Támasz a rászorulóknak

Vasarely csak hétköznap?

Kamerák már 1994-ben is

Légzésjavítás, stresszoldás


Támasz a rászorulóknak

IRODAAVATÓ ÉS FOGLAKOZTATÁSI KONFERENCIA

   Január elsején kezdte meg tevékenységét a 84 zalai és őrségi település szociális ellátására létesült Támasz Alapszolgáltatási Intézmény, melyet hivatalosan is megnyitottak. Az ünnepség szakmai konferenciával vette kezdetét, melyet a város dísztermében tartottak „Út a munkához” – innovatív foglalkoztatási kezdeményezések a zalaegerszegi kistérségben címmel.

Dr. Székely Judit az ünnepélyes avatáson.A rendszeres szociális segélyben részesülő munkaképes lakosság munkához jutását segíti az „Út a munkához” program, melynek gyakorlati megvalósításába fogott a Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Társulás a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központtal. A programba bekapcsolódik a Támasz Alapszolgáltatási Intézmény, mivel az érintettek miatt a megvalósítás nem nélkülözheti a szociális támogató rendszer háttérmunkáját. Ezért példaértékű a zalai program, hangsúlyozta Kiss Ambrus, a regionális munkaügyi központ főigazgatója a konferenciát követő sajtótájékoztatón.

Elhangzott, április elsejéig a települések jegyzői felülvizsgálják a szociális segélyezettek körét, rendezik státusukat aszerint, hogy a továbbiakban kik jogosultak a rendszeres szociális segélyre, illetve a rendelkezésre állási támogatásra. Ez utóbbiak közfoglalkoztatását már várhatóan áprilisban megkezdik, 200–300 fővel a többcélú társulás településeiről és a városból egyaránt. Év végére 500–500 fő foglalkoztatását szeretnék elérni.

A hat közmunkaprogramot már sikeresen megvalósított többcélú társulás munkaszervezete elkészítette a zalaegerszegi kistérség foglalkoztatási tervét, melyet a konferencián Szili-Fodor Dóra munkaszervezet-vezető mutatott be. A sajtótájékoztatón is elmondta, a foglalkoztatást három szinten képzelik el. A programba bevont személyek egyrészt dolgoznának a településeken kommunális feladatokban, másrészt körjegyzőségeken, ahol adminisztrációs munkát is végezhetnek, illetve kistérségi szinten, a vis maior-károk elhárításában, vagy a parlagfű-mentesítésben. A magasabb végzettségűeket info-kommunikációs, ifjúságnevelő és egyéb közösségi tevékenységgel bíznák meg.

A konferencián az „Út a munkához” program részleteit, megvalósításának folyamatát dr. Székely Judit ismertette. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára avatta fel a Támasz Alapszolgáltatási Intézmény tábláját a létesítmény Kossuth utcai székhelyén. Hangsúlyozta: a közfoglalkoztatási programot kísérő zalaegerszegi összefogás országos szinten is példaértékű.

A zalaegerszegi és az őriszentpéteri kistérségben családsegítő és gyermekjóléti szolgálatot, házi és jelzőrendszeres segítségnyújtást, valamint szociális étkeztetést lát el. De 135 munkatársa – a közfoglalkoztatási programban is részt véve – segít meggyőzni az érintetteket, hogy a segély helyett inkább a munkát válasszák, mondta el Györe Edina, a Támasz Alapszolgáltatási Intézmény vezetője.

vissza az elejére


Vasarely csak hétköznap?

  Többen jelezték szerkesztőségünknek, hogy a Keresztury ÁMK Vasarely-kiállítását hétvégén szerették volna megtekinteni, ám a tárlatnak helyt adó Gönczi Galéria zárva volt.

Az intézményegység vezetője, Cserpes Attila érdeklődésünkre elmondta, hogy az intézmény valóban csak szombat délután egy óráig fogad látogatókat. A korlátozásnak gazdasági okai vannak; kénytelenek spórolni mind a fűtési, mind a „személyzeti” költségekkel. A kiállítás viszont hétfőtől péntekig 10 órától este hatig bárki előtt nyitva áll, és szombat délelőtt is várják az érdeklődőket.

Kérdésünkre, miszerint sokan talán éppen a hétvégék délutánjain kerekednének fel kulturális programokat nézni, a vezető azt válaszolta: arra van lehetőség, hogy előre egyeztetett időpontban, kisebb csoportoknak kinyissák a tárlatot. Ezenkívül, ha más nagyobb rendezvény van a művelődési házban hétvégén, akkor is megtekinthető a kiállítás.

Érdemes tehát barátoknak, családtagoknak összefogni, s 5–10 fős csoportokat alkotva előre bejelentkezni a hétvégékre, így nem ér senkit csalódás.
A pécsi Vasarely Múzeum anyagából összeállított válogatás február 28-ig tekinthető meg.

vissza az elejére


Kamerák már 1994-ben is

REAGÁLÁS AZ ÚJABB HÁROM „SZEM” ÍRÁSUNKRA

  Lapunk múlt heti számában beszámoltunk arról, hogy bővült Zalaegerszegen a térfigyelő kamerarendszer, újabb hárommal, így már tizenegy segíti a közbiztonsági munkát. A kamerarendszer kiépítésének támogatásáról 2006 végén döntött a városi közgyűlés.

Beszámolónkat Varjasi Gábor nyugdíjas rendőr ezredes, Zalaegerszeg volt rendőrkapitánya szerkesztőségünkhöz küldött levelével kiegészítette.
„Azért ragadtam pennát, hogy elmondjam, Magyarországon elsőként Zalaegerszegen építettünk ki közterületi közbiztonságra felügyelő kamerarendszert 1994-ben! Mi, rendőrök át sem vehettük tulajdonba, mert nem volt még ilyen, és az ORFK nem tudta leltárba sorolni. Ezért csak használatba vettük a közbiztonsági alapítványtól. A központ a rendőrkapitányságon volt, és az akkor még három fekete-fehér kamera a „paplak” sarkán, a levéltár tetején, a Centrum térrel szemben és a polgármesteri hivatal tetején kerültek elhelyezésre.

Sokáig azt hitték az emberek, hogy sebességet is mér. Az akkori technikai színvonalhoz képest erős „zúm”-ja is volt, autók rendszámait, a benne ülők arcát stb. közel lehetett hozni. Videón rögzítettük az adatokat, szabályozás is csak később lett, mert új volt ez mindenkinek. Több betörőt, körözött személyt fogtunk el a segítségével, de legnagyobb szerepe a bűnmegelőzésben volt...

Az ünnepélyes átadás és használatba vétel 1994. november 29-én volt, Bogár Imre polgármester és néhai dr. Wolf László alapítványi elnök voltak a használatba adók. Jelen volt az eseményen az ORFK-tól dr. Bökönyi István, akkori közbiztonsági főigazgató helyettes. Ezt követően tanulmányozták itt Zalaegerszegen az egész országból, hogy mi is ez, mire lehet használni? Ezek után történt meg a zalaegerszegi tapasztalatok alapján a jogi szabályozás is.
Legyünk annyira lokálpatrióták, hogy amit elsőként mi találtunk ki és valósítottunk meg, arról tudjunk, emlékezzünk és legyünk rá büszkék.” – fogalmazott Varjasi Gábor.

vissza az elejére


Légzésjavítás, stresszoldás

JÓGATANFOLYAM INDUL A VÉNUSZBAN

  Nyolchetes, kezdő jógatanfolyam indul február 19-én, csütörtökön 17 órától a Vénusz Fitness és Egészségcentrumban (Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6., volt SZMK). Az intézmény szakmai vezetője, Veszprémi Borbála Zsófia gyógytornász-jógaoktató már öt éve szervez és vezet jógatanfolyamokat.

„A lényeg akár három szóval is összefoglalható: egészségmegőrzés, önismeret, önmegvalósítás. Ebből mindenki eldöntheti, melyik számára a hangsúlyos elem”. Az oktató azt is elárulta, hogy sokan csak kikapcsolódás, stresszoldás, vagy fogyás, izomfeszesítés miatt jelentkeznek a tanfolyamokra.

„A kezdő Hatha jógakurzus arra jó, hogy a vendégek heti másfél órában elsajátítsák a helyes légzés- és mozgástechnikák alapjait, valamint a meditációt előkészítő és méregtelenítő gyakorlatokat, illetve a nap- és holdüdvözletet.”

A tapasztalatok szerint ezzel már enyhül a szorongás, a stressz, javul a légzés, a tartás, közérzet, feszesebbé válnak az izmok, s az ízületekre is jótékony hatással vannak a gyakorlatok. A jóga által lehetővé válik a test energiaszintjének megőrzése, sőt emelése. A helyes légzésnek mindebben kulcsfontosságú szerepe van, mert a rossz légzéstől nemcsak a tüdő és a gyomor szenved, hanem az egész idegrendszer is, mert nem kap elég friss oxigént; életerőt. A légzőgyakorlatoknak ezért nemcsak fiziológiai hatásuk van: egyenesen a lélekvezetést, a tudat megfegyelmezését, a figyelem rögzítését célozzák meg.

„A nyolchetes alaptanfolyamot követően, a haladó kurzuson lehet tovább mélyíteni az ismereteket, melyek már spirituális szintre is eljutnak. Itt már mantrákat is tanulunk, illetve azok szellemi és fizikális hatásait” – folytatta a vezető.

A jelentkezők gyakran kérdezik, hogy milyen ruhában célszerű a jógaórákra menni, s milyen eszközöket vigyenek magukkal? A Vénusz Fitness és Egészségcentrum tanfolyamain az eszközök, szőnyegek rendelkezésre állnak, így csupán egy kényelmes ruhára van szükség. Még edzőcipő sem kell, hiszen a gyakorlatokat mezítláb végzik.
A február 19-én induló tanfolyammal kapcsolatban a 06-30/234-7501-es telefonszámon lehet érdeklődni (és jelentkezni) Veszprémi Borbála Zsófiánál.

vissza az elejére


ZalaEgerszeG

Zalaegerszeg város honlapja

Zala Média online