Vendégségben a jéghokisok

Minden nehézséget leküzdöttek

Zöldségesbódéból indultak

 

Az egyéniben is taroltak

Távoztak a légiósok

A hétvége sporteredményei

Tízmilliárdos árbevétel a Gartnernél

 


Vendégségben a jéghokisok

A válogatott Vas testvérekkel öröm volt játszani.

Az A-csoportba feljutott magyar jégkorong-válogatott három tagja vendégeskedett Zalaegerszegen. Szélig Viktor, Vas Márton és Vas János hajdani nevelőedzőjük, Kercsó Árpád meghívására érkezett a zalai megyeszékhelyre. A válogatott játékosok találkoztak a Zalaegerszegi Titánok játékosaival, szurkolókkal. Bemutató mérkőzésen is pályára léptek.
– Nagy örömmel jöttünk Zalaegerszegre, ahol egykori nevelőedzőnk dolgozik – fogalmazott a többiek nevében Szélig Viktor. – Az újságból ismerjük az egerszegi fiatalok eredményeit. Tudjuk, itt is szeretnének egy vidéki jégkorongbázist kialakítani. A feljutást követően a sikerünk nyilván további lökést adhat a zalai bázisnak is.

vissza az elejére


Minden nehézséget leküzdöttek

HATSZOROS BAJNOK A CSUTI

  Hatalmas küzdelemben szerezte vissza a kanizsaiaktól a bajnoki címet a Zalaegerszegi Csuti Hydrocomp NB I-es sakkcsapata. A csutisok mindössze fél ponttal előzték meg a riválist, de pontegyenlőség esetén is a megyeszékhelyiek a bajnokok.

– Óriási energiákat kellett mozgósítanunk, hogy visszaszerezzük a Polgár Judittal felálló kanizsaiaktól az aranyérmet – kezdte értékelését Horváth Tamás, az egerszegiek szakmai vezetője. – Amikor a bajnokság elején le kellett adni az erősorrendet, a kanizsaiak játékosállománya nagyon erősnek tűnt, amit bizonyított a bajnokság is. Két-három hiányzó esetén is bombaerős csapattal rendelkeztek. Ha lépést akartunk tartani a riválissal, nekünk is erősíteni illett. Nálunk persze más volt a mérték, mivel a dél-zalai város együttesének jóval nagyobb volt az anyagi lehetősége. A Csutihoz igazolt három orosz játékost jó érzékkel választottuk ki, a fontos mérkőzéseken hozták a pontokat.

A bajnokságot jól kezdtük, 10,5:1,5-re legyőztük a BEAC-ot. A folytatásban hoztuk a kötelezőket. Aztán meglepetésre kikaptunk a Haladástól. Számunkra ez volt a mélypontja a bajnokságnak. Csapat-összeállítási gondokkal küzdöttünk, mivel a külföldiek hazájuk bajnokságában, valamint egyéni versenyeken is szerepelnek. A légiósok mellett hiányzott a fiatal, tehetséges ifjúsági versenyzőnk Prohászka, aki 10 partijából, 8 pontot szerzett. Megrogytunk, s tudtuk, több botlásra nincsen lehetőségünk.

– A vereség ellenére sikerült a talpra állás.
– Szerencsére, a folytatásban hoztuk a kötelezőket, és a kanizsaiak elleni rangadón a legerősebb csapattal álltunk fel, 7:5-re nyertünk, ami óriási erőt adott a folytatásra. Dél-zalai ellenlábasunk óriási energiákat mozgósított, nagyon feljött ránk az utolsó forduló előtt. Ráadásul ők a gyengébb képességű Kazincbarcikával, mi a bronzérmes Pakssal találkoztunk. A többi már ismert, 3 pontos előnyünkből felet megtartottunk, és hatodszor lettünk bajnokok.

– Az utolsó fordulót leszámítva mi döntött a Csuti javára?
– Úgy vélem, a kanizsaiaknál van egy belső feszültség, szerintem túlerősítették a csapatot. Magyar mindössze három, kanizsai egy sem szerepelt. Az egykori helyiek, valamint a régebben szerepelt magyar játékosok nehezebben élik meg ezt a szituációt. Itt mindig játszott, és a jövőben is játszik egy egerszegi mag.

Ez mindenképpen pozitív dolgot jelent a nehéz helyzetekben. Nálunk a női tábla is rendkívül eredményes volt, Mádl Ildikó biztosan hozta pontokat. A kanizsaiaknál viszont hiába szerepelt Polgár Judit, csak háromszor ült asztalhoz, helyettese csak 50 százalékot teljesített. A már említett ifjúsági játékosunk, Prohászka is remekelt. Gyenge pont nem volt a csapatban, mert ha van, akkor nem mi vagyunk a bajnokok.

– A két csapat között anyagilag nagy volt a különbség. Ebből a szemszögből milyen évet zárt a Csuti?
– Őszintén megmondom, most is vannak elmaradásaink a fizetés terén. Ebből a szemszögből nézve még értékesebbnek tűnik bajnoki címünk. A lemaradás nem oda vezetett, hogy megsértődtek a játékosok, hanem kettőzött erővel küzdöttek.

Igazi profizmusról tettek tanúságot. Remélem, a szponzorok megmozdulnak az irányunkba. Természetesen az eddigi támogatók segítségét is köszönjük. Hét évvel ezelőtt még a város támogatása volt túlsúlyban, mára ez megfordult. Bizakodom, hogy a létesítményhelyzetünk is rendeződik, és jövőre harcba indulhatunk a hetedik aranyérmünkért.

vissza az elejére


Zöldségesbódéból indultak

HARMINCÖT ÉVES A ZTE SK

  Nemrég ünnepelték 35. szülinapjukat a ZTE súlyemelői. Vörös Zoltán, aki ma a klub szakágvezetője, ott volt a megalakuláskor is. 

– Vezetésemmel jött létre a szakosztály – emlékezett a kezdetekre Vörös Zoltán. – Az első szakosztály a Z. Vasútnál alakult meg, ott már nevelődött jó pár tehetséges sportoló. Az országos ifi csapatbajnokságon a vasút sportolói bronzérmesek lettek. Az eredmények hatására az akkori sportvezetés úgy döntött, hogy a súlyemelés kerüljön be az országosan kiemelt ZTE-be. Tették mindezt azért, hogy jobb körülmények közé kerüljön a sportág.

Engem kértek fel a szakosztály megszervezésére. A ZTE-hez csatlakozva megteremtődött a sportiskolai képzés alapja is. A folytatásban több tehetséges fiatal nevelődött ki a szakosztályban. A teljesség igénye nélkül; a korosztályos válogatottak Marosi Ferenc és Mihályka Tibor, sőt ifj. Tancsics László olimpikon is a ZTE neveltje volt. Persze a sikerekhez kelletek kiváló edzők is, a régebbiek közül Márkus Tivadar, Szabó Bálint.

A maiakat említve: id. Tancsics László, Dejcsics Zoltán. A sportoláshoz persze kellett pénz is, amelyet a klubnál társadalmi munkában dolgozó vezetők biztosítottak. Varga József, dr. Székelyhidi György, Ferenczi Miklós szakosztályvezetőként rengeteget tettek a súlyemelő sportágért. Nagyon sok segítséget kaptunk a megyei szövetségtől is, itt Kiss Róbert elnök áldozatos munkáját emelném ki.

Az eredmények mellett a 35 év során sok problémán, nehézségen is úrrá kellett lenni. A súlyemelők leginkább a létesítményellátottság terén voltak mostohagyerekek. Zöldségesbódéból indultak, következett a Munkácsy úti szűkös terem, a Városi Sportcentrum, ahol éveken át kapták az ígéretet, ám a felújítása nem valósult meg. A legújabb tervek szerint a Városi Sportcsarnokban lelnek végleges otthonra. A szakágvezető elmondása szerint az anyagi fedezet 70 százaléka biztosított.

– Bizakodom, ha létesítményhelyzetünk rendeződik, akkor a sportág egy vidéki utánpótlás-nevelő bázisa lehetünk – folytatta Vörös Zoltán. – Többre nem nagyon gondolhatunk, mivel minden erőlködésünk ellenére a legtehetségesebb sportolóinkat sem tudjuk 18 éves kor betöltése után sportstátusban tartani. Számunkra ez nagy fájdalom, mivel ha a fiatal a munkát választja, elvész a sportág számára. Szerencsésebb esetben eligazol tőlünk. Nemrég egy korosztályos válogatottunk kapcsán szembesültünk ezzel a problémával.

A másik fontos tény, amit szeretnék megemlíteni, hogy a ZTE a 35 év során döntő többségében saját nevelésű sportolóival érte el sikereit. A megbecsülésünk lehetett volna jobb is. Úgy látjuk, hogy a sport támogatása terén nem mindig az eredmények a fontosak. Gyakran azok kapnak több pénzt, akiknek az érdekérvényesítő képessége nagyobb, amit nem tartunk jónak.

Megér-e újabb 35 évet a szakosztály? Erre a jövő adja meg a választ. Egy biztos, a súlyemelő sportág a fegyelmezettségre, a koncentrációra nevel. A fiatalokra sok veszély (drog, alkohol) leselkedik, a sport – ezen belül a súlyemelés – megvédheti őket ezen hatásoktól.

vissza az elejére


Az egyéniben is taroltak

  Budapesten rendezték meg a férfi felnőtt tekézők országos egyéni bajnokságát. Az indulás jogát hét ZTK FMVas-os tekéző harcolta ki.

A párosok versenyében Farkas Sándor (647 fa)–Németh Csongor (628) alkotta egerszegi duó nagyszerű versenyzéssel aranyérmes lett. Csapattársaik Nemes Attila (623)–Kiss Tamás (576) a 6. helyen zártak. Fehér László, a csapat játékos-edzője egy másik klub versenyzőjével az oldalán 4. lett. Az egyéni versenyek során is remekelt Farkas Sándor, az egerszegiek válogatott sportolója, aki 684 fát ütve aranyérmes lett, sőt 1331 fával az összetett egyéni versenyt is megnyerte. Fehér László (605 fa) egyéniben 4., összetettben 1213 fával az 5. helyen zárt. Németh Csongor (1210) összetettben a 6., pontszerző helyen fejezte be a versenyt.

Pécsen a hölgyek versenyét rendezték meg, ahol négy ZTE ZÁÉV-es tekéző lépett pályára. Az aranyéremről Csurgai Anita gondoskodott, aki egyéniben 600 fás teljesítménnyel lett bajnok. Párosban egy kaposvári versenyzővel az oldalán 584 fás teljesítménnyel bronzérmet szerzett. Az összetett egyéniben 1184 fával a második helyen zárt. Pontszerző, 6. helyen végzett a Molnár Anikó (585)– Simonffy Tímea (558) duó. Horváth Katalin egyéniben (558) 5., összetettben 1135 fával 6. lett.
Az egerszegi tekézők az egyéni versenyek során is bizonyították, hogy az ország legjobbjai közé tartoznak.

vissza az elejére


Távoztak a légiósok

  Reggie Basette már az alapszakasz végén jelezte, hogy családi okok miatt szeretne minél előbb az USA-ba visszatérni.

A Zalakerámia ZTE vezetése akkor még elutasította a center kérését, mivel Keresztes Rafael és Tóth Ádám is megsérült, és a csapatnak szükség volt a játékára. Mára biztossá vált, hogy a kék-fehéreket nem fenyegeti a kiesés veszélye, és a 11. helyről sem nagyon tudnak előrelépni, így elengedték az amerikai játékost.

Az egerszegi vezetők tárgyalásokat folytattak a centerrel, mivel elégedettek voltak vele, de a játékos azt mondta, hogy a zalai elöljárók vegyék fel a kapcsolatot a menedzserével. A MAFC elleni hazai mérkőzést követően a Zalakerámia ZTE másik két légiósa, Mark Walters és Vladimir Miskovics is elköszönt a csapattól.

vissza az elejére


A hétvége sporteredményei

KOSÁRLABDA

Zalakerámia ZTE–MAFC 101-91 (23-19, 24-26, 21-24, 33-22)
Zalaegerszeg, 250 néző. Jv.: Frányó, Papp, Bognár. NB I-es férfi mérkőzés, a 9-14. helyért.
A mérkőzésnek igazából csak a MAFC számára volt tétje. A fővárosiak ugyanis még kieshetnek az élvonalból. A ZTE könnyedén, olykor könnyelműen játszott. A mérkőzés pozitívuma, a győzelem mellett, hogy Mark Walters látványos játékkal búcsúzott az egerszegi közönségről.

Szolnok–Zala Volán ZTE 60-50 (12-14, 9-12, 16-14, 23-10)
Szolnok, 100 néző. Jv.: Pozsonyi. Ádám. NB I-es női mérkőzés az 5. helyért.
Harmincöt percig jól tartotta magát az egerszegi csapat, utána egy perces rövid zárlat, valamint két játékvezetői tévedés után fordított a hazai csapat. A páros csatát a Szolnok nyerte 2-0-ra, a Zala Volán ZTE a 6. helyen fejezte be a bajnokságot.

FALLABDA

Két XXL-es utánpótláskorú fallabdázó szerepelt az országos utánpótlás-bajnokságon. A 17 év alatti korosztályban Balla Benjámin, a 15 évnél fiatalabbaknál Sebestyén Zsombor egyaránt a 8. helyen fejezte be a versenyt. Szegeden a párosok számára rendeztek fallabdaversenyt. Az újoncként pályára lépő Dara Norbert–Balázs Erik kettős esélyesebb párosokat megelőzve, az 5. helyen zárt.

vissza az elejére


Tízmilliárdos árbevétel a Gartnernél

JÁRMŰVEZETŐKET KERESNEK NEMZETKÖZI FUVAROZÁSRA

   A nemzetközi fuvarozással foglalkozó zalaegerszegi székhelyű Gartner Intertrans Hungária Kft. elmúlt üzleti évét tízmilliárd forintos árbevétellel teljesítette. Tette ezt fokozódó versenyhelyzet közepette, ugyanis az európai uniós csatlakozás után szabaddá vált a tevékenység végzése és a piacra jutás az Európai Unióban.

– A belépést követően a koncessziós engedélyrendszert megszüntették, és bármely cég számára hozzáférhetővé tették az „euro-licenc” nemzetközi fuvarozási engedély birtoklását, amennyiben az előírt feltételeket teljesítették. Ennek következtében hazánkban, de a környező országokban is jelentősen megnőtt a járművek száma, ami árzuhanást eredményezett – mondja Köves László, a zalaegerszegi Gartner Intertrans Hungária Kft. ügyvezetője.

– Ezt az intenzív árcsökkenést csak rövid ideig kompenzálták a vámhoz kapcsolódó várakozások megszűnéséből adódó előnyök. A fuvarkapacitás-többletből, valamint a fuvarozási környezet változásából adódó piaci környezet új ismereteket, más szakmai hozzáállást és más üzletpolitikát követelt meg rövid időn belül.

A gyors reagálás tétje ugyanis a piaci pozícióik megtartása, megerősítése volt. Sok-sok változtatással és alkalmazkodással a Gartner Intertrans Hungária Kft-nél az elmúlt időszakban 30 százalékkal, 10 milliárd forintra növelték a piaci forgalmukat, és a magasabb hozzáadott értéket igénylő szolgáltatásokra koncentráltak. Magyarországon pl. egyedülálló biztosítási fedezettel rendelkeznek a nagy értékű áruk fuvarozásához.

– Tevékenységünk mintegy hetvenöt százalékát a nemzetközi fuvarozás teszi ki, a fennmaradó részben 2,5 milliárd forint értékben van jelen a belföldi szállítmányozás és a raktári szolgáltatás. A jövőt illetően erősíteni kívánjuk a belföldi piaci pozíciónkat. Ezért olyan komplex rendszereket ajánlunk a megbízóinknak, melyeknek a fuvarozás mellett része a raktározás, komissiózás és az avizálás.

Új piaci szegmensként szolgáltatásunk jelentős eleme a klasszikus outsourcing jellegű raktározási tevékenység. Ilyen feladatot végzünk Nagykanizsán. A megbízónk elégedettségét jelzi az a tény, hogy a 2003-ban megnyitott 15 ezer négyzetméteres raktár kettő ütemben történő bővítése révén, tavaly 50 ezer négyzetméteresre nőtt. A raktár jelenleg Európa egyik legnagyobb ilyen típusú elosztó központja.

Köves László elmondta, 2007-ben lecserélték az összes vontatót, valamennyi MAN Euro-5 típusú, digitális tachográffal, GPS- és navigációs rendszerrel felszerelt. A beruházás 3 milliárd forint értéket jelentett, amelyet ki kell termelni az eszközökkel. Jelenleg 55 darab hűtő, valamint a 25 darab ponyvás félpótkocsit cserélik újakra, minderre 1,1 milliárd forintot fordítanak. A nyár végére a jelenlegi 138 szerelvényt 50 új vontatóval kívánják bővíteni uniós forgalom céljából. A géppark fejlesztésével párhuzamosan tapasztalt járművezetőket vesznek fel nemzetközi fuvarozásra.

Elvárás velük szemben, hogy rendelkezzenek a nemzetközi fuvarozás végzéséhez szükséges érvényes vizsgákkal és okmányokkal, legalább egyéves nemzetközi szakmai gyakorlattal, és vállalják a hosszabb távollétet jelentő uniós forgalmat. Természetesen a jövedelem is ennek megfelelően alakul, a munkában töltött idő függvényében magas kereseti lehetőséget biztosít a Gartner Intertrans Hungária Kft.

vissza az elejére


ZalaEgerszeG

Zalaegerszeg város honlapja

Zala Média online