Kultúra

Precíz konstrukciók, valóságos tervek a falakon, alattuk pedig a kész épületek miniatürizált változatban. Akár holnap neki is lehetne kezdeni az építkezésnek. Ha nem lenne ez az egész mégis fikció.

A Color Arts Fesztiválon egy tucat friss diplomás zalai születésű építész mutatta be diplomamunkáit a Panelkatedrális – Építészeti folyosón. A tervrajzok és a makettek nagyon is valóságosak, ám ahogy Fischer Bence – a folyosó egyik megálmodója, szervezője és résztvevője – fogalmazott, tulajdonképpen a szekrénynek készültek. Na, meg a vizsgabizottságnak.

Pedig érdemes eljátszani a gondolattal, már csak azért is, mert jó néhány terv jellegzetes zalaegerszegi épületek vagy helyszínek átépítéséről szól. Berki Bálint például egy Zalaegerszegi Médiaközpontot álmodott meg. A fiatal építész a folyamatban lévő városrehabilitációs program részeként tervezte meg az új épületet, a Batthyány utca és az Október 6.-a tér sarkára, mely ma a város egyik „funkcióhiányos” része.

A program elemeként viszont ez az északi övezet kulturális és igazgatási funkciót kapna. A médiaközpont a helyi rádió- és tévéállomásokat költöztetné egy helyre. A jelenleg elhanyagolt, slumosodó terület presztízse így emelkedne.

Kozma Zsuzsa a Pálóczi Horváth Ádám Zeneiskola bővítésére dolgozott ki tervet. Az iskola kamarateremmel, közösségi térrel, kávézóval gyarapodna, az új épületszárny által. Az ötletet többek között az adta a tervezőnek, hogy a városban jelenleg nincs olyan koncertterem, mely alkalmas kiszenekari együttesek befogadására. Kevés a lehetőség arra is, hogy egy-egy műsor után a közönség összejöhessen egy italra vagy baráti beszélgetésre.

Bende Attila egy új vasútállomás terveit készítette el. Teljesen új helyszínen: a Vágóhíd utca végén, a sportpálya mögötti területen. (Hasonló ötlet már az önkormányzat részéről is megfogalmazódott. A vasútállomás végleges áthelyezése azonban még várat magára.)

Fischer Bence pedig az Ady-iskola bővítését dolgozta ki. Mint mondja, főleg személyes és családi indíttatásból. Vonzotta a téma. A tervrajzokból az derül ki, hogy az építész az iskola Ady utca felőli részét bővítené. Mivel az épület eredetileg nem művészeti célokra készült, hiányoznak belőle bizonyos terek, helyiségek, ezért nincs, ami kiszolgálja az efféle igényeket. A megálmodott szárny mindezt pótolná.

A terveken kiállítótér, műtermek és közösségi terek szerepelnek. A fő szempont az volt, hogy kívülről nézve ne egy hivalkodó, meghökkentő épület legyen, hanem visszafogottságával illeszkedjen a környezetébe (zsinagóga, régi Ady-iskola épülete). Az Ady utca stílusa adott, egy esetleges épületbővítésnek semmiképpen sem szabadna harcolnia a már meglévő elemekkel.

A tervező a műtermek északi tájolásával, s az így érkező szórt fénnyel egyfajta elmélyültebb hangulatot varázsolna az intézménybe, a köztes tereket pedig zsibongókká, közösségi terekké alakítaná. Meglepő, de az új épületszárnyat betonból álmodta meg. Tudja, sokan idegenkednek ettől az anyagtól, annak ellenére, hogy többféleképpen hasznosítható, s lehet barátságos elemeket is létrehozni belőle.

Ha már a betonnál tartunk, néhány szó esett a panelkatedrálisról is, ami az egész tárlat címét adta. Bence elárulta, hogy Mécs Miklós képzőművésszel beszélgettek sokat arról, hogy mit lehetne kezdeni a lassan „lejárt szavatosságú” panelekkel.

A pécsi 25 emeletes kísértetház aztán megadta a művészi ötletet: belül ki kell bontani a födémeket, de úgy, hogy az ott lakók berendezései, csempéi, festett falai, képei maradjanak. Az egész épület így nemcsak kívülről, hanem belülről is monumentális látványt adna. A lakások különböző színű falai, csempéi pedig izgalmas hangulatot varázsolnának. Persze ez is csak fikció.

Az viszont nem, hogy az építészeti folyosón bemutatkozó fiatal tervezők, ha tehetnék, bátran hozzányúlnának a meglévő épületekhez, vagy üres, kopár területekhez. Sok közösségi és kulturális helyszínt; apró, színes központokat létrehozva. Belátható, élhető terekkel, passzázsokkal, ahol pezsgő élet folyik.

Fischer Bence úgy látja, hogy bár a Color Arts Fesztiválon bemutatkozó építészek egyike sem szeretne Zalaegerszegen tevékenykedni, az Építészeti folyosó mégis jó alkalom volt arra, hogy a közönség egy kicsit megismerje a fiatalok elképzeléseit, illetve a frissen végzett építészek egymás munkáit. Zalaegerszeg egy nagyon jó adottságú város, éppen ezért érdemes elgondolkodni azon, hogy az új generációk hogyan tudják majd hasznosítani, átalakítani a meglévő elemeket.

Az elmúlt évadok gyakorlatát megszakítva a Hevesi Sándor Színház prózai darab helyett (Szabó Magda gyermekeknek szóló mesejátékát nem számítva) az Oliver című musical színrevitelével nyitotta meg az idei színházi évadot. A bemutató érdekessége, hogy a darab – Halasi Imre, az egerszegi színház egykori rendezője színpadra állításával és Laczó Henriette jelmezterveivel – huszonhárom évvel ezelőtt szerepelt a színház repertoárján. A mostani előadás koreográfiájának tervezése és rendezése – meghívott vendégként – Krámer György, a díszlet és jelmezek elkészítése ezúttal is Laczó Henritte nevéhez fűződik. (A rendező a Halasi Imre vezette Miskolci Nemzeti Színház tagja).

Krámer György rendezői koncepciója mentén a két felvonásnyi eseménysor – amelynek középpontjában Olivér élet- és sorstörténete áll – a néző számára követhető, egységes előadás benyomását keltette, még akkor is, ha a két felvonás tartalmi és hangulati eltéréseket foglal magában. Az első rész a londoni East End világának (a város legszegényebb negyede) „vaskos” realisztikusságát, a főhős megpróbáltatásokkal teli sorsának, hányattatásainak etapjait, a második felvonás inkább a meseszerűség irányába mutatva, a jó és a rossz tettekben (krimiszerű szituációt is teremtve) és morálisan zajló – a végkifejletben az előbbi győzelmével végződő – küzdelmét állítja elénk.

Az Oliver című zenés darab bemutatója – bár az első felvonás egyes prózai részei fékezték a játék ritmusát – lendületes, főként a csoportos jelenetekben látványos és hatásos előadást eredményezett.

A musical színpadi műfajának sajátossága, hogy az előadás „erejét” a zene/ének, mozgás, szövegmondás színvonalának minősége adja. Az „Olivér”-ben a három „színészi eszközkészlet szintézisét, egymást erősítő funkcióját tapasztalhattuk, a kisebb egyenetlenségei ellenére összhatásában ezért is érezhettük tartalmas, a műfajában színvonalas produkciónak.

Lionel Bart musicalje egerszegi bemutatójának előnyére vált, hogy a rendező és a koreográfus ugyanazon személy, ezért Krámer korrekt rendezésével egyetemben érdemes kiemelnünk a darabhoz készített koreográfiáját is, hiszen aligha tévedünk abban, hogy a színpadi mozgás változatossága, gazdagsága és igényes kivitelezettsége ezúttal az előadás legértékesebb elemének bizonyult.

Laczó Henriette dominánsan szürke díszletei egyszínűségük ellenére is színesebbnek tűntek az East End miliőjének sivárságánál. Az előadásban használt egyéb díszletelemek jelzésértéke egyértelmű volt, az oldalt elhelyezett erkélyek azonban nem kaptak lényegi funkciót. A szereplők jelmezei „személyre szabottra” sikerültek, kivitelezésük Laczó Henriette szakértelmét dicséri.

A rendező szándékát tükrözte a szereposztás is, hiszen a darab néhány kulcsfiguráját kettős szereposztásban láthatja a közönség. (Twist Olivér – Tóth Dániel/Csernák Norbert; Nancy – Tánczos Adrienn/Misurák Tünde; Mr. Bumble – Bot Gábor/ Hertelendy Attila).

A musicaldarabok alakjai változatlan karakterek, jellemvonásaik színrelépésüktől kezdődően a történet végéig állandóak maradnak, ezért bizonyos fokig a színészi alakítások is korlátozott lehetőségek között mozognak.
Az Oliver címszerepét alakító egyik gyermekszereplő – Tóth Dániel – hosszabb szerepválogatás után kapott lehetőséget a figura megjelenítésére. Noha profi teljesítményt nem várhattunk el tőle, hibátlanul oldotta meg feladatát. Miközben megőrizte gyermeki tisztaságát és érzékenységét, érzékelhetően a dickensinél talpraesettebb, magabiztosabb, bizonyos fokig „vagányabb” főhős alakját formálta meg.

A darabbeli szerepével való azonosulás – az eredetiség, az ötletesség és az átéltség okán – leginkább Szegezdi Róbertnek (Fagin, idősödő orgazda, a tolvajiskola vezetője) sikerült. Vele egyetemben Deák Gábor (Svindlikirály) felszabadult játékára, Tánczos Adrienn (Nancy) prózában és dalban nyújtott alakítására, Ecsedi Erzsébet (Mrs. Corney), Farkas Ignác (Mr. Brownlow), Hertelendy Attila (Mr. Bumble) mesterkéltség nélkülien hiteles

és Szakály Aurél (Mr. Sowerberry temetkezési vállalkozó és Mr. Grimwig, orvos) frappáns gegekkel ható szerepformálására érdemes odafigyelnünk. A színészek játékán túlmenően dicséret illeti a közösségi jelenetekben közreműködő egerszegi diákokat, akik a színpadon a felnőttek igazi partnereiként járultak hozzá az előadás hatásértékéhez.

A Hevesi Sándor Színház évadnyitó előadásán bemutatott Oliver című musical a műfaj tartalmi és formai kritériumai tekintetében megfelelt az elvárásoknak. A szakmailag színvonalas (a rendezés és a koreográfia ötletessége, helyenként nívós színészi teljesítmények) kivitelezése ellenére mégis bizonyos hiányérzetet hagyott maga után. Talán azért, mert érzésünk szerint nem ajándékozott meg a remélt katarzis élményének maradéktalan átélésével.