Kultúra

Még Zalaegerszeg Városi Tanácsa hozta létre azt a munkabizottságot, amelyik átfogó javaslatot készített a város utcaelnevezéseinek felülvizsgálatáról. 1990 májusa volt ekkor; az első országgyűlési választás már megtörtént, az önkormányzatok viszont még nem álltak fel. A helyhatósági voksolásra ’90 őszén került csak sor.

A városi tanács viszont úgy látta, hogy a megváltozott politikai helyzetben egyre nagyobb lett az igény arra, hogy a város bizonyos munkásmozgalmi nevet viselő utcái visszakapják régi – 1948 előtti – nevüket. Az Egerszeg újság 1990-ben terjedelmes cikkben számolt be a névváltoztatás körülményeiről „Vizsgálják városunk utcaneveit” címmel.

A munkabizottságban a városi tanács munkatársain kívül képviseltették magukat az akkori politikai pártok delegáltjai, valamint a Zala Megyei Múzeumok Igazgatóságának, a Zala Megyei Levéltárnak és a Magyar Történelmi Társulat helyi csoportjának képviselői is.

Az utcanévbizottságnak javaslattevő, véleményező feladata volt, döntési jogköre nem. Az akkori friss, demokratikus szemlélet viszont megkívánta, hogy a lakosság véleményét is kikérjék, ezért a tanács (ma polgármesteri hivatal) előcsarnokában gyűjtőládát állítottak fel, ahol mindenki megtehette javaslatát.

A munkabizottság (ami megváltozott formában napjainkban is működik) eközben 39 zalaegerszegi utca nevét jelölte ki, melyeket felülvizsgálatra vagy megváltoztatásra szánt. Ezek közül talán ma a legismertebbek a Felszabadulás út és tér, a Fürst Sándor, Garbai Sándor, Hamburger Jenő, Kilián György, Lenin, Munkásőr, Népköztársaság, Ságvári Endre utca, a Vörös Hadsereg útja, valamint a Marx, a November 7. és a Somogyi–Bacsó tér.

Az új elnevezéseknél a bizottság figyelmet fordított arra, hogy a város vagy a megye neves személyiségeit, illetve régi földrajzi neveket vagy a hagyományos, a köznyelvben is előforduló névadásokat részesítse előnyben (s ez ma sincs másképp).

Ilyen megfontolások alapján lett a város szívében lévő Marx térből Kazinczy tér (mely a tér korábbi neve is volt); a Sénig Ferenc közből Ispotály köz, a Ságvári utcából Zárda utca, a Vörös Hadsereg útjából pedig Ola utca. A Fürst Sándor utcát először Hegyi utcára szerették volna változtatni, hiszen eredetileg is így hívták. Később viszont a szomszédos Vizslaparkról kapta új nevét.

Dr. Vándor László, a Göcseji Múzeum igazgatója, aki a 90-es évek végétől maga is tagja volt az utcanévbizottságnak úgy emlékszik, hogy a belvárosi részeken nem volt különösebb probléma az utcák rendszerváltozás utáni átkeresztelésével, hiszen a történelmi város területén volt mire átnevezni az utcákat, és sok javaslat is érkezett.

A város jellegéből adódóan viszont a munkásmozgalmi elnevezések leginkább a landorhegyi, páterdombi és kertvárosi körzeteket érintették, hiszen ezek a szocializmus évtizedeiben épültek ki, így értelemszerűen az akkori ideológiának megfelelő nevet kaptak. Később ezeken a helyeken teljesen új neveket kellett találni; lehetőleg ideológiától mentest, ám méltót. 1990 után a Népköztársaság útból a megváltozott államforma miatt például logikusan Köztársaság út lett.

A Kilián György utcát a magyar színjátszás kiemelkedő alakjáról Jászai Mariról, a Latinka Sándor utcát pedig egy középkori protestáns vándornyomdászról, Hoffhalter Rudolfról nevezték el.
Az igazgató csak egy komolyabb nézeteltérésre emlékszik: éveken át fellángolt a vita a Gorkij utca neve körül. A rendszerváltozás hevületében sokan követelték ennek is az átkeresztelését, ám az ott élők mindvégig ragaszkodtak hozzá. Ami érthető is, hiszen elvégre egy világszerte elismert íróról van szó.

Érdekes viszont, hogy Zalaegerszegen a kommunista hatalom sok régi nevet egyáltalán nem változtatott meg. Más városokban a Bíró Márton püspökről – valamint, a Hock János katolikus lelkészről elnevezett utcát, vagy a ferencesrendi szerzetes Gasparich Márk nevét viselő utcát bizonyosan átkeresztelték volna. Nálunk erre valamiért (talán figyelmetlenségből, tudatlanságból) nem került sor.

Arra is volt viszont példa, hogy az előző rendszerben egy ideologikus nevet cseréltek le egy új kedvéért. A Göcseji Falumúzeum utcáját 1948-ban a hatalom Garami Ernő utcára keresztelte (korábban egyszerűen Garam utca, még korábbam Állomásra vezető utca volt), ám 1968-ban, mikor a skanzen felépült, Falumúzeum utcára változtatták a nevét.

Zalaegerszeg amúgy gyorsan reagált a megváltozott politikai helyzetre, hiszen itt már a városi tanács elindította a névváltoztatási folyamatokat. Az utcanévcserék a ’90-es évek elején jórészt le is zajlottak. Az ország számos pontján viszont még most is találunk munkásmozgalmi elnevezéseket. Az önkormányzat utcanévbizottsága ma már leginkább az újonnan nyíló, belterületté nyilvánított, addig helyrajzi számmal ellátott területek elnevezésével foglalkozik. Mivel ezek többsége valamely városkörnyéki dombon fekszik, leginkább földrajzi nevekkel illetve növény- vagy állatnevekkel illetik az utcákat (Kakukkfű, Bodza, Gólyadombi, Felsődűlő, Tücsök, Futrinka).

Unalmas panelek, otromba tízemeletesek. Zalaegerszeg állítólag még a szerencsésebb városok közé tartozik, mert itt nincs belőlük annyi. (Persze arról lehetne vitázni, hogy mennyi az annyi?) Ettől függetlenül a múlt rendszer „építészeti remekei” a nyakunkon maradtak.

Az elmúlt években sok szó esett a panelek várható élettartamáról, a bennük rejlő mérgező azbesztről, na meg a felújítási lehetőségekről, melyhez külön panelprogram is készült. Mert ha már itt vannak, valamit csinálni kell velük; pláne hogy manapság divat városrehabilitációról meg élhető városról beszélni. Csak valahogy ezek az építmények nem illenek a képbe. Vagy minden csak ötlet kérdése?

Bálizs Andrej építész-tervező művész egyik kollégájától tudta meg, hogy a Madách utca 22. szám alatti tízemeletesen felújítási munkákat végeznek a nyár folyamán. A fiatal építész pont ott él, így ötletelni kezdett.

A szomszédos házon a szigetelést javították, s a táblás, téglalap alakú hőszigetelő elemek, melyeket akkor éppen felhelyeztek, beindították képzeletét. A szigetelőelemekkel mintha raszternégyzetek, négyzetrácsok rajzolódtak volna ki a homlokzaton.

Ekkor jött az ötlet: miért ne lehetne egy kész, újrafestett ház is ilyen „pixeles” küllemű. Vagy inkább terepmintás. (Vagy, mintha ott maradtak volna azok a bizonyos szigetelőelemek.) Készített is egy látványtervet, s bízott benne, hogy a lakógyűlésen nem bukik el a javaslat. Volt egy kis harc, néhány embernek nem tetszett, ám végül 7/11 arányban megszavazták. Az ötletet a kivitelező cég is elfogadta, hiszen ez az új homlokzati megoldás referenciának sem rossz.

„A szín többnyire az utolsó dolog.” – mondja Bálizs Andrej. „Az első az anyag, ami meghatározza a formát, utána jön maga a felület, aminek aztán majd lehet színt adni. Nagyjából ez a fontossági sorrend.” Persze egy tízemeletes formáját tekintve nem egy eget verő dolog, sőt felületében sem mutat sokat, így a szín az utolsó lehetőség, amivel lehet játszani. A színválasztást a hatóságok nem szabályozzák, tehát az egy szubjektív dolog. A Madách utcai házaknál van zöld, bordó, sárga, barna. Miért pont ilyen? Mert valaki rábökött annak idején, s ez lett. Ettől függetlenül a tervező az alapszínen – ez esetben a zöldön – nem változtat.

Miért pont pixelek, s miért nem figurák? – merül fel a kérdés. A ötletgazda szerint ez utóbbi már túl öncélú lenne – bár akadt, aki ezt az elgondolást is annak tartja. „Ezekben a fekete, fehér, szürke négyzetekben vagy terepmintákban az a jó, hogy egyfajta átmenetet képeznek a homogén és figurális festés között. Kicsit felpuhítja a tízemeletes ház durva sziluettjét. Egyszerre játékos, rejtőzködő, s nemcsak közelről látványos, hanem távolról is. Sőt! A Ságodi útról nézve nagyon egyedi külsőt és könnyedséget kölcsönöz a négy nagy ház látképének”.

Négy, mert a tervező szeretné, ha az utcában lévő többi panel is ehhez hasonlóan újulna meg. Az egész elgondolásnak így lenne igazán értelme. Mivel a házak a domborzat miatt nem egy síkban vannak, a homlokzati minták egy izgalmas ívet rajzolnának ki, a négyzetek pedig foltokká válnának a messzeségben. Az építész szerint mindez már csak azért sem öncélú, mert ennél egyszerűbb mintát nem lehet kitalálni.

„Bármilyen figura, motívum, szimbólum sokkal szubjektívebb lenne, s akkor meg azon menne a vita, hogy milyen filozófiai vagy ideológiai elgondolás került a falakra. A négyzetben ilyen nincs. Nem ábrázol semmit, de mégis.” A pixelektől ráadásul mai lesz az egész, ez teszi 21. századivá az évtizedes épületeket.

Bálizs Andrej szerint a város más utcáinál, házainál is lehetne hasonló megoldásokat találni, sőt akár egy speciális projektté is válhatna a házak homlokzatának egyedi megújítása. Sok épület rejt magában ilyen lehetőségeket. Az ötletekhez nyilván pénz kell. Na, meg hogy értő közönségre találjon: hiszen minden újdonságot meg kell szokni. A lakók döntése viszont optimizmusra ad okot.

Az építész elmondta, hogy az augusztus elején induló beruházás terveit megvizsgálta a Településrendezési és Építészeti-Műszaki Tervtanács is, melynek véleményezési lehetősége van. A tanács kisebb vita után fele arányban támogatta az elképzelést úgy, hogy a homlokzat hasonló felújítása és festése terjedjen ki a másik három Madách utcai tízemeletes lakóházra is. Az ülésen még az is felvetődött, hogy a landorhegyi lakótelep egészére is ki lehetne dolgozni egy ehhez hasonló, átfogó koncepciót.