Régi időkről mesélnek

Japánban járt a Griff társulata

KÉSZ- kerekasztal


Régi időkről mesélnek

Helytörténeti körséta házak és szobrok között

n Zalaegerszeg építészeti és képzőművészeti értékeit ismertette az a belvárosi séta, melyre október 6-án került sor a Göcseji Múzeum szervezésében. A Nyitott szemmel, gyalogszerrel program a Múzeumok Őszi Fesztiválja rendezvénysorozat keretében valósult meg. Az érdeklődőket Megyeri Anna történész és Farkas Ferenc szobrászművész kalauzolta.

– pet –

A csoport a múzeumtól indult, és a körséta során megálltak többek között a Deák téren, a Mindszenty téren, a Kossuth utcán, az Európa téren, az Eötvös közben, Ady utcán és a Sütő utcában. Míg Megyeri Anna a város korabeli épületeiről (például a múzeumról, az egykori Kummer-kávéházról, a Mária Magdolna plébániatemplomról, a kvártélyházról, a csipkeházakról, a zsinagógáról, és Gábor Miklós szülőházáról) és azok történetéről mesélt, Farkas Ferenc az útba eső köztéri szobrok és emlékművek mestereiről szólt, vagy éppen a művek stílusát elemezte. Az érdeklődők megismerkedhettek a Szentháromság-szoborral, a Széchenyi-domborművel, Németh János két alkotásával – a Zala megyei koronaőrzővel és a Szent Rókus domborművel – valamint Fischer György Ivókútjával is.

Ahogy menet közben elhangzott: nap mint nap sétálunk el ezek mellett a házak és szobrok mellett, s nem is sejtjük, hogy régi időkről mesélnek. Néha hajlamosak vagyunk lebecsülni városunkat, mondván, hogy kicsi, és nem rendelkezik nagy történeti múlttal. Ahhoz képest a néhány utcás körséta két és fél óráig tartott, és számos érdekesség hangzott el Zalaegerszeg múltjával kapcsolatban.
A Múzeumok Őszi Fesztiválja rendezvénysorozat múzeumpedagógiai programokkal és rendhagyó tárlatvezetésekkel folytatódik.

vissza az elejére


Japánban járt a Griff társulata

Új bemutatóra is készülnek

n Nemrég tért vissza egy Toyama megyei művészeti fesztiválról a Griff Bábszínház társulata. A részletekről Szűcs István műszaki vezető, igazgatóhelyettes sajtótájékoztatón számolt be.

– pet –

A társulat Pinczés István direktor kulturális kapcsolatai révén immár másodszor utazhatott Japánba. Tavaly egy nemzetközi művészeti találkozóra érkeztek, most pedig egy vendégszereplésre kérték fel őket. Az előző évad nagysikerű japán bunraku mesejátékát, a Hétalvót mutatták be a szigetországban. Az előadás – melyet egy hétszáz fős teremben, felnőtt közönség előtt játszottak – népszerű volt a helyiek körében; bizonyítja ezt a telt házas nézőtér.
A társulattal tartott a hajdúnánási Csűrdöngölő zenekar, és Jámbor József rendező is, aki színészmesterséggel kapcsolatos workshopokat tartott a programsorozat idején.

Jámbor József rendezi a bábszínház soron következő előadását is, melyen már gőzerővel dolgozik a közelmúltban hazatért társulat. A Kék nagyapó története című előadás, ha úgy tetszik egy „családi vállalkozás”, hiszen a rendező nagynénje, Jámbor Zsuzsánna, gyermekkorában kezdte el írni a kedves kis meséket. Hétévesen születtek az első történetek, s 2000-ben, mikor a szerző hetvenhét éves volt, még alakított a szövegeken. A mese előbb a Napvilág folyóiratban jelent meg, majd az azonos nevű kiadó könyv formájában is megjelentette a történetfüzért, a rendező édesapjának (a szerző testvérének) illusztrálásával.
Péntektől a Griff Bábszínházban látható a mese színpadra dolgozott változata, a díszletek és a jelmezek világa pedig tükrözi a rendező édesapjának, id. Jámbor Józsefnek grafikai világát.

vissza az elejére


KÉSZ- kerekasztal

Rogán a rezsicsökkentésről

n A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) kerekasztal-beszélgetést szervezett az elmúlt héten. A Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben megtartott fórumot megelőzően a résztvevők sajtótájékoztató keretében szóltak a KÉSZ programjairól, hitvallásáról, a kerekasztal-beszélgetések céljairól.

Dr. Lanczendorfer Erzsébet országgyűlési képviselő (KDNP), a KÉSZ tiszteletbeli elnöke elmondta: 1997-től szerveznek programokat az országban, a mostani zalaegerszegi, a 205. rendezvény, melynek címe: Döntsünk a jövőnkről. A KÉSZ azt javasolja „ne álljunk meg félúton”, mert sok minden van, amit még a mostani kormány nem tudott megvalósítani ebben a ciklusban, ezért szükséges, hogy folytassa a kormányzást. Mint fogalmazott, a szocialisták eladósították az országot, államcsőd szélére sodorták. „A szemétdombot kellett eltakarítani” – tette hozzá a kereszténydemokrata politikus, és számadatokkal támasztotta alá az elmondottakat. 2002-ben a Fidesz-kormány a GDP 53 százalékát jelentő államadóssággal adta át a kormányzást, míg a szocialistáknál ez a szám a nyolc év alatt 82 százalékra emelkedett.

Rogán Antal a Fidesz parlamenti frakcióvezetője arról beszélt, hogy nemcsak a kormánynak, hanem a parlamentnek is határozott és egyértelmű választ kell adnia a rezsicsökkentést támadó Brüsszelnek. Utalt arra, hogy az Európai Unióban több olyan ország is van, ahol szabályozott az energiaár. A kormány mindenképpen megvédi a rezsicsökkentést.
A sajtótájékoztatón és a fórumon részt vett még dr. Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti frakcióvezető-helyettese, Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet politológusa, és Vigh László országgyűlési képviselő, az 1-es számú választókerület elnöke.

vissza az elejére