A legszebb konyhakertek Fidesz: stabil gazdálkodás Segítség nehéz helyzetbe került zalaegerszegi lakosoknak  

A legszebb konyhakertek

Jövőre több pályázót várnak

n Zalaegerszeg is csatlakozott a Magyarország legszebb konyhakertje programhoz. A helyi kiskertek nyertes pályázóinak köszöntésére és a díjak átadására az elmúlt héten került sor.

Elsőként Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte a megjelenteket és szólt arról, hogy a város a TOP-programból 500 millió forintot szán termelői és kézművespiac létrehozására. Ennek részleteiről Tolvaj Márta alpolgármester beszélt. Vigh László országgyűlési képviselő is gratulált a díjazottaknak és hangsúlyozta: a helyi kiskertekben termő zöldségek és gyümölcsök mennyire egészségesek és szeretné, ha a kertészkedés fontos szerepet töltene be a családok életében. Kálmán István mezőgazdasági szakértő, a zsűri elnöke a pályázók munkájáról szólt és örömét fejezte ki, hogy vannak vállalkozó kedvű kertészkedők, és akadnak különlegességek – fehéruborka, mángold, kínai datolya – a kiskertekben.
A díjazottak a következők: első helyezett a normál kategóriában Remy Martin, a biokert első helyezettje dr. Szabóné Lajtai Gyöngyi. A zártkert III. vegyes kategória első helyezettje Milley Istvánné, II. helyezettje Domján Miklósné, III. helyezettje pedig Kovács Miklós. A konyhakert kategória különdíjasa: Póczak Tiborné. Az intézményi kategória első helyezettje a Kosztonyi Téri Óvoda, II. helyezett a Bandi Cica Montessori Óvoda, a harmadik pedig a Szent László Úti Óvoda. Különdíjasok: a bazitai óvoda és a zalaegerszegi kertvárosi óvoda.

vissza az elejére


Fidesz: stabil gazdálkodás

n Kiegyensúlyozott és stabil gazdálkodást folytatott az önkormányzat 2016 első félévében – hangzott el Fidesz-frakció városi közgyűlést követő sajtótájékoztatóján.

Tóth László frakcióvezető elmondta, a bevételek csaknem ötven százalékban, míg a kiadások 36,9 százalékban teljesültek az elmúlt félévben. Az utóbbi azért alakult így, mert a műszaki teljesítést még nem követte a pénzügyi teljesítés. A bevételi oldalon 460 millió forint kiesést okozott a külföldi e-útdíjak levonása, valamint a General Electric átszervezése, amit az önkormányzat más bevételekből kompenzált. A balatonberényi ingatlannal kapcsolatosan elmondta, vizsgálni fogják az épület szociális célú hasznosításának lehetőségét a város számára, ha ez nem működik, akkor meghirdetik a pályázatot az eladásra.
Bali Zoltán frakcióvezető-helyettes hozzáfűzte, a költségvetés harmadik negyedévi módosítását 17 milliárd 333 millió forintos főösszeggel fogadták el. A gazdálkodás továbbra is stabil, és tartható a betervezett 4,2 milliárd forintos iparűzésiadó-bevétel, mert a helyi gazdasági társaságok jól működnek.
A tervezett önkormányzati beruházások között megemlítette a Mártírok útja és az Arany János utca közúti összeköttetésének megoldását, amit területrendezés előzött meg. Ezt a jelenlegi társasház építésének második üteme és a korábban épült lakópark bővítése indokolja, mellyel együttesen közel nyolcvan lakás létesül. A leendő lakók közlekedését, valamint a belváros ezen részének tehermentesítését szolgálja az önkormányzat által megépítendő út és járda, melynek kivitelezése 2017 tavaszán kezdődhet.

vissza az elejére


                                Segítség nehéz helyzetbe került zalaegerszegi lakosoknak

 

A „Lakhatásért” Közalapítvány várja azon személyek és családok jelentkezését, akik önhibájukon kívül szociálisan nehéz helyzetbe kerültek, közüzemi díjaikat nem, vagy csak nagy nehézségek árán képesek fizetni, és emiatt létfenntartásuk, lakhatásuk veszélybe került.

Az alapítvány vissza nem térítendő támogatással segíti a lakbér-, illetve közüzemidíj-hátralék felszámolását, az egyedi fogyasztásmérő felszerelését.


Várjuk jelentkezését személyesen 2016. október 10-ig a Zalaegerszegi Család- és Gyermekjóléti Központban Zalaegerszeg, Apáczai Cs. J. tér 5. szám alatt.


Telefon: 92/316-930, 30/693-3950
E-mail-cím: csaladsegito@zalaszam.hu

Nem részesülhet támogatásban az, aki a pályázat benyújtását megelőző 24 hónapban a „Lakhatásért” Közalapítvány támogatásában részesült.

vissza az elejére