Balfácánt vacsorára

Francis veber vígjátéka a hevesiben

n A Hevesi Sándor Színház idei repertoárjának tükrében meglepőnek tűnhet, hogy a társulat feltételezhetően a legkönnyedebb darab nagyszínpadi bemutatójával nyitotta meg az évadot. A kortárs francia szerző szövegkönyvének cselekménye könnyen követhető a néző számára. Ezzel egyetemben az írott szöveg színpadi formanyelvre történő adaptálása kitűnő lehetőséget biztosít a rendezőnek a komikus helyzetek, a figurák egyéni karakterének erőteljes megjelenítésére.

– Szemes Béla –

Veber, Balfácánt vacsorára című két felvonásnyi vígjátékának egyenes vonalú eseménysorát, amelyben kiemelt funkciót kap a telefon, a jómódú könyvkiadó tulajdonos Pierre Brochant és Francois Pignon adókönyvelő (Brochant és barátai soron következő vacsorájára, vendégnek meghívott „balfácán”) közvetlen interperszonális „kapcsolata” határozza meg. Az esti összejövetel azonban Pierre derékfájása miatt elmarad, ezért a darab cselekményének helyszíne a módos házigazda lakására „korlátozódik”. A történet fő vonulatához újabb és újabb figurák és cselekedeteik társulnak – Christine (a vígjáték kezdetén színrelép), aki elhagyja a „balfácánvacsorát” szervező, derékfájós férjét; Archambaud, a gyógyító reumatológus doktor; Leblance Juste, az író, Brochant barátja; Marléne, a titkos szerető; Cheval, az adóellenőr –, akiknek viselkedése és tettei a két kulcsszereplőhöz való viszonyulásukban értelmezhető. A darab műfaja ellenére, végkifejletében valamiféle rezignáltságot vált ki a nézőből, hiszen a történetnek nincs győztese: Brochant szakít szeretőjével, de bizonytalan az autóbalesetet szenvedett feleségével (Christine) való viszonyának rendeződése is; Chevalt, a kíméletlen adóellenőrt megcsalta a neje; az ugyancsak asszony nélkül maradt, gyufaszálakból építményeket alkotó Francois Pignon, a kiszemelt „balfácán", segítő szándéka ellenére (telefonhívások) sorozatosan félreérthető, fonák helyzeteket teremt.
A francia szerző darabját – minden bizonnyal a budapesti József Attila Színház előadásának tapasztalataira építve –, Besenczi Árpád állította színpadra. Valószínűsíthető, hogy a műfaj sajátossága és a szövegkönyv tartalma meghatározza a rendezői koncepció koordinátáit, ezért a különböző színházi bemutatók inkább hangsúlyeltolódásokban, mint homlokegyenest eltérő műértelmezésben realizálódnak. Besenczi rendezésének filozófiája következetesen Veber szövegének tartalmára építkezett: a komikumot, mint esztétikai minőséget állította rendezői interpretációjának középpontjába, amelynek érvényesítésére maximálisan kihasználta, sőt némely jelenetben a bohózat határáig tágította a szituációból következő helyzetkomikumot.
A Hevesi Sándor Színház évadnyitó előadásának kuriózumához Besenczi Árpád részéről nem csupán a darab színpadra állításának irányítása, hanem az egyik „főszereplő”, Pierre Brochant alakjának megformálása is hozzájárult. Besenczi érzékelhető „rutinnal” és magabiztos színészi alakítással keltette életre a könyvkiadó gazdag tulajdonosának, a „balfácánvacsorák” fő szervezőjének valósághű, a különböző léthelyzetekhez rugalmasan alkalmazkodó figuráját.
Az „aktuális balfácán” (Francois Pignon) személyiségének attitűdjével Kiss Ernő játéka során szembesülhettünk, aki a színpadon nyújtott teljesítményével nem csupán Besenczi Árpád méltó társának bizonyult, hanem Pignon szerepében etalonnak számító típust teremtett. Külön dicséretet érdemel a munkájában rendíthetetlenül szigorú adóellenőr, magánéletében az esendő férj (Cheval) alakjának kettősségét megjelenítő Szakály Aurél hiteles szerepformálása.

vissza az elejére

                                                                                  Serényi, a város első riportfotósa

Értékes fotográfiákat kapott a múzeum

n A fotográfia nélkülözhetetlen a 20. század azonosításához, ezért a történészek nagyon fontos kordokumentumként tekintenek a korabeli felvételekre. Egy múzeum számára mindig öröm, ha a gyűjteménye értékes és a várostörténeti kutatások szempontjából nélkülözhetetlen felvételekkel gyarapodik – fogalmazott Kaján Imre, a Göcseji Múzeum igazgatója.

– pet –

Az intézmény a minap egy 41 fotóból álló gyűjteménnyel gazdagodott: a város egykori fotográfusának, Serényi Árpádnak a hagyatéka került a múzeum tulajdonába, a leszármazottak ajándékaképpen. Serényi Árpád (1989–1941) volt a város első olyan fotográfusa, aki kilépett a műterem falai közül. Eredeti szakmája ugyan neki is a műtermi fotózás volt, ám már 1925-ből ismertek riportképei is. Megyeri Anna, a Göcseji Múzeum történésze a hetvenes évek óta foglalkozik a Serényi-hagyatékkal; nemcsak a fellelhető képek felkutatásával, hanem azok elemzésével is. Bár már évtizedek óta kapcsolatban volt a leszármazottakkal – főleg Serényi feleségének keresztfiával, dr. Borsos Árpáddal –, ez idáig csak más forrásokból (helybéli családoktól) sikerült a néhai fotós munkásságának egyes darabjait megszerezni. Most viszont egy megállapodásnak köszönhetően Borsos Árpád az egész hagyatékot (nyolc oklevélből álló gyűjteményt és negyvenegy fotót) a múzeumnak ajándékozta.
Megyeri Anna elmondta: Serényi Árpád az első világháború után költözött Zalaegerszegre, s 1922-ben kötött házasságot Léránt Margittal, egy helybéli iparos leányával (az ő húgának fia Boros Árpád). Bár alapvetően műtermi fotósként dolgozott, egyre inkább kimerészkedett onnan, hogy megörökítse a város fontos eseményeit, épületeit vagy éppen a táj hangulatát. Élete, munkássága összefonódott azzal a kisvárosi társadalommal, melyben élt. Jó barátságot ápolt az akkori polgármesterrel, Czobor Mátyással, akitől számos megrendelést is kapott (sok Serényi-fotó épp a néhai polgármester hagyatékából került elő). A ’30-as években Göcsej falvait és természeti értékeit is megörökítette, köszönhetően az akkor kibontakozó, Göcsejt népszerűsítő és az idegenforgalom fejlesztését célzó mozgalomnak.
A város két világháború közötti képét, illetve az itt élő polgárok arcmását főleg az ő fotográfiáiról ismerjük. Ott volt többek között a ferences templom avatóünnepségén, a határjáráson, de miséket, sporteseményeket, tűzoltóversenyeket is rendszeresen fotózott, sőt az 1934-es repülőnapon légi felvételeket is készített a városról. Munkáit rendszeresen küldte külföldi kiállításokra is. Fájlalta viszont, hogy idegenben több elismerést kapott, mint hazájában. A Magyar Fotográfia című lap kritikusa például 1929-ben arról számolt be, hogy a Göteborgban rendezett nemzetközi fényképkiállításon a magyarok képeiből a zsűri 21 darabot fogadott el és állított ki, köztük Serényiét is. A fotográfus két brómolaj nyomású képpel vett részt a tárlaton: az egyik kép egy zalai malomrészletet, a másik pedig egy zalaegerszegi városrészletet (teknőárus cigányok a főtéren) ábrázolt.
A sikerek ellenére azonban a fényképészeti szakkönyvek nem tartják őt számon, nemzeti fotógyűjtemények sem őrzik műveit. Ennek oka lehet többek között vidéki léte és az ebből fakadó, kissé megkésett látásmódja (pedig folyamatosan fejlesztette tudását, szaklapokat járatott és a mozgókép-felvétellel is megismerkedett). De korai halála és hagyatékának szétszóródása is hátráltatta, hogy országosan is ismert és elismert legyen.
A leszármazottak nevében, a fővárosban élő dr. Borsos Árpád geográfus elmondta: mivel Serényinek nincs egyenes ági leszármazottja, keresztanyja hagyta rá örökül a páratlan fotógyűjteményt. Gyermekkora amúgy is Serényi bűvöletében telt, tőle „örökölte” az Árpád nevet is. Tervezte, hogy megírja a fotós életrajzát, de végül csak egy rövidebb tanulmányra futotta eddig az idejéből. A mostani adomány tulajdonképpen egy egyezségnek köszönhető: a képekért cserébe azt kérte a várostól, hogy nyilvánítsák védetté Serényi sírját. Borsos Árpád azt is elárulta, hogy négy darab képet őrzött meg keresztapja hagyatékából, ezek bekeretezve lakásának díszei.
A hagyaték ünnepélyes átadásán jelen volt Velkey Péter humánigazgatási osztályvezető is, aki az önkormányzat nevében köszönte meg a várostörténeti kutatások szempontjából fontos és értékes ajándékot. A tervek szerint Megyeri Anna több évtizedes kutatómunkájából hamarosan egy Serényi-kötet is készül.

vissza az elejére

Szavalóverseny a könyvtárban

n  „Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van” lehetne egyetlen mondatban összefoglalni a lényeget, Illyés Gyula verse alapján, mely írás a nevezett rendezvény címadója is volt.

– B. K. –

Ennél azonban hosszabbra fogták azok a fiatalok, akik az 1956-os eseményekre szavalóversenyen való részvétellel emlékeztek. A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárba a megye minden részéből érkeztek diákok, akik nemcsak felmondták az alkalomhoz választott költeményeket, de művészien tolmácsolták is azt, ahogy Kaj Ádám zsűrielnök fogalmazott.
A megyei könyvtár '56-os ünnepi programjának első részét jelentette a hetedik-nyolcadikos, illetve a középiskolás korosztály számára meghirdetett szavalóverseny. Az ajánlott versek mellett bármely, alkalomhoz illő költeményt lehetett választani. A címadó verset, melynek memorizálása sem kis feladat, egyetlen diák választotta, Gonda Anna, a Mindszenty-gimnázium tanulója. De nemcsak az ő előadása hökkentette meg a felnőtt hallgatóságot, hiszen többen is életkorukat és élettapasztalatukat túlhaladó módon, igazi átéléssel adták elő a súlyos tartalmú írásokat.
– Nagyon megfogott ez a vers, magával ragadott. Mivel mindent az utolsó pillanatra hagyok, ezt is gyorsan tanultam meg az iskolai előadásra – mondta Gonda Anna.
– Bár nem éltem át ezeket az eseményeket, de sokat jelent a vers, ezen keresztül megértettem, hogy mi volt, bele tudom élni magam és nehézséget nem a szöveg megtanulása jelentett, hanem hogy át tudjam adni azokat az érzéseket, amelyeket kiváltott bennem – mondta a diáklány.
Kiss Gábor könyvtárigazgató hangsúlyozta a személyes élmények fontosságát az ünnep életben tartásában. Így többek között ő is megosztott ilyeneket a résztvevő fiatalokkal.
– Hatvan év távlatából, sok éves elhallgatás után kikopnak az emberi, családi emlékezetből az események. Vissza kell ezt hozni. Borzasztó időszak volt az ’50-es évek, a forradalom erre reagált, melyet kemény megtorlás és erős agymosás követett. A saját családunk sorsán át viszont rádöbbenhetünk az eseményekre. Ezért is adtunk ki tíz évvel ezelőtt egy kötetet, mely a nagyapáink sorsán át mutatja be azt az időszakot.

vissza az elejére

                                            Holle anyó a bábszínházban

Téli hangulat és bábos sikerek

n Ugyan még csak októbert írunk, ám péntektől téli hangulatra vált a Griff Bábszínház, hiszen ekkortól látható a társulat legújabb előadása, a Holle anyó. A darabról és az intézmény kecskeméti bábos sikereiről a közelmúltban tartott sajtótájékoztatót Szűcs István igazgató és Bartal Kiss Rita művészeti vezető.

– pet –

Elhangzott: a Holle anyó a debreceni Vojtina Bábszínházzal közös produkcióban valósul meg. A két intézmény együtt pályázott az NKA-hoz az előadás létrehozására. Az előző évadban Debrecenben már nagy sikerrel ment a darab, most a zalai közönség is megismerheti a népszerű mese bábszínházi adaptációját.
A Holle anyót mindkét helyszínen Bartal Kiss Rita rendezte, aki elmondta: egy klasszikus paravános bábjátékot és kesztyűs bábokat láthatnak majd a gyerekek. A mesét úgy adaptálták, hogy a vásári komédia egyes elemei is megjelennek benne. Az előadás mindössze háromszereplős, B. Szolnok Ágnes, Dőry Brigitta és Üveges Anita játsszák el az egyes karaktereket. A társulat férfi tagjai (Nagy Csaba, Hettinger Csaba, Szilnyi Arnold, Kosznovszky Márton) pedig a kísérőzenekar szerepét töltik be, az előadás ugyanis élőzenés lesz. A rendező azt is elárulta, hogy a díszlet egy lapozható, színes mesekönyvre emlékeztet, és természetesen havazás és más látványos képi elemek is kísérik az előadást. Igazi téli, adventi hangulatot teremtve.
Szűcs István elmondta: a társulat nemrég sikeresen szerepelt a Kecskeméten megrendezett Magyarországi Bábszínházak Országos Találkozóján. A Griff a két babaszínházi műsorával – a Pöttyel és Piros kalanddal – lépett fel, és aratott nagy sikert. Sőt, a szakmai zsűritől (melynek többek között Ascher Tamás rendező is tagja volt) is kiváló értékeléseket kaptak. A Pötty több hazai bábszínháztól is meghívást kapott egy-egy vendégjátékra.
Szintén a Pöttyel utazik október 29-én Ljubljanába a társulat, hogy az ottani bábszínházban is bemutassák a színes, nonverbális technikákra épülő – így nyelvi korlátok nélkül élvezhető babaszínházi produkciójukat.

vissza az elejére