Kultúra

„Szivodnya nyikto nye atszusztvujet” – jelentették évtizedekig a hajdani diákok oroszórán, ha épp nem hiányzott senki az osztályból. Óra közben talán puskát írtak a történelemdolgozathoz, mondjuk a nagy októberi szocialista forradalom eseményeiből. Az utolsó kicsengetés után meg örültek, hogy begyömöszölhetik a táska mélyére a műszálas iskolaköpenyt, ami más ruhadarabokkal érintkezve időnként komoly „statikus elektromossági folyamatokat” indított el.

Az oktatás rengeteget változott a rendszerváltozás óta: szerkezetében, tartalmában és módszereiben egyaránt. Ezek főbb irányait tekintettük át Tarjánné dr. Szabó Zsuzsannával, az egykori Ságvári Endre – ma Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatójával, aki intézményvezetőként végigkísérte a változásokat.

Tarjánné dr. Szabó Zsuzsanna: 1990-ig központi tanterv irányította az oktatás folyamatait, ami nem engedett túl sok szabadságot az iskoláknak. A ’80-as évek közepétől azonban volt már egy kevés változás. Megnőtt például az érdeklődés a nyelvi képzések iránt. Az országban több helyen, így a mi iskolánkban is, előbb német nyelvű speciális osztály, majd 1988-ban kísérleti jelleggel angol két tannyelvű oktatás vette kezdetét.

ZalaEgerszeG: Megvolt ennek a személyi és tárgyi feltétele? Szaktanárok, tankönyvek...
T. Sz. Zs.: Nem volt könnyű kezdés. Hisz még a ’90-es évek elején is képeztek át orosztanárokat német vagy angol szakos tanárrá. A két tannyelvű oktatás személyi, tárgyi feltételei szerények voltak. Kevés tanár volt, aki angolul tudott szaktárgyat oktatni, nem álltak rendelkezésre teljes körben tankönyvek, és kevés diák tanulhatott angolul az általános iskolában, amelyre a középfoknak épülnie kellett volna.

ZEG: A központi tanterv ellenére hogyan sikerült ezeket az új képzési formákat meghonosítani? Gondolok itt a városban elsőként elindított hatosztályos képzésre is.
T. Sz. Zs.: 1989 és 1993 között kizárólag az 1985-ös oktatási törvény úgynevezett egyedi engedélyekre vonatkozó paragrafusa tette lehetővé a változtatásokat. Ha egy intézmény el akart térni a központi tantervtől, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium engedélyét kellett kérnie.

1989-ben aztán két budapesti iskolában egyedi engedéllyel megindult a nyolcosztályos gimnáziumi képzés. Ekkor még senki sem gondolta, hogy az iskolai szerkezetváltozás – vagyis az addigi 8+4-es rendszer megváltoztatása – komoly oktatáspolitikai vitákat kavar. A helyzetet később bonyolította az is, hogy a rendszerváltozás után az állami iskolahálózat a fenntartással és ellátási felelősséggel együtt a helyi önkormányzatokhoz került.

Ezek akkor viszont még csak alakulóban voltak: oktatáspolitikai, iskolafejlesztési koncepciójuk sokszor nem is volt. Iskolánkban 1991-ben indult el a hatosztályos oktatás, általunk kidolgozott tantervek alapján, amely akkor nagy felelősségnek számított. Belső vizsgákkal mértük 8.-ban és 10.-ben a program megvalósíthatóságát.

ZEG: Nem sínylették meg az akkori tanulók ezt a sok változást?
T. Sz. Zs.: Összességében talán nem, bár tényleg nem volt zökkenőmenetes az időszak. Előfordult, hogy érettségi tételekből, történelemkönyvekből egyes témaköröket ki kellett hagyni. Tény: az akkori esztendők a kísérletezésről szóltak.

Időbe telt, míg kitapasztaltuk, hogy mennyi az a nyelvi óraszám, amellyel érettségiig sikeres nyelvvizsgát lehet tenni; hogyan tud egy gimnáziumi pedagógus az új hatosztályos képzésnél alkalmazkodni egy számára fiatalabb korosztályhoz. Mi kell ahhoz, hogy a megváltozott iskolaszerkezettel is átjárható legyen az oktatás rendszere. Szerencsére, országszerte komoly innovatív erők szabadultak fel, számos pedagógiai kísérlet indult el. Ezeket a kezdeményezéseket koordinálta a Soros Alapítvány által támogatott Önfejlesztő Iskolák Egyesülete.

ZEG: És akkor olyan dolgokról még nem is beszéltünk, mint az iskolaköpeny, diákjogok vagy névváltoztatás. Hiszen az iskolát korábban Ságvári Endréről nevezték el, aki akkor még antifasiszta hős volt...
T. Sz. Zs.: A rendszerváltozást követően szinte azonnal fellángolt a városban a vita az intézmény nevével kapcsolatban. Egyesek azt mondták, hogy maradjon a név, hiszen Ságvári számottevő figura volt, aki tűzharcban veszítette életét, mások szerint meg kommunista volt, aki az erőszaktól sem riadt vissza.

Korabeli tabló a Ságvári Endre Gimnáziumból.

Úgy éreztük, hogy nem tesz jót, ha az iskola neve vitákat vált ki, így másodszori nekifutásra 1998-ban Kölcsey Ferenc nevét vette fel a gimnázium. Ami az iskolaköpenyt és a diákok jogait illeti, egy szabadabb időszak kezdődött. A köpeny nálunk már a ’80-as évek végétől nem volt kötelező.

Ezt sokan kifogásolták. De hát már napi szinten kellett „közelharcot” vívni a tanulókkal, hogy vegyék fel a köpenyt, ne a táskában hordják. Ennek egy idő után semmi értelmét nem láttuk. Most persze vannak más konfliktusok: mobiltelefon, piercing. De azt gondolom, hogy kompromisszumokkal lehet kezelni a problémákat.

ZEG: A konkrét tananyagon túl mi az, ami látványosan megváltozott a tanítási és tanulási folyamatban? Alapvetően más módszerekkel szükséges már oktatni, vagy működik még a poroszos elv, és a lexikális tudás „mindenhatósága”?
T. Sz. Zs.: Teljesen megváltoztak a módszerek, hiszen maga a Nemzeti Alaptanterv és az érettségi rendszere is lényegesen más, mint egykor. Az informatika fejlődése, a digitális technikák, IKt-eszközök alkalmazása – új távlatokat nyitott.

Az Európai Unió lebontotta a határokat. Számos nemzetközi projekt, pályázat lehetővé teszi külföldi iskolákkal való kapcsolattartást Ez alapvetően más hozzáállást és oktató-nevelő munkát kíván. Fontos, hogy a gyerekek megtanuljanak csapatban dolgozni, összefüggésekben gondolkodni, anyanyelvükön és más nyelveken aktívan kommunikálni, kreatívak legyenek, informatikai eszköztudásuk legyen.

A munkaerőpiac is ezt várja el. Mondhatom, hogy ma már „világpolgárokat” kell nevelni. A ’90-es években meghirdetett „élethosszig tartó tanulás” szlogen igaz. Erre kell a diákokat felkészíteni. És a tanárokat is, hiszen a technológia folyamatosan változik, megújul. A pedagógusok nem tehetik meg, hogy mindehhez ne alkalmazkodjanak, ne képezzék önmagukat is állandóan.

„Zala Turizmusáért Díjban” részesült a közelmúltban a Göcseji Falumúzeum kollektívája. A megyei önkormányzat elismerését elsősorban Zala megye falusi értékeinek ápolásáért, népszerűsítéséért és a turisztikai vonzerőt növelő programsorozatok szervezéséért vehette át dr. Vándor László, az intézmény vezetője.

A falumúzeum tavaly volt negyvenéves, az évforduló ráirányította a figyelmet az országos szabadtéri muzeológia aktuális kérdéseire. Merre tart a néprajztudomány a 21. században? Hogy lehet növelni az intézmények kihasználtságát, és még inkább „látogatóbaráttá” tenni a skanzeneket? Mik a jövő kitörési pontjai, van-e mód a néprajzi parkok anyagának bővítésére?
Az elismerés kapcsán Kovács Zsuzsa, a Göcseji Múzeum etnográfusa vázolta a helyi szabadtéri múzeum tervein, lehetőségein keresztül a tudományterület új irányvonalait.

Néprajz a 21. században

Amikor a 60-as évek végétől az ország területén sorra nyíltak a szabadtéri néprajzi múzeumok, egy erős archaizáló szemlélet uralkodott. Ez érthető is volt, hiszen az iparfejlesztés – és Zalában különösen az olajipar – hatására eltűnőben volt a régi paraszti világ, a maga tárgyi, építészeti kultúrájával együtt. A megyében Szentmihályi Imre, a múzeum akkori igazgatója kezdte gyűjteni a 19. század népi emlékeit: boronaházakat, használati eszközöket.

A Göcseji Falumúzeum tárgyi állományának egyik nagy erénye éppen ez: rengeteg anyag gyűlt össze a századfordulót megelőző időkből; s egy igazi „szeges” göcseji falut sikerült a város szélére felépíteni. A 20. század első feléből viszont már kevesebb a gyűjtés. Márpedig ennek a korszaknak a kutatása több szempontból is fontos, és az ország falumúzeumai nem félnek közeledni ehhez a korszakhoz. A 20. század feldolgozása azért is lényeges, mert az 1950-es évektől kezdve a paraszti társadalom fokozatosan átalakul, életkörülményei, tárgykultúrája megváltozik, így az etnográfiai kutatásoknak is ebbe az irányba kell elmozdulniuk.

A 20. század ráadásul az az időszak, ami kellő távolságra van már ahhoz, hogy a szakemberek tudományosan vizsgálni tudják, ugyanakkor mégsem távoli múlt. Így a hétköznapi embereknek is van ismeretük róla, sokakat még személyes élmény köt. Európában már több olyan néprajzi park van, ahol egykori munkásszállásokat mutatnak be, vagy pedig kitelepített családok utolsó otthon töltött estéjükbe nyerhetünk bepillantást a tárgykultúrán keresztül. Hasonló irányba kell tehát a honi néprajzi kutatásoknak is elmozdulniuk.

„Látogatóbarát” múzeumok

A néprajzi parkok Magyarországon 40, Skandináviában 100 éves múltra tekintenek vissza. Ezek az intézmények nagy területük, tágas szabadtéri környezetük miatt sokszor jobb lehetőségek birtokában voltak és vannak, mint a „zártabb” múzeumépületek. Egy-egy szabadtéri programra jóval több látogatót lehet ugyanis megnyerni. A mai élményektől hajszolt társadalomban viszont már ez sem mindig elég. A tudást és az ismereteket gyakran kézzelfogható élményeken keresztül lehet és érdemes átadni.

Látványos rendezvényekre van szükség, ahol az emberek személyesen is megtapasztalhatják, kipróbálhatják egy-egy kor eszközeit, ételeit, mesterségbeli tudását vagy viseletét. Akár multimédiás eszközök használatával, projektoros vetítésekkel is színesítve a programokat. A Göcseji Falumúzeum évente megrendezésre kerülő országos fazekas-keramikus találkozója mindezek elismeréseként a „Nyugat-dunántúli Régió Kiemelt Kulturális és Örökség Turisztikai Rendezvénye” lett. A falumúzeum a város és megye lakosainak egy identitásőrző helyszíne, így a programok létjogosultságát a megyei és városi önkormányzat is évről évre elismeri és támogatja.

Falumúzeumi tervek

Növelni a hétköznapok kihasználtságát. Ezt szolgálja többek között a zalalövői „hajlított ház” felújítása. A skanzen utolsó épületének helyiségei eddig üresen álltak, csupán az udvar és a pajta szolgált oktatási célokat. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően – melyhez az önrészt a fenntartó megyei önkormányzat biztosította – a szoba és a konyha berendezésre kerül, kialakítanak továbbá egy „oktatószobát” is, ahol múzeumi órákat tartanak majd a megye és a város diákjainak. A felújítási munkák márciustól június 30-ig tartanak, ezt követően pedig a ház fontos közösségteremtő helye lesz a múzeumnak, különféle programokkal. Ezzel ledől egy régi tabu, mely szerint a múzeumi térbe nem lehet belépni.

Kovács Zsuzsa a következő évtizedek terveivel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a továbblépés iránya a 20. századi épületek építészetének, közösségi épületeinek bemutatása lehet. Persze mint minden, ez is pénzkérdés. Az említett 20. század felé tendálást viszont jól modellezné egy régi falusi bolt, iskola, nemesi kúria, „kódisállásos ház” és téglaház, melyek a századelőn még jellemzőek voltak. A bővítésnek szigorú szakmai kritériumai vannak: a kis „szeges” falucska hangulatát meg kell őrizni; a későbbi korszakok jelképeit úgy lehetne csak beilleszteni a környezetbe, hogy az értékelvűség ne sérüljön.

Lukács Sándor dalszerző- énekes szerzői estjét láthatta és hallhatta a közönség Bálint napján a Keresztury ÁMK Hangversenytermében. A „Csajok és dalok” címet viselő koncerten elsősorban olyan női előadók léptek fel, akikkel a szerző valamikor együtt zenélt, vagy dalt írt nekik.

Színpadon Szekeres Éva és Lukács Sándor.

A fellépők között volt Takáts Eszter, ma már országosan ismert előadó (Takáts Eszter és a Gumizsuzsi), aki kezdeti lépéseit Sanyi mellett tette meg, s jó néhány közös koncerten és dalversenyen vannak túl. Néhány évvel ezelőtt duójuk (Tea Culpa) díjat nyert a rangos veszprémi Utcazene Fesztiválon is.

Színpadra állt Polgár Odett, aki az Odett és a Go Girlz! (Takáts Eszter és Varga Zsuzsa) formációval egyre több fővárosi és vidéki klubban lép fel. Tavaly év végén jelent meg a csapat első lemeze, melyen néhány dalt szintén Lukács Sanyi jegyez.

Az est első részében a dalszerző „Az elveszett Napóleon” című – eredetileg phonodrámának hívott – „utcaoperája” került porondra Ecsedi Erzsébet színművész rendezésében. Az egymásra épülő dalfüzér 2002-ben CD-n is megjelent, többek között olyan előadók vendégszereplésével, mint az azóta elhunyt Orbán „Hota” Sándor.

A szerzemény női szerepét akkor Takáts Eszter énekelte fel, Sanyi azóta egyes részeit a By the Way zenekarból ismert Pál Krisztával is játszotta már koncerteken. A tavalyi Egerszeg Fesztiválon azonban Szekeres Évával (aki egykor a helyi Pókháló blues-formációban énekelt) adta elő a darabot, s a mostani szerzői estre is őt kérte „társul”.

A zenész nemcsak nótákat szerez, hanem időnként verseket is megzenésít. Így állt fel a zsinagóga színpadára a Hochrein Judit, Kardos „Bozi” Endre, Lukács Sándor hármas: vagyis a „Tükörcserepek”, hiszen ezzel a címmel jelent meg 2006-ban lemezük, melyen zalai és muravidéki költők verseit öntötték dalba. Ezúttal a „Cserebere”, Keresztury Dezső egyik verse hangzott el.

A Valentin-napról fiúk sem hiányoztak, hiszen színpadra állt a Shabby Blues Band és a By the Way zenekar is. Az „élő adáson” kívül két felvételt is láthattak a nézők: a hajdan volt Tarhonya Kedélyzenekar „Némafilm” című számát, a 90-es évek Ki, Mit, Tud?-járól, és az Ennio Morricone-pályázatra írt dal klipjét.