Átadták a Zalaco új termelőüzemét
 
„Családi életmód programok az egészség jegyében”
 
   

Átadták a Zalaco új termelőüzemét

Veres andrás szentelte fel a létesítményt a családi napon

n Nagy öröm, hogy megáldhatjuk az új gyártócsarnokot, és Isten áldásával megindulhat az a munka, melynek eredményeként sok család asztalára elkészül a mindennapi kenyér – fogalmazott dr. Veres András megyés püspök augusztus 20-án, a Zalaco Sütőipari Zrt. új termelőüzemének átadásával egybekötött családi napon.

– Elődeink nagy tisztelettel tekintettek a kenyérre, mielőtt megszegték, a kereszt jelét rajzolták rá, s ha leesett, akkor a falatot megcsókolták, és újra az asztalra tették. Tiszteletet érzünk akkor is, amikor nemzeti ünnepünkön Isten áldását kérjük a frissen betakarított termésből készült új kenyérre. Adja Isten, hogy áldása kísérje az itt dolgozók munkáját és életét – mondta igehirdetésében.
Berta László, a Zalaco Zrt. tulajdonos vezérigazgatója köszöntőjében elmondta, a közelmúltbeli bokrétaavató ünnepségen dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke vett részt a beruházásban közreműködőkkel. Ezen a kivételes napon dolgozóik körében ünnepelhetnek, melyen dr. Veres Anrás megyés püspök felszenteli az új termelőüzemet, és megáldja az új kenyeret.

A vezérigazgató visszatekintésében elmondta, 64 évvel ezelőtt, 1950-ben alapították az egykori állami sütőipari vállalatot, melyet 14 éve irányít családi vállalkozásban. Az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül a sütőipari cég, amely 2013-ban 7 millió kenyeret, 60 millió kiflit, zsemlét valamint 50 millió fagyasztott pékterméket állított elő. Mint fogalmazott, legbüszkébb arra, hogy az eltelt 14 év alatt munkatársaik száma 180 főről 470 főre növekedett Zalaegerszegen.
Reményeik szerint a fejlődés és bővülés lendülete nem áll meg, melynek kitűnő példája, lehetősége a korszerű német technológiával felszerelt új üzemcsarnok. Az 1,4 milliárd forintos jelentős nagyságrendű beruházásba azért vágtak bele, hogy a maguk szerény eszközeivel járuljanak hozzá ahhoz, ne kelljen külföldre menni a fiataloknak, itthon találjanak maguknak munkát és biztos megélhetést, hangsúlyozta a vezérigazgató.
Berta László ezt követően gyémánt, arany, ezüst és bronz okleveleket adott át több kollégának munkájuk elismeréséül.

Kovács Sándor, a cég nyugdíjas státusú műszaki vezetője érdeklődésünkre elmondta, 1968 óta dolgozik a Zalaconál, részt vett a cég azon fejlődési időszakaiban, amikor a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas években központi támogatással elindult az új üzemek létesítése. Ezt követően azokban a technikai fejlesztésekben dolgozott, melyek a régi elavult technikák leváltását jelentették. Nyugdíjasként a napi feladatok mellett komoly kihívás elé állította az új telephely beruházása, a tervezési munkában való részvétel és a kivitelezés folyamatos követése. Most szintén komoly feladat lesz az új berendezések betelepítése és üzembe helyezése, ezzel egy újabb és jelentős állomás elindítása a cég működésében.
Kovács Tibor pék azt mondta, gyorsan elrepült a harminckét éve. Most szeretne egy tanfolyamot elvégezni, hogy pékmester lehessen. Évfolyamonként 15–16 péktanuló gyakorlati képzésével foglalkozik. Elmesélte, hogy augusztus 20-a tiszteletére a diákokkal megsütötték a cég eddigi legnagyobb, 11 kilós kenyerét, hagyományos kézi gyártással és valódi kovásszal. A családi napra elkísérte unokahúga, Kovács Nikolett. Elmondta, a cég termékei közül kedvencei a sósperec és a szilvás bukta. Természetesen a nagybátyja által sütött házikenyér ízlik neki a legjobban.

A Zalaco Zrt. több mint egymilliárd forintból létesítette új üzemét Zalaegerszegen az északi ipari parkban. Berta László érdeklődésünkre elmondta, az új telephelyen 2800 négyzetméteres termelőcsarnok, és 1200 raklap tárolására alkalmas mélyhűtő-tároló áll rendelkezésre. Szeptember elsejével érkeznek az új berendezések, melyeket 2–3 hét alatt üzemelnek be. Az egyik legkorszerűbb német technológiát vásárolták a német Fritsch-től, melynek révén a gépgyártó közép-európai referenciaüzemévé válnak. Ez azt is jelenti, hogy az elkövetkező három évben évente néhány alkalommal nemzetközi szakmai találkozót fognak tartani.
Eddig 123-féle fagyasztott terméket állítottak elő. Az új üzemnek köszönhetően a repertoárt újabb termékcsoportokkal (konspritz, bécsi kifli, bagett, töltött és töltetlen croissant, ciabatta) bővítik. A növekvő termékválasztéknak lesz helye a mélyhűtő-tárolóban, s nem lesz tovább szükség bérraktározásra. Lépésről lépésre kívánnak haladni, így ez a folyamat eltart 2015 végéig.

Az új üzem működtetése 150 fő többlet munkaerőt igényel. Ebből 51 főt már felvettek, teljesítve a pályázati kötelezettséget. A beruházásra az Új Széchenyi Terv pályázatán 312 millió forintot nyertek.
A vezérigazgató elárulta, további bővítést terveznek, miután beindul a termelés az új telephelyen. A második ütemben kenyerek, kiflik, zsemlék, császármorzsák fagyasztott gyártásához létesítenek egy kisebb üzemet. A napi termékgyártásnak helyet adó régi Kaszaházi úti telephelyről sem feledkeznek meg, a hatékonyság érdekében korszerűsítik az épületet, új technológiát telepítenek be.

Szent István-naphoz kapcsolódóan kenyérszentelést tartottak augusztus 18-án a régi üzemben. Az új kenyeret Stróber László apát- plébános (aki részt vett az átadási ünnepségen is) áldotta meg a dolgozók és a vezetők jelenlétében.
Az augusztus 20-i ünnepséget családi nap tette teljesebbé. A Zalaco több száz, gyermekével érkezett dolgozóját vendégelte meg a rendezvényen, melyen kézműves- foglalkozás és csúszdás légvár szórakoztatta a legkisebbeket.

vissza az elejére


„Családi életmód programok az egészség jegyében”

Sajtóközlemény

n A Zalai Civil Életért Közhasznú Egyesület „Családi életmód programok az egészség jegyében” című pályázatával 8.533.600 Ft támogatást nyert a TÁMOP „Egészségre nevelő és szemléletformáló életmód programok” című pályázati kiírás keretében.

A projekt keretében komplex egészségvédő tevékenységet végeztünk különböző rizikócsoportba tartozók számára. Célunk a zalaegerszegi lakosok egészség iránti felelősségének, az öngondoskodás képességének, az egészséges életvitelhez szükséges készségek elsajátításának hatékony támogatása, ezáltal a lakosság életminőségének javítása volt.
A projekt keretében két nagyrendezvényt valósítottunk meg. A Születés Hete programsorozat egyedi kínálatával a családokat, a családalapítás előtt állókat, a leányanyákat, a hátrányos helyzetű családokat, és a krízishelyzetben élőket értük el. Segítséget nyújtottunk a hozzánk fordulóknak, továbbá szakemberek bevonásával segítettük a gyermekvállalással kapcsolatos életvezetési kompetenciák fejlesztését. Programjaink közt szerepelt szülőszoba-látogatás, stresszoldó technikák bemutatása, mamamérföld, táplálkozási ajánlások a testsúly természetes megőrzéséhez, valamint rajzpályázat, családtámogatási rendszerek ismertetése, meseterápia és munkába állásra felkészítő tanácsadás.

Másik nagyrendezvényünk a zalaegerszegi Szüreti Fesztivál idején szervezett Egészségnap volt. A program keretében szakemberek bevonásával ingyenes vérnyomás-, koleszterinszint-, vércukorszint-, testzsírméréseket végeztünk a lakosság körében. Segítettünk kiszűrni a betegségek által veszélyeztetett személyeket, felhíva figyelmüket a további vizsgálatok, illetve az életmódbeli változtatások szükségességére. A mérések mellett egészséges táplálkozással kapcsolatos tanácsadással és bioétel-kóstolóval vártuk a helyieket.
Nagyrendezvényeink mellett két klubot is indítottunk a megyeszékhelyen. „Kontroll nélkül” címmel futó foglalkozásunkkal a 15–25 éves korosztályt céloztuk meg, akik a biztonságos szexuális élet témakörében hallhattak érdekes előadásokat. A klubfoglalkozásokon nőgyógyász, urológus, pszichológus és mentálhigiénés szakemberek adtak tájékoztatást a fiataloknak.

Az Egyszülősök Klubját azzal a céllal hívtuk életre, hogy a gyermekeikkel egyedül maradt szülőket átsegítsük a kritikus élethelyzeteken. A klub keretein belül tábori foglalkozást is szerveztünk, mellyel célunk volt, hogy segítő közösséget építsünk az egyedülálló szülők érdekeinek képviseletére.
Emellett a lisztérzékeny felnőtteket, gyermekeket és családjaikat egy életmódtáborba vártuk, ahol eme speciális igényű életvitelről és az ezzel járó nehézségeken való túljutásról kaphattak tájékoztatást és tanácsokat.

vissza az elejére