Ne szégyeljük értékeinket

Két zenei vezető egy személyben

NE SZÉGYELJÜK ÉRTÉKEINKET

A nagyobb munkák mellett természetesen arra is jut ideje, hogy újabb kisplasztikáival a nagyközönség előtt is bemutatkozzon. A szobrászművésszel éppen a színházban rendezett Őszi leltár című kiállításon futok össze.
Béres Jánosnak szerencséje van, hiszen a Múzsa szemmel láthatóan kegyeibe fogadta, ha patetikus akarok lenni, úgy is mondhatnám, hogy homlokon csókolta. Nem tudni, hogy az életben mi minden készteti változásra, megújulásra az embert, mindenesetre az elmúlt évek, hónapok történései mély benyomást tehettek a szobrászra. Téli rege és Horizont című kisplasztikáján harmonikusan ötvöződik egybe például a hagyományos és az újszerű forma, megmunkálási technika. Merészen kísérletezik a bronz adta lehetőségekkel, mozgalmassá, dinamikussá, ugyanakkor kecsessé és nyugodttá tudta formálni alakjait. Annyira azért nem szeretne megújulni, hogy teljesen elkalandozzon az absztrakt irányába, neki az alakok jelentik a legjobb kifejezési formát.
- A kiállítás az egészen más, mint a köztéri munka - gondolkodik hangosan a művész. - Utóbbi általában megrendelésre, az emberek ízlésére hagyatkozva készül, míg itt őszintén, szabadon mutathatom meg mindazt, ami én vagyok. A kisplasztika már régen kinőtte önmagát, míg századokkal ezelőtt egy készülő nagyméretű szobor makettje volt, addig mára már teljesen önálló műfaj lett belőle. Rengeteg lehetőséget látok benne. Mindazonáltal igazi kedvencem a monumentális szobrászat. Kedvelem a nagyságot, egy nagyobb méretű szobron több mindent meg tudok formálni, mint egy plasztikán. Varázslatnak tartom azt is, ahogy a kőből, ebből az élettelen anyagból kelnek életre az alakok. Nekem fontos, hogy az emberi formákat, alakokat megtartsam, szituációkat, történéseket, portrékat ábrázoljak.
Az alkotásokon is látszik, hogy Béres János mennyire vonzódik a reneszánszhoz. Általános iskolás volt, amikor az Iparművészeti Főiskola igazgatóhelyettese, Z. Gács György azt tanácsolta neki, hogy Dús László szakkörébe járjon. Itt tanulta meg egy egész életre, hogy a reneszánsz a művészet egyik kiteljesedése, csúcspontja. A három művészóriás - Leonardo, Michelangelo és Raffaello - azóta is ámulatba ejti. Ha teheti, a saját szemével csodálja a Sixtusi kápolna freskóit, Michelangelo Dávidját, Firenze, Milánó, Velence, Padova és Genova képtárait. A közelmúltban megtekintette a felújított, híres Leonardo-festményt, az Utolsó vacsorát is.
- Tévedés azt hinni, hogy csak az olaszok vittek véghez nagy dolgokat - folytatja a művész. - Szívesen fordulunk vissza a XIV-XVI. század értékeihez, ez teljességgel érhető. Nem tudunk elmenni a régi csodálatos művek mellett, hiszen ránk maradtak, velük együtt élünk. Azonban észre kell venni azt is, hogy kis hazánkban is rengeteg nagynevű művész alkotott, és merem állítani, most is alkot. Nincs szégyenkezni valónk, csupán értékeinket, a ránk maradt örökséget kellene jobban megismerni. A múltkor például a Budai Várban jártam. Akkor tudatosult bennem, hogy az ott található Vastagh György-alkotás - a Hadik András lovas szobor - ugyanúgy felvenné a versenyt Verrocchio, Donatello vagy Michelangelo lovas szobrával. A magyar az annyira befogadó nép, elvárjuk magunktól, hogy másokhoz alkalmazkodjunk. Egyszer mi is megtehetnénk azt, hogy hozzánk alkalmazkodjanak a külföldi turisták.
- Egy művész reggeltől estig robotol?
- Nem, dehogyis. Bár furcsa fintora a sorsnak, hogy én magával a művészettel kapcsolódom ki. Az is fontos, hogy olyan emberekkel beszélgessek, akik gondolkodnak a világ dolgai felől, akiknek van saját, határozott véleményük a mindennapokról.
- Minden alkotó életében észre lehet venni a változást, az idő múlását. Ön korszakokra osztja a művészetét?
- Nekem nincsenek korszakaim, egy embernek egyféle egyénisége van. Az a jó, ha rá lehet ismerni a mintázásból, a színekből, a témakörből vagy az ötletekből az alkotóra. Egy művésznek legyen saját kézjegye. Lehet, hogy a mostani kisplasztikákon megújulás, változás tapasztalható, én azonban a régi vagyok. Kosztolányi Dezső valahogy így írja a Halotti beszéd című versében, hogy minden ember egy és megismételhetetlen. Azt hiszem, így van ez a művészettel, a kultúrával és persze az életünkkel is.
- mozsár -

KÉT ZENEI VEZETŐ EGY SZEMÉLYBEN

- Két éve végeztem a Budapesti Zeneakadémia karmester szakán - kezdi a bemutatkozást Stauróczky Balázs. - A harmadik évfolyamtól kezdve dolgoztam Győrben mint karmester, és korrepetitor, korábban pedig a Nemzeti Színházban és a Vígszínházban voltam korrepetitor. Mindkét helyen egy-egy nagy produkcióban működhettem közre. A Nemzeti Színházban a My fair ladyt, a másikban pedig a West side storyt vezényeltem.
- Miért határoztál úgy, hogy Zalaegerszegre költözöl, és itt vállalsz munkát?
- Szerencsés véletlenek sorozatába ütköztem, és mivel véletlenek nincsenek, nem tudtam nemet mondani a csábításnak. Kezdődött az egész azzal, hogy miközben Győr mellett más városban is érdeklődtem munka után, a zalaegerszegi színházból felkértek, segítsek néha be náluk. Mivel a My fair ladyt már ismertem, elég sokszor vezényeltem, nem okozott gondot a beugrás. Így kerültem tehát elsőként Zalaegerszegre. Közben történt az eset, hogy a szimfonikus zenekar külföldi vendégszereplése előtt egy nappal lebetegedett a karnagy, Gellért Zoltán, és engem hívtak fel a tagok, hogy kísérjem el őket Franciaországba. Egy nap alatt döntöttem úgy, hogy velük tartok. Gellért Zoltán aztán korára hivatkozva lemondott a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar zenei vezetői posztjáról, és felajánlotta nekem a helyet, amit én - megismerve a tagokat - örömmel vállaltam. Zenei vezetőt kerestek a színházba is, így lettem rövid időn belül egy zalaegerszegi zenekar és a Hevesi Sándor Színház zenei vezetője is. Hála Isten, nagyon jó, és tehetséges emberekkel, kollégákkal hozott össze a sors ily módon. A színházi zenekar is megállja a helyét akár országos szinten is, annak ellenére, hogy nem éppen zenés színház hírében áll a zalaegerszegi.
- Úgy tudom, nem egyedül érkeztél.
- Valóban, feleségemmel Stubendek Katalinnal együtt érkeztem a városba, akivel nyáron házasodtunk össze. Kati szinésznő, és nagy örömömre ő is kapott szerződést a zalaegerszegi színházban. Ez volt a harmadik motiváló erő, ami idehajtott.
- Láthatott már téged vezényelni a zalai közönség a My fair lady-ben, most pedig egy újabb darabra készültök.
- Igen, most folynak a Csókos asszony című operett próbái. Mivel nincsen a színháznak saját zenekara - főként a szimfonikus zenekar tagjaiból -, létrehoztunk egyet erre a darabra. Van egy eredeti hangszerelése a Csókos asszonynak, amit a húszas években az akkori nagyzenekarokra írtak. Nekünk azonban csak húsz fős zenekarunk van, sokkal többen be sem férnénk az árokba. Vannak ugyan a darabnak kisebb zenekarokra való átiratai, ám azok valahogy nem felelnek meg. Jobbnak láttam hát írni egy saját változatot, így a Zalaegerszegen bemutatásra kerülő Csókos asszony hangszerelése saját irományom. Nagy munka volt, kicsit bele is őszültem, de úgy tűnik, elkészült.
- Marad időd a színház mellett a szimfonikus zenekarra is?
- Igen, bár most így szeptemberben nagyon sűrű a programom, mindenképpen szakítok időt a szimfonikusokra is.
- Elégedett vagy a zenekarral?
- Összességében igen. Egyetlen egy problémánk van, hogy az utánpótlás-hiány miatt foghíjas a zenekar. Két dologra jó a szimfonikus zenekar. Az egyik az örömzenélés, amit mindenki szívesen csinál, olyan ez, mint egy a hobbi. A másik a hivatásos zenélés, amihez viszont precízebb munka és sok-sok ember kell. Állandóan vendégzenészeket kell hívnunk ahhoz, hogy meglegyen a szükséges létszám a zenekarban. 
- Hol hallhat benneteket a közönség a közeljövőben?
 - Sokfajta koncertelképzelésem van. Éppen most készülök leadni egy tervezetet a polgármesteri hivatalban a jövő évi koncertlehetőségekről.
- A várossal sikerült már megismerkedned?
- Igen, nyár elején volt alkalmam szétnézni a környéken. Őszintén bevallom, beleszerettem ebbe a vidékbe, gyönyörű Zalaegerszeg és környéke is. A múlt hét végén szüreten voltam, ami szintén fantasztikus volt.
- Terveid?
- Szeretném jó színvonalra hozni mindkét zenekart. A színházban szükséges még, hogy összeszokjanak a tagok. A szimfonikus zenekarra is nagy munka vár. A jubileumi évad sok-sok lehetőséget kínál a fellépésre, a magyar zene bemutatására. Több ünnepi koncertet is tervezünk: karácsonykor, újévkor, farsangkor, húsvétkor, vagy a város napja alkalmából. Fontos számomra a halottak napja is, amikor a különböző rekviemek - jelenleg Mozart a kedvencem e tekintetben - segítségével alkalom nyílik az emlékezésre.
Frauenhoffer Márta