Szent Iván-éji vigasságok Kiváló minősítés Bővül a házhoz menő gyűjtés  

Szent Iván-éji vigasságok

n Szent Iván-napi vigasságra várták a Kertvárosba az ősi, egészen a „pogány” korig nyúló hagyományok elkötelezettjeit. A több éve rendszeres program színezete, hangulata az idén egészen megújult.

– b. k. –

Az Apáczai Művelődési Központ munkatársai hosszú évek óta szívügyüknek tartják a nyári napforduló megünneplését. A sok év alatt a tűzijátékos, nagyzenekaros, főzős, versenyekkel tarkított programok voltak jellemzőek. Az idén csendesebb, misztikusabb, bensőségesebb volt a kínálat. Már a helyszínválasztás is szokatlan, de jó ötlet volt, hiszen az intézmény Nyírfa kertje kellemes hűsében jól esett átadni magunkat a kikapcsolódás pihentető perceinek. Ehhez az alaphangot az Óbuda Duda Banda koncertje adta. A zenekar három dudása és énekese gyorsan elvarázsolta a közönséget, ami jól passzolt a misztikusnak vélt nappal kapcsolatos elvárásoknak. A zenekar vezetője Szabó Zoltán etnográfus, a Hagyományok Háza osztályvezetője bőséges tudással rendelkezik nemcsak a szereplő hangszerekkel, hanem a Szent Iván-éji hagyományokkal, hiedelmekkel, szokásokkal kapcsolatban is. Mindezt lelkes kedélyességgel osztotta meg a közönséggel, akik így nemcsak az ősi magyar pásztorzene nyújtotta élménnyel, hanem ismeretekkel is gazdagodtak.
Közben kóstolókkal várták a vendégeket, főleg az édesszájúakat célozták meg palacsinta és sütemény választékkal, és gusztusos hűsítő italokkal, illetve szintén a hagyományokhoz kapcsolódva sült almával, melynek elfogyasztásától jó egészséget lehet remélni.
Majd fellobbant a máglya tüze, mely főleg parázsló állapotban várta a tűzugrókat, akik szerelmet remélve vagy annak megtartása végett vállalhatták a naphoz kapcsolódó legismertebb szokás továbbéltetését.
Az év leghosszabb napját aztán Alexander Horsch tuvai torokénekes műsora zárta.

vissza az elejére


Kiváló minősítés

A zalaegerszegi tourinform-irodának

n Magyarországon az egyetlen olyan kiváló minősítésű iroda a Zalaegerszegi Tourinform, amely 11. éve folyamatosan elnyeri ezt a megtisztelő címet. Pereszteginé Szabó Júlia az elmúlt évre vonatkozó oklevelet májusban vette át Gyulán, a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. képviselőjétől.

Az elismerés alkalmából Balaicz Zoltán polgármester az iroda vezetőjével közösen tartott sajtótájékoztatóján utalt arra, hogy az önkormányzat elfogadta az új turisztikai koncepciót, melyben komoly feladata van a Tourinform-irodának. Jövőre ünnepli a város első írásos említésének 770 éves évfordulóját, ebből az alkalomból megjelenik a Zalaegerszeg titkai című kiadvány folytatása, amely a Különleges Zalaegerszeg munkacímet viseli. Újdonságként említette a polgármester, hogy július 15-ig kihelyezésre kerül Zalaegerszeg négy bevezető útjánál – a 74-es, 76-os utakon – „Göcseji Skanzen Zalaegerszeg” felirattal, az idegenforgalmi nevezetességet jelző barna tábla.
Pereszteginé Szabó Júlia elmondta: oklevelet és különdíjat kapott a Zalaegerszeg titkai – Városkalauz a múlt tükrében című kiadvány a Turizmus Trend „Iránytű 2016” kommunikációs versenyén. Szólt az iroda szolgáltatásairól, többek között arról, hogy nyáron hosszabbított nyitvatartással várják a vendégeket szeptember 4-ig hétvégeken délelőtt 9-től déli 12 óráig.
Elhangzott az is, hogy idén még további négy alkalommal szervez az iroda belvárosi sétát.

vissza az elejére


Bővül a házhoz menő gyűjtés

Sínáthelyezés, megszüntetett átjárók

n Tájékoztatjuk Önöket, hogy a KEOP, illetve az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség által meghirdetett Fejlesztési pályázatoknak köszönhetően többféle, a szelektív hulladékgyűjtést szolgáló edény áll a Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft. és a Zala-Depo Kft. rendelkezésére.

Ennek eredményeképp Zalaegerszegen ellenszolgáltatás nélkül igényelhető 120 vagy 240 literes, tájékoztató matricával ellátott gyűjtőedény, amely házhoz menő sárga (műanyag), illetve kék (papír) zsákos gyűjtés esetén vehető igénybe, zsák helyett vagy azzal párhuzamos használatra.
Az edényt a jelenleg hetente zajló zöldhulladékgyűjtéshez hasonlóan, az úttest mellé, jól látható helyre, a forgalmat nem akadályozó módon kérjük elhelyezni. Az edényzetet térítésmentesen biztosítjuk, a használót csupán állagmegőrzési és kártérítési kötelezettség terheli. A gyűjtés edény igénylése esetén is a megszokott időpontokban, minden hónap utolsó csütörtökén, illetve péntekén zajlik. Amennyiben az adott hulladéktípusokból a gyűjtőedényt meghaladó mennyiség keletkezik, abban az esetben plusz sárga, illetve kék zsák is kihelyezhető.
Kérjük, hogy a műanyag csomagolóanyagokat a gyűjtőedényekben is az eddig megszokott módon, laposra taposva helyezzék el!
Továbbá felhívjuk ügyfeleink figyelmét, hogy a házhoz menő öblösüveggyűjtés Zalaegerszegen elindult. A szolgáltatás részeként 120 vagy 140 literes gyűjtőedény igényelhető, melyet szintén díjmentesen biztosítunk. A szolgáltatás kizárólag azokon a területeken vehető igénybe, ahol a házhoz menő zöldhulladékgyűjtés is megoldott: amennyiben csak kisméretű gyűjtőjármű tudja infrastrukturális, illetve földrajzi okok miatt az adott ingatlant megközelíteni, akkor a gyűjtés nem kivitelezhető (ez jellemzően, de nem kizárólagosan a zártkerti ingatlanokra vonatkozik). A fenti területeken kívül a szolgáltatás Zalaegerszeg valamennyi városrészében elérhető.
A gyűjtőedények a Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft., illetve a Zala-Depo Kft. elérhetőségein keresztül igényelhetőek.
Ezúton is szeretnénk megköszönni minden kedves jelenlegi és leendő ügyfelünknek a szelektív gyűjtésben való közreműködést, azt, hogy segítik munkánkat és ezzel hozzájárulnak városunk tisztaságához, környezetének védelméhez!

vissza az elejére