Rámozdultak a délelőttre

Nehéz a posta úton lakni


Rámozdultak a délelőttre

Fitt-nap a keresztury ámk-ban

   Első alkalommal szerveztek Fitt-napot Zalaegerszegen, a tavaszi megújulás, egészségmegőrzés jegyében. A sporteseményre a Keresztury Dezső ÁMK-ban került sor szombaton délelőtt. A rendezvényre változatos, izgalmas óratípusokkal készültek a város közismert aerobik- és sportoktatói.

A mozogni vágyók négyféle óratípuson vehettek részt a délelőtt folyamán. A „bemelegítő” alakformáló-mix órát Kocsis Ildikó, a program szervezője, és Molnár Mónika tréner tartotta, majd aerobik következett Sebestyén Parragi Nikolettával, amit Veszprémi Borbála és Veszprémi Péter Iron-Box órája követett. A Fitt-Napot egy vidám zumbázás zárta Németh Dávid vezetésével.

Kocsis Ildikó érdeklődésünkre elmondta: az országban számos helyen működik az úgynevezett Fitt-Aréna program, melyen sztáredzők vezetésével, számtalan óratípuson vehetnek részt a mozogni vágyók. Zalaegerszegre viszont sohasem jut el ez program. Ennek talán az is az oka, hogy sok országos ismertségű tréner úgy gondolja, hogy a zalaegerszegieket nehéz „megmozgatni”, vagyis hogy kevesen érdeklődnének egy nagyszabású fitneszrendezvény iránt. A hétvégi Fitt-nap ezért amolyan közvélemény-kutatás, felmérés is volt egyben, hogy vajon érdemes-e nálunk valami hasonló programsorozatban gondolkodni.

A tapasztalatok szerint igen, hiszen a Keresztury ÁMK színházterme megtelt, és sokan vállalkoztak arra, hogy mind a négy – edzéstípusonként 45 perces – órán részt vesznek. Kocsis Ildikó, amellett, hogy kisgyermeknevelőként, bölcsődei gondozóként dolgozik, évtizedek óta foglalkozik sporttal, sportoktatással és alakformáló edzésekkel. Rendszeresen tart órákat az egykori VMK-ban, ezért is gondolta úgy, hogy az első Fitt-napot a művelődési házban szervezi meg. Korábban személyi edző volt, ám úgy érzi, hogy még nagyobb öröm az, amikor egyszerre sok embert, akár több száz főt is sikerül megmozgatnia. Annál is inkább, mert a sport, a mozgás öröme közösségi élmény is.

Tavasszal pedig érdemes próbára tenni, hogy mennyit bírunk, milyen az állóképességünk a hosszú, téli hónapok után.
Nos, kihívásban nem volt hiány a délelőtt folyamán, hiszen a négyféle óra a test különböző izmait mozgatta meg. Az alakformáló edzés „kitöréses” gyakorlatai főleg combokra hatottak, a könnyen tanulható koreográfiákra épülő aerobikórának igazi zsírégető hatása volt. Az Iron-Boksz pedig (mint azt a nevében szereplő „vas” szó is jelzi) egy hatékony erőnléti edzés, mely az egész izomzatot, állóképességet fejleszti. Aki még ezek után is bírta szusszal, vérpezsdítő ritmusokra mozoghatott a zumbaórán.
A szervezők ősszel ismét szeretnék megrendezni a Fitt-napot, további bővítve a résztvevők és az órák számát.

vissza az elejére


Nehéz a Posta úton lakni

Forgalmas, beláthatatlan, túlterhelt

  Egykor, a ’60-as évek végén, a családias környezet miatt építettek sokan Zalabesenyőben, a Posta úton otthont maguknak. Azóta sok víz lefolyt a Válickán, és ezen házak beékelődtek egy közben kiépült nagy forgalmú ipari központba. Ezen körülményre azonban sem az itteni főút, sem a lassan repedező házak, sem annak nyugalomra vágyó lakói nem készültek fel. A megoldást egy elkerülő út jelenthetné, mely már több mint 40 éve az aktuális városvezetés tervei között szerepel. A megvalósulás viszont erősen várat magára.

A lakók képviselője hosszasan sorolja panaszaikat, melyekről rövid helyszínen tartózkodás alatt könnyű személyesen is meggyőződni. „S” alakú, és ezért beláthatatlan, szűk és a nagy forgalom miatt rongálódott úttest, gyalogátkelő hiánya, az autókijáratoknál magasabban elhelyezkedő járda villanyoszlopokkal szabdalva, kerékpárúttal keresztezve, nagy személy-, autóbusz- és teherforgalom (a közeli üzemek teher-, illetve személyforgalma miatt). Ezen járművek gyakran túllépik a megengedett sebességet. Veszélyes a saját udvarból a ki- és behajtás, nincs parkolási lehetőség. Repedeznek a házfalak. Magas a por- és zajszennyezettség, a károsanyag-kibocsátás. Mindezt tetézi a házak túloldalán haladó vasútvonal.

A helyi önkormányzat által támogatott elkerülő úttal (Posta úttal párhuzamosan) kapcsolatban többször folytattak már megbeszéléseket, eredménytelenül. 1,2 kilométeres szakaszról lenne szó, melyhez a területet már 30 éve kisajátította a város, és már 45 éve a rendezési tervben szerepel a beruházás. Panaszolják azt is, hogy 20 éve nem volt jelentősebb útjavítás, valamint forgalomlassító eszközöket is kérnének (a figyelmeztető tábla csak alkalmanként működik). Mivel nincs gyalogátkelőhely (csak az utca város felőli részén, a kerékpárútnál), veszélyes az úttesten való átkelés az autóbuszról leszállóknak, illetve általában az idősebb lakosságnak.

– Évek óta nem történik semmi, mintha mostohagyerekek lennénk. Holott hallottuk, hogy az iparűzési adó jelentős volt, viszont ennek az iparterületnek a negatív hatásait mi viseljük. Ezért érezzük jogosnak a 1,2 kilométeres út megépítését, mely a nagy súlyú kamionokat és a munkásokat szállító napi közel 60 autóbuszt terelné el az ablakunk alól. A megoldást nehezíti, hogy úgy érezzük, időnként az önkormányzat és a közútkezelő egymásra mutogat – mondja a lakók képviselője.

A közel 100 háznyi lakost érintő problémával megkerestük Gecse Pétert, a településrész önkormányzati képviselőjét is.
– A helyi önkormányzatnál folyamatosan napirenden van a téma, ahogy a műszaki ügyekért felelős alpolgármesterrel, Doszpoth Attilával is tárgyalunk erről. A beruházás közel 500 millió forintos költséget jelentene, ezt segítő pályázatra, egyéb projektre várunk. Elkészült két tanulmányterv, forrás az útépítésre egyelőre nincsen – mondta Gecse Péter, miközben a panaszok jogosságát elismerte. – A forgalomlassítás és gyalogátkelőhely-létesítés valóban indokolt, de hozzáteszem, a Posta út állami közút, kezelője a Magyar Közút. A munkásokat szállító buszokat esetleg a 74-es főútra lehetne terelni, de végleges megoldást valóban az elkerülő szakasz megépítése jelentené.

vissza az elejére