Az út elején a ZTE FC

A cél változatlanul a dobogó
 

Nemzedékek tornája

Egyre népszerűbb a testépítés
 

Rúgd a labdát!  

Az út elején a ZTE FC

Lőrincz emil a csapategységet tartja a legfontosabbnak

n A nyáron alapos változáson esett át a ZTE FC labdarúgócsapata, a vezetés teljesen kicserélődött, a játékoskeret is alaposan átalakult. Új lett a szakmai stáb is. A vezetőedzői posztra Lőrincz Emilt, az egykori kiváló játékost szerződtették, aki külföldön is megfordult játékos pályafutása során. Vezetőedzőként a ZTE előtt a pécsi NB I-es csapat szakmai munkáját irányította.

– Miért éppen a ZTE ajánlatát fogadta el a nyáron?
– Komoly célok, tervek vannak a ZTE-nél. Minden körülmény adott az eredményes munkavégzéshez. Ezen tényezők döntöttek az egerszegi klub mellett.
– Sok új játékossal új csapatot építeni szép edzői feladat. Hol tart a folyamat?
– Egyértelműen az elején. Nyolc hete dolgozunk együtt, de 15 új játékos érkezett. Meg kell ismernem a labdarúgókat. Nekik is engem, ehhez idő kell. Azon dolgozunk, hogy minél hamarabb sikeresek legyünk. Ami nyilván nem megy egyik napról a másikra.

– Lehet százalékosan megfogalmazni, hol tart a csapatépítés?
– Nem. A bajnokság két fordulón jutott túl. A játékosok keményen dolgoznak, az érési folyamatot felgyorsíthatja, ha minél sikeresebbek leszünk.
– Az edzőmérkőzéseket nézve, úgy tűnik, hogy egy vezéregyéniség hiányzik a csapatból…
– Valóban nincsen olyan típusú játékos a keretben, aki játékával, egyéniségével vezére lehetne a formálódó ZTE-nek. Vannak játékosok, akik egy-egy tulajdonságban erősek, de nem vezérek. Egyébként nem kötelező, hogy legyen egy ilyen személyiség, ha erős csapategység alakul ki, a vezér pótolható. A csapat egységét mindennél fontosabbnak tartom.

– Hol végezhet a ZTE az idei bajnokságban?
– Nem ismerem a többi csapatot, az ellenfelek játékerejét, tudását. Szeretnénk minél eredményesebben szerepelni, Azért igazoltunk ennyi játékost, hogy minden poszton legalább 2 labdarúgó álljon rendelkezésemre. Egy biztos, ha minél előbb összeérik a társaság, az azt eredményezheti, hogy minél előrébb végezhetünk a tabellán.
– Mit kér a szurkolóktól?
– Elsőként a játékosoktól várom, hogy hazai pályán megverjük a Szolnokot. Igaz, az edzőmérkőzésen kikaptunk tőlük, de akkor a felkészülés elején tartottunk. A szurkolók biztassák a csapatot, és akkor nem lehet gond a 3 pont megszerzése.

vissza az elejére


A cél változatlanul a dobogó

A zte záév a bajnoki rajt előtt

n Javában készül az új bajnoki szezonra a ZTE ZÁÉV szuper ligás női tekecsapata. A csapatnál a játékoskeretben nem történt változás. Több éves sikeres szakmai munka után viszont távozott posztjáról Zsidó János, a csapat edzője.

– Az augusztus 30-i bajnoki rajt előtti sajtótájékoztatón szeretnénk bejelenteni az új edzőt (információink szerint Baján János látja az új idényben a szakmai vezetői teendőket) – hangoztatta Borsos József, a ZTE ZÁÉV elnöke. – Addig is hazai környezetben készülünk a bajnokságra, különböző kupaversenyeken szeretnénk formába lendülni. A nyitányon a Szentes csapatát fogadjuk, ellenük a hazai pályán nyernünk kell. A bajnokságban továbbra is a dobogót célozzuk meg, erre alkalmasnak tartjuk a játékoskeretünket. Bizakodunk, hogy az új idényben is mind csapat-, mind egyéni szinten jó eredménnyel örvendeztetjük meg a megyeszékhelyi tekebarátokat.

 A ZTE ZÁÉV elmúlt évi második helye nemzetközi kupaszereplést ér. A kék-fehérek az Európa-kupában indulhatnak, amelyet ősszel rendeznek meg.
– Az Európa-kupában mindenképpen elindulunk – folytatta Borsos József. – A Bajnokok Ligájára is nevezhetnénk, de erről később döntünk.
Az elmúlt évekhez hasonlóan az idei bajnokság költségvetése is két fő pilléren – a ZÁÉV Zrt. és az önkormányzat támogatásán – nyugszik. A két nagy támogató mellett bővülhet a kisebb szponzorok köre. A csapatnál a jövőben is felelősségteljes gazdálkodást kíván folytatni a vezetés, ami alapja a jó szakmai munkának.

– A női Szuper Ligában is 10 csapat indul, mivel a Watt 22 SE nem nevezett az új idényre. Mindössze egy öntött pályán kell játszani a csapatoknak, a többi korszerű, szerelt pálya lesz. A nőknél is lesz rájátszás, azután alakul ki a végső sorrend – mondta végezetül Borsos József, aki az országos szövetség elnökségi tagja is. – Szeretnénk elérni, hogy a Győri Dynamic SE öntött pályája minél előbb eltűnjön a Szuper Ligából, és mindenhol egyforma feltételek mellett játszhassanak a csapatok.

vissza az elejére


Nemzedékek tornája

Kézilabdagála a kölcseyben

n Augusztus 23-án igazi kézilabda-fesztivállal ünnepelte ötéves születésnapját az Egerszegi KK. A mini (U–11-es) korosztálytól a szeniorokig mindenki játéklehetőséget kapott, valódi örömkézilabdával ünnepelte jubileumát az egyesület.

– Tét nélküli mérkőzést akkor sem ismerünk, ha a mai nap ünnep és gála egyben – mondta Tamás Tamás, a vendéglátók mestere.
A csapatoknak minden gólért alaposan meg kellett küzdeni. A legszínvonalasabb összecsapást az Egerszegi KK–Pápa találkozó hozta, ezen a nagy iramú mérkőzésen a házigazdák az utolsó öt percben háromgólos hátrányból fordítottak, és megérdemelten kaptak nagy tapsot a népes szurkolótábortól.

A mini korosztályú leánycsapatok versenyét a Körmend nyerte az Egerszegi KK előtt.
A felnőtt női mezőnyben az Egerszegi KK lett a legjobb, megelőzve a Pápa és a Szentgotthárd csapatait. A felnőtt férfiak viadalában az Egerszegi KK a várakozásoknak megfelelően az élen végzett a klub junioregyüttese előtt. A szenior férfiak versenyében Celldömölk, Egerszegi KK, Keszthely volt a sorrend.

vissza az elejére


Egyre népszerűbb a testépítés

Mérksz gabriella profi szeretne lenni

n Egyre népszerűbb manapság a testépítés, a kellemes külső bizonyos biztonságot ad. Nem csoda, hogy egyre többen látogatják a konditermeket, és kemény munkával igyekeznek szert tenni izmos testre. A férfiak mellett már a nők sem hiányoznak az erősítőtermek világából, számukra is fontos lett a szépség mellett az izmos külső.

– Világéletemben közel állt hozzám a sport… Az érettségi után ugyan alábbhagyott a lendületem, utána csak hobbiszinten kézilabdáztam, majd rövid időre ez is abbamaradt. Aztán Angliába mentem dolgozni, és szabad időmben nem tudtam mit kezdeni magammal. Ismét a sport felé fordultam. Elmentem egy konditerembe, az elején csak úgy, önszorgalomból edzegettem – emlékszik a kezdetre Mérksz Gabriella. – Egerszegen a HagymaGymmel volt kapcsolatom. Vezetőjétől, Hajmási Jánostól kértem tanácsokat, szívesen segített, így kezdtem megismerkedni a testépítéssel, annak is a bikini fitneszágával. Egerszegen személyesen is voltam nála pár órát. Az internet világában meg úgymond működött a távoktatás. Jöttek az edzéstervek, étkezési tanácsok és még sorolhatnám. Szép lassan beindult a dolog.

Amikor már elégedett volt Gabriella a testével, újabb motivációt keresett, hogy folytathassa sportolását. Megnézett egy bikini fitnesz-bajnokságot Angliában, és úgy döntött, hogy egy áprilisi versenyen elindul. A bemutatkozáson az 5. helyet szerezte meg, pozitív visszajelzést kapott a bíróktól, hogy érdemes folytatnia. A következő kvalifikációs versenyét megnyerte. Meghívást kapott az októberi angol döntőre, amelyen több verseny legjobbjai mérik össze tudásukat.

– Szerencsére egy fitneszbíró, aki edző is, védőszárnyai alá vett. Irányításával készülök az újabb feladatra. Mindenképpen szeretnék jól szerepelni a fináléban is. A jövő évben meg akarom nyerni az angol bajnokságot, ami Európa-bajnoki szereplést érne az amatőrök táborában, mivel két kategóriában rendezik meg a versenyt – folytatta Mérksz Gabriella. – A versenyeim költségét javarészt magam fedezem. Fokról fokra szeretnék előre haladni. Távoli céljaim között szerepel, hogy profi versenyző legyek kategóriámban. Tudom, ehhez rengeteget kell dolgoznom. A profik táborában pénzdíjas versenyek vannak, és már támogatók sorakoznak fel a legjobbak mögé.
Gabriella elmondja, hogy ahányszor hazalátogat, mindig útba ejti a HagymaGymet. Sokat köszönhet Hajmási Jánosnak, aki segített neki pályafutása elején.

vissza az elejére


Rúgd a labdát!

n Rúgd a labdát, Zeg.! elnevezéssel második alkalommal rendeztek jótékony célú kispályás labdarúgótornát a Bogáncs Állatmenhely támogatására az egerszegi városi sportcsarnok mögötti műfüves pályákon. A szervező Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség nem kis feladatot vállalt magára, mert a rendezvényre rengetegen érkeztek. Összesen 16 csapat küzdött a helyezésekért, akiket szépszámú szurkoló is elkísért.

Herold Barnabás, a rendező Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség zalaegerszegi elnöke mondott köszöntőt, majd Balaicz Zoltán alpolgármester és Lendvai Miklós, a ZTE FC utánpótlás szakágának képzési igazgatója szólt a jelenlevőkhöz.
A színvonalra nem lehetett panasz. Foci minden mennyiségben és rengeteg gól, valamint a nehéz helyzetben levő Bogáncs Állatmenhely támogatása. Erről szólt ez a nap.
Az Elit csapata nyerte a kupát, megelőzve a Gibbon és a Botfai LSC együttesét. A gólkirály Standi László lett, a legjobb mezőnyjátékos címét Hajba Richárd érdemelte ki. A legjobb kapusnak Sáli Dávidot választották.

vissza az elejére