Batthyany2

A Batthyányak és Zala megye kapcsolatáról tart előadást Béres Katalin történész, a Göcseji Múzeum munkatársa a Batthyány Lajos születésének 200. évfordulójára rendezett emlékülésen. Azokat a jeles Batthyányakat mutatja be, akik az első miniszterelnök kortársai voltak, s életük, pályafutásuk egy része vagy egésze Zala megyéhez kötődött.

A történész érdeklődésünkre elmondta, hogy a kiterjedt, sokágú arisztokrata család három képviselője is ide tartozott: Batthyány Fülöp herceg (1781–1870), a nagykanizsai és homokkomáromi uradalom birtokosa, a grófi ághoz tarozó Károly (1798–1852), Zalaszentgrót földesura, és Imre (1781–1874), aki 1824-től Zala megye főispáni helyetteseként, majd 1835-től 1848-ig főispánként állt a megye élén.

Fülöp herceg sohasem lakott Zalában, Körmenden volt a birtokközpontja, de ott is csak alkalmanként tartózkodott, leginkább Bécsben élt. Azokhoz a királyhoz hű aulikus főurakhoz tartozott, akik erős nemzeti „érzülettel” rendelkeztek, így szívesen álltak minden nemes ügy mellé, amivel hozzájárulhattak az ország „csinosodásához”, fejlődéséhez.

Kevesen tudják, hogy Széchenyi után Fülöp herceg ajánlotta a második legnagyobb összeget – 50.000 Ft-ot – a Magyar Tudományos Akadémia létrehozására. A magyar nyelv ügyében is komoly tevékenységet fejtett ki, magyar–német gazdasági szótárat hozatott létre, és kötelezte jószágkormányzóit, hogy birtokain a magyar legyen a hivatali ügyintézés nyelve.

Támogatta a kanizsai iskolákat, a színházépítő mozgalmat. Nem rajta múlt, hogy végül nem sikerült állandó színházat létrehozni a városban. Emberbarát, jótevő, jóságos hercegként ismerték még a szegények is, akiket szintén gyakran támogatott.

Batthyány Károly gróf és unokatestvére, Batthyány Imre a politizáló magyar arisztokrácia „második vonalába” tartoztak, nevük a nagy reformkori politikuséhoz képest kevésbé vált ismertté. Ők voltak viszont az „élvonal” politikai segítői és támogatói, anyagilag és erkölcsileg egyaránt. Sőt, fegyvert is fogtak, ha kellett.

Béres Katalin készülő előadásából kiderül, hogy a szentgróti kastélyban élő Batthyány Károly mély barátságot ápolt a zalai reformellenzék két jeles alakjával, Deák Ferenccel és Csány Lászlóval. Deák gyakran megfordult Szentgróton, és Batthyány Károly egyik gyermekének keresztapaságát is vállalta. Az 1840-es években Szentgrót mezőváros komoly fejlődésen ment keresztül. Ekkor létesült a Kaszinó, amelynek alapításában nemcsak a gróf jeleskedett, hanem második felesége, Nádasdy Karolina is (első felesége annak testvére, Nádasdy Ernesztina volt).

A szentgróti Olvasókör közreműködésével létrehozott Kaszinó a helyi vendéglőben működött, ám a „háttérzaj” zavarta az olvasni, művelődni vágyókat. Batthyány Károly felajánlotta, hogy a vendéglő kistermét átalakíttatja, felpadlóztatja, sőt még egy díványt és egy kályhát is felajánlott a Kaszinó javára. Deák Ferenc szintén támogatta a kezdeményezést némi összeggel.

Batthyány Károly kastélyában alakult meg a Szentgróti Védegylet, ahol a haza bölcse híres szentgróti beszédét tartotta. Csány és Károly gróf kapcsolatát pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy az 1848. március 15-i pesti eseményekről Csány László egy levében szentgróti barátját értesítette először.

1848 nyarán Csány maga kérte Mészáros Lázár hadügyminisztert, hogy Károly grófot nevezze ki nemzetőr őrnagynak. Ez meg is történt, és az ekkor 50 éves arisztokrata a szántói járás nemzetőreinek parancsnoka lett. Zászlóalja 1848 őszén a Dráva-vidéken állomásozott, és október 3-án részt vett abban a hadműveletben, mely felszabadította Kanizsát a horvát megszállás alól.

Batthyány Imre a Fejér megyei Szabadbattyán és Polgárdi ura volt. Már az 1825/27-es országgyűlésen is részt vett. Volt második koronaőr és királyi főlovászmester, bíráskodott a Hétszemélyes Táblán. Jó barátságot ápolt Széchenyivel, gyakran vendégül látta őt pesti otthonában. Tagja lett a Lánchíd építésére létrehozott szervezőbizottságnak is.

Zala megyébe 1824-ben került, amikor az uralkodó főispáni helyettessé nevezte ki. 1823-ban ugyanis elődje, Amadé Antal letörte a törvénytelen újoncozás és adóbeszedés ellen tiltakozó nemesség mozgalmát, ezért a nemesek valósággal kiutálták a megyéből. Az uralkodó „felfelé buktatta”; kinevezte főispánnak, ám a valós főispáni jogokat elvette tőle, azt Batthyány Imrére bízta. Miután 1835-ben Amadé Antal meghalt, a király immár őt nevezte ki Zala megye főispánjává, mindenki megelégedésére.

A történész elmondta, hogy Batthyány Imre főispáni beiktatása sem a megszokott rend szerint zajlott. Minden nagyobb „felhajtás” nélkül, az új főispán magyar nyelven tette le az esküt Deák Ferencnek, holott azt a jelenlévő legmagasabb egyházi méltóságnak volt szokás. Sőt, a királyi leirat szerint az esküt I. Ferdinándra kellett volna letennie, de mivel az uralkodó ilyen néven osztrák császár,

s V. Ferdinánd néven volt magyar király, a közgyűlés úgy határozott, hogy ez utóbbira kell felesküdnie, tiltakozva ezzel is az ország alávetettsége ellen. Batthyány Imre főispánként általában a liberális nemességet támogatta, ezért mikor 1844 után az uralkodó eltávolította a rebellis megyék főispánjait, Batthyánynak is menni kellett, bár a főispáni címet megtarthatta. Helyére Festetics Leó személyében adminisztrátort neveztek ki.

Béres Katalin elmondta még, hogy bár a Batthyány-család nagyon széles és szerteágazó volt, a politizáló Batthyányak többsége a reformkorban az ellenzék nézeteivel szimpatizált. A szabadságharc leverése, s Batthyány Lajos kivégzése után az 1850-es évek nem kedveztek a közéletben való részvételnek, így a Zalához kötődő Batthyányak is visszavonultan éltek.

Batthyány Lajos gróf, aki szinte senkire sem hallgatott, és senkit nem engedett közel magához, mégis feltétlenül megbízott Deák Ferencben, élete utolsó pillanatáig – derül ki Molnár András történész kutatásaiból.

A két reformkori politikust nemcsak egymás kölcsönös tisztelete és megbecsülése kötötte össze, hanem – dacára a köztük lévő rangbeli, vagyoni és mentális különbségeknek – feltehetőleg barátság is kialakult közöttük. Deák 1859-ben Batthyány özvegyéhez írott levelében „a honért elvérzett barátom”-ként említette a grófot.

Az életrajzi adatokból az is kiderül, hogy a 13 éves Batthyány 1819 novemberében a győri bencés gimnáziumba került, s a Megye utcában álló egykori Zichy-palotában, Józsa József püspöki jószágkormányzó házában lakott. Ugyanebben a palotában élt ekkor a tulajdonos feleségének 16 éves unokaöccse, Deák Ferenc is, aki ekkor már a győri királyi akadémia jogi karának elsőéves hallgatója volt.

Batthyány és Deák mintegy kilenc hónapig lakott ebben a házban, ráadásul iskolába is ugyanabba az épületbe jártak; a győri királyi akadémia ugyanis azokban az években a belváros főterén álló bencés gimnázium épületében működött.

A több szempontból is valószínűsíthető ifjúkori győri találkozásra később egyikük sem utalt, a történész szerint azonban ez a kamaszkori ismeretség alapozhatta meg Batthyány gróf későbbi bizalmát Deák iránt.

Kettejük politikai nézetei és útjai az 1830-as évek végén egy hagyományosnak tekinthető alkotmányos sérelem, a szólásszabadság jogának korlátozása miatt kirobbant viták során találkoztak. Az ellenzékiek perbe fogása elleni tiltakozás egyik vezéregyénisége Deák volt.

1839-ben aztán a pozsonyi országgyűlésre szinte teljesen ismeretlenül érkező Batthyány Lajos gróf heteken belül megszervezte a felsőtábla főrendi ellenzékét, és már első országgyűlési felszólalásában a köznemesi ellenzék taktikájához igazodva követelte a szólásszabadság sérelmének orvoslását. Batthyány tulajdonképpen a Deák vezette köznemesi ellenzék liberális reformprogramját tette magáévá, a reformok kezdeményezésében azonban nagyobb szerepet szánt a nemzeti arisztokráciának.

A gróf szintén Deák Ferenc iránti tiszteletét juttatta kifejezésre, amikor részt vett Zala vármegye 1840. július 27-i közgyűlésén, ahol Deák országgyűlési záró követjelentésében vázolta a reformerek előtt álló teendőket. Deák négy héttel később, augusztus 25-én viszonozta Batthyány látogatását, és Ikerváron köszöntötte a névnapját ünneplő grófot.

Ekkortájt Deákot és Batthyányt tekintették az ellenzéki mozgalom potenciális vezéreinek, és fel is kínálták nekik ezt a szerepet. Batthyány Lajos tapasztalat hiányára hivatkozva tért ki a bizalom elől, Deák pedig azzal utasította vissza az irányító szerepet, hogy országos mozgalom csak szellemi központból irányítható, vidékről nem.

Ebben a helyzetben a Kossuth Lajos által 1841. január 2-án indított Pesti Hírlap ragadta magához a reformeszmék propagálásának kezdeményezését. Az újságírást kezdetben arisztokratikus fölénnyel lenéző Batthyány úgy látta, hogy a Hírlap hatása csökkenti a főrendi ellenzék társadalmi súlyát, ezért először keményen bírálta a szerkesztőt.

Széchenyi István ezt a vitát igyekezett felhasználni arra, hogy mind Deákot, mind Batthyányt megnyerje egy Kossuth elleni fellépéshez, és egy mérsékelt centrumpárt létrehozásához. Próbálkozásai azonban nem jártak sikerrel: sem Deák, sem a gróf nem fordult szembe Kossuthtal. Sőt, az 1842-ben megalakult Iparegyesület – melynek Batthyány az elnöke lett – egy formálódó Kossuth, Batthyány, Deák politikai szövetség első nyilvános demonstrációja volt.
Batthyány és Deák kapcsolata mindvégig megmaradt.

Mikor 1843-ban Zala vármegye közgyűlése leszavazta a nemesi adófizetésért szót emelő Deákot s javaslatát – így ő visszautasította a követi megbízást és távolmaradt az 1843/1844-es országgyűléstől – Batthyány egy küldöttség élén Kehidára utazott, hogy rávegye társát a követség elfogadására. A küldetés azonban nem járt sikerrel.

1847-ben viszont az Ellenzéki Nyilatkozat kidolgozását megelőző kehidai útja eredményesnek bizonyult, hiszen a Nyilatkozatot Deák öntötte végső formába. 1848. március 14-én este Batthyány Pozsonyba is elhívta Deákot, mert szüksége volt a zalai követ tapasztalatára, befolyására, s nem akarta nélküle megalakítani a felelős kormányt. Deák a gróf kérésére elfogadta a követi tisztséget, majd a gróf kormányában elvállalta az igazságügyi tárcát.

A Batthyány Lajossal szinte teljesen azonos politikai meggyőződésű, ám az optimista grófhoz képest kifejezetten borúlátó Deák mindvégig a miniszterelnök bizalmasa, tanácsadója és szilárd támasza volt a Béccsel folytatott tárgyalások során. A kormánytagok közül Deák állt a legközelebb a miniszterelnökhöz, aki egyedül Deák tekintélye, közjogi tudása és higgadt bölcsessége előtt hajtott fejet.

Mikor azonban 1848 decemberében Deák azt tanácsolta Batthyánynak, hogy meneküljön, a büszke gróf azt felelte, hogy „néhány hitvány év miatt” nem akar megszökni. Batthyányt egy hét múlva letartóztatták, s bár hiába kérte, hogy Deák lehessen a védőügyvédje Windischgrätz visszautasította a kérést. A védelem lehetőségétől megfosztott magyar miniszterelnök felett ezek után törvénytelenül, koncepciós politikai perben ítélkezett az osztrák katonai bíróság.