Kultúra

Levegő, víz és sok kémiai reakció uralta a XII. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Kerámia Alkotótelepet. A művészek küzdöttek a koksszal, a mintát úgy csalogatták rá a vázákra. Ottjártunkkor még égettek, lapzártánkkor már a zárókiállításon mutatták be az elkészült műveket...

Hét alkotóművész – Fürtös Ilka, Keménffy Gábor, K. Krawczun Halina, Ózsvári Péter (Vajdaság), Malgorzata Swolkien (Lengyelország), Bozena Uryga–M (Lengyelország) és Eugeniusz Molski (Lengyelország) – költözött három hétre a Gébárti Kézművesek Házába, hogy ismét kezével „irányítsa” az elemeket. Ismét, hiszen tavaly ugyanez a csoport a tűz és föld szimbolikáját dolgozta át kerámiára, most pedig a „levegő és víz” volt a téma.

Miért fontos, hogy mindig egy adott téma köré szerveződjenek a művésztelepek? K. Krawczun Halina művészeti vezető szerint azért, mert ez olyan feladatot ad az alkotóknak, ami kiemeli őket a rutinból, vagyis saját gondolatvilágukból.

„Ha van egy téma, amire 3–4 hete van az embernek, még izgul is egy kicsit, főleg ha benne nem fogalmazódtak meg korábban ezek a gondolatok” – mesélte a lengyel származású, Magyarországon élő, Pécsen alkotó művész. „A négy elem (tűz, víz, föld, levegő) folyamatosan része életünknek, ezért is lehet érdekes, hogy ki, hogyan tudja mindezt saját stílusában megformálni”. S bár kerámiákról beszélünk, elsősorban nem klasszikus edényeket, fazekas tárgyakat kell elképzelnünk, hanem hasonló eljárással készült szobrokat, plasztikákat.

Három fajta égetési módszert alkalmaztak a táborban: a fekete redukciós égetést, mellyel a hagyományos népi művességben is ismert fekete kerámiák készülnek; a kokszkemencés eljárást, ami nagyon szép, de ez csak éjszaka látszik... (Miért nem akkor mentünk?) Először fával gyújtanak be, így eljutnak a gyulladási hőmérséklet 6–700 fokára. A fa után egy másik éghető anyag, a koksz lép működésbe, ami tovább hevül 1000–1200 fokra, gyönyörű színt adva a felületnek. A harmadik módszer a raku, ami Japánból terjedt el, majd Amerikába került, s némi átalakítás után jutott el Európába.

A rakuzás titka abban rejlik, hogy a tárgyakat – máztól függően – 1200–2200 fokra hevítik, majd egy homokkal, száraz levelekkel, forgáccsal bélelt árokba helyezik és betemetik, hogy egyáltalán ne füstöljön. A kerámia az oxigénelvonástól redukálódik, s gyönyörű fémes, szivárványos hártya képződik a felületén. Tiszta kémia. És mégis művészet.

„A raku az anyaghatás, az érzékek és a színek játéka. A felületre rányomódnak, rárakódnak a kémiai reakció során a növényi származékok” – magyarázta az eljárás lényegét Keménffy Gábor keramikusművész. „A természetben ott van a színhatás és a forma, ezt kell nekünk rácsalogatni a vázára és a többi tárgyra. De ehhez előbb el kell rejtenünk a földbe a kerámiákat. Mert a szépség rejtélyes.

Ez is a kerámia misztikuma. Sosem tudjuk pontosan, mi sikerül”.
Keménffy Gábor szerint a művésztelepek, szimpóziumok azért jók, mert a tudományos és a sejtelmes szellem egyszerre munkálkodik – mint az alkímiában. Az ilyen összejövetelek kísérleti műhelyek: több országból érkezett alkotók egy adott kutatási, művészeti környezetben kipróbálnak olyan technikákat, égetési módokat, amiket addig még nem használtak. Az új tudást pedig hazaviszik.

„Ilyen kísérlet volt tavaly, hogy hogyan lehet az évezredek óta használt egyszerű, olcsó fekete kerámiát átültetni a kisplasztikába. Akadt, akinek szellemi eufória volt ezt a hagyományos formát a jelen valóságban értelmezni.” Az is egyfajta kísérlet, mikor tönkremegy valami. Például szétrobban egy munka a kemencében. Keménffy Gábor nem olyan kokszot kapott, mint amilyent otthon használ, így egyik alkotása szó szerint szétrobbant. „Benne van a pakliban. Úgy is a levegő a téma, hát ez a légneműsítés túl jól sikerült. Annyira szép, archaikus színe lett viszont a daraboknak, hogy összeragasztom majd egyenként a széthullt részeket. Most ez az új cél.”

Egy hasonló „dac” hívta életre harminc évvel ezelőtt a kerámiaszimpóziumokat is. Az akkori porcelán- és kerámiaiparban dolgozók és az iparon kívüli keramikusok megújulási kísérletként kezdeményezték a művésztelepek életre hívását. Mind szellemi, mind technikai értelemben is szükségessé vált az újítás. Új alapanyagok és eljárásmódok alakultak szerte a világban, a hazai nagyipar viszont nem nagyon engedte falai közé a kísérletező szellemet.

Zárókiállításon méltatták az alkotásokat.

„Az erőteljes szakmai kezdeményezések nyomán viszont létrejött két alkotóműhely – Kecskeméten és Siklóson –, ahol fejlődni tudott a magyar kerámia. Nemzetközi találkozók, táborok, kiállítások szerveződtek. Kialakult egy kettősség is: megmaradtak a hagyományos kerámiák, de egyre több iparművészetszerű autonóm alkotás született, melyek már a szobrászat felé indultak el.

Egy bizonyos idő után azonban ez is kifáradt, az alkotók megöregedtek, a folyamatok lelassultak.” A művészek szerint Gébárton volt egy szükséglet: a képzőművészet 15 éve után a keramikusművesség hagyományaira építve jöhetett létre tavaly a kerámia művésztelep; ez lett Magyarországon a harmadik műhely.

„Mi legyen most? Ismét ez a kérdés a hazai keramikusmesterséget illetően. Épüljenek kisvállalatok? Vagy az állam adjon támogatást? Nem. A manufaktúrák kihalóban vannak. Itt Zalában is regnálás van, pedig régi hagyománya van erre a fazekasságnak, és hát él itt egy Németh János. De ki viszi tovább? – tette fel a kérdést Keménffy Gábor. Szerinte viszont Zalában van lehetőség, annál is inkább, mert „óriási levegője van a helynek, s van egyfajta fauna: erdő, termál, épített környezet, Balaton-közelség. Ezt kellene maximálisan kihasználni...”

A zárókiállításon Gyutai Csaba alpolgármester és Németh János keramikusművész szólt, majd az elkészült, kiégetett, (összeragasztott), posztamensekre állított alkotásokat Gamus Árpád, a Pécsi Galéria igazgatója méltatta. A telepet támogatta a zalaegerszegi önkormányzat. A tábor nem jött volna létre Nagy Johanna művésztelep-vezető és Skrabut Éva művésztelepi titkár nélkül.

A beilleszkedés és túlélés 21. századi feltétele. Gyakran az egyén értékmérője. A trend főnévből származik, ami eredetileg fejlődési irányt, valamilyen aktuális áramlatot, divatirányzatot jelöl.

A trendi, az angol trendy-ből lett „magyarítva”, ami szintén divatost, menőt jelent. Trendi szinte minden lehet: öltözékek, használati tárgyak, kifejezések, cselekvések, magatartásformák, közösségi helyek, épületek, szakmák, ételek, italok, satöbbi.

A trendiségnek szociálpszichológiai hatása is van, komoly csoportképző erővel bír. Mert aki nem trendi, az gáz (gázos); őket nem fogadja be az osztályközösség, s kénytelenek antitrendi csoportokat alkotni, vagy magányosan kullogni. A trendik plázáznak, csetelnek, csengőhangokat töltenek le, díszes és színes kiegészítőkkel aggatják tele magukat, plasztikáztatnak, tartós-sminket használnak, melíroznak, testet építenek, sokat autóznak, mobillal telóznak, ruhácskát adnak kutyára, macskára.

Példák: a nadrág szó gáz, a naci trendi; tyúkot tartani gáz, vadászgörényt sétáltatni trendi; répafőzeléket főzni ciki, de egy vega-étteremben karottafőzeléket rendelni menő. A trendi ellentmondásba is kerülhet önmagával, mert véznának lenni jó, de rövid polóból hájacskákat elővillantani is dögös.

Vigyázat (1)! Nem mindig az a trendi, ami új, mert trendi a retro is. Pont azért, mert az egyszer már elavult és gáz volt. Újra elővenni azt a formát, mintát és színt meg milyen vicces.
Vigyázat (2)! Mivel mindenki trendi akar lenni, a nagy törekvésben előbb-utóbb mindenki átlagos lesz. Ezért sokszor épp az lesz trendi, aki nem trendi.

A Cigány Kisebbségi Közösségi Ház Alapítvány szervezésében augusztus 16-án romanapot tartottak az alsóerdei napközis táborban.

A program sportversenyekből, közös főzésből és egy kis zenés kikapcsolódásból állt. A fedezetet a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Közalapítványtól nyert 150 ezer forint és a helyi CKÖ támogatása tette lehetővé, tájékoztatott Dömötör Csaba, a zalaegerszegi CKÖ elnöke, a program egyik felelőse.

Az első alkalommal rendezett programon a részvétellel elégedettek voltak a szervezők.