A jövő autói Zalaegerszegen | Fischer 60: a test gesztusa | Graffitifújás a Landorjamen | 1956 előzményeiről
Diktatúra a „hosszú ötvenes években” |
Vigh lászló a járműipari tesztpálya miniszteri biztosa
n Egy profitorientált állami cég fogja felépíteni és üzemeltetni a járműipari tesztpályát Zalaegerszegen, melynek megvalósítását Varga Mihály gazdasági miniszter által miniszteri biztosként kinevezett Vigh László országgyűlési képviselő segíti majd.
– A. L. –
A kormány májusban döntött arról, hogy az önvezető autók számára is alkalmas
járműipari tesztpálya mintegy 40 milliárd forintos beruházással Zalaegerszegen
épüljön meg – emlékeztetett Vigh László. Mint mondta, az a
feladata, hogy építése minél gyorsabban valósuljon meg. Ebben a munkában számít
a város polgármesterére, a kormánymegbízottra és a megyei közgyűlés elnökére.
Az október elsejével kinevezett miniszteri biztos úgy értékelt, hogy az
Európában is egyedülálló járműipari tesztpálya révén egy kisebb város épül fel
Zalaegerszeg határában, ami nemcsak a város fejlődésének lesz a motorja,
ugyanakkor a megyére és a régióra is hatással bír.
Dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott úgy fogalmazott, hogy a
bürokráciacsökkentés eredményeit a tesztpálya kapcsán is tesztelhetik. A
beruházást az eljárások egyszerűsítésével, a határidők lerövidítésével, a
szakhatósági engedélyek mihamarabbi kiadásával segítik.
A jövő autóinak 21. századot idéző tesztelése jelentős hatással lesz a város és
az ország gazdaságának fejlődésére, emelte ki Balaicz Zoltán
polgármester. Hangsúlyozta, a tesztpálya közvetve és közvetlenül mintegy 350
magasan kvalifikált mérnöki álláshelyet teremt, ami a helyi szakképzés és a
műszaki felsőoktatás fejlesztését igényli.
A város a TOP- illetve a Modern Városok Program forrásainak felhasználásával
kampuszfejlesztést, továbbá duális szakképző központ létesítését tervezi. Az
immár önkormányzati tulajdonban lévő volt ZÁÉV munkásszállót 80 millió forintból
kívánja felújítani.
Dr. Pál Attila, a megyei közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy a
járműipari tesztpálya kijelölése gazdasági tekintetben lehetőségeket, de
ugyanakkor felelősséget is jelent Zala megye számára.
Retrospektív tárlat a múzeumban
n Gyönyörű megmunkáltság, drámaian torz és esendő alakok. Fenségesség és alantasság. Felfelé ívelő, polírozott bronzfigurák, geometriára alapozott koncepció. Mennyi ellentétes fogalom jut eszébe szakavatott és laikus látogatónak egyaránt. De talán pont ezektől a látszólag egymásnak ellentmondó dolgoktól vált azzá Fischer György művészete, ami: egy megismételhetetlen, zárt és teljes egységgé.
– pánczélPetra –
A Munkácsy-díjas szobrászművész a napokban ünnepelné 60. születésnapját. Ez
alkalomból nyílt a Göcseji Múzeum időszaki kiállítótermében egy retrospektív
tárlat, Fischer 60 címmel. Ahogy dr. Kostyál László
művészettörténész, a múzeum igazgatóhelyettese fogalmazott: nemcsak egy kiváló
művészre, hanem egy kiváló pedagógusra is emlékezünk. Az alkotó ugyanis az
Ady Endre Általános Iskola és Gimnázium művészeti tagozatának egyik
alapítója és tanára volt. Az adys évekre emlékezett viszsza Balaicz Zoltán
polgármester is, aki annak idején tanítványa volt a szobrászművésznek. Mint
felidézte: Fischer a maga kedves, ám néha mogorva stílusában adott át hallatlan
és örök élményül szolgáló ismereteket diákjainak.
Vajon meddig lehet ugyanarra a stílusra építeni egy művészi pályát? – merült fel
a kérdés Kostyál Lászlóban még harminc esztendővel ezelőtt. Úgy
látszik, hogy akár egy életen át is, hiszen a többnyire groteszk jelzővel
illetett fischeri világ, a maga nyújtott alakjaival, nem fulladt ki az évtizedek
alatt, és nem vált unalmassá sem.Ahogy a kiállítást megnyitó dr. Géger
Melinda művészettörténész fogalmazott: egy markánsan egyéni arculatú
alkotóról van szó, aki mindvégig hű maradt ahhoz a modern szemlélethez, mely már
a Képzőművészeti Főiskola alatt is jellemezte. Annak ellenére, hogy mestere,
Somogyi József mást képviselt; viszont maximálisan támogatta
tanítványát. A művészettörténész szerint a Fischerre jellemző groteszk nyelvnek
a magyarországi közeg a táptalaja: vagyis az ezredforduló és a kelet-európai lét
abszurditása. Az elidegenedés, a szorongás, a félelem jelenik meg drámai módon
és megrázó erővel. Az egyedüli mondanivaló az ember, a maga torzulásaival,
nevetségességével, esetlenségével. Mégis fenséges módon megalkotva azt.
A szobrászművész – legyen szó kisplasztikákról, köztéri szobrokról, vagy akár
grafikákról – a klasszikus görög művészet kódrendszerét fordítja át a mai korra.
Ugyanakkor kompozíciós nyelve a geometriára alapozott; hiszen a figurák mindig
valamilyen mértani alakzatot (háromszöget, kört, négyzetet) formálnak, vagy
ebből bontakoznak, nyúlnak ki.
Bár
Géger Melinda úgy látja, hogy ezek a figurák nélkülözik az egyedi
vonásokat (hiszen arctalanok, sőt sokszor nemük sem meghatározható), azért mégis
olyan érzése van az embernek, hogy Fischer világában minden alak igazi egyéniség.
Mert a mozdulat (még ha béna is), azaz a gerinc íve, személyiséget ad minden
egyes darabnak. Olyannyira, hogy szinte mindegyikben magunkra ismerünk. Ahogy
idétlenül nyújtózunk valami után, ahogy a nyakunkba szedjük a lábunkat a lépcsőn
felfelé rohanva, ahogy félelmünkben begubózunk, vagy rossz kedvünkben az állunk
alá húzzuk a térdünket. Persze tudunk kecsesek is lenni; egyenes háttal, finoman
lefelé lépdelni.
Fischer kommunikációja nem verbális (különösebben nem is volt a szavak embere),
sőt a mimika sem foglalkoztatja túlzottan. Nincsenek kifejező tekintetek,
szerethető, nagy szemű babaarcok, sem gonosz vigyorok. Ő „csak” a gesztussal, de
az egész test gesztusával kommunikál; ezt erősíti fel, és tárja elénk. Ezekkel
az expresszív, elnagyolt mozdulatokkal azonban minden tökéletesen kifejezhető.
Legyen szó egyéni sorsokról, érzelmekről vagy akár egész társadalmat érintő
jelképekről: nem véletlen készített világháborús emlékművet, Szent István-szobrot,
Mária-plasztikát.
Igen ám, de ezt a részben leegyszerűsített, ám mégis felnagyított, test-gesztusra
épülő kommunikációt nem mindenki érti. Vagy, ha érti is, inkább fél tőle: mert
jobb szeretünk szépnek, torzulásmentesnek tűnni. Fischer meg épp elénk tolja
hibáinkat – még ha gyönyörűen csillog is az a bronz. A művészt viszont ez
kevéssé érdekelte – illetve dehogynem, hiszen minden alkotóemberben van egy kis
hiúság, a „szeretném, ha szeretnének” vágya – nem hagyta, hogy a közízlés
formálja.
Ahogy a család nevében Németh Klára festőművész, a szobrászművész
egykori házas- és alkotótársa is megfogalmazta: Fischer utálta a konvenciókat és
a kompromisszumokat. Soha nem mintázott olyasmit, vagy vállalt el olyan
megbízatást, ami a tömegízlésnek kellett volna, hogy megfeleljen. Dekadenciája,
látszólagos mogorvasága pedig egyfajta védekezés volt túlzott érzékenységével,
sérülékenységével szemben. Mindezek ellenére személyiségét és művészetét
rengetegen kedvelték, s szeretik ma is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a
zsúfolásig megtelt terem.
A mostani kiállításon látható kollekció a család tulajdona, melyet direkt az
évforduló alkalmából rendeztek egy térbe. A tárlatot kiegészíti Németh
Klára, valamint a művészpár két gyermekének, Fischer Judit
festőművésznek és Fischer Bence belsőépítésznek néhány alkotása
is. Ezenkívül grafikák, videóbejátszások, fotók és régi dokumentumok színesítik
az anyagot.
A retrospektív kiállítás november 9-ig látogatható.
Bencs Dániel fújta fel az alapokat. |
n Első alkalommal szervezett hétvégi programsorozatot egy fiatalok által kedvelt zenei és stílusirányzat köré a Keresztury VMK.
– pet –
A Landorjam elnevezésű minifesztiválon minden a hiphop-ról szólt:
lemezlovasokkal, break-esekkel és graffitisekkel népesült be a ház. Utóbbiak
nyomai pedig a jövőben is láthatóak maradnak a falakon.
Reggel tíz órától már gyülekeztek a graffitisek, akik egy előre eltervezett
grafikát fújtak fel festékszórókkal az aula egyik falára. A nap folyamán
DJ-workshop, tánc-workshop, slam poetry és közönségtalálkozó (Ecküvel) is várta
a fiatalokat. Este pedig a Hősök és az Akkezdet Phiai koncertezett.
Flaisz Gergő intézményvezető érdeklődésünkre elmondta: a Landorjam
gondolata egy, a kollégákkal zajló közös beszélgetés során vetődött fel. A
jövőben ugyanis szeretnének kicsit kilépni a „hagyományos művelődési ház”
sztereotípiából és több fiatalt bevonzani; friss és fiatalos, a mai kort
reprezentáló programokkal.Ezért gondoltak arra, hogy egy ma népszerű
stílusirányzat, a hiphop köré szerveznek egy hétvégét. Bemutatva annak minden
jellegzetességét. Remélik, hogy ezzel a kezdeményezéssel a fiatalabb
korosztályok elkezdenek egy picit másképp gondolkodni a kultúrházakról. Annál is
inkább, mert mint azt az igazgató elárulta: ez csak a kezdet. A programsorozatot
ugyanis hagyományteremtő szándékkal indították útnak. A hip-hopon túl, pedig más
kortárs áramlatok is bekerülnek a VMK falai közé egy-egy nap vagy hétvége
erejéig. A tervek között szerepel például, hogy a tetoválóművészet köré is
szerveznek egy tematikus napot.
A Landorjam-en ottjártunkkor épp a graffiti-fal grafikájának alapjait fújta fel
Bencs Dániel, a Képzőművészeti Egyetem festő szakos hallgatója.
Mint megtudtuk: egy-egy ilyen alkotást körülbelül 5–6 óra alatt lehet a
különféle festékszórókkal a falra fújni. A graffitit a rendezvényt követően sem
tüntetik el; az intézmény ezzel is jelezni szeretné a fiatalok felé nyitást.
(A teljes fal lapzártánk után készült el.)
1961. Kádár János látogatása Egerszegen. |
Diktatúra a „hosszú ötvenes években”
Konferencia az '56-os forradalom előzményeiről
n Rendhagyó konferenciával emlékezett meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójáról a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára.
– pet –
A város Dísztermében megrendezett tudományos ülésen ezúttal nem a pesti
eseményeket követő zalai történések kerültek fókuszba, hanem a forradalomhoz
vezető útról esett szó. De a hallgatóság megismerkedhetett a „hosszú ötvenes
évek” fogalmával is.
Molnár András, a zalai levéltár igazgatója bevezetésképpen a
következőkről beszélt.Egy országos rendezvénysorozat része a konferencia,
melynek címe – Egy diktatúra anatómiája. Előadások a Rákosi-korszak történetéből
– is jelzi, hogy nem a konkrét zalai forradalmi eseményekre koncentrálnak az
előadók. Ennek oka az, hogy a helyi történészek az elmúlt években már sokszor,
sokféleképpen feldolgozták ezt a témát. Ezért határoztak úgy, hogy inkább a
forradalom gazdasági, politikai, társadalmi előzményeit veszik górcső alá.
Kollektivizálás, kuláklisták, államosítás, kitelepítések, egyházüldözés,
politikai nomenklatúra- és elitépítés. Többek között ezek voltak a forradalom
előtti évek főbb motívumai, s ezeket a témákat járták körül a tanácskozás
előadói is, akiket Balaicz Zoltán polgármester köszöntött.
A tudományos ülést a levéltár igazgatóhelyettese, Káli Csaba
szervezte. A zalaegerszegi történész a korszak kutatójaként tagja annak a
vidéktörténeti kutatócsoportnak, mely két éve jött létre az MTA
Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának és a Nemzeti Emlékezet Bizottságának
kezdeményezésére. Céljuk az, hogy a közelmúlt politikai történéseit
torzításmentesen, a fellelhető forrásokra alapozva tárják fel.
A diktatúra természetrajzát fedi fel a konferencia, mely ezúttal a
vidékkutatások eredményeire koncentrál – fogalmazott dr. Ö. Kovács József
egyetemi tanár, a vidéktörténeti kutatócsoport szakmai vezetője. A tanácskozás
levezető elnökeként és első eladójaként többek között elmondta: a jelenkor
kutatása sokszor nem egyszerű feladat, hiszen még élnek a szereplők, vagy azok
közeli rokonai, így megvan az ideologizálás és elfogultság veszélye. A
történészeknek ezért kizárólag a források alapján szabad véleményt formálniuk.
Szintén a parasztság, illetve a rájuk nehezedő terhek kerültek szóba dr.
Tóth Judit főlevéltáros (Magyar Nemzeti Levéltár) előadásában. Mint
fogalmazott: a forradalomhoz vezető út egyik oka a parasztságot sújtó
beszolgáltatási rendszer és az évekig tartó sakkban tartás, megfélemlítés volt.
A föld sok esetben már nem a megélhetés eszközeként szolgált, hanem az adók és
terhek miatt inkább kiszolgáltatottságot jelentett a parasztok számára. Zalában
különösen igaz volt ez, hiszen Rákosi megyéjének számított (itt szerzett
országgyűlési mandátumot), így a teljesítménykényszer még inkább érezhető volt.
A helyi előadók közül Erős Krisztina levéltáros a zalai
határsávból 1950–53 között zajló kitelepítésekről szólt. 1950-ben körülbelül 193
családot, 1952-ben pedig 203 családot internáltak a Hortobágyra. A
kitelepítetteket a lenti, rédicsi, csömödéri állomásokon gyűjtötték össze. A
szerelvényeket aztán a zalaegerszegi vasútállomáson egyesítették. A vasúti
kocsikba zárt internáltak itt még próbáltak kapcsolatba lépni a rokonokkal,
barátokkal: cetlikre írt rövid üzeneteket dobáltak ki az ablakokon.
A „hosszú ötvenes évek” fogalmának meghatározásával kezdte előadását Káli Csaba,
aki a zalai kommunista pártelit anatómiáját elemezte az 1948–62 közötti
időszakban. A történész szerint az ötvenes évek gyakorlatilag már 1945 után
elkezdődött, hiszen az új rendszer – vagyis a diktatúra – fokozatos felépítése
már ekkor elindult. Változás pedig csak a hatvanas évek elejétől figyelhető meg.
A zalai legfelsőbb pártvezetésre fókuszálva két célcsoportot vizsgált: az első
titkárok csoportját és a pártbizottság tagjait. Kiértékelve a vezetők és a tagok
életkorát, végzettségét, foglalkozását, születési helyét, sőt azt is, hogy
később a megyében folytatták-e pályafutásukat. 1956-ig az volt a tendencia, hogy
egyre fiatalabb életkorú vezetők kerültek a párt élére. A forradalom után
érezhető egy törés, és inkább a már kipróbált, idősebb embereket vonták be a
pártéletbe. Változás majd csak 1962 után érezhető, ekkor újra lehetőséget kaptak
a fiatalabbak is.