Főiskolai öröm

Házasság? Több gyermek?

T-Pont üzlet: új szemlélet jegyében


Főiskolai öröm

A karrá válás nagyobb önállósággal jár

   „Gazdálkodási kar Zalaegerszeg” néven folytatja oktatási, tudományos tevékenységét a BGF Pénzügyi és Számviteli Karának Zalaegerszegi Intézete. A karrá válás nagyobb önállóságot, szélesebb mozgásteret biztosít az intézmény számára, valamint lehetővé teszi, hogy a korábbiaknál is rugalmasabb képzésfejlesztéssel reagálhasson a régió munkaerő-piaci igényeire.

Fontos szempont még a helyi fiatalok és az értelmiség megtartása Zalaegerszegen és a megyében – hangzott el többek között azon a sajtótájékoztatón, melyen a főiskola, a város és a megye vezetése üdvözölte a pénzügyi és számviteli főiskola karrá válását. Mint az intézményben megtartott sajtótájékoztatón elhangzott, negyvenéves álom valósult meg Zalaegerszegen.

Sándorné dr. Kriszt Éva, a BGF rektora a karrá válás kapcsán az intézmény új lehetőségeiről beszélt. Ezúttal magasabb szervezeti szintről lehet beszélni, ez a főiskola életében azt jelenti, hogy bővítheti kínálatát az alaptól a mesterképzésig.

Szabadabban irányíthatja külföldi és egyéb közéleti kapcsolatait. Mint mondta, bízik abban, hogy az intézményi fejlődés következményeképpen még több hallgatót vonz a főiskola a következő években.

Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere az idei év első nagy sikerének tartja a karrá válást. Úgy véli, az idei évtől szervezetileg is megerősödik a főiskola, melynek köszönhetően még erősebb lesz a pénzügyi kultúra a városban és a régióban. Utalt arra, hogy Zalaegerszeg önkormányzata évek óta anyagi támogatást nyújtott és nyújt ma is a főiskolának, és közel tíz éve szorgalmazzák és segítik a karrá válás folyamatát.

2010-ben 10 millió forinttal segítette a zalai megyeszékhely az Infocentrum felépítését, az idei évben pedig 24 millió forinttal segíti a karrá válást. A polgármester utalt arra, hogy az elmúlt nyolc évben közel 100 millió forinttal segítette a város a felsőoktatást Zalaegerszegen.

Dr. Pál Attila, a megyei közgyűlés alelnöke a megye és a régió szempontjából értékelte a karrá válás lehetőségeit. Mint fogalmazott, a gazdasági életben a munkaerő-ellátás szempontjából a főiskola fontos szerepet játszik a megye életében. Az önálló gazdálkodási kar új kitörési pontot jelent a régió számára is a cégekkel való kapcsolatteremtésben és a fiatalok helyben tartásában is.

Utalt arra, hogy a megyei önkormányzat 2006-ban 15 millió forinttal támogatta az intézményt, 2010-ben pedig 10 millióval segítette az Infocentrum létrejöttét. Mindez nem presztízskérdés volt a megye számára, hanem a tudás fontosságának a segítése.

Balaicz Zoltán alpolgármester, mint az elmúlt tíz év Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány igazgatója beszélt arról a folyamatról, melynek köszönhetően önálló karrá vált a zalaegerszegi főiskola. Felidézte, hogy a zalaegerszegi önkormányzat 2002-ben fogadta el a felsőoktatási koncepciót, ezt követően már 2003-ban a város támogatásáról biztosította a főiskola karrá válásának tervét.

Már ekkor hárommillió forintot biztosított a főiskolának, valamint három lakást, az új tanszékek vezetőinek letelepedéséhez. Támogatta a város anyagilag a főiskola pályázatait a közalapítványon keresztül is. Az önkormányzat a következő években is több mint 20 millió forinttal támogatja az önálló karrá vált főiskolát.

Dr. Solt Katalin, a zalaegerszegi intézmény dékánja a legfontosabb feladatokat foglalta össze. Két irányba erősítenék a főiskolát: egyrészt újabb képzési formákkal, valamint akkreditált felnőttképzési programok megvalósításával erősítenék a régiós igényeket. Továbbá erősítenék a tudományos kutatást, hogy a minőségi kritériumoknak még jobban megfeleljenek.

vissza az elejére


Házasság? Több gyermek?

99 család az egyesületben

  A házasság világnapja (február 12.) alkalmából rendezett kis házon belüli ünnepséget a Nagycsaládosok Zalaegerszegi Egyesülete. A fennállásának 20. évfordulóját ünneplő civil szervezetben az elmúlt évtől új vezetők dolgoznak, ennek köszönhetően a megszokott programok mellé újak is kerültek. Ilyen volt e nevezett alkalom is.

Tompa Viola elnök néhány, a témához kapcsolódó adatot osztott meg a jelenlevőkkel. Az egyesületet 99 család, 530 fővel (többségében három gyermeket nevelők) alkotja. Házastársi kapcsolatban 81 pár él, 13 elvált, 3 egyedülálló, 1 élettársi kapcsolatban élő és egy özvegy tartozik még a tagsághoz. A nagycsaládosok többsége az értelmiségiek közül kerül ki, 52 egyetemi vagy főiskolai végzettségű család vállalta a több gyermek nevelésével járó, sok szépséget adó életet.

Persze a házaspárok összecsiszolódása egy kölcsönösen felvállalt, olykor nehézségekkel és fájdalmakkal teli feladat, minden esetben. Az összejövetelen versekből, dalokból, prózából álló kulturális műsor is elhangzott, majd a közösségi szál erősítéseként, néhányan saját házasságukról is meséltek.

Az egyik négygyermekes családból származó, „eladósorban lévő” ifjat, Jordán Ádámot kérdeztük a házassággal kapcsolatban. Ő gyakran találkozik a témával, hiszen a családsegítő szolgálaton keresztül szerepel esküvőkön. Szülei pedig a napokban ünneplik 31. házassági évfordulójukat.

– Szerintem, aki szeretne házasságban élni, az fog is. A szüleink fiatal korában nagyobb létbiztonság volt, jobban mertek családot vállalni, mint mi. A kortársi körben (23 év) nem igazán jön szóba még a házasság, talán inkább az élettársi kapcsolat. Sok fiatal a továbbtanulás címén választja a nagyvárosi élettel járó szórakozási lehetőségeket. Néha meglepve látom, hogy az egykori menők, milyen gyorsan kiégtek. Nálunk sosem futotta márkás cuccra, de mindig tiszta volt a ruha, meleg az étel, és szeretet vett körül bennünket.

– Te szeretnél majd házasságban élni?
– Igen, mert ezt láttam otthon. Vannak súrlódások, de mint a gyémánt, úgy csiszolódik a család.
– Most van barátnőd?
– Jelenleg nincs.
– Elképzelésed van a nagy Ő-ről?
– Szerintem mindenkinek van egy álomképe. Vagy azt tudja, hogy mit szeretne, vagy azt, hogy mit nem. És hiszek a lelki társban is. Csak meg kell találni.

vissza az elejére


T-Pont üzlet: új szemlélet jegyében

Harmadikként az országban

  Budapest és Székesfehérvár után Zalaegerszegen is, a város legforgalmasabb részén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt megnyílt a szolgáltató anyavállalatánál, a Deutsche Telekomnál már korábban bevezetett koncepció alapján kialakított T-Pont üzlet.

Szakszerűbb és hatékonyabb kiszolgálás

A koncepció lényege: ügyfelei minél szakszerűbb és hatékonyabb kiszolgálása érdekében a Magyar Telekom és lakossági márkái – a T-Home és a T-Mobile termékek és ajánlatok – nem márka szerinti bontásban, hanem szolgáltatásszegmensek alapján kerülnek elhelyezésre. Külön csoportban jelennek meg a hangszolgáltatáshoz, az internethez és az otthoni szórakozáshoz, televízióhoz köthető ajánlatok és újdonságok, illetve külön teret szentelnek az integrált termékeknek. Újdonság még a tetszetősebb, célszerűbb kialakítású ügyfélpult és a kényelmes konzultációs pultok a hosszabb idejű ügyintézéshez.

Az ünnepélyes megnyitón – melyen megjelentek Zala megye és Zalaegerszeg város vezetői, a politikai, a társadalmi és a gazdasági élet prominens képviselői – Sabjánné Varga Mária üzletvezető röviden érzékeltette a minőségi kiszolgálást lehetővé tevő újszerű környezet, kialakítás előnyeit, majd hangsúlyozta, hogy mindig szerettek volna a városközpont ilyen frekventált helyére költözni. Majd tájékoztatta a jelenlévőket, hogy milyen akciókkal, kiváló ajánlatokkal várják ügyfeleiket.

A város számára fontos az internetes lehetőségek színvonala

– A modern kommunikáció eszközeivel egyre többen élnek, s a magas szintű kommunikálás ma már nélkülözhetetlen mindennapi életünkben – állapította meg Gyutai Csaba polgármester. – Majd hozzátette, a város számára kiemelkedő fontosságú, hogy internetes lehetőségei minél magasabb színvonalúak legyenek, ez ugyanis a reménybeli befektetők számára is egyre inkább kiemelt szempont. Szerencsére Zalaegerszegnek e téren nincs szégyenkezni valója, a legjobb minőséget tudja ajánlani partnerei számára.

Pozitívumként értékelte, hogy a Magyar Telekom immár nemcsak a hagyományos szolgáltatásfajtákat kínálja, hanem szélesítette szolgáltatási körét, például, ha gáz- vagy elektromosenergia-szolgáltatónkat cserélni kívánjuk, akkor is bizalommal fordulhatunk hozzájuk. Végezetül tréfásan arra ösztönözte az ügyfeleket, hogy minél többet telefonáljanak, mert ez a város adóbevételeit is növeli.

Ismerjük meg az új szolgáltatásokat

Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke köszöntő szavait követően azt emelte ki, hogy a megye egyetlen települése számára sem közömbös, hogy milyen színvonalú kommunikációs szolgáltatást vehetnek igénybe, hogy milyen szép és modern környezetben fogadják lakóikat a Magyar Telekom üzletei. A újszerű megoldásokra talán kevésbé fogékony korosztályokra utalva hozzátette: gyerünk, tanuljunk, ismerjük meg az új szolgáltatásokat.

Gricser Péter, a Magyar Telekom Lakossági Értékesítési Igazgatóság ágazati vezetője elmondta, hogy a Telekom két éve indult el az új irányba, amelynek egyik megnyilvánulási formája a most megnyitott T-Pont üzlet. Televízió, vezetékes és mobilinternet, telefon egy csomagban, egy szolgáltatótól – kedvezőbb áron – ez törekvéseik lényege.
– Zalaegerszeg különösen kedves szívüknek, hiszen 100 ügyfélből több mint 80 a mi mobilszolgáltatásainkat választja. Minél virágzóbb együttműködést szeretnénk kialakítani a várossal, annak lakóival – mondta az ágazatvezető.

Nyitási akciók meglévő és új ügyfeleknek

Az újonnan megnyílt üzletben a T-Mobile rendkívüli nyitási okostelefon-akcióval várta meglévő és új ügyfeleit. Az első ötven vásárló például 50 százalékos kedvezménnyel vehette meg az akcióban részt vevő háromféle – a Samsung Galaxy 3, a Nokia C6-00 és a ZTE Blade-típus valamelyikét. Sőt, a mobiltelefonok mellett az iPhone 4 is megtalálható az üzlet kínálatában.

vissza az elejére


ZalaEgerszeG

Zalaegerszeg város honlapja

Zala Média online