Kultúra

Irodalmi nyelv, köznyelv, rétegnyelv, tájnyelv. Nyelvtanóráról talán még rémlik valami, ha e szavakat halljuk. Sok azonban a félreértés (félreértelmezés) a fogalmak és még inkább azok átjárhatósága kapcsán. Mert az irodalmi nyelv nem azonos az irodalom nyelvével, a tájnyelv szavai nem feltétlenül nyelvtani hibák, a szleng vagy a vulgaritás pedig nem csökkenti az irodalmi szöveg művészi értékét.

A régebbi definíciók az irodalmi nyelvet egyfajta standardnak tekintették, melynek presztízse volt, vagyis aki nem ezt beszélte, műveletlennek számított. Más nézetek szerint viszont irodalmi nyelv a valóságban nem is létezik, mert ez egy olyan „eszményi”, tökéletes nyelvre utal, ami csupán csak idea. A 21. század legújabb diskurzusaiban pedig arról is hallani, hogy irodalom mint olyan, már nincs is, mert az irodalom fogalma belülről felbomlott; s a kánon sem az, ami volt.

Egy biztos, a nyelv változik: egyszerre bővül és fogy a „készlet”. De vajon mi kerül be, például a számítógépes kultúra rétegnyelvéből az irodalomba, a köznyelvbe vagy mondjuk az oktatásba. Péntek Imre költőt, a Pannon Tükör főszerkesztőjét, és Karáth Anita költőt, a Zrínyi Miklós Gimnázium magyartanárát kérdeztük.

Péntek Imre úgy látja, sokan a klasszicitás nyelvére gondolnak még ma is, ha az irodalmi nyelv szóba kerül. Kétségkívül ez egy ideális minta, amihez lehet igazodni, s lehet meríteni belőle, ám a nyelv változik. A magyar nyelv pedig szépsége és gazdagsága mellett szerencsére nagyon rugalmas is; gyorsan be tudja fogadni a változásokat.

„Tulajdonképpen folyamatos nyelvújítás időszakát éljük manapság. A nyelvi készlet állandóan megújul. Időnként azonban nem árt visszatérni a klasszikusokhoz, és elolvasni egy-egy régebbi szöveget. Jó alkalom volt erre például a Kazinczy-év. Fontos azonban ezek esetében az újraértelmezés is, hiszen a hagyományok csak akkor élnek igazán, ha ez az újraértelmezés megtörténik.”

A főszerkesztő szerint a mai kortárs irodalom eltér attól az ideális nyelvtől, amit a terminusok irodalmi nyelvnek hívnak. A szerzők sokkal nagyobb merészséggel nyúlnak a rétegnyelvekhez (szlenghez vagy akár trágársághoz), mint korábban. Ez abból is adódik, hogy az írott szöveg háttérbe szorult a vizuális kultúra képi világához képest, így verseny van az olvasók megnyeréséért. Az írók pedig megpróbálnak kitörési pontokat keresni. A mai irodalomban szerinte két tendencia figyelhető meg.

Egy sokkolóbb, brutálisabb, leegyszerűsítőbb irányzat, melyet például Parti Nagy Lajos, Kukorelli Endre vagy Hazai Attila némely művén keresztül lehet megismerni. A másik pedig egy újklasszicista irányzat, melyben a szerzők a régi formák (szonettek, hexameterek, görög versformák) felé fordulnak, mint például a zalai születésű Szálinger Balázs. Persze az újraértelmezés náluk is megfigyelhető. Gyakorlatilag a hatás és ellenhatás mozgatja az irodalmat, s annak nyelvezetét.

Kérdésünkre, hogy a számítógépes kultúra rövidítésekkel, hangulatjelekkel átszőtt nyelvezete mennyire hat az irodalomra, Péntek Imre úgy válaszolt: bár készültek már sms-versek és regények, a helyzet még nem érett meg arra, hogy mindez hangsúlyosabb irodalmi formát öltsön. Inkább a hétköznapi kommunikációban van még fontos szerepe.
Karáth Anita ezzel szemben azt tapasztalja, hogy az irodalomban egyre nagyobb hatása van a virtuális tér nyelvezetének, hiszen a fiatal írók, költők már ebben élnek.

A zalaegerszegi Bajnóczy Zoltán költő már írt hangulatjel-verset, mely ugyanúgy elemezhető, mint a hagyományos versforma. Országos szinten pedig Karafiáth Orsolya, Garaczi László vagy Lackfi János műveiben találkozhatunk többek között az új irányzattal.

Magyartanárként azonban úgy látja, hogy a hagyományos olvasással kell kezdeni az oktatást, mert nem lehet lépcsőfokokat kihagyni, hiszen akkor az értelmezésben is hiányosságok lesznek. Ugyanez vonatkozik az iskolai fogalmazásokra is, ahol egyelőre lepontozzák a rövidítéseket, hangulatjeleket. Bár órán volt már arra példa, hogy valaki azt mondta egy versre, hogy „lájkolom”. Ez poénos tetszésnyilvánításnak még elmegy. A mostani érettségi vizsgákon pedig van olyan nyelvtantétel, amelyik a kommunikáció új jelrendszereit elemzi.

„Az a fontos, hogy a gyerekek minél több stílust megismerjenek, hogy később tudjanak válogatni. Tisztában kell lenniük azzal is, hogy a különböző korszakok szerzői más stílusban és más eszközökkel láttatják a társadalmakat és az egyéneket. Nyilván a diákok most inkább azokat a műveket kedvelik, ahol az irodalom nyelve nem válik el élesen a beszélt nyelvtől vagy a rétegnyelvektől.”

A hagyományos nyelvet, vagy tájnyelvet viszont meg lehet ismerni egy-egy kortárs író (például Esterházy Péter vagy Parti Nagy Lajos) művén keresztül is, akik kellő humorral és iróniával újra is értelmezik azt. Így a fiatalok szemében mindjárt nem tűnik „gázosnak” egy-egy nyelvjárás vagy tájszó.

Karáth Anita aktív szerzőként viszont egyelőre nem használja verseiben a rövidítéseket. Mint mondja, még a központosításmentes formát kedveli. Költeményei azáltal válnak többféleképpen értelmezhetővé, hogy nincs se nagybetű, se írásjel, csak folyik a szöveg. De biztos, ez is változik majd.

Miért épp a ruha és miért nem a szennyeződés színe miatt szortírozzuk a mosnivalót? Ki ismeri a piszok színét? A boltokban kapható színfogó kendő azt állítja, ő igen. Sőt, összegyűjti azt, és megmutatja nekünk. Ha most bárki azt gondolja, reklámszöveget olvas, nagyot téved. A fenti mondatok Eperjesi Ágnes képzőművész Színcsapda címmel a Keresztury ÁMK-ban megrendezett tárlatának hívogató szavai.

A kiállítás a 2007-ben indult, kortárs képzőművészetet bemutató sorozat része, amely alkalmat ad a fiatal alkotók bemutatkozására. A színfogó kendőket – köztük számosat a közönség hozott – a falra szögelték, a mosógépvetítő pedig a térrel való játékra hívta az érdeklődőket.
Szelényi Zsuzsanna a tárlatot megnyitva Eperjesi Ágnest kísérleti művésznek nevezte, aki a szín és a fény világába vezeti a közönségét. Különleges, játékos látásmódja izgalmas színfolt a kortárs művészet palettáján.

A Múzeumok Őszi Fesztiválja országos programsorozat keretében idén is megrendezi a Göcseji Falumúzeum a Márton-napi vigasságok rendezvényt.

Molnárné Raposa Irén, a Göcseji Múzeum PR-osztályának vezetője érdeklődésünkre elmondta: november 13-án délelőtt 10 órától a falumúzeumon belül két helyszínen – a nagysátorban és a foglalkoztatóházban – várják a látogatókat. A fedett sátorban kézműves játszóház, többek között agyagozás, termésképkészítés és gyertyamártás várja a legkisebbeket. Közben a színpadon hagyományőrző műsorokat láthat a közönség. A foglalkoztatóházban pedig három órától az Igazgyöngy Hagyományőrző Egyesület kukoricafosztásának kulisszatitkaiba nyerhetnek bepillantást az érdeklődők.

Természetesen nem marad el az ilyenkor szokásos ételkóstolás sem, annál is inkább, mert aki Márton napján nem lakik jól, az a következő évben is éhes lesz. A rendezvény idején így libaételeket, kukoricatarkedlit, aszalt gyümölcsöket és mézet is vásárolhatunk, a hideg ellen pedig ajánlatos lesz pálinkával vagy forralt borral védekezni.