História

Volt himlőjárvány, „dögletes marhavész”; élt itt néhány koldus és szegénysorú, akik számára aggápolda, azaz ispotály épült. Nem is egyszer, háromszor... Mindezeket persze „mezővárosi” méretekben kell elképzelni, és még így is akadnak Zalaegerszeg történetében homályos évtizedek.

Mikrofilmre kerül a város régi levéltárának anyaga. A Zala Megyei Levéltárban zajlanak az előkészítő munkák; iratcsomók rendszerezése, számozása, pecsételése. Eközben számos érdekességre bukkannak a szakemberek. Csomor Erzsébet levéltáros most éppen az ispotály történetét kutatja. A városbírói számadások (melyek a város egykori bevételeiről és kiadásairól adnak képet) mellékleteiben több számla is volt az ispita építésével kapcsolatban. Hol téglát, hol zsindelyt, hol kőművesmunkát rendeltek...
– Tulajdonképpen a számlák keltették fel az érdeklődésemet az ispita iránt. Ezek egy érdekes, sőt gyakran kedves, bájos mikroképet adnak a város történetéről – meséli a kutató.

– Tisztázzuk: az ispita nem kórházat jelent eredetileg.
– Nem bizony. Többféle szinonimája van, leginkább aggápoldának vagy szegényháznak hívják. Mindenképpen valamilyen szociális gondoskodást nyújtó intézményre utal. Nem azért mentek azonban oda az emberek, hogy gyógyultan távozzanak. Ám az igaz, hogy akik bekerültek, többnyire orvosi ellátásra is szorultak. Előfordult, hogy a testi vagy szellemi sérültek szintén itt leltek menedékre. Később már kifejezetten betegek számára is különítettek el szobákat, főleg járványok idején. Zalaegerszegen sokáig megmaradt a posta melletti ispotály épület (ma Erste Bank) egészségügyi funkciója: ott volt a város első kórháza, majd pedig a tüdőszűrő állomás.

– Ezt a szegényházat az 1800-as évek elején kezdték el építeni, ehhez képest jóval korábbi dokumentumok is vannak az ispitával kapcsolatban.
– Az elesettek gondozása valóban régebbi időkre nyúlik vissza a városban. 1701-ben Tarr Katalin végrendeletében olvasható először, hogy „magam ereiből csináltattam egy ispitált szegények számára” az érsek mészárszéke mellé.

– Hol volt akkor a mészárszék?
– Valahol a Nagy Csapó utca (ma Munkácsy utca) környékén, tehát a mostani piactér szomszédságában. E mellett épült fel az ismereteink szerinti első szegényház. Ez valószínűleg egy faépület lehetett, ám hogy mekkora volt, és meddig állt ott, azt nem tudjuk. 1701 és 1780 között sötét folt van a történetben. Pedig biztos, hogy volt valamilyen intézmény, ahol gondozták az elesetteket, mert 1750-ből is van egy bejegyzés, mely szerint „a betegek házába gyertya adatott”. Azt azonban nem tudjuk, hogy hol állt az épület. A kép majd csak 1790 után tisztul ki: Pintér Máté összes ingó és ingatlan javaiból származó bevétel kétharmadát ajánlotta fel végrendeletében ispita építésére. Ez az épület készült el 1804-re a mai posta mellett.

– Érdekes, hogy mindig végrendeletekben „alapozták meg” a szegényházak jövőjét.
– Akkoriban szokás volt karitatív célra végrendelkezni. Bár az aggápoldákat a legtöbb helyen szerzetesrendek hozták létre. Zalaegerszeg viszont kisváros volt, így itt ez civil kezdeményezésre történt. Tréfásan fogalmazva, némi önös érdeke is volt az elhaltnak. Hiszen az üdvösség elnyeréséhez kellett a jó cselekedet, ezenkívül az ispita koldusai mindig imát mondtak a felajánló lelki üdvéért. Így a szegényházakhoz kápolna is tartozott. Természetesen a város tanácsa is támogatta az 1804-es ispita építését; már csak azért is, mert Pintér Máté hagyatéka nem volt elegendő. A város különféle bírságaiból – szidalmazás, hunfutolás vagy tilosban legeltetés bűntette – befolyt összegek növelték az építkezésre fordított pénzt.

– Hány lakója volt az ispotálynak, és kik felügyelték őket?
– Nagyon kevés, évente mindössze 6–7 állandó koldusról tudunk. Ennél jóval több volt az úgynevezett háziszegények száma, akiket családok fogadtak be. Érdekes, hogy az ispita szegényei maguk közül választottak „bírót”, aki ügyelt a belső rendre és felvette a lakók számára a járandóságot. Ez egy csekély összeg volt, ami minimális élelemre volt elég. Adományokból azonban összejött minden fontos dolog: élelmiszer, tűzifa, ruha. Ezenkívül, mivel az ispotály a Városi Tanács felügyelete alatt állt, egy gondnokot is kineveztek.

– Járványok idején csak megtelt a ház?
– Volt, amikor elkülönítettek egy-egy helyiséget a fertőző betegek számára az ispotályban, de ez előfordult a kvártélyházban, vagy a városházán is. Nem tudunk azonban olyan pusztító járványról, mely halálos áldozatot követelt volna Egerszegen ebben az időszakban. 1811–12-ben volt például himlőjárvány, ám a halotti anyakönyvekben nem szerepel a halál okaként himlő. Ekkor már gondoskodtak vakcinákról: a dokumentumokból kiolvasható hogy Hollán József és Stamborszky Jakab orvosok beoltották a gyerekeket. Jellemzőbbek voltak az állatokra veszélyes járványok, mint például a „dögletes marhavész”.

– Hogyan lett akkor mégis egészségügyi intézmény az ispitából?
– Úgy, hogy egy-két évtized után elveszítette szegényházi funkcióját: egyre gyakrabban vitték már oda a betegeket, és közben az épületet is kibővítették. Az Ady utcában (a mai Léda lakópark környékén) épült egy új aggápolda, kápolnával együtt. 1830-ban pedig, ahogy már említettem a Kossuth utcai ispotály épületében alakították ki a város első kórházát. A rendszerváltozás után különböző bankok vették birtokukba a házat. Ma már csak Németh János Szent Rókusa, és egy másik korabeli dombormű emlékeztet minket eredeti funkciójára.