Kiskakas a játszótéren

Zalaegerszeg az utazás kiállításon

Dramatikus nevelés

Pannon tudáspark

 

 

Zalai Kézműves Kincsek

Kézműves- és népművészeti bolt nyílt a Széchenyi tér 3–5. szám alatt, ahol az elmúlt években is hasonló tárgyakat lehetett vásárolni. Az ünnepélyes megnyitón Tolvaj Márta alpolgármester köszöntötte a megjelenteket. Hangsúlyozta: az üzlet megnyitását a zalai kézművesek és népművészek termékeinek egy helyen történő bemutatása és a hagyományok őrzése ihlette.

 

 

Kiskakas a játszótéren

A griff bábszínház újabb premierje

n A „Kiskakas gyémánt félkrajcárja” című mesejátékra várják a legkisebbeket a Griff Bábszínházba. A népmesét napjainkba ágyazta, s a történet keretét egy játszótérre helyezte Tóth Réka Ágnes dramaturg és Halasi Dániel rendező. A Basa szerepében Tímár Zoltán bábszínész debütál Zalaegerszegen. Premier április 10-én.

– B. K. –

– A gyerekkorban aktuális probléma elvenni olyant, ami a másé. Erre a reakció, hogy valaki befogja a száját, vagy kiáll magáért. Ez utóbbit meséli el a darab. Az eredeti történetet követve, de egy vagány kisfiú is megformálva – mondta Halasi Dániel rendező. – Az előkép egy játszótér, ahol gyakran megy a harc a hintáért, ahol ki lehet engedni a gőzt. Remélhetőleg érteni fogják a gyerekek a váltást, biztosan tudnak azonosulni a problémával.
– A pénz kontra bátorságról is szól a mese. A gyerekek igazságérzetében bízunk, és ennek megfelelően spontán reagálásokban – tette hozzá Tóth Réka Ágnes. – A darabban végig megvan a csiki-csuki, a bábok mögött szándékosan láthatóak lesznek a játszók.

Vendégszínészként debütál Tímár Zoltán, aki jelenleg még a kecskeméti Ciróka Bábszínház tagja, de a következő évadtól már a zalaegerszegi csapatot erősíti.
– Mivel bábszínészek kevesen vagyunk, ismerjük egymást, átjárunk egymás előadásait megnézni. Ezért tudtam, hova jövök. A darab szépen megírt, jól végigvitt. Nem először játszom negatív szerepet az alkatomnál fogva. A pozitív megérzéséhez kell a negatív is, s ha jól játszom, remélem a végén én is kapok tapsot. Várom az új évadot, én is megújulok, nagy bennem a lendület. A várost is már körbejártam, s bár én jobban szeretem Kecskemét barokk épületeit, Zalaegerszegen is sok gyönyörű helyet találtam már.

A háromszereplős darabban Báthory-Szolnok Ágnes a Kakast, Szilinyi Arnold a mesélőt alakítja.
Egyéb hírről is tájékoztatott Szűcs István igazgató. Április végén Sepsiszentgyörgyre utazik a társulat 11 tagja, a hagyományos Szent György-napok rendezvényre az ottani Cimborák bábcsoport meghívására. A Szélszabadító és a Ládafia darabbal állnak több alkalommal a vegyes korosztályú közönség elé. Ezért április 27. és május 2. között szünetelnek a zalaegerszegi előadások.

vissza az elejére


Zalaegerszeg az utazás kiállításon

Ezer látogatót kérdeztek zaláról

n Zalaegerszeg is bemutatkozott Magyarország legnagyobb turisztikai seregszemléjén, az Utazás – 2015 kiállításon, melyet február utolsó napjaiban rendeztek meg Budapesten. A négynapos rendezvényen „Megannyi élmény Zalaegerszegen” szlogennel népszerűsítették a zalai megyeszékhelyt. A szakkiállítást mintegy 48 ezren keresték fel.

A kiállítás tapasztalatairól sorsolással egybekötött sajtótájékoztató keretében számolt be Balaicz Zoltán polgármester, Pereszteginé Szabó Júlia, a Tourinform-iroda vezetője és Bogár Beáta nemzetközi és idegenforgalmi szakreferens. Zalaegerszeg különálló standdal várta a látogatókat, és ezer embertől érdeklődtek kérdőív segítségével a zalai, zalaegerszegi turisztikai kínálatról: vagyis, hogy mi jut eszükbe a városról, milyen nevezetességeket ismernek. A Tourinform-iroda munkatársai felhívták figyelmet a kulturális, építészeti és szellemi örökségre, valamint tájékoztatót adtak arról, mit érdemes felkeresni, ha valaki Zalaegerszegen szeretne eltölteni néhány napot.

Balaicz Zoltán a megújuló idegenforgalmi koncepció fontosságáról szólt. Mint fogalmazott, túlzottan egyoldalú volt ez idáig, mivel csak az AquaCityre koncentrált. A polgármester szerint a vízi élménypark mellett szerepet kell kapnia az új koncepcióban számos egyéb hagyománnyal rendelkező göcseji kínálatnak is, hogy még több turista látogasson a zalai megyeszékhelyre. Példaképpen említette egy vadgasztronómiai fesztivál létrehozását, a skanzen megújítását és a városi strand közelgő nyitását is. Ez utóbbi kettő európai uniós finanszírozásból valósulna meg.

A kérdőívet kitöltők közül az idei sorsoláson a fődíjat nyert turista egy hosszú hétvégét tölthet el a Piccolo panzióban. A díjat a vendéglő tulajdonosa ajánlotta fel. Ezenkívül sorsolásra került még 3 darab ajándékcsomag és kétszer két fő részére ingyenes belépő az AquaCitybe. A nyertesek két kivétellel budapesti lakosok.

vissza az elejére


Dramatikus nevelés

n A gyermek- és ifjúsági színházi világnap (március 20.) és a színházi világnap (március 27.) adja a keretét a „dramatikus nevelés hete” programsorozatnak. Az országosan meghirdetett, száz rendezvényt magába foglaló eseményhez a zalaegerszegi Petőfi Sándor Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola is csatlakozott.

b. k.

A drámapedagógiát előtérbe helyező rendezvény nyitánya tükör- és drámajátékok voltak, melyek több osztálynyi gyereket mozgattak meg. De a hét során rendhagyó osztályfőnöki órákra is sor kerül. Kocsis Eszter magyartanárnő, a program szervezője elmondta, több éve szerepel az iskola tantervében többek között az élményalapú, cselekvésen keresztüli tanítás, a kommunikáció és a társas kapcsolatok fejlesztése. Ezt segítik a drámaórák, ahol különböző tevékenységek során dramatikus és színházi kifejezésformákkal ismerkedhetnek a tanulók. Ezenkívül az olvasás-, magyar- és osztályfőnöki órák egyaránt felhasználják a dramatikus nevelésben rejlő lehetőségeket, és az ünnepi műsorokra való felkészülés során is nagy hasznát veszik.
A petőfis rendezvények, melyek fővédnöke Kiss Ernő Soós Imre- és Jászai Mari-díjas színművész, főként az ötödik osztályos tanulókat szólítják meg.

vissza az elejére


Pannon tudáspark

Együttműködés a kutatás-fejlesztésért

n Újabb sikeres, közös pályázatról számolhatunk be, ugyanis 633 millió forintos költségvetéssel elindult a „A Pannon Növekedési Zóna tudástranszfer tevékenységének fejlesztése a felsőoktatási, az önkormányzati és az ipari szféra együttműködésében” című projekt. 

A beharangozó veszprémi sajtótájékoztatón részt vett dr. Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár, dr. Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora, Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere, Porga Gyula, Veszprém polgármestere és Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere. A projekt célja, hogy a Pannon Egyetem, Zalaegerszeg, Veszprém és Nagykanizsa, valamint az ipari szféra együttműködése révén a környezetipar és energetika, az informatika és elektronika, valamint a gépipar területén tudás-intenzív, hozzáadott értékkel rendelkező termékek és szolgáltatások jöjjenek létre. A résztvevők feladata a kutatási-fejlesztési projektgenerálás, valamint a hasznosítás hatékonyságának javítása, az ipari beruházásokhoz szükséges környezet fejlesztése.

A Pannon Tudás Park fejlesztésével a térségben jelen lévő felsőoktatási, önkormányzati és vállalati kapacitásokra épülő együttműködés jön létre, az innováció területén a civil szereplők bevonásával a négyes egység (quadruple helix) modell jegyében. A projekt hosszú távon hozzájárul, hogy a térség Magyarország kiemelkedő kutatási-fejlesztési kapacitásokat koncentráló, a vállalkozások betelepülését ösztönző tudásrégiójává nője ki magát, multiplikátor hatást gyakorolva a régió gazdasági versenyképességének növelésére.

vissza az elejére