelték. Sikerrel, a letartóztatottakat szabadon engedték.

– Szeretném megjegyezni, hogy a tanárok nagyon vigyáztak a diákokra – hangsúlyozza Csomor Erzsébet. – Ezért is kísérték őket a felvonulásokon. Úgy gondolták, inkább közösen vonuljanak fel, a felügyeletük mellett.
Azt mondja, október 26-a Zalaegerszegen egy mámoros nap volt. Az események, amiről eddig beszélt, reggel 8 és 12 óra között zajlottak le. Aztán, a „forradalom elment haza ebédelni”. Délután 3 óráig nem történt semmi különös a városban. Ezután viszont újabb tüntetési folyamat vette kezdetét. A tüntetők az Ady utcai pártszékház elé vonultak és követelték Dénes István első titkár lemondását.

Dénes kiment a pártház erkélyére és ezt kiáltotta a tömegnek: „Ha nem akarjátok, hogy vér folyjon, tűnjetek el!” Ez a részéről egy nagyon rossz reagálás volt egy felfokozott hangulatban. A tüntetők feloszlatására kivezényelték a katonaságot. Körülveszik az Ady úton a strand előtti részt, és könnygázgránáttal próbálják a tömeget feloszlatni. Közben többször a levegőbe is lőttek. A tragédia akkor történt, amikor kilőttek a pártbizottság ablakából: két ember, Telenkó János honvéd és a tejipari vállalat egyik sofőrje meghalt a helyszínen, többen megsebesültek.
– Nem tudjuk pontosan, hányan sebesültek meg. Negyven, ötven főre teszik ezt a számot. Sokan elmentek a kórházba, de kérik, ne jegyezzék be őket a felvételi naplóba.

Október 27-től november 4-ig, hasonlóan az ország több városához, megalakulnak a forradalmi testületek, tulajdonképpen egy demokratikus átalakítási folyamat kezdődik. A szovjet típusú tanácsokat próbálják választott küldöttekkel felcserélni, illetve átalakítani. Megalakul a Városi Forradalmi Tanács, elnöke Varga Ferenc, helyettese Pék József. Vargát november 2-án lemondatják, mert gyengekezű vezetőnek tartották és túl kompromisszumkésznek. Helyette Szerencsés Rudolf lett az elnök. Mivel Pék József később a megyei forradalmi tanácsot vezette, így Szerencsés helyettese Ostoros Károly gimnáziumi tanár lett.

– November 4-én vonultak be Zalaegerszegre a szovjet csapatok. Általában az országos tüntetéssorozat nem zárult le november 4-én és 5-én. A Kádár-kormánnyal szemben tiltakozási hullám indult el – magyarázza Csomor Erzsébet, és példaként említi, hogy a házak falára, kerítésekre különböző feliratok kerültek, például „Le a Kádárral”, vagy ahová azt írták, hogy „Éljen Kádár”, oda egy „F” betűt írtak a szó elejére. Azt, hogy Kádár behívta a szovjet csapatokat, sokan árulásnak tartották. Az utolsó megmozdulások a városban december 12–13-án voltak.


Forradalmi hangulatban.	A levert Felszabadulás-szobor.


Asszonyok tüntetnek.	Tüntetés a Csány-szobornál.