Letűnt évszázadokról árulkodik Ünnepelni jöttek Ovi-focipályákat adtak át Barakkba zárt lágeremlékek Közgyűlési előzetes

Letűnt évszázadokról árulkodik

Megújul zalabesenyő szent katalin-temploma

n Letűnt évszádok építészetének jegyeit viseli magán a Szent Katalin katolikus műemlék templom Zalabesenyőben, melynek külső felújítását augusztusban kezdték meg.

– AL –

Ennek lehetőségét a Nemzeti Kulturális Alap által meghirdetett pályázati kiírás teremtette meg, melyen az önkormányzat ötmillió forintos támogatást nyert, amit saját erővel egészített ki – kezdte tájékoztatóját a helyszínen Balaicz Zoltán polgármester. Így 13 millió forintos összköltségvetéssel valósulhat meg a műemlék templom külső rekonstrukciója, melynek részeként megújítják a villamos hálózatot is.
A polgármester hangsúlyozta: Zalabesenyő városrész folyamatos fejlődést tudhat magáénak, többek között új templom is épült az elmúlt időszakban. Az itt élők azonban fontosnak érezték műemlék templomuk megújítását is, ami most megvalósulhat. A polgármester megemlítette, hogy korábban a csácsbozsoki templom szépült meg, idén Mindszenty-emlékkert létesült a Jézus Szíve ferences templom szomszédságában. Folytatódhat a rekonstrukció a Mária Magdolna plébániatemplomban, 2017 pedig a reformáció 500. évfordulója, melynek tiszteletére programsorozattal készülnek az evangélikus és református egyházközségekkel együttműködve.
Gecse Péter alpolgármester, Zalabesenyő önkormányzati képviselője kiegészítve az elhangzottakat elmondta, a jelentős építészeti értéket képviselő Árpád-kori templom korábban fontos szerepet töltött be a helyi hitéletben. Nehézkes megközelíthetősége, kicsi befogadóképessége miatt azonban új templom építését határozták el, amit 2011-ben adtak át a Besenyő utcában. Az Árpád-kori templomról azonban tulajdonosként sem feledkezhetett meg az önkormányzat, ahogy Zalabesenyő közösségének a felújítást szorgalmazó akaratáról sem.
Saját költségvetéséből ezért már 2013-ban belefogtak a rekonstrukció előkészítésébe, hogy a várható pályázati kiírásokon azonnal indulni tudjanak. Erre idén februárban mutatkozott lehetőség a Nemzeti Kulturális Alap által meghirdetett felhíváson. Az elnyert pályázati támogatással és önkormányzati önerővel augusztusban kezdődhetett meg a templom felújítása. A munkálatok jelenlegi állásáról elmondta: a kivitelező októberben az épület tornyának felújítását valamint a másfél méter feletti homlokzat vakolását végzi el. A mindenszenteket követően fogja folytatni a munkát a csapadékvíz-elvezetés, a járda és a lábazat kiépítésével.
A továbbiakban a templom külső megvilágítását is megoldják, hosszabb távú célként az épület belső felújítását és új funkcióval való ellátását tervezik.
A temetőben lévő templomot többször átépítették az évszázadok során, ezért csak egyik része Árpád-kori. A szentély és északi oldala középkori, déli falát és bejáratát a török után újították meg kora barokk stílusban. Bádogsisakú, négyszögletes harangtornya 1780 után készült. A felújítás eredményeként minden fennmaradt külső jegyet meg kívánnak mutatni.
 

vissza az elejére


Ünnepelni jöttek

Kubatov gábor egerszegen

n „Ünnepelni jöttünk” – fogalmazott Kubator Gábor, a Fidesz országos pártigazgatója zalaegerszegi sajtótájékoztatóján. A politikus a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben zártkörű fórumon találkozott önkormányzati vezetőkkel, aktivistákkal. Az eseményen az október 2-i népszavazás eredményéről, tapasztalatairól volt szó, és a zalai jó részvételről.

A fórumot megelőző sajtótájékoztatón – Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő, Vigh László országgyűlési képviselő és Balaicz Zoltán polgármester társaságában – Kubatov Gábor elmondta: nagy siker volt a népszavazás, hiszen több mint 3 millió 300 ezer ember szavazott egy irányba és mondott nemet a betelepítései kvóta ellen. Ez óriási felhatalmazást jelent, mivel többen szavaztak nemmel, mint ahogy az Európai Unióba való belépésre szavaztak.
Zala megyében, és Zalaegerszegen is az országos átlagon felüli volt a részvétel, a zalai megyeszékhely a harmadik legjobb eredményt érte el. A pártigazgató hangsúlyozta: csalódás számára az ellenzék viselkedése. Bízott abban, hogy az MSZP – mint ahogy néhány képviselője a nemre buzdított – felül tud emelkedni a kicsinyes érdekein. Csalódás volt számára a Jobbik viselkedése is, aki bár kérte, hogy nemmel szavazzanak a szimpatizánsai, ugyanakkor azt hangoztatták, ha a részvétel 50 százalék alatt marad, a miniszterelnöknek le kell mondania. A népszavazás eredménye erős üzenet Brüsszel számára, és a
3 millió 300 ezer ember „nem” szavazatával egy új egység jött létre Magyarországon.

vissza az elejére


Ovi-focipályákat adtak át

Sporteszközöket is kaptak a gyerekek

n Multifunkciós ovi-focipályával gazdagodott a Csillagközi Óvoda, valamint a Kosztolányi Téri Tagóvoda. Az átadási ünnepségeken elhangzott, hogy ez a fajta ovi-sportprogram egyedülálló a világon.

– liv –

A két pályát Buzánszky Jenő, az Aranycsapat tagja által létrehozott Ovi-Foci Közhasznú Alapítvány támogatásával létesítették. Ez összesen 14 millió forintos beruházást jelentett, melyből 6,6 millió forintos önrészt vállalt az önkormányzat, mondta el Balaicz Zoltán polgármester a Csillagközi Óvodában.
Az első két pályát még 2013-ban adták át, az egyiket a Kis Utcai, míg a másikat az Űrhajós Úti Óvodában, melyek átadásán Buzánszky Jenő is részt vehetett. Kiemelte, hogy az ovi-foci alapítvánnyal korrekt kapcsolatot alakítottak ki. Bízik a következő pályázat sikerében, hogy a Radnóti Úti Székhelyóvodában és a Napsugár Úti Tagóvodában is megépülhessenek a focipályák. Mint mondta, a nemzet sportvárosaként nagyon fontosnak tartják, hogy biztosítsák az ifjabb generáció számára az egészséges életmód, valamint a sportolás feltételeit.
Dr. Molnár Andrea, az alapítvány elnöke elmondta, hogy öt év alatt 204 pályát építettek meg az országban, melyek között a most átadott két zalaegerszegi a 173. és 174. a sorban. A program ez idáig 30 ezer óvodás gyermeket érintett. A hatszor 12 méteresek pályák a foci mellett más labdajátékok alapjainak (kosárlabda, kézilabda, tenisz, tollaslabda) elsajátítására, megszerettetésére is hivatottak. A két zalaegerszegi óvoda sporteszközökkel is gazdagodott, az óvónők pedig továbbképzésen vettek részt.
A csillagközi átadón a ZTE női kosárlabdaklub sportolói buzdították játékra a gyerekeket.

vissza az elejére


Barakkba zárt lágeremlékek

Gulág-installáció a dísz téren

n Barakkba zárva – Életre ítélve címmel egy köztéri installáció érkezett a zalaegerszegi Dísz térre az elmúlt héten, mely a hírhedt szovjet kényszermunkatábor-hálózatra, a gulágra hívta fel a figyelmet. A kormány a 2015–17 közötti időszakot Gulág-emlékévnek nyilvánította; országszerte több rendezvény és megemlékezés is zajlik.

– pet –

Ennek egyik eleme az a vándorkiállítás, mely a budapesti Fővám tér és több vidéki nagyváros után Zalaegerszegre is eljutott. Az installáció – mely egy barakkot jelképez – és a benne lévő fotótárlat a közel 800 ezer magyar elhurcoltra emlékezik. Közülük 200 ezer sosem tért vissza otthonába. A Dísz térre felépített, faszerkezetű barakk belsejében a Szovjetunióban töltött kényszermunka körülményei elevenedtek meg; olyan emberek visszaemlékezései révén, akik túlélték a lágerek kínjait, és hazatértek. A nagyméretű fotók két nézőpontú (úgynevezett lentikuláris) megoldással készültek: egyik oldalról nézve a múltat, a másikról a jelenben élő, már időskorú túlélőket látjuk. A fotók alatt a fogvatartottak néhány soros beszámolója, visszaemlékezése olvasható.
Balaicz Zoltán polgármester a kiállítást megnyitva elmondta: örül, hogy Zalaegerszegen is bemutatásra került az installáció, hiszen a városból is nagyon sok embert hurcoltak el a munkatáborokba. Emléküket a Kosztolányi úton 2000-ben felállított Gulág-emlékmű őrzi. A mindenki számára nyitott és ingyenes tárlaton az érdeklődők megismerkedhettek a táborokban fogvatartott áldozatok mindennapi életével, szenvedéseivel.
A kiállításon részt vevő Kiss Bódog Zoltán, a Politikai Foglyok Országos Szövetségének Zala megyei elnöke arra is emlékeztetett: az elhurcoltak jó része fiatal volt. Sokan nem élték túl a kényszermunkatáborok kegyetlen körülményeit; a „málenkij robotot” és az éhezést. Akik pedig hazatértek sem lélegezhettek fel teljesen, hiszen nem tiszteletet kaptak, hanem kirekesztés és megbélyegzés jutott nekik osztályrészül.

vissza az elejére


Közgyűlési előzetes

n Október 20-án, csütörtökön tartja következő, soros ülését a zalaegerszegi közgyűlés.

A napirenden többek között szerepel: rendeletmódosítás a város településszerkezeti tervéről, építési szabályzatáról. Zalaegerszeg–Kispáli összekötő út – 76-os főút csomópont kialakításához szükséges állami tulajdonban lévő közút területek térítésmentes önkormányzati tulajdonba adása. A Déli Ipari Parkban ingatlan értékesítése. Zöldfelület-stratégia–2017.

 

vissza az elejére