Emlékezés Györe Lászlónéra

Zalai borok ünnepe

Másokért tettek

Az atlasz nem csak a fej hordozója


Emlékezés Györe Lászlónéra

A Belvárosi Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tantestülete az elsők között értesültünk a megdöbbentő tényről: Györe Lászlóné nincs többé köztünk. Elment csendesen, méltósággal, türelemmel viselt terhek után, úgy, ahogyan élt.

Első gondolatunk az volt, hogy ez valahogy nincs rendben, erre a tragikus tényre egyszerűen nincs magyarázat. Iza 1983 óta volt a Dózsa-iskola dolgozója, ahol már kezdetben vezető beosztást kapott. Előbb igazgatóhelyettesként, majd az iskola igazgatójaként gondoskodott intézménye sorsáról, szebb jövőjéről.

Györe Lászlóné 1951-ben született, középiskolai tanulmányait Zalaegerszegen, a Zrínyi Miklós Gimnáziumban fejezte be. 1969-ben érettségizett, és ugyanebben az évben felvették a Pécsi Tanárképző Főiskolára. 1973-ban vehette át matematika–fizika szakos tanári diplomáját.

Azon ritka, kivételes emberek közé tartozott, akit mindenki tisztelt és elfogadott. Vezetőként sem akart soha kitűnni a kollégái közül, csupán segítő, a rendszert jól átlátó, irányító, egyszerű pedagógus tudott maradni mindvégig.
Tanítványai szerették humánus, elfogadó egyéniségéért, mindig vidám tanóráiért. A szülők megértő, támogató pedagógiai tevékenységét, szaktudását tisztelték, kollégáit pedig mindig lenyűgözte állandó optimizmusával, segítőkészségével.

Két évet töltött nyugdíjban. Boldog, elégedett emberként élte meg ezt is, elfogadva az élet azon örömeit, amelyeket az aktív életpálya nem tesz lehetővé egy pedagógus számára sohasem. Annyira szeretett utazni, világot látni! De ahogy ő sem, úgy mi sem gondoltuk, hogy ilyen közel van a végső, a legnagyobb utazás.

Szívünk teljes szeretetével őrizzük emlékedet.

Makovecz Tamás igazgató

Drávecz Csabáné tagintézmény-vezető

vissza az elejére


Zalai borok ünnepe

Gasztronómiai élmények időszaka

   Hatodik alkalommal került megrendezésre a Göcseji Falumúzeumban az újbor népszerű ünnepe, a Szüreti Vigadalom. A program szervezésébe ezúttal bekapcsolódott a Zalai Borút Egyesület is, hiszen az esemény a „zalai borok mentén” alcímet kapta.

Október 2-án a skanzenben a munkabemutatók, hagyományőrző programok és a kirakodóvásár mellett, zalai és környékbeli pincészetek (többek között szigligeti, zalaszentgróti és csáfordi) is várták a közönséget. Szőkéné Hajduk Andrea, a Zalai Borút Egyesület elnöke a rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón elmondta: egy szlovén–magyar határon átnyúló pályázat keretében kapcsolódtak be az idei Szüreti Vigadalomba.

A „Pannon gasztronómiai élmények” című projekttel egy komplex turisztikai kínálatot sikerült összeállítaniuk, ami magába foglalja a termékek tesztelését, népszerűsítését és az éttermi vendéglátás minőségének, színvonalának emelését. A pályázat jó alkalom arra is, hogy a szezonális termékeket és a belőlük készült finomságokat bemutassák a nagyközönségnek, öt nagy csoportra osztva a kínálatot. Ezeket témanapok alkalmával népszerűsítik, így kerültek az ősz termékei (szőlő, bor, lekvárok, szörpök, befőttek) a falumúzeumba.

Az egyesület a közeljövőben más rendezvényeken, a mostanihoz hasonló módon népszerűsíti majd a tökből készült ételeket, a karácsony jellegzetes ételeit, az erdők ízeit (például gomba) és a házitejből előállított finomságokat.

vissza az elejére


Másokért tettek

A Zalaegerszegi Zsidó Hitközség és a „Remény” Támogatási Közalapítvány a Ros HaSana „zsidó újév” alkalmából a hagyományoknak megfelelően az idén is átadta a „Másokért” emlékplakettet és oklevelet.

A múlt heti rendezvényen az elismerést a közelmúltban elhunyt Boncz Barnabás posztumusz kapta, róla Preisz József, a hitközség alelnöke beszélt, méltatva életútját és tevékenységét. Az emlékplakettet dr. Tárnoki Marietta és Boncz Bea vették át. A másik kitüntetést Iványi Gábor budapesti metodista lelkész kapta, aki két ciklusban is volt országgyűlési képviselő. A szegényeket támogató közéleti személyiség munkásságáról Siklósi Vilmos elnök szólt.

vissza az elejére


Az atlasz nem csak a fej hordozója

  Ön tudta, hogy az első nyakcsigolya – az ATLAS – a legtöbb embernél ki van ficamodva? Ez a körülmény egész sor testi és szellemi zavart okozhat (fejfájás, nyaki fájdalom, migrén, szédülés, hátfájás, gerincferdülés, izomgörcsök, csípő- és térdfájdalom, lúdtalp stb.).

Mintegy 17 éve egy svájci bioenergetikus, dr. Rene-Claudius Sümperli dolgozta ki és szabadalmaztatta módszerét, amelyet már a világ több mint 30 országában közel 400 Atlasprof®-specialista végez. A fej, nyak, gerinc és a csípő egyensúlyát meghatározó első nyaki csigolyának (Atlas) korrigálását szolgáló egyszerű és biztonságos vibrációs gépi masszázst szabadalmaztatta és személyesen oktatja.

Az eredmény tartós, mert az Atlas az anatómiailag korrekt helyére kerül. A technika egyedülálló, természetes, nem orvostudományi módszer, nem gyakorol hatást a csigolyatestre, nem manuálterápia és nem csontkovácsolás.

A módszer neve AtlasProfilax®. A gépi vibrációs masszázs speciális pontokon fellazítja a nyaki izmokat és szalagokat, melynek következtében az Atlas visszatér normál helyzetébe. Magyarországon 7 Atlasprof®-specialista van, aki megtanulta Sümperli doktortól a módszert, és alkalmazza a metódust. A Nyugat-Dunántúlon egyedül dr. Varga Imre, aki idén januárban járt Zágrábban, ahol Jasna Tomljenovics Atlasprof®-specialista korrigálta elfordult Atlasát, és maga is megtapasztalta annak tartós, jótékony hatásait.

Több, régóta fennálló panasza szűnt meg vagy csökkent (váll-nyak fájdalom, derékfájdalom, fejfájás, fülzúgás) az elmúlt hónapokban. Mindez a szervezet öngyógyító, regeneráló mechanizmusának köszönhetően indult be azután, hogy helyére került az Atlasa.

Dr. Varga Imre ingyenes ismertető előadást tart október 18-án kedden Zalaegerszegen, a Kamarák Házában (Petőfi u. 24.) 18 órai kezdettel. Minden érdeklődőt szeretettel vár.

vissza az elejére