Ezer év 2

Május 13. a város napja Zalaegerszegen, mivel 1885-ben ezen a napon nyilvánították rendezett tanácsú várossá. 1997. május 13-án azonban még egy történelmi eseményre emlékeztek a zalai megyeszékhelyen, arra, hogy 750 évvel ezelőtt (1247-ben) említette meg a várost a veszprémi székeskáptalan egyik oklevelében.

1997-ben többnapos rendezvénysorozattal emlékeztek a két jeles évfordulóra, s az egész év a 750. évforduló jegyben telt. Zalaegerszeg vendége volt az akkori köztársasági elnök, Göncz Árpád, akit a város önkormányzatának vezetői, dr. Gyimesi Endre polgármester, Kárászné dr. Rácz Lídia és Szalay Péter alpolgármesterek fogadtak. Az államfő a 750. évforduló jelentőségéről szólt:

– A megszerzett jogokat mindig használjátok okosan. Ti azok vagytok, akiknek a szabadság ténye már nem újdonság. De a szabadság önmagában nem ad boldogságot. Ezt a várost és Zala dombjait soha ne felejtsétek el, itt vannak a gyökereitek, és ne felejtsétek el azt a 750 évet se, amely ezt a várost dajkálta és felemelte – fogalmazott Göncz Árpád.

A kettős évforduló alkalmából mutatták be a Kapiller Imre által szerkesztett várostörténeti tanulmánykötetet „Zalaegerszeg évszázada” címmel, ami azért jelentős, mert eligazítást ad a korabeli birtokviszonyokkal kapcsolatban. Bebizonyosodik az a tény, hogy Zalaegerszeg már az első írásos említés előtt is lakott terület volt. Egy másik jelentős kiadvány az Utcák, terek, emberek – Zalaegerszeg régi képeken című kiadvány, Megyeri Anna, a Göcseji Múzeum muzeológusának szerkesztésében jelent meg.

A számos programok – kiállítások, koncertek lemezbemutatók – mellett érdemes megemlékezni a Göcseji Hetek rendezvénysorozatról is, amely sok-sok érdeklődőt vonzott. Különösen a nosztalgiavonat, amely Zalaegerszegről indult Bagodba, Salomvárra, és megállt Zalaszentgyörgyön is, ahol énekkarok, táncegyüttesek fogadták az ünneplő utasokat, köztük a külföldi testvérvárosok képviselőit. A feldíszített mozdony hazafelé megállt az olai állomáson, az Olajipari Múzeum kiállítótermében ugyanis „Göcsej élő népművészete” címmel kiállítás nyílt, valamint itt került bemutatásra az „1935-ös Göcseji falujárás” című könyv reprint kiadása is.

Zalaegerszeg a 19. század közepén az ország egyik legnagyobb megyéjének volt a bíráskodási és közigazgatási központja. A mezőváros szerkezetének gerincét a két egymásba torkolló országútból kialakult főutca alkotta. A városmag kicsi volt, s az utcák beépítettsége sem volt sűrű. Megyeri Annával, a Göcseji Múzeum muzeológusával arról beszélgettünk, hogy miért maradt el más magyar városokhoz képest Zalaegerszeg igazi városiasodása a századforduló környékén. Mik voltak ennek ellenére azok a lépések, melyek elindították a város fejlődését.

– A korabeli város egy megfordított L alakra emlékeztetett leginkább. Déli irányban (a mai Kossuth utca felé) hosszan lenyúlt az egyik része, míg az egykori végvár (ma Deák tér, Kazinczy tér) környéke merőlegesen futott rá erre a lenyúló „szárra”. Ha egy látogató érkezett ide a 19. század végén, a Kaszaházi hídon keresztül, akkor láthatta a Takarékpénztár (ma Göcseji Múzeum) épületét, a nagytemplomot, a Vármegyeházát (ma bíróság). Ezenkívül állt már 1879-től a Deák-szobor, a templommal szemben a Városháza (mai Kazinczy tér 1.) és az Arany Bárány Szálló 1890-ig egyemeletes, 1894-től kétemeletes épülete.

– Kevés utcája volt a városnak akkoriban.
– Kicsi volt a városközpont, kevés utcával, ritkás beépítéssel. Az utcák jó része a mai piac környékére koncentrálódott. Ezenkívül jellemzőek voltak az egyemeletes épületek. A századforduló környékén kezdenek csak el orvosok, kereskedők és ügyvédek emeletes házakat építeni a város központjában. A Kossuth utcán például Gráner doktor építette át földszintes házát emeletesre.

– Ez már a polgárosodás korszakának nevezhető?
– Igen. A századforduló az az időpont, amikor a Kazinczy téren és környékén vagy a Vármegyeház téren felépültek az első magánépítésű emeletes házak. A Fangler-üzletház, a Schütz-áruház, Kereszturyék háza mind ebben az időszakban épült. Ezek hol egy-kettő, hol négy-öt szobás lakások voltak, az anyagi helyzettől függően.

– A város rendezett tanácsúvá nyilvánítása mennyit lendített a folyamatokon?
– Nagy változást jelentett ez a városka életében. Kovács Károly polgármester és az őt támogató testület nagyarányú építkezésbe kezdett. 1898-ban elkészült az új, kétemeletes városháza, a törvényszék új szárnnyal bővült. 1897-ben a városi panoráma díszeként felépült a gimnázium. Mögötte pedig tisztviselőlakások épültek. A Wlassics utcában (ma Ady utca) létrejött a Polgári Leányiskola, 1904-ben pedig az új zsinagóga. Ezeknek a magasabb épülettömböknek mind szerepük volt egy reprezentatívabb városkép alakításában. Ezenkívül szállodák, kávéházak is települtek a központba. De összességében még mindig a földszintes lakóházak voltak a jellemzőek.

– Ezzel párhuzamosan az ipar is fejlődött?
– Nem települt ekkoriban nagy ipari vállalat Zalaegerszegre. Téglagyár, magpergető gyár, vágóhíd létesült ebben a periódusban, de inkább kisiparosok, kiskereskedők működtek. Cipész, fűszeres, ruhakereskedő, fodrászat, aprócikk-kereskedés és számtalan kis műhely színesítette a képet. Kellemes polgári házak voltak ezek, kicsi üzletekkel.

– A sok pozitív változás ellenére a zalai megyeszékhely mégsem tudott olyan ütemben fejlődni, mint a környező városok. Miért?
– Röviden és tömören két szó a válsz erre: közművesítés és vasút. Voltak fejlesztések a 19. század végétől kezdve egészen a ’20-as, ’30-as évekig, ám a csatornahálózat nem készült el. Ez nagyon nagy problémát jelentett. A városiasodásnak az egyik legfontosabb fokmérője a közművek állapota. Ezenkívül Egerszeg mindig közlekedési hátrányokkal küzdött. Ezt most is érezzük. A vasútállomás felépült a két világháború között. Rangos épület lett, sokak szerint impozánsabb is, mint amit az akkori város megkívánt. Ennek ellenére a főbb vasúti csomópontoktól messze feküdt a város, s ez óriási hiányosság volt. Akadályozta az ipar megtelepedését.

– Politikai tehetetlenség volt ezeknek a hiányosságoknak az oka, vagy inkább környezeti tényezők?
– Úgy gondolom, hogy a városok fejlődését nagymértékben a földrajzi tényezők határozták meg. Hiába voltunk megyeszékhely, ha rossz helyen feküdt a város. A tőke nem akart, nem „mert” beáramlani, mert nem látta a megtérülés lehetőségét egy elzárt vidéken. Szép, dombos, virágos, zöldellő környezet övezte, övezi Egerszeget. Ám az utak borzalmas állapotban voltak, a csatornázás hiánya miatt piszkosak voltak az árkok. Az épületek nélkülözték a komfortot, s egy idő után az egész város komoly adósságokkal küszködött. Bár 1929-ben megyei jogú városi rangot nyert Zalaegerszeg, a fenti problémák orvoslására csak évtizedek múltán került sor.

A kettős évforduló jegyében Vasút nélkül nem megy
	A feldíszített mozdony. A Göcseji hetek rendezvénysorozat sok-sok érdeklődőt vonzott.


Göncz Árpád a fiatalok között.	Ünnepségen a Vizslaparkban.