Megkezdődött az építkezés

 

Roncsnézőben
 
   

Dísz téri rekonstrukció

n Jó ütemben zajlik a belvárosi rekonstrukció, a Dísz téren és a polgármesteri hivatal előtt is folynak a munkálatok.

Ennek keretében a hivatal előtt álló – régóta nem működő – zenélő órát leemelték, és Pécsre szállították javításra, felújításra. Mint már lapunkban beszámoltunk róla, megújulnak a számlapok, és az eredetileg egy helyett több dallamot is hallhatnak majd a járókelők. A zenélő óra a tér avatásakor kerül vissza a helyére, a tervek szerint szeptember végén.

Két zalaegerszegi vállalkozás telephelyére szállították szintén felújítási célból Szabolcs Péter szobrászművész Göcseji tulipán alkotását a Dísz térről. A szobor a felújítás után visszakerül eredeti helyére.

 

vissza az elejére


Megkezdődött az építkezés

Alapkőletétel a zalaegerszegi megyei kórházban

n A tényleges építkezés megkezdésével fordulópontjához érkezett a Kardiológiai és Szívsebészeti Centrum kialakítása a zalaegerszegi megyei kórházban, ahol elhelyezték a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) 4,3 milliárd forint uniós támogatású, közel 5,5 milliárdos összköltségvetésű beruházásának alapkövét.

– A. L. –

Mészáros János kabinetfőnök, a GYEMSZI Dél-alföldi Egészségszervezési Központjának vezetője köszöntőjében úgy fogalmazott, a kialakítandó Kardiológiai és Szívsebészeti Centrum a megyei kórház 1,1 milliós lakosú vonzáskörzetében korszerűbb technikai feltételrendszer mellett jobb ellátási körülményeket biztosít majd a betegeknek. Azt is lehetővé teszi, hogy az orvosok és a szakszemélyzet és a működést biztosító műszaki kollégák a legmagasabb szinten végezhessék munkájukat a négy vezető halálok közé tartozó szív- és érrendszeri megbetegedések gyógyításában.

Dr. Török Krisztina, a GYEMSZI főigazgatója azt mondta, hosszú utat kellett megtenni az építkezés megkezdéséig, hiszen már 2007 óta dolgoznak a projekten. Ennek ellenére rendkívül örül, hogy eljött ez a pillanat, amiért köszönet illeti mindazokat, akik elkötelezetten dolgoztak a fejlesztés megvalósulásáért. A főigazgató nagyon sok türelmet kért a dolgozóktól az építkezés okozta bosszúságok és kellemetlenségek elviselésében. A kivitelezés egy évig tart, melynek végeredményeként a 21. század követelményeinek megfelelő egészségügyi intézmény jön létre, ahol korszerű feltételek biztosítják a magas színvonalú gyógyító munkát, tette hozzá.

Vigh László országgyűlési képviselő köszönetét fejezte ki a kormánynak a közel négyszázmillió forintért, mellyel az építkezés költségéből hiányzó összeget biztosította. Mint mondta, további segítséget kér a kormánytól, hogy a szívsebészeti centrumban a legkorszerűbb eszközpark álljon rendelkezésre. Hangsúlyozta, Zalaegerszegen a megye egyik legjelentősebb építkezése kezdődött meg, egy olyan korszerű egészségügyi központ kialakítása, melynek 1,1 millió ember érezheti a hasznát a térségben.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg alpolgármestere kiemelte, bár a megyei jogú város önkormányzata soha nem volt fenntartója a kórháznak, mégis minden tőle telhető anyagi és erkölcsi támogatást megadott az intézmény fejlesztéseihez az elmúlt évtizedekben. Emlékeztetett arra, hogy a szívsebészet éppen húsz éve, 1994-ben alakult meg, s melynek tevékenységét Pro Urbe-díjjal ismerték el 1997-ben. Idén dr. Papp Lajosnak adományoztak Pro Urbe-díjat, míg dr. Alotti Nasrit Zalaegerszegért díjjal tüntették ki.

Dr. Kecskés Gábor, a kórház orvos-igazgatója hangsúlyozta, a beruházás alapvetően és hosszú távra változtatja meg a kórház életét, hiszen nem csupán építkezésről, felújításról van szó, hanem a működés átszervezéséről is. A Kardiológiai és Szívsebészeti Centrum kialakítása mellett ugyanis beköltöztetik a pulmonológiai, az onkológiai és a szemészeti fekvőbeteg-osztályokat Pózváról, ezáltal egy egységes, centralizált ellátást nyújtó épületegyüttes jön létre. A beruházás célja olyan korszerű gyógyítási és ápolási infrastruktúra létrehozása, ami hozzájárul munkájuk biztonságos és sikeres végzéséhez, betegeik elégedettségének javulásához.

A fogadáson Rigó Csaba kormánymegbízott pohárköszöntőjében arra tett ígéretet, hogy a Zala Megyei Kormányhivatal valamennyi szakigazgatási szerve minden segítséget megad a zavartalan munkavégzéshez.

vissza az elejére


Roncsnézőben

A közlekedési balesetek ellen

n Betört szélvédő, kiszakadt kerék, utastérbe gyűrődött motor, előrecsúszott ülések, lógó légzsákok. Ilyen szomorú látványt mutatnak a balesetek helyszínelése után lefoglalt autók az Autó Fatér Kft. telephelyén, ahol sajtótájékoztatót tartott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a közelmúltban.

Nothoff Ingrid, a megyei rendőr-főkapitányság sajtófőnöke elmondta, azért hívták roncsnézőbe a sajtó munkatársait, hogy felhívják a figyelmet a közlekedési szabályok betartására annak okán, hogy az elmúlt egy hónapban öt személy vesztette életét, többen pedig súlyosan megsérültek a zalai utakon. A balesetes autókat azért mutatják meg, hogy ezzel is megfontolt, óvatos vezetésre intsék az embereket.
Az összeroncsolódott járműveknél Nagyné Takács Lilla rendőr őrnagy, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának helyettes vezetője adott tájékoztatást. Elmondta, minden halálos és súlyos kimenetelű baleset két családot érint, a vétlent és az okozó félt. Egy családtag, egy hozzátartozó elvesztése mindig nagy űrt hagy maga után. Ezért kéri, hogy a nyári időszakban is nagyobb figyelemmel vezessenek az emberek, mert egy pillanat alatt megtörténhet a tragédia, s nem létezik olyan gépjármű, ami megvéd az ütközés hatalmas erejétől.

A roncsok között látható volt többek között az az autó, mely a Szévíz-patakba borult, a 37 éves pölöskei férfi a helyszínen életét vesztette, kilencéves nevelt gyermeke súlyos sérülésekkel túlélte. Meghalt az a 65 éves zalaegerszegi férfi, aki személyautójával kisteherautóval ütközött Pózva és Zalaegerszeg között. A felismerhetetlenségig összeroncsolódott Ford Transitban egy 25 éves zalaegerszegi és egy 20 éves söjtöri fiatalember vesztette életét a frontális ütközés következtében. Látható volt az a terepjáró, mellyel egy 66 éves horvát férfi fékezés nélkül átszakította az átkelő sorompóját Letenyénél, s az a quadmotor, mellyel a 19 éves, jogosítvánnyal nem rendelkező keszthelyi fiú szenvedett halálos balesetet Gyenesdiáson.

Bemutattak egy régi, jobb kormányos angol taxit, melynek magyar sofőrje szintén elhunyt a frontális balesetben még 2011-ben. Már a telephelyen volt az a két jármű, mely a sajtótájékoztató napján a reggeli órákban ütközött egymással Bagod közelében.
Van olyan jármű, ami már tíz éve is itt van, mert senki sem jelentkezik érte. Ezt már Fatér Imre mondta, aki a megyei rendőr-főkapitányság megbízásából biztosít telephelyet a roncsoknak. Úgy vélekedett, a látvány mindenképpen elrettentő példaként szolgál. Éppen ezért már többször tettek javaslatot a gépjárművezető-képzéssel foglalkozó cégeknek, hozzák ki ide a tanulókat. Az itt tapasztaltak, látottak bizonyára óvatosabb, lassúbb vezetésre ösztönözné a gyorshajtókat.

vissza az elejére