Fidesz: Bevételekről, színházról

Mszp: nem az építményadóra

 

EZE: Színházról, adókról

Pontosabb, környezetkímélőbb
 

Betörők ellen
 
 

Fidesz: Bevételekről, színházról

n A város önkormányzata az eddig megtett gazdaságfejlesztő intézkedéseinek hatására kiemelkedő mértékben, egy év alatt 3,2 milliárd forintról 4,2 milliárdra nőtt az iparűzési adó bevétele – fogalmazott sajtótájékoztatóján dr. Tóth László, a közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője.

Hozzátette: ennek hatására volt lehetőség arra, hogy az építményadót jövőre csökkentsék. Az évi 1200 forint/négyzetméter helyett 900 forint/négyzetméterre. Másrészt az eddigi 850 négyzetméterről 3.500 négyzetméterre emelte az önkormányzat (1.848 forint/négyzetméter) az építményadó alsó határát, ahonnan fizetnie kell a vállalkozásoknak a magasabb összegű építményadót. Így a helyi vállalkozások jelentős része mentesül a magasabb mértékű építményadó fizetése alól. 2016-ban 948 millió forint bevételt vár az önkormányzat. A képviselő szerint az építményadó „elengedésére” egyelőre nem lát lehetőséget az önkormányzat, mivel szeretné a költségvetést egyensúlyba hozni, hogy ne a rendkívüli állami támogatásnak legyen köszönhető a város költségvetésének egyensúlya.

Bali Zoltán frakcióvezető-helyettes, a gazdasági bizottság elnöke a Hevesi Sándor Színházzal és a Griff Bábszínházzal kötendő 2018. december 31-ig szóló fenntartói megállapodásról szólt. A Hevesi-színház 153 millió forint támogatást kap a központi 212 millió forint mellé, és a megállapodás szerint 245 millió forint saját bevételt kell hozniuk. Évadonként 8 bemutatót, 250 előadást kell tartaniuk és elérni a 70 ezres fizetőnéző-számot. A Griff Bábszínház a várostól 27,5 millió forint támogatást kap, a központi 46,5 millió mellé. Ezenkívül 40 millió forint saját bevétellel számol a fenntartó. Évadonként 6 bemutatót kell tartaniuk, 200 előadást és el kell érniük a 20 ezer fizetőnéző-számot.

A gazdasági bizottság elnöke beszámolt a 2016. évi lakásalap-felhasználásról is. A 275 milliós keretben 30 darab bérlakás felújítását tervezik 45 millió forint értékben, az első lakáshoz jutók támogatására 10 millió forint jut, folytatódik a belvárosi rehabilitáció, mintegy 20 millió forint áll rendelkezésre. Új lakások építésére 80 millió forintot szán az önkormányzat. Végül az új sportkoncepció céljáról szólt.

vissza az elejére


Mszp: nem az építményadóra

n Az MSZP az építményadó esetében leginkább nulla forintot tudna elképzelni – hangzott el Kiss Ferenc önkormányzati képviselő és Rétai Balázs, a költségvetési albizottság vezetőjének közgyűlést követő sajtótájékoztatóján.

Elhangzott: az adó 900 Ft/m2-re való csökkentése ellenére továbbra sem tudják elfogadni az építményadót, mert túl nagy terhet jelent a helyi vállalkozásoknak. Ugyanakkor többletbevétele van a városnak, mintegy 600 millió forinttal, ez azt is jelentheti, hogy alultervezték az iparűzésiadó-bevételt.
Kiss Ferenc azt javasolja, hogy ahol az év elején elvonások történtek – szociális, kulturális ágazatban, bölcsődékben, óvodákban – kapják vissza a többletbevételből az elvett pénzt, legalább 200–300 millió forintot. Egyszeri juttatásként pedig jövőre az ezen ágazatban dolgozók kapjanak 50 ezer forintot, mivel megvonták tőlük a béren kívüli juttatásokat.
A munkaerőhiány kezelése kapcsán kifejtették: nem kötelezően elvégzendő feladatot vett át az önkormányzat, a városnak kisebb szerepet kellene vállalnia ebben a kérdésben. A duális szakképző központ koncepciójával kapcsolatban elhangzott, a munkaerőhiányt elsősorban a cégeknek kellene kezelnie, és az államnak is komoly szerepe van abban, hogy nem tudnak a vállalkozások bért emelni és megfizetni a dolgozóikat. Így a szakemberek külföldön keresnek munkát.

vissza az elejére


Eze: színházról, adókról

n Dr. Kocsis Gyula (EZE) önkormányzati képviselő bízik abban, hogy az építményadó a jövőben tovább fog csökkenni, ugyanakkor a megszűnésére nem számít.

Mint fogalmazott, lesznek a jövőben olyan fejlesztések, melyeket a városnak fedeznie kell. A költségvetés idei hiánya eltűnik, hiszen az iparűzésiadó-bevétel egymilliárd forinttal nő, és az építményadóból is 600 millió forint folyik a városi büdzsébe.
A színházakkal megkötött fenntartói megállapodást jónak tartja, különösen azt, hogy a város átvállalja azt a 40 millió forintot, ami a megszűnt megyei támogatás volt. Dr. Kocsis Gyula a városvédő egyesület kérését tolmácsolta, egyetértve a civil szervezettel: eszerint több értékes platánt szerettek volna védetté nyilvánítani. A közgyűlés csak a Göcseji Múzeum előtti platánt nyilvánította védetté, a kórháznál lévő három platánt nem helyezték védelem alá, az evangélikus templomnál lévőt pedig ki fogják vágni, mert a szakértő szerint életveszélyes.

Az EZE képviselője aggodalmát fejezte ki városrészek művelődési központjának a Keresztury VMK-ba történő beolvasztásával kapcsolatban. Eddig a peremkerületek sok figyelmet kaptak, félő, hogy a közművelődés színvonala csökkenni fog, hiszen a VMK-nak a sok egyéb mellett nem alapfeladata a városrészek művelődési koordinálása.
Az andráshidai reptér hasznosításával kapcsolatban kifejtette: nem elég már folyamatosan üzemeltetési szerződést kötni, ha a város komoly gazdasági fejlődést szeretne elérni, akkor érdemes lenne megfontolni és keresni nemzetközi befektetőt, és egy tranzit repülőteret kialakítani. Ez bizonyára jó lenne a helyi vállalkozóknak is. Érdemes lenne ezen elgondolkodni, fogalmazott dr. Kocsis Gyula.

vissza az elejére


Pontosabb, környezetkímélőbb

Átadták az új mri-berendezést a megyei kórházban

n Bárhol a világban megállja a helyét a zalaegerszegi megyei kórház új MRI-berendezése. Annyira újnak számít, hogy Európában és Amerikában is most telepítik az első készülékeket. A beruházást 740 millió forintos uniós támogatás tette lehetővé, amit a KEOP-programon nyert el az egészségügyi intézmény.

– AL –

Vigh László országgyűlési képviselő az átadási ünnepségen arról beszélt, hogy nemzetgazdasági érdek az emberek egészségének megőrzése, aki pedig megbetegszik, annak legyen esélye meggyógyulni, tudjon minél előbb visszatérni családjához, munkájához. A kormány ebben elkötelezettséget érez. Mint mondta, a zalaegerszegi kórház fejlesztésével negyvenéves elmaradást hoznak be. Ennek kapcsán többek között megemlítette a szívcentrum 5,5 milliárd forintos beruházását, valamint az MRI-berendezés beszerzését segítő 740 millió forintos uniós támogatást. Kiemelte, mindent megtesznek a kórház további fejlesztéséért, hogy regionális szerepkörének megfelelő eszközparkkal lássák el.

Dr. Halász Gabriella, a kórház főigazgatója a környezettel szembeni felelősségvállalásról beszélt. Mint mondta, az új MRI-berendezés évente 50 ezer kilowattal kevesebb áramot fogyaszt, mint a korábbi. A projekt ötéves fenntartása alatt összesen 150 millió forintot takaríthatnak meg. Az eszközfejlesztésnek köszönhetően takarékosabban, kevesebb kiadással tudják gyógyítani a betegeket, de jóval magasabb színvonalon.
Nemcsok Dénes, környezeti és energiahatékonysági operatív programokért felelős helyettes államtitkár méltatta a beruházást, ami példaértékű módon zajlott le a kedvezményezett és a végrehajtó szervezetek együttműködésének köszönhetően. A fejlesztés az operatív program célkitűzésének megfelelően az energiamegtakarítást szolgálja. De legfontosabb az, hogy az új berendezéssel jelentősen javul a betegellátás minősége.

Dr. Nagy Gyöngyi, a radiológiai osztály vezető főorvosa köszönetét fejezte ki a tíz részleget működtető osztályuk eszközfejlesztéséért. Elmondta, a világszínvonalú MRI-készülék nagyobb a korábbinál, a hetven centiméteres belső átmérője csökkenti a bezártság érzetét, a 250 kilogrammos terheltségű asztal a nagyobb súlyú betegek vizsgálatát is lehetővé teszi. Gyerekek esetében kisebb zajjal működtethető az új berendezés, ami a régi eszköznél jóval pontosabb és jobb minőségű felvételeket ad.
Az új MRI-készüléket november 23-án állították üzembe. Az osztályon decembertől két műszakban fogadják a pácienseket. Az ünnepélyes átadáson részt vett dr. Pál Attila, a megyei közgyűlése elnöke is.

vissza az elejére


Betörők ellen

Országos vagyonvédelmi program

n Kis odafigyeléssel nagyon nagy bajtól óvhatjuk meg magunkat – fogalmazhatnánk meg a rendőrség „Házhoz megyünk!” országos vagyonvédelmi program célját, melyhez Zala megye is csatlakozott.

– AL –

Tóth László rendőr őrnagy, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési alosztályának munkatársa érdeklődésünkre elmondta, az országos program elsősorban a lakásbetörések megelőzésére fókuszál, emellett minden más, vagyonbiztonságot veszélyeztető eshetőségre – mint például a bankkártyák helytelen használata – fel kívánják hívni valamennyi korosztály figyelmét. A bűneseteket ugyanis könnyebb megelőzni, mint felderíteni. Azzal, hogy a rendőrség elkapja az elkövetőt, nem biztos, hogy az elszenvedett kár megtérül. Minimális befektetéssel és egy kis odafigyeléssel azonban a lopások, trükkös csalások és betörések elkerülhetővé válhatnak. Az országos kampány célja, hogy a rendőrség közelebb kerüljön a lakosokhoz, és tájékoztatást adjon arról, milyen módon tudják saját magukat, vagyontárgyaikat, ingatlanjaikat megvédeni, megóvni.

vissza az elejére