Ötvenhat-6

Bogdán Mariann, az Apáczai ÁMK igazgatója:
– Mély emlékek fűznek 56-hoz. Ezek közül is a legfontosabb az életem, hiszen éppen abban az évben születtem. A történések valódi mélységével egyébként főiskolás koromban szembesültem. Húszévesen tudtam meg, milyen időkben születtem én. Vidéki lányként Budapesten tanulva döbbentem rá, hogy olyan dolgok történtek 56-ban, melyekről senki nem beszél. Felnőtt fejjel aztán összeraktam magamban a részleteket. Még ma is emlékszem, hogy a 60-as évek elején állandóan rádiót hallgattak a nagyszüleim. Ilyenkor nekünk korán le kellett feküdnünk. Szorongató élmények fűznek ily módon ehhez a korszakhoz.

Ami pedig 56 tanulságát illeti: soha, semmilyen helyzetben senkit be nem csapok! Legfőképpen a gyerekeket nem, sajátjaimat és tanítványaimat sem. Ugyanezt követelem a körülöttem élőktől. Hazudni, véleményem szerint, a legnagyobb bűn a világon. Úgy érzem, ez lehet a legnagyobb tanulsága az 56-os eseményeknek.

Dr. Szigethy István ügyvéd:
– Hetedikes általános iskolás voltam 56-ban. Az egerszegi tüntetés napján, 26-án délelőtt tizenegykor mindenkit hazaküldtek az iskolából. Osztályfőnökünk lelkünkre kötötte: feltétlenül hazamenjünk! Mondanom se kell, az osztályból szinte mindenkivel összefutottam valahol, például a vasútállomás előtti Felszabadulási emlékmű, vagy Hamburger Jenő szobrának ledöntésénél. Édesapámmal is itt, a Pontház előtt találkoztam, ettől kezdve együtt maradtunk. Vele tartottam a bíróság épületéhez, ahol a politikai foglyok kiengedését követelte a tömeg.
Sokáig aztán nélkülöznünk kellett édesapámat, ami különösen fájó pontja a történteknek. Disszidálni nem akart, bár a városi forradalmi bizottság több tagja ezt tette. Azt mondta, nekünk itt a helyünk. Igarra utazott, Tibor öccséhez, nála húzta meg magát közel két évig. Bennünket ez idő alatt több alkalommal riasztottak fel pufajkások az éjszaka közepén, apámat keresték.

Szegénynek ráment az egészsége, és az élete a forradalomra. Mindvégig úgy nyilatkozott azonban, hogy megérte. Jómagamnak is meggyőződésem, hogy 1956. október 23-án olyan világtörténelmi lépést tett Magyarország, melynek hozadékát igazából csak évszázadok múlva tudják élvezni az emberek. Most még túl közel van 1956 ahhoz, hogy valódi történelmi jelentőségét fel tudjuk mérni. Olyan folyamatokat indítottunk el mi akkor, melyek egyszerűen megváltoztatják a világot.

Bogár Imre, a Báthory-szakközépiskola igazgatója:
– Tizenegy éves voltam 1956-ban. Miután a Berzsenyi utca 1. szám alatt laktam, meglehetősen közelében voltam a történéseknek. Jól emlékszem még, hogy október 26-án behajtották az iskola ablakainak spalettáit, bennünket pedig hazaküldtek. Bár lelkünkre kötötte az osztályfőnök, hogy menjünk haza, mi természetesen az utcán maradtunk, tevékeny részesei voltunk például a Felszabadulási emlékmű ledöntésének.
Tizenegy éves fejjel nemigen értettük, hogy miért döntik le az emberek a szobrot, miért gyújtanak gyertyát, és éneklik a Himnuszt. Azt azonban érzékeltük, hogy valami felemelő eseménynek vagyunk a részesei.

Később aztán az egyéb történésekbe is belebotlottam. Mit ad Isten, mindig éppen ott pingpongoztunk a barátaimmal – például a pártbizottság épülete mögötti garázsban, vagy a posta épületében –, ahol az események zajlottak. A lövöldözés előtt néhány perccel tessékeltek bennünket haza.
Ami számomra megmaradt 56-ból, hogy felszabadultan tudtak örülni az emberek. Mindenki boldogabbnak tűnt, mintha valami tehertől szabadultak volna meg.

Dr. Borosán Gyula, az MMIK igazgatója:
– Az 56-os forradalom történései otthon értek, hatéves voltam akkor, iskolába jártam. Édesapám otthon dolgozott, naphosszat hallgatta a rádió híreit. Az iskolába is bejöttek a tüntetők. Leszedték a falról a címert, helyére keresztet tettek. Másnap imádkozással indult a tanítás.
Igazából nem tudtuk mire vélni a történéseket, azt azonban érzékeltük, hogy valami nagyon fontos történik. Arra is emlékszem, hogy falunkból teherautóra szálltak a férfiak, és elmentek Zajdára, a laktanyába. Katonaruhákkal, fegyverekkel felszerelkezve tértek haza. Következő emlékem az oroszok bejöveteléhez fűződik.

Egy biztos: az, amit az iskolában 56-ról tanítottak nekünk, teljesen más volt, mint a valóság. Nem, vagy csak suttogva beszéltek az emberek a történtekről. A rendszerváltás környékén világosodott meg valójában, milyen jelentőséggel is bírtak az akkori események. Az öcsém keresztapja a mai napig nem mert hazajönni Svédországból. A járási forradalmi bizottság elnöke volt. Az oroszok bejövetelét követően disszidált.
Úgy vélem, büszkék lehetünk mindazokra, akik szabadok akartak lenni 56-ban, merték a kezükbe venni sorsukat. Meghatódva gondolok az 50 évvel ezelőtti történésekre.

„...mindenki szem a láncban” – Így éltünk az 50-es években címmel nyílik október 20-án kiállítás a Göcseji Múzeum időszaki kiállítótermében. A nagyszabású tárlatot ajánljuk minden érdeklődőnek.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából a múzeum a hétköznapi élet színterein és tárgyain keresztül szeretne betekintést nyújtani a korszak mindennapjaiba.
Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse szolgál a kiállítás mottójául – mondja Béres Katalin történész, a tárlat rendezője. A vers a kiállításon is megjelenik majd, nyomtatott formában körbefut az egész kiállítótérben, jelezvén: az ötvenes években minden a diktatúra keretei között zajlott. A hétköznapokba is „berendezkedett” a Rákosi-rendszer.

A tárlat nem a politikai eseményeket kívánja megmutatni, hanem az emberi közeget: utcát, hálószobát, konyhát, iskolát, munkahelyet, a benne élő emberekkel és tárgyaikkal együtt.

Két nagy részre oszlik majd a kiállítótér. A belépőt egy pártiroda (látványa) fogadja propagandaanyagokkal és jelmondattal: „Itt csak az fog történni, amit a Kommunista Párt akar!”. Az időszaki kiállítótér másik termében pedig a már említett életszínterek kerülnek bemutatásra a szegényes, primitív tárgyi világgal együtt. A falakon (dokumentumok, fotók segítségéve) különböző témák jelennek meg, közellátás, nők új szerepe, sport és kultúra.
Mivel diktatúrában élt az ország, a politika mégsem kerülhető meg teljesen.

A propaganda gépezete mindenhová beférkőzött: régi „néprádió”, hangosbeszélő és plakátok jelenítik meg az agymosás eszközeit.
A „közművesítetlen” konyhába korabeli kredenc, mosdó, mosogató, főzőedények és sparhelt kerül. A konyhaasztalról pedig nem hiányzik majd a bambisüveg és az alumínium evőeszköz sem.

A kiállított hálószobába a „Békés hálószoba” fantázianévre keresztelt garnitúra elemeiből kerül be a páros ágy, egy szekrény, két éjjeliszekrény, valamint a toalett-tükör. Az államosított zalaegerszegi kis asztalosműhelyekből létrejött Állami Asztalosipari Vállalat gyártotta, ám épp Zalaegerszegre jutott belőle kevés. A múzeum munkatársainak hosszas kutatómunka után Pókaszepetkről sikerült egyet beszerezniük.

A berendezési tárgyak, bútorok, ruhák beszerzésénél az átlaghoz próbáltunk közelíteni – folytatja Béres Katalin. – Abból indultunk ki, hogy a polgárosodott parasztság és a régi zalaegerszegi lakásokban élők életkörülményei között nem volt akkora különbség. Az infrastruktúra: a víz-, gáz- és csatornahálózat egyformán hiányzott még falun és városon. A vizsgált időszakban ráadásul hatalmas bútorínség volt, amely a fiatalokat és a városba költözőket jobban sújtotta, mint az idősebb korosztályt.

Ők megvoltak a régi bútoraikkal, és nem kellett új lakást sem berendezniük.
A ruhák esetében is hasonló volt a helyzet. Túlzottan nem volt miből válogatni, konfekció „divat” uralkodott, valamint egyszerűség és szegénység. Nem az egyéniségek korszaka volt ez. A tárlat utcáján egy kerékpárt toló férfi és egy fiatal nő babakocsival jeleníti meg majd a nyári „trendet”.

A készülő kiállításon az 1950-es évek oktatásban használt eszközei is bemutatásra kerülnek. A Göcseji Múzeumnak komoly iskolatörténeti gyűjteménye van, ám ahogy a történész fogalmaz, iskolapadból már nem állnak olyan jól. A mostani anyaghoz felhívás útján régi csővázas padokat kerestek, s találtak is Zalaszentgróton.
A bemutatásra kerülő használati tárgyak és dokumentumok által megismerhetővé válik a hétköznapok világa. Egy történelmi kort nemcsak a politikai eseményeken keresztül kell vizsgálni. A benne élők életmódja, tárgykultúrája is nélkülözhetetlen az értelmezéshez.