Mozgalmas nyugdíjasévek

Fidesz: Közgyűlési döntésekről

 

EZE: A fás szárú növényekről

Notre dame-i találkozó

Mszp: a közbeszerzésről

Jobbik: Határőrség kellene

Kdnp: a menekültekről

Mozgalmas nyugdíjasévek

Az országos tisztség munkát jelent

n Mindig is társaságkedvelő volt, vallja Horváth Miklós, aki huszonöt éve megalapította a Társadalmi Egyesülések Zala Megyei Szövetségét, melynek azóta is ügyvezető elnöke, ezzel száz civil egyesületnek tagja. A megyei tisztség mellett több országos szervezet vezetőségében is helyet kap már évek óta. Így a Szociális Szakmai Szövetségben és a Szociális Forrásközpontban, valamint a közelmúltban az országos TESZ alelnökévé is választották.

– Bánfi Kati –

– Mozgalmasnak tűnik a nyugdíjasélete is.
– Nincs nyugalom és nem is vágyok arra. Mindig kerestem a lehetőséget, hogy ne kelljen unatkozni. Sok minden megadatott, ez is, ahogy az is, hogy negyvenöt év munkaviszony után mentem nyugdíjba, de sohasem volt olyan munkahelyem, ahova kedvetlenül jártam volna. Mindenhol barátok vettek körül, emberséges emberek. Egykori feletteseim közül kettő volt rám nagy hatással. Az egyik atyai lelkületű volt, a józan paraszti észt képviselte, a másik pedig hagyott dolgozni, bátorított. Az országos tisztségek nem érdemek, hanem munkát jelentenek – mondja Horváth Miklós.

– Innét Zalából könnyű ezeket a feladatokat ellátni? Sosem gondolt költözésre?
– Szeretem Budapestet, de csak úgy, hogy reggel megyek, este hazajövök. Egyébként nem az én világom.
– Hogy kezdődött a TESZ?
– A rendszerváltáskor a korábbi szervezetek mozgástere megszűnt, közösségek maradtak háttér nélkül. Egy inkubátorház funkciót kezdtünk ellátni. Száz szervezet volt kezdetkor a tagunk, majd nőtt ez a szám, jelenleg pedig hetven stabil szervezet kapcsolódik hozzánk. Színes a paletta a tagokat illetően.

– Mi a tagság kitétele?
– Az alapszabályaink összeegyeztethetősége és egy jelképes éves tagdíj (200 forint/év!). Ezért helyet biztosítunk a programjaikhoz, könyvelésben tudunk segíteni, a hatékonyabb gazdasági működéshez adunk tanácsot. 3 teremmel rendelkezünk a rendezvényekhez, sűrű a beosztása.
– A sikeres Civil Napoknak mi lett a sorsa?
– Tíz éven keresztül rendeztük meg, nagy sikerrel, több mint ezerfős részvétellel. Aztán ennek az anyagi forrása megszűnt, így sajnos elmaradt a program. Jelenleg elbírálás alatt van egy pályázat, ha ez nyer, akkor lesz folytatás Besenyőben.

– A Besenyő a 2000-es években Alapítványnak is elnöke.
– A korábbi elnök, Gombos József vezetése idején is segítettem a munkát, a programok szervezését. Aztán engem kértek fel erre a posztra, bár igaz, hogy nehéz prófétának lenni a saját házunk táján, mivel itt élek, ide kötődik a családom is.
– Az elmúlt évtizedekben hogyan látja a civilek helyzetének alakulását?
– Nehezebb lett. A '90-es években főleg az egészségügyi és szociális jellegű szervezetek kapcsolódtak hozzánk az ellátórendszer átalakulása miatt. De akkoriban még a Nemzeti Civil Alap, azaz civilek alkotta bizottságok adták a támogatást a civil szervezeteknek. Azóta a törvényi változások miatt sokkal nehezebb a helyzetük.

– Nagyon sok a teendője, mégis nyugodt légkör veszi körül, nem látszik fáradtnak.
– Megbecsülöm, amim van. Hogy reggelente felébredek, hogy család vesz körül.
– Marad ideje hobbira, egyáltalán van?
– Huszonöt éve hoztam létre a helyi TESZT. Olyan, mint a saját gyerekem. Mivel társadalmi munkában végzem nyugdíjazásom óta a vezetést, ez hobbi is egyben.

– Tervek?
– A fiataloknak át kell majd adni a területet, de amíg igény van rá és amíg bírom, szeretném folytatni a munkát.
– Szakmunkásként indult, majd a munka mellett végezte el a felsőbb iskolákat, egyetemet, több diplomát szerzett. Szinte mindenki kedveli.
– Amerre megyek a megyében, nagyon sok barát köszönt, meghívnak a rendezvényekre, ez jó visszhang a munkámra. A városban pedig azt szoktam mondani, hogy a lakosság egyik felét névről ismerem, a másikat arcról. Nincsenek titkaim, sem a pályámmal, sem a baloldali nézeteimmel kapcsolatban. De a szélsőségeket nem szeretem, a fanatizmust elutasítom, az emberségnek meg kell maradni. Tolerálom, ha valaki másképp gondolkodik. De a feladatokat közösen kell megoldani, és ha közösen végeztünk el valamit, akkor emberileg is közelebb kerülünk egymáshoz. Mindig le tudtam ülni és ma is le tudok ülni más gondolkodású emberekkel egy kávéra vagy csevegni. De ma ez nem igazán jellemző. Sajnos, az emberi kapcsolatok is veszélyben vannak.

vissza az elejére


Fidesz: Közgyűlési döntésekről

n A közgyűlési döntések közül dr. Tóth László, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője a fás szárú növények telepítésére vonatkozó önkormányzati rendelet megalkotását emelte ki sajtótájékoztatóján.

Hangsúlyozta: kormányrendelet mondja ki, hogy fás szárú növényt csak úgy lehet telepíteni, hogy az az ember életét, egészségét nem veszélyezteti. Nem zavarhatja a közlekedést, és építményekben sem okozhat kárt. Ez azt is jelenti, hogy a szomszéd ingatlanának rendeltetésszerű használatát sem akadályozhatják. Az önkormányzat rendeletében a magasabb szinten nem szabályozott és helyi jelentőségű problémákat szabályozza, így kimondja, hogy a kertes mezőgazdasági területen fehér akácból az önerdősülést meg kell akadályozni. Ugyanakkor a rendelet függeléke csak ajánlás céllal fogalmaz meg fás szárú növények telepítésére vonatkozó javaslatokat a birtokháborítás megelőzésére.

A sajtótájékoztatón Bali Zoltán frakcióvezető-helyettes, a gazdasági bizottság elnöke három közgyűlési döntést emelt ki. Elsőként a víziközművagyon felújításának szükségességéről beszélt. Fontosnak tartják, hogy a felújításra szánt összegeket a lehető legjobban használják ki. 2016/2017-ben 497 millió forintot fordítanak a szenny- és ivóvízhálózat fenntarthatóságára.
Szólt a közgyűlés által is támogatott három TOP-pályázatról, a források felhasználásáról, erre 11,2 milliárd forint áll rendelkezésre. Végül a Közbeszerzési Testület munkájáról szólt, kiemelve, hogy több zalaegerszegi vállalkozás vett részt a közbeszerzésben, mint az előző években. Továbbra is fontosnak tartják, hogy a különböző pályázatokon a lehetőségekhez – és a törvényi előírásokhoz – mérten helyi cégek nyerjenek el beruházási munkákat.

vissza az elejére


EZE: A fás szárú növényekről

n Két évvel ezelőtt vetette fel dr. Kocsis Gyula (EZE) önkormányzati képviselő a fás szárú növények ültetésének szabályozását. A márciusi közgyűlésen e növények telepítésére vonatkozó rendeletet fogadott el a közgyűlés.

A helyi jogszabály részleteiről sajtótájékoztató keretében számolt be a képviselő. Hangsúlyozta: fehér akácot nem szabad ültetni kiskert művelésű területre, és a fás szárú növények nem okozhatnak kárt a szomszéd ingatlanon. Sikernek tartja, hogy a rendelet meghatározza a fák ültetési távolságát is. A rendelet kimondja azt is, hogy közterületen ezentúl csak a polgármester engedélyével szabad fát ültetni, ez az egységes városkép miatt is szükséges, valamint a közterületeken lévő fákról listát kell készíteni. Bírságot róhatnak ki azoknak, akik a rendeletben foglaltakat nem tartják be.

A beszerzési testület múlt évi munkájával kapcsolatban elmondta: bár a városvezetés pozitív képet fest arról, hogy hány zalaegerszegi vállalkozás nyert a közbeszerzései eljárások során, de azok csak „apróbbak”, összegben mindössze 20 százalékot tesznek ki. Elhangzott még az andráshidai vasútállomás nehéz megközelíthetősége, melyre mindenképpen megoldást kellene találni.
Dr. Kocsis Gyula támogatta a javaslatot, és mint jelezte, nagyon örül Szabolcs Péter szobrászművész Kossuth-díjra való felterjesztésének, melyet a testület egyhangúan támogatott.

vissza az elejére


Csordás Róbert, Francoise Debeaupte, Jean-Michel Battut, Balaicz Zoltán. Notre dame-i találkozó

n A francia Notre Dame Női Kanonok- és Tanítórend igazgatói tanácsa szokásos évi konferenciája színhelyéül az idén tavasszal Zalaegerszeget választotta. Ilyenre első alkalommal került sor, és a 75 fős francia delegáció több napos itt-tartózkodása során jó véleményt formált az egyetlen külföldi intézmény, a Mindszenty-iskola működéséről, valamint a városról.

– b. k. –

A tanácskozás témája az együttműködő közösség, vezetői és iskolai szinten, illetve a jó vezető ismérvei, mint az alázat és a szolgálat volt. Mint az Jean-Michel Battut, a rendet támogató Fondation Pierre Fouirer et Alix le Clerc Alapítvány vezetője elmondta, az oktatásban a fiatalok igényét és a közoktatási feladatokat egyaránt figyelembe kell venni. Kiemlten megköszönte, az egyetlen nem Franciaország-beli intézmény, a zalaegerszegi Mindszenty-iskola támogatását Balaicz Zoltán polgármesternek, miközben elismerte a dinamikusan fejlődő várost, és reményét fejezte ki a további partnerségre.

Balaicz Zoltán a küldöttség hivatalos fogadásán a város történetét ismertette, a jövőbeli tervek között pedig bemutatták a Mindszenty-iskola tornatermének fejlesztését demonstráló tervrajzokat.
Csordás Róbert iskolaigazgató büszkén mondta, hogy az igazgatói tanács az elméleti tréning mellett meglátogatta az intézményt, megfigyelték a különbségeket a francia és magyar oktatás között, illetve részt vettek dr. Veres András megyés püspök celebrálta misén, kifejezetten jó véleménnyel voltak a látottakról. Nálunk más az osztálybeosztás, és bármily meglepő, mélyebb a lelki élet, mint a 16 francia társiskolában. Az igazgatói tanács kiránduláson is részt vett Tihanyban és Pannonhalmán, ahol főhajtással tisztelegtek a magyar vallási múlt emlékei előtt.

– Sűrű volt a program, izgultunk is, hogy tudjuk-e tartani a tervezetet. Késő estéig volt elfoglaltsága a küldöttségnek, azt hiszem, kicsit fáradtan mennek haza, de láthatóan jól érezték magukat és pozitívak a tapasztalataik. Nekünk pedig nincs okunk szégyenkezni, a francia kollégák elismerték az iskolát és ezzel Zalaegerszeget is – mondta Csordás Róbert igazgató, utalva arra, hogy egy éve készültek, sok munkával a mostani 4 napos rendezvényre.

vissza az elejére


Mszp: a közbeszerzésről

n A zalaegerszegi közbeszerzések tisztaságáról és a közelmúltban bejelentett útfelújításokról szólt az MSZP sajtótájékoztatóján Kiss Ferenc önkormányzati képviselő, Major Gábor és Rétai Balázs bizottsági tagok, városi alelnökök.

A szocialisták úgy látják, bár jogilag minden bizonnyal rendben vannak a városi közbeszerzések, de versenytisztasági szempontból aggályos és elgondolkodtató. Különösen az, hogy hasonló érdekeltségi körből kerülnek ki a nyertesek. A múlt évi 2,5 milliárd forintnyi közbeszerzésből 550 millió forintot szerzett egy jól körülhatárolt érdekcsoport, mondta Rétai Balázs.

Major Gábor jelezte, tavaly a 23 közbeszerzésből 14 azoknak a cégeknek a száma, melyeknek zalaegerszegi kötődése van. A 14-ből 8 azonos gazdasági érdekeltségű szervezet. Megjegyezte, soknak tartják a meghívásos pályázati eljárások számát. Így az önkormányzat választja ki, mely cégeket kérnek fel. Kérdezte, ezekből a közbeszerzésekből mennyi marad adó formájában Zalaegerszegen. Javasolják, szélesebb körből kellene meríteni a közbeszerzési eljárások során.
Kiss Ferenc az útfejlesztésekkel kapcsolatban elmondta: három évvel ezelőtt a Fidesz azt ígérte, hogy Zalaegerszegtől Nagykanizsáig a 74-es út 11,5 tonnás burkolatmegerősítést kap. Mi az oka annak, hogy csupán 5 kilométeres szakaszt újítanak fel. Szorgalmazza a Kosztolányi utca rendbetételét is, ahol több burkolati probléma is felmerül.

vissza az elejére


Jobbik: Határőrség kellene

n Miközben a déli határszakaszon befogadóállomásokat zárnak be, addig tőlünk harminc percre, Körmenden – de Szentgotthárdon is – újabb tábor nyitását tervezik, tartalék jelleggel. Ha olyan jól védik a határokat, minek ide a szomszédba menekülttábor? – fogalmazott sajtótájékoztatóján Pintérné Kálmán Marianna, a Jobbik önkormányzati képviselője.

Mint fogalmazott, a rendkívüli közelség miatt Zalaegerszeg sem lehet nyugodt. A tervezett táborok nem zártak, a lakóik szabadon ki- és bejárhatnak, így közbiztonsági kockázatot jelenthetnek. A Jobbik javaslatára a közgyűlés elfogadta, hogy szükség esetén kérni fogják a helyi rendvédelmi erők számának további növelését. Ígéretet kaptak arra, hogy Zala megyében nem tervezik befogadóállomás létesítését. A párt tiltakozik mindenféle befogadóállomás létesítése ellen. A határok megfelelő védelmét szerintük az önálló, rendőrségtől független határőrség felállítása jelentené – mondta a Jobbik képviselője.

vissza az elejére


Kdnp: a menekültekről

n A KDNP megyei választmányi ülésén vett részt a közelmúltban Hölvényi György kereszténydemokrata EU-képviselő. Az eseményt megelőzően sajtótájékoztatón beszélt a menekültügy aktuális kérdéseiről, valamint a magyarországi helyzetről.

Elmondta, múlt év februárjában még nem lehetett látni, hogy ilyen mértékű emberáradat indul el Európa felé. Van egy olyan naiv elképzelés, hogy ezeket a migránsokat ellenőrzés nélkül fel kell venni. A politikus szerint ez lehetetlen állapot, és Európa olyant ígér, amit nem tud teljesíteni.
A jövőt a helyben maradás jelenti, ott helyben kell segítséget nyújtani, ezzel is segítve a migránskérdést. Jelezte: a „kvóta” szó a szíreknek, afgánoknak nem azt jelenti, mint nekünk, hanem azt, hogy most kell elindulni, „mert van kvóta”. Hozzátette azt is, nem tudjuk, ki az igazi menekült, szerinte az Európába érkezők, mintegy 30 százaléka lehet. Szólt még Nyugat-Európa és a Visegrádi négyek közti politikai különbségről, ez utóbbiak nagy lakossági támogatás mellett utasítják el a migránsok befogadását.

vissza az elejére