Egy „cucc”, ami örök

Olvasó manók

Civil köszönet


Egy „cucc”, ami örök

FARMEREK A GÖCSEJI MÚZEUMBAN

  Egy farmernadrág 29 műveleten keresztül s körülbelül 12 perc alatt készül el a varrodában. A nadrág később a mosodába kerül, ahol többféle kikészítési eljáráson esik át, s ilyenkor alakul ki épp a trendnek megfelelő szín vagy koptatás.

Még a bábun is jól fest...Merthogy feketét, indigó színűt, pirosat, márványkoptatottat, világoskéket, szűket, trapézt vagy párhuzamos szárút viselünk-e, az a divattól függ. Vagy a szubkultúrától? Miben is rejlik a farmer „igazisága”, mitikus volta.
A Göcseji Múzeum „Az örökéletű farmer” című kiállítással a világ legnépszerűbb ruhadarabjának egyetemes és hazai történetét, szimbolikus jelentőségét igyekszik vázolni. Az anyag a MaDok-program keretében és a Pápai Kékfestő Múzeum jóvoltából került a Néprajzi Múzeum után Zalaegerszegre.

Bár a farmer örök, a viselet funkcióját tekintve, már nem a régi. Először ugyanis munkásruha volt. Egy nevadai asszony keresett favágó férjének jó minőségű nadrágot. Jacob Davis szabómester erős, fehér pamutanyagot választott erre a célra, s mikor a zsebeket készítette, megakadt a szeme egy halom szegecsen. Ezzel rögzítette őket, s így sikerült egy igazán tartós darabot készítenie. A mester méteráru-ellátójának, Levi Straussnak megtetszett az ötlet, 1872-ben el is indította vállalkozását, 1890-ben pedig a piacra került az első 501-es.

A farmert azóta sokféle célra használták, és több társadalmi csoport is szimbólumává emelte: a ’30-as években a cowboyok viselete volt, a ’40-es években háborús igényeket elégített ki, Közép-kelet-Európában a kommunizmus éveiben az ellenállás, a szabadság, valamint a beat- és rockzenét hallgató „nagy generáció” szimbóluma lett. De miért?

A tárlat látványos installációkkal, s ma már igazi kuriózumnak számító darabokkal mutatja be a farmer történetét, gyártását, a különböző korszakok színeit, szabásait, díszítéseit, s a magyarországi előállítás mozzanatait. Nem vitrinbe rakva a ruhadarabokat, hanem szabadon belógatva a térbe; hogy meg lehessen tapintani, le lehessen emelni, magunkhoz próbálni őket.

A két fontos kérdéssel – „hogyan”, és „miért” – azonban mintha adós maradna a kiállítás. Hogy ez a bizonyos „cucc” – ahogyan a tárlatot megnyitó Hammer Ferenc szociológus (ELTE) nevezte – miért lett Igazi, Valódi farmer, és szimbolikus öltözék egy korszak fiataljai számára.

A tárlaton túlságosan egyszerű és gondtalan az átmenet favágóruhából „rocker szerkóba”. Van ugyan rengeteg fotó régi koncertekről, videóbejátszás, ahol a Lord együttes tagjai mesélnek és zenélnek, és sok-sok kabátra, nadrágra varrható címke. Láthatunk motoros rockert is teljes menetfelszerelésben. De valahogy hiányzik az ellenállás és a vágyakozás, becsempészés, megszerzés gyönyöre.

Nem jelenik meg, hogy mihez képest és kihez képest öltözködtek, viselkedtek máshogy a rockerek, beatnikek annak idején, pedig a szubkulturális szimbólumok csak az „átlaggal” összehasonlítva nyerik el jelentésüket. Nem derül ki, hogy a magyar márka (Trapper) a rockerek számára cikinek – ahogy ma mondjuk gáznak – számított. Azt ugyanis a hatalom hozta létre, hogy legyen a vasfüggönyön innen is farmernadrág, s ne az „aljas imperialista” világmárkákat hozzák be titokban. Pedig az volt az igazi, de még a külföldi gatya sem volt tökéletes. Formálni kellett.

Hammer előadásában bőven szólt erről: „a friss farmer nem farmer, a többit hozzá kellett csinálni”. Kádba ülni, koptatni drótkefével, szabdalni, rojtozni, ráírni, no és őrizni, nehogy élt vasaljanak bele. Személyre kellett szabni. Beavatni: nemcsak magát az anyagot, mint más textileket szokás, hanem „az Én farmeromat” a viselővel együtt.

Farmerban az ember feljogosítva érezte magát, hogy csajozzon, vagy hogy leüljön a földre, míg a szocialista társadalom tisztes tagja, rendes ruhában ezt nem tette meg. Itt kezdődik a nagy különbség. Ami még elfért volna a kiállítótérben a Trapper-gyártás és a rockszínpad között valahol.
A folytatás viszont teljes: farmertárgyak, iparművészeti remekek, gyerekholmik. És maga az egész kezdeményezés, hogy kutassuk és mutassuk be a kortárs kultúrát itt Zalában is.

vissza az elejére


Olvasó manók

  A napokban zárultak azok a József Attila Városi Könyvtár által meghirdetett versenyek, melyeket a városi és városkörnyéki kisdiákok számára hirdettek. Az „Olvasó manók” program résztvevői abban versengtek év eleje óta, hogy ki tud több könyvet elolvasni.

Az élen végeztek.Mint azt Horváth Anikó gyermekkönyvtáros elmondta, az idén második alkalommal hirdették meg ezt a versenyt a 3–4. osztályos korosztálynak. Összegzésként megjegyezte, míg tavaly több résztvevő akadt, de azok kevesebb könyvet olvastak el, addig az idén a kevesebb résztvevő több könyvélménnyel lett gazdagabb. Többségében lányok vettek részt a végül három részre szakadt mezőnyben.

Az élen végzők 20-nál több könyvet olvastak (Doffkay Eszter és Doffkay Réka, Liszt-iskola), a középmezőnyösök nyolcat, illetve a sort zárók 1–2 könyvet. A választható irodalomban vegyesen volt a fiúk és lányok számára érdekes olvasmány magyar és külföldi szerzőtől. A legnépszerűbb írók között volt Bálint Ágnes, Csukás István, Lázár Ervin, illetve a Durrbele Dorka sorozat kötetei.

Ez utóbbi egyike adta az ötletet a 3–6. osztályosok számára áprilisban meghirdetett „Ez vagyok én” című montázsversenyre. A diákok különböző technikák alkalmazásával mutathatták be magukat. A legszínesebb alkotások tulajdonosai, akárcsak az olvasó manók, könyvjutalomban részesültek.
A díjátadó ünnepségen részt vett Sándor Csilla, a Csodaceruza című folyóirat főszerkesztője, aki egy könyvekkel kapcsolatos vetélkedőre invitálta a gyerekeket.

vissza az elejére


Civil köszönet

LOKÁLPATRIÓTA BÁL, TIZEDSZER

   Tizedik alkalommal várta jótékonysági báljára a jó szándékú zalaegerszegieket az Együtt Zalaegerszegért Egyesület. Az est ezúttal is jó hangulatban telt az Arany Bárány Hotel télikertjében. Műsorával szórakoztatta a bálozókat a Landorhegyi-iskola kötélugró csapata, a Helikon Táncklub, ifjú színészek pedig ismert operettslágerekkel érkeztek.

Együtt a kitüntetettek.Az est fénypontja idén is a Lokálpatrióta-díj átadása volt. Az évforduló apropóján két elismerés odaítéléséről döntött az EZE tagsága, jelentette be dr. Ribiczey Pál elnök. Elsőként a 160 éves Zala Megyei Kórház főigazgatójának nyújtotta át az oklevelet, valamint Németh János és Béres János közös alkotását. Dr. Csidei Irén meghatódva mondott köszönetet a civil szervezet figyelmességéért.

– Nagyon büszke vagyok kórházunk dolgozói nevében. Számos elismerést, különféle díjakat kaptunk az elmúlt években de a helyi elismerés valahogy mindig elmaradt. Egy-egy munkatársunk megbecsülése, kitüntetése folyamatos, ám azt, hogy ez az intézmény itt van a városban, és teszi a dolgát, eddig senki sem tartotta fontosnak megköszönni. Ezért különösen nagy jelentőségű számunkra az Együtt Zalaegerszegért Egyesület elismerése – hangsúlyozta a főigazgató.

Ugyancsak Lokálpatrióta-díjat vehetett át Takács László, a ZTK FMVas Tekeklub elnöke. Takács László a közelmúltban érte el a legnagyobb sikert csapatával, a magyar bajnoki cím megszerzése mellett megnyerték tekézőink a Bajnokok Ligáját is.

– Nagyon hosszú munka eredménye volt ez a siker. Körülbelül tíz év kellett ahhoz, hogy felérjünk a csúcsra, én is tíz éve vagyok a csapat elnöke. Ennek ellenére nem vártam az elismerést, meglepetésként ért a civil szervezet díja. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik úgy ítélték meg, hogy érdemes vagyok erre az elismerésre – fogalmazott Takács László.

– Úgy gondolom, nem lehet készülni a sikerre. Valahonnan a bölcsőből hozza magával az ember ezt a képességet. Vagy benne van a génjeiben, vagy nem. Mindenki teszi a dolgát, van, aki több, van, aki kevesebb sikerrel. Nekem szerencsém volt. Olyan csapattal dolgozhatom, akikkel közösen sikerült feljutnunk a csúcsra.

A 10. lokálpatrióta bál bevételét jótékonysági célra, elsősorban az immár hagyományos Egerszegi búcsú megszervezésére fordítja az egyesület.

vissza az elejére


ZalaEgerszeG

Zalaegerszeg város honlapja

Zala Média online