A tervező főépítész

Az uniós forrásokért

Kis tigrisek, nagy hozamok


A tervező főépítész

A TERVTANÁCS VÉDI AZ ÉRTÉKEKET

  Bertók Sándor, a város új főépítésze, tősgyökeres zalaegerszegi szakember, az egyetem befejezése óta a szakmájában dolgozik, s aktuális teendői mellett ma is gyakran tervezőasztalhoz ül, hiszen társtulajdonos egy korábban alapított tervezőcégnél. A városi főépítészi munkát nagy kihívásnak tekinti, de mint elmondta, nem igazán hivatalnokként szeretne dolgozni, hanem mint gyakorlati szakember, aki állandó kapcsolatot tart fenn a lakossággal és a civil szervezetekkel.

Bertók SándorA 48 esztendős főépítész édesapja is építészmérnök, aki korábban a megyei tanácson dolgozott építési osztályvezető-helyettesként. Bertók Sándor a Zrínyi Miklós Gimnáziumban érettségizett, majd 1982-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett építészmérnöki diplomát. Ezt követőn tervezőként tevékenykedett a Zalatervnél, majd pár esztendővel később, négy építésszel együtt, létrehoztak egy építészirodát.

Jelenleg ketten irányítják ezt a céget, amely a megyében és Zalaegerszegen is jelentős munkákat bonyolított már le. Nevükhöz fűződik például a zalaegerszegi OTP-székház, a Zrínyi Miklós Gimnázium tornaterme, több keszthelyi társasház, valamint hévízi, zalakarosi szállodák egyes épületrészeinek a tervezése.

– A korábbi főépítész, Inkovics László, akivel korábban éveken át egy cégnél dolgoztunk, nem vállalta tovább ezt a tisztséget. Távozása után közel egy esztendőig nem volt főépítésze Zalaegerszegnek, s bár számtalan alkalommal meghirdették a pályázatot, nem sikerült megfelelő személyt találni a posztra. Engem mindig is érdekelt volna ez a munka, ám a tervezést semmiféleképp nem akartam feladni, ezért először nem foglalkoztatott komolyan a lehetőség.

Dr. Gyimesi Endre polgármesterrel többször tárgyaltunk erről, s végül megállapodtunk abban, hogy elvállalom a munkát, de mellette a tervezőirodai teendőimet sem hanyagolom el. Úgy gondolom, mindez talán előnyös is, hiszen a gyakorlati ismereteimet folyamatosan alkalmazhatom, melynek a város lehet a haszonélvezője.

– Jelenleg melyek a legfontosabb tennivalói?
– Olyan munkákba „csöppentem bele”, amelyek már kinevezésem előtt elkezdődtek. Ilyenek például a Jánkahegy, Csács, Gálafej, Vorhota rendezési tervével kapcsolatos teendők, de fontos volt számomra az itteni tervtanács mielőbbi létrehozása is. Egy másik projektünk a Piac tér rendezési tervének részletes szabályozására irányult, amellyel szintén akadt bőven tennivalónk.

A legnagyobb feladat mégis talán Zalaegerszeg rendezési tervének a teljes felülvizsgálata lesz. Erre közbeszerzési pályázatot írtunk ki, melyen egy zalaegerszegi cég lett a nyertes. A velük kötött szerződés értelmében egy éven belül elvégzik a város rendezési tervének teljes felülvizsgálatát, majd a következő három esztendőben ennek karbantartását végzik. A jelenlegi rendezési tervet feltétlenül hozzá kell igazítani az érvényben lévő előírásokhoz, hiszen a jövőbeni fejlesztésekhez ez elengedhetetlen.

– A városi közgyűlés korábban rendeletet fogadott el a helyi településrendezési és építészeti tervtanács felállításáról, melyet fontos lépésnek tart. Miért?
– Az építési törvény kimondja, hogy minden olyan helyen, ahol nincs helyi önkormányzati tervtanács, ott a kamaráknak kell létrehozniuk ezt. A kamarák viszont nehezen tudják ezt megoldani, hiszen szűkös az anyagi lehetőségük. A törvény értelmében a tervtanács vezetője mindig a helyi főépítész, de mivel Zalaegerszegnek szinte egy éven keresztül nem volt főépítésze, nem tudott megalakulni a tervtanács.

A tervtanács fontos munkát végez, hiszen feladata a települési környezet, illetve az épített környezet alakítását és védelmét szolgáló tervek szakszerűségének és magas szakmai színvonalának elősegítése. Védi a meglévő értékeket, fejlesztési döntésekhez nyújt segítséget, s hozzájárul a településkép harmonikus alakításához. Úgy vélem, ezért lényeges, hogy a közgyűlés határozatot hozott a tervtanács felállításáról.

A városi főépítész megjegyezte: a zsinagóga melletti területen, az eredeti tervekkel ellentétben – amely szerint ott egy plázaszerű építmény épült volna –, egész biztosan egy 200 négyzetméter alapterületű kávéház épül. Ez a kérdés sok zalaegerszegit foglalkoztatott, de úgy tűnik, most pont kerül az ügy végére. Bertók Sándor szerint lényeges, hogy munkája során állandó kapcsolatot tartson fenn a civil szervezetekkel és a lakossággal, így rendszeresen felkeresi a különböző szervezetek képviselőit, de hangsúlyozta: ajtója mindenki előtt nyitva áll.

vissza az elejére


Az uniós forrásokért

ZALAEGERSZEG HELYZETE JOBB, MINT A TÖBBI VÁROSÉ

  A pénzügyi és ellenőrzési bizottság hagyományosan „ellenzéki", munkájában a fő hangsúly a költségvetés és a pénzfelhasználás véleményezésén, ellenőrzésén van. Az októberi önkormányzati választások után a közgyűlés szocialista frakciója úgy döntött, hogy e tisztséget Devecserné Óvári Ibolya (MSZP) a Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zrt. Zala Megyei Képzési Központ igazgatója töltse be. Az MSZP önkormányzati képviselője második ciklusát tölti a testületben, az elmúlt négy évben a gazdasági bizottság tagjaként dolgozott.

Devecserné Óvári Ibolya– Tíz éve dolgozom a Perfektnél, fő profilunk a pénzügyi-számviteli felnőttképzés, de cégen belül már foglalkozunk gazdasági tanácsadással. Az elmúlt időszak feladatai kényszerítettek engem is a szakmai átképzésre, ezért a pedagógusi diplomám mellé megszereztem az adótanácsadói képzettséget. Rendszeresen oktatok és vizsgáztatok – mondja elöljáróban Devecserné Óvári Ibolya.

Elődöm, a bizottsági elnöki poszton Kárászné dr. Rácz Lídia, nagy tapasztalattal és szakmai felkészültséggel rendelkezett, így az örökségben a legfontosabbnak a szakmaiságot tartom. Ugyanakkor szeretném a hangsúlyt a vállalkozási szemléletű gazdálkodásra helyezni. Az a véleményem, hogy az önkormányzat költségvetésében a legfontosabb kérdés az, honnan tudjuk a forrásokat növelni?
Azt szeretném, ha vállalkozási szemléletű költségvetési gazdálkodás valósulna meg. Arra törekszünk, hogy szakmailag megalapozott véleményt, javaslatot közvetítsen a bizottságunk az önkormányzat felé. Döntéseink nem születhetnek pártalapon.

Zalaegerszeg jövőbeni költségvetésének kiinduló helyzete a nehezedő körülmények ellenére – valamivel jobb, mint a többi városé, mivel nincs működési hitele. Sokkal nehezebb helyzetben lennénk, ha lenne – folytatja Devecserné Óvári Ibolya. Úgy gondolja, mivel a gazdálkodás körülményei folyamatosan változnak, ez másfajta gondolkodásra, hozzáállásra és cselekvésre ösztönzi az önkormányzatot.

– Vagyis elébe kell menni bizonyos dolgoknak – szögezi le. – Azon gondolkodjunk, hogyan lehet még több forrást bevonni a költségvetésbe. Ezt elsősorban nem a helyi vagyon felélésével képzelem el, hanem az európai uniós források megszerzésével. Erősíteni kell a város uniós pályázati részvételét, a lobbitevékenységet, ez utóbbit különösen a régióban. A fejlesztési, pályázati pénzek elosztása a jövőben elsősorban a régiókban történik. Ezért az érdekek egyeztetésére és összefogásra van szükség a két politikai oldal között. Ebben a polgármester úrnak különösen nagy a felelőssége.

A pénzügyi bizottság elnöke szerint a város fejlesztési elképzeléseinek kell prioritást adni. Véleményem szerint a működési kiadásokat is racionalizálni kell, és a gazdálkodásban is vannak tartalékok. Azért kívánok dolgozni, hogy az önkormányzat pénzügyi döntései továbbra is szakmailag megalapozottak legyenek, és a költségvetés legfőbb őre a pénzügyi bizottság legyen.

vissza az elejére


Kis tigrisek, nagy hozamok

HVB HOZAMHAJRÁ 2
– KIEMELKEDŐ HOZAM, BIZTONSÁGOS BEFEKTETÉS A HVB BANKNÁL

  Ma már rengeteg változatos megoldást találhatunk, ha megtakarított pénzünk számára keresünk befektetést. De vajon biztonságosak-e a nagy hozamot ígérő ajánlatok? Szerkesztőségünk utánajárt, hogy hosszú távon hogyan és mibe érdemes befektetni féltve őrzött megtakarításainkat. Munkatársunk kérdéseire Baranyai Zoltán, régiónk piacvezető bankcsoportjához, az UniCredit Grouphoz tartozó HVB Bank zalaegerszegi fiókjának igazgatója válaszolt. 

– Mit ajánl azoknak, akik magas hozamot szeretnének, de nem vállalják a magas kockázatot?
– Valóban, sokan tartanak attól, hogy a magas hozam oltárán feláldozzák a biztonságot. De ennek nem kell szükségszerűen így lennie. Mi, a HVB Banknál olyan befektetési lehetőséget dolgoztunk ki, amely ötvözi ezt a két feltételt, a kimagasló hozamelvárást és a tőkegaranciát – ez utóbbi azt jelenti, hogy a HVB Bank garanciát vállal arra, hogy a befektetett pénzét az időszak végén mindenképpen visszakapja az ügyfél. A gyakorlatban persze annál jóval többet.

Ezért hoztuk létre a Pioneer Alapkezelővel közösen a tőkegarantált alapcsaládot, amelynek tagjai óriási sikert arattak a befektetők körében. Most induló új alapunkat, a HVB Hozamhajrá 2 tőkegarantált alapot a világpiaci trendekhez igazítottuk. A HVB Bank és a Pioneer Alapkezelő közös konstrukciója a kiemelkedő hozamlehetőség mellett ígéretes befektetési távlatokat nyit, mindezt úgy, hogy a befektetett tőkét 100 százalékos garancia védi.

– Milyen újdonságot nyújt az új alap?
– A HVB Hozamhajrá 2 alappal az ázsiai, úgynevezett „kistigris” országok részvénypiacaihoz is hozzáférhetnek a befektetők. A kistigrisek, azaz Dél-Korea, Szingapúr és Tajvan gazdaságai rendkívül dinamikusan fejlődnek, ma már több iparágban is a világ élvonalába tartoznak.

A befektetési alap további érdekessége, hogy az arany és az ezüst, valamint a kőolaj is fontos szerepet kapott benne. Vezető részvénypiaci elemzők szerint mind a nemesfémek, mind a kőolaj árfolyama kedvező kilátások elé néz. A HVB Hozamhajrá 2-vel tehát ezekhez az ígéretes piacokhoz is biztonságosan hozzáférhetnek a befektetők.

– Mit kell tudni erről a befektetési lehetőségről?
– A HVB Hozamhajrá 2 alap három, eltérő kockázatú csomagot, szakszóval portfóliót versenyeztet egymással. Ezekben változó súllyal szerepelnek a már említett „kistigris” országok és árupiacok, valamint az Egyesült Államok, az EU és Japán, illetve a magyar kötvénypiac. Egyszerre szolgálja a biztonságot és a magas hozamot, hogy a befektető a 3,5 éves futamidő lejártakor a három portfólió legjobb hozamából részesedik.

Csak a HVB Bank alapjait forgalmazzák azzal a különleges módszerrel, amelyet „legjobb útvonal” eljárásnak nevezünk. Ez azt jelenti, hogy a futamidő minden negyedévében rögzítjük a legmagasabb hozamokat, s ezek átlagából számítjuk a lejáratkori hozamot. Így a befektetők számára a futamidő alatt is hasznosítjuk a kedvező piaci mozgásokat.

– Mit javasol azoknak, akik nem tudnak nagyobb összeget évekre befektetni?
– A HVB Hozamhajrá 2 már 10.000 forinttól elérhető, ezért azoknak is ajánljuk, akik csak kisebb összegeket kívánnak lekötni. Az alap december 8-ig jegyezhető fiókunkban, amely Zalaegerszegen a Kovács Károly tér 1/A szám alatt található.

vissza az elejére


ZalaEgerszeG

Zalaegerszeg város honlapja

Zala Média online