Az első képviselő-testület tagjai (1990–1994)

Az egyéni választókerületből a következő jelöltek jutottak be az önkormányzati testületbe:
dr. Bedő Tivadar (MDF-koalíció), Benke István (SZDSZ–Fidesz), Kovács István (MDF-koalíció), Pöltl Tibor (MDF),
Nagy József László (SZDSZ), Havas Tibor (SZDSZ), ifj. dr. Marx Gyula (MDF), Zsuppányi Gyula (MDF), Rózsás Imre (Független Kisgazdapárt),
Bogár Imre (SZDSZ–Fidesz), dr. Wolf László (SZDSZ–Fidesz), Szalai Péter (SZDSZ), Baratta Egon (SZDSZ), dr. Kecskeméti Katalin (SZDSZ),
Kiss Gábor (SZDSZ), dr. Oláh László (SZDSZ–Fidesz).

Pártlistáról bejutottak:
SZDSZ–Fidesz: Zalatnai László, Kapiller Imre, Tóth Miklós, Schwáger Konrád, dr. Rác Szabolcs, Czeglédi András, Kapy Endre.
MDF: Müller Imre, Heves István, Török Zoltán, Rácz Sándor, dr. Várszegi József.
MSZP: Kárászné dr. Rácz Lídia, dr. Kremzner István.
KDNP: dr. Tóth László.

 

 

Megteremteni az alapokat

 

Megteremteni az alapokat

Bogár imre: konszenzusra törekedtem

n Nem készült közéleti szerepre, néhány hét leforgása alatt került a politika sűrűjébe, majd a rendszerváltozást követő első önkormányzati választások után ő lett a város polgármestere. Az 1990 utáni képlékeny és forrongó időszakról Bogár Imrével beszélgettünk.

– Az első önkormányzati választásokon még a legtöbb szavazatot kapott párt tehetett javaslatot a polgármester személyére. Mikor vált nyilvánvalóvá, hogy ha nyer a városban az SZDSZ–Fidesz, akkor Önt jelölik polgármesternek?
– Furcsa dolog ez, hiszen tanár voltam és könyvtáros, 1990-ben pedig a Báthory-szakközépiskola igazgatója. Sosem gondoltam, hogy valaha politikus leszek. 1990 augusztusának végén keresett meg az egyik volt tanítványom, hogy az SZDSZ oktatáspolitikai szakértőt keres, lenne-e kedvem hozzá? Bár különösebb kötődésem nem volt a szervezethez, igent mondtam, mert úgy éreztem, hogy az átalakulás időszakában talán egy jó ügyet tudok szolgálni. Néhányszor összeültünk, tanácskoztunk, aztán azzal álltak elő, hogy a közelgő önkormányzati választásokon legyek az egyik landorhegyi körzet képviselőjelöltje. Némi gondolkodás után igent mondtam. Akkor még nem sejtettem, hogy a következő lépés az lesz, hogy legyek polgármesterjelölt is.

Bogár Imre

Polgármesteri interjú – 1990.

– Állítólag először ezen nevetett.
– Így igaz, hiszen eszembe se jutott ilyen szerepvállalás. Aztán győzködni kezdtek, hogy egy olyan figura vagyok, akit sokan ismernek és kedvelnek, mint tanárt, könyvtárost, a szimfonikus zenekar csellistáját, na meg az 1985-ös Szivárvány vetélkedő irodalmi szekciójának vezetőjét. Arra gondoltam, hogy ha a politikai változások hónapjaiban másokhoz hasonlóan nekem folyton járt a szám, hogy mit és hogyan kellene csinálni, akkor nem hátrálhatok meg. Annál is inkább, mert soha nem kedveltem az olyan embereket, akik csak beszélnek, aztán amikor cselekedni kell, odébbállnak. Szóval, elvállaltam. A felkészülésre alig pár hetem volt. Olyan jellegű kampány, mint manapság, még nem volt, és hát nem is közvetlenül az emberek választották a polgármestert. Szóval, egészen más volt akkor a helyzet.

– Október 20-án, az akkori megyei tanács nagytermében le is zajlott az alakuló ülés, ahol titkos szavazással lett polgármester. Honnan tudták, hogy hogyan kell lebonyolítani a képviselő-testületi ülést?
– Nem tudtuk! Annyi mindenről kellett első körben dönteni, hogy nem is volt idő formaságokkal foglalkozni. Fel kellett állítani a jogi-ügyrendi bizottságot és a többi szakbizottságot. Új jogkörök és feladatok kerültek a városhoz, amiknek meg kellett teremteni a szervezeti feltételeit. Klagenfurt akkor már Zalaegerszeg testvérvárosa volt, így gyorsan felvettem a kapcsolatot az ottani polgármesterrel és jegyzővel, akik nagyon szívélyesen fogadtak. Tanulmányoztam az ő szervezeti és működési szabályzatukat, és önkormányzati rendszerüket. Nagy segítség volt ebben az átmeneti időszakban az akkori zalaegerszegi jegyző, dr. Tóth László is. Az SZMSZ elfogadása után aztán már megvoltak a közgyűlés menetének formai keretei, szabályai.

– Milyen volt a helyi városvezetés és ellenzék viszonya?
– A kezdetektől konszenzusra törekedtem. Azt határoztuk el, hogy bár az SZDSZ–Fidesz 55 százalékos többséget élvez a közgyűlésben, legyen nyilvánvaló az, hogy több párt van, nemcsak egy irányítja a dolgokat. Így a bizottsági helyek elosztásánál az ellenzék amolyan felülreprezentált helyzetbe került. Viták persze voltak, sőt személyeskedések, szélsőséges hangok is. Volt, aki azt mondta, hogy a korábbi városi tanácstól, vagyis a polgármesteri hivatalból mindenkit ki kell rúgni. De hát az élet nem állhatott meg, és szükség volt olyan emberekre, akiknek volt tapasztalatuk a napi ügyintézésben. Sokáig az is vitás volt, hogy lesz-e alpolgármesterem. Szerettük volna, ha a legnagyobb ellenzéki párt, az MDF, Müller Imrét (aki a polgármesterjelöltjük is volt) választja erre a posztra. Imre először nem akarta, végül mégis ő lett az alpolgármester.

– Nem lépett be az SZDSZ-be, végig független polgármester maradt. Tényleg sikerült magát függetlenítenie?
– Ez egy érdekes dolog, mert valóban azt gondoltam, hogy ha nem leszek a párt tagja, biztosítva van a függetlenségem. Persze százszázalékosan ezt nem lehetett megtenni. Azóta sem tudom, hogy nem lett volna-e jobb belépni, hiszen akkor közelebb kerülhettem volna személyekhez és ügyekhez, ami talán hasznára lehetett volna a városnak. Másik oldalról nézve pedig, mivel mégiscsak az SZDSZ által támogatott polgármester voltam, rám fogták, hogy kormányt akarok dönteni, miután kitört a taxis blokád...

Kérdések Müller Imréhez.

Pozsgai Imre 1990-ben a szocialisták kampányát támogatta Zalaegerszegen.

– A blokádot tényleg pont kifogta...
– Olyannyira, hogy csak három napja voltam polgármester. Épp zajlott az átadás-átvétel mind a hivatalban, mind pedig az addigi munkahelyemen, a Báthoryban. Akkora nagy munkában voltam, hogy csak később értesültem az országos eseményekről. Rádió, tévé nem volt az irodámban. A közellátási osztályról jött egy kolléga, és mondta, hogy baj van: a taxisok körbevették a város útjait. Így tulajdonképpen mindjárt egy rendkívüli üléssel kezdtem a városvezetői munkámat. Varjasi Gábor akkori rendőrkapitánnyal kimentünk a barikádokhoz is. Szerencsére a Kaszaházánál lévő taxisokat sikerült meggyőzni, hogy vigyék kijjebb a blokádot, így a friss kenyér bejutott a városba. Nekem nem tett jót a blokád, rosszkor jött. Úgy éreztem, hogy kicsit egyedül maradtam ezzel a problémával. Akkor még nem volt polgármesteri kabinet, kommunikációs szakember, sőt alpolgármester sem mellettem. Minden esetleges volt. A blokád után is egyre több probléma merült fel (gyárbezárások, munkanélküliség, tanácsi lakások eladása), amikre átgondolt és a jövőre nézve is hatékony megoldásokat kellett találni.

– Ha visszagondol az 1990–94 közötti időszakra, mit tart a város legnagyobb sikerének? Mi az, ami ennyi év távlatából is büszkeséggel tölti el?
  – Az mindenképpen, hogy sikerült kialakítani az önkormányzat működési rendszerét, hiszen akkor ebben még senkinek nem volt tapasztalata. Örülök, hogy nem került sor iskolabezárásokra, és a szakképzés hátterét is sikerült megteremteni. Sorsdöntő esemény volt, hogy a Flextronics elődje, a Philips a városba települt. Ez akkor 300–500 munkahelyet jelentett, ami akkor hatalmas előrelépésnek számított. Arra is büszke vagyok, hogy hosszú tárgyalások után a Notre Dame-rend visszakapta a zárda épületét, de a főiskola is megmaradhatott a városban. Őket a kiürült munkásszállóba (ma NAV) tudtuk átköltöztetni. Ami pedig a kulturális és zenei életet illeti: sikerült a városba hívni Varnus Xavér orgonaművészt, ami felpezsdítette a művészeti életet. Ő akkor volt pályakezdő, és a hangversenyterem orgonáján szabadon gyakorolhatott, ami kevés orgonaművésznek adatik meg.

– Mi az, amit utólag hibának tart, vagy úgy érzi, hogy lehetett volna jobban is csinálni?
– A kommunikáció. Sajnos a protokoll annyira nem az én műfajom, és erre nem figyeltem eléggé. Persze az is igaz, hogy nagyon sok volt a tennivaló, és én dolgozni mentem a városházára. Úgy éreztem, hogy a protokollesemények elveszik a tényleges munkától az időt. Biztos, lehetett volna jobb is az első négy év, de összességében nincs bennem hiányérzet. Örülök, hogy munkatársaimmal megteremthettük az önkormányzatiság alapjait.

1990. október 20-án délelőtt 9 órakor a megyei tanács nagytermében került sor a városi közgyűlés alakuló ülésére.

A korelnök Kovács István köszöntötte a megjelenteket, a testület tagjait, és a polgármester megválasztásáig
ő vezette az ülést.

Nem közvetlen polgármester-választás volt, hanem a képviselő-testület titkos szavazással döntötte el,
hogy a rendszerváltoztatás után ki legyen Zalaegerszeg első polgármestere.

A 31 szavazatból 2 érvénytelen volt, a 29 érvényesből Bogár Imre (pártonkívüli) SZDSZ–Fidesz támogatott 17,
míg Müller Imre (MDF) 12 szavazatot kapott.

Így Bogár Imre polgármester, majd később Müller Imre a város alpolgármestere lett.

vissza az elejére