Röplapok, lövések, ellentmondások

Kerekasztal-beszélgetés a helyi forradalomról

n Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának egyik tanulsága, hogy még mindig tudatosítani kell az emberekben, hogy nemcsak Budapesten zajlottak forradalmi események. A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban éppen ezért abból a célból szerveződött egy szakmai kerekasztal-beszélgetés, hogy a zalaegerszegi történésekre irányítsák rá a figyelmet.

– pP –

Mint azt Kiss Gábor könyvtárigazgató, a rendezvény moderátora elöljáróban elmondta: rengeteg kötet és tanulmány született már, ami a helyi eseményeket vizsgálja és dolgozza fel, ám ezek az irodalmak nincsenek bent igazán a köztudatban. Oka ennek többek között az 1957–1989 közötti emlékezetpolitika, de az is, hogy a rendszerváltozás után számos politikai szervezet és más csoportosulás kezdte el „gyártani” a saját '56-os emlékezetét; sajnos sokszor minden történelmi hitelességet nélkülözve. Vagyis az emlékezés rendre aktuálpolitikai felhangot kapott.
A mostani beszélgetésen a helyi közgyűjtemények témával foglalkozó szakemberei – Béres Katalin történész (Göcseji Múzeum), Csomor Erzsébet és Kapiller Imre levéltárosok (MNL Zala Megyei Levéltára), valamint dr. Gyenes Imre helyismereti könyvtáros – vettek részt. Nemcsak felelevenítették a zalaegerszegi események sorát, hanem néhány érdekességre is ráirányították a figyelmet.
Bevezetésképpen az úgynevezett Fehér könyv (Ellenforradalmi erők a magyar októberi eseményekben I–IV.) Zalaegerszeget tárgyaló részét vették alapul. Bemutatva a forradalom utáni kommunista propaganda azon szándékát, hogy ellenforradalomként deklarálja az eseményeket a köztudatban. Béres Katalin elmondta: a Fehér könyvben több olyan név is szerepel, akik valójában nem voltak a forradalom helyi vezéralakjai, hanem csak egyszerű felvonulók.
De az is egy tanulságos történet, hogy az október 26-i, pártbizottság épülete (Ady utca) előtti lövöldözés egyik áldozatából, Telenkó Jánosból miképp kreált hőst a hatalom, s milyen pletykák indultak el róla a tüntetők körében. Telenkó katona volt, akit azért vezényeltek a székház elé, hogy védje az épületet. Afféle „baráti tűz” áldozata lett, hiszen az ávósok lőtték le, akik a fegyvertelen tömeget akarták ekképpen eloszlatni. (1957-ben a hatalom aztán posztumusz elő is léptette.)
Kapiller Imre a Magyar Néphadsereg ötvenes évekbeli állapotát és forradalmi reakcióit jellemezte néhány példával. Mint azt felidézte: a már említett pártbizottság székháza elé öt harckocsi indult el a laktanyából, ám csak kettő ért oda. Egy ugyanis útközben lerobbant, kettő pedig ottmaradt ennek biztosítására. A katonaság műszaki állapotát nagyon jól szemlélteti ez az eset. A zavarodottságot pedig jól illusztrálja, hogy a forradalom napjaiban szinte folyamatosan egymásnak ellentmondó utasításokat kaptak a katonák. Többek között arról, hogy ki hagyhatja el a várost, és ki léphet be. Még majdnem az élelmiszer-szállító is kívül rekedt; végül a pártbizottság közbenjárására beengedték.
  Csomor Erzsébet a Zalaegerszegi Forradalmi Tanács megalakulásának (október 27.) körülményeiről és üléséről beszélt. Na, és a városban uralkodó közhangulatról. Mint mondta, a várost ellepték a röplapok, melyek az alakulás helyéről és idejéről tájékoztatták a lakosságot. Október 27-én délelőtt 11 órakor óriási tömeg gyűlt össze a Petőfi-klubban (ma Göcseji Múzeum időszaki kiállítóterme), illetve az épület előtt is. A kívül rekedtek kihangosítón hallgathatták az eseményeket. A tanácskozást egy budapesti egyetemista nyitotta meg, majd Varga Ferenc lett az elnök, a titkár pedig Pék József. Hosszú nap volt, éjszakába nyúló. A nyugalom fenntartása érekében a forradalom napjaiban szinte megállás nélkül üléseztek. Fontos lépés volt például az itt maradt ÁVH-sok családtagjainak védelembe helyezése. A tanács vezetőit aztán a forradalom leverése után életük végéig figyelték, sosem szabadultak meg ettől a bélyegtől.
Gyenes Imre a helyi sajtó szerepéről és átalakulásáról szólt. Mint fogalmazott: ahogy a vidéki eseményekben, úgy a tudósításokban is megfigyelhető pár napos csúszás. A Zala című-lap október 25-én tudósított a pesti forradalomról. Sőt, később vezető hírként hozták a Nagy Imre-beszédet is. Október 26-án a rendes kiadást követően egy rendkívüli lapszám is megjelent, nemzeti színű kerettel. Az újság október 28-án Új Zala néven jelent meg, I. évfolyam 1. számként; ezzel is megszakítva a folytonosságot elődjével. Ezenkívül lekerült a „Világ proletárjai egyesüljetek!” szlogen. Új jelmondat lett: „A szabad, független Magyarországért!” A helyzet azonban gyorsan változott; míg november 4-én még „Szabadsághoz” címmel közöltek verset, november 6-án már az MDP lapja lett az újság, egy nappal később pedig visszakerült a „Világ proletárjai egyesüljetek!” mondat… igaz csak két napra. Az események ugyanis nem értek véget a szovjet hadsereg bevonulásával. Decemberben országos sztrájk kezdődött, melyhez Zalaegerszeg is csatlakozott.

vissza az elejére

Művészszemmel – 1956

Kortárs alkotók pályaműveiből nyílt tárlat

n Október végi tiszta lángok címmel nyílt képzőművészeti kiállítás a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben, melynek témája az 1956-os forradalom és szabadságharc. Az intézmény három hónappal ezelőtt, a Pofosz kezdeményezésére hirdetett pályázatot a témában, a Zalához kötődő képzőművészek körében.

– pet –

A felhívásra 19 képzőművész jelentkezett negyven alkotással; ezekből látható most tárlat a hangversenyteremben. A pályaműveket szakmai zsűri is értékelte.
Hogyan lehet a hatvan évvel ezelőtti eseményeket a képzőművészet mai eszközeivel és a 21. század szellemiségével feldolgozni? Nem lesz-e túl sok az ideológiai töltet, az objektív értékelést elnyomó érzelem vagy a forradalomhoz kötődő (képi) klisé. Egyáltalán kell-e objektivitás vagy távolságtartás a művészek részéről, vagy épp az alkotási folyamat az, ahol ki lehet élni a különféle érzelmeket. Sok kérdés kavarog a látogató fejében egy efféle kiállítás kapcsán. S nemcsak azért, mert egy mai napig kényes témát dolgoz fel, hanem mert kiemelt évfordulóról van szó; melyre ugyebár illik valami szépet és magasztost készíteni. A másik dolog, ami felmerül az emberben, hogy vajon mennyire képes a fiatalabb művészeket megmozgatni a forradalomnak emléket állító felhívás.
Utóbbi kérdésre válasznak talán annyi is elég, hogy képes. Olyannyira, hogy a kiállítók között mindössze ketten vannak, akik átélték '56-ot, sokan pedig maximum gyermekkoruk egy részét töltötték az előző rendszerben. Ami a többi felvetést illeti: az aggályok alaptalanok. Nincsenek sem túlcsorduló érzelmek, sem pedig általánosítások. Összességében egy ötletekben gazdag, technikailag sokszínű, múltértelmezésben pedig gondolatébresztő kiállítást láthatunk. A helybéli művészek közül sok ismerős nevet találunk: Farkas Ferenc, Németh János, Szényi Zoltán éppúgy ott van, mint Nagy Szilvia, H. Póka Emőke, Kiss Ágnes Katinka vagy éppen Monok Balázs.
Ahogy a tárlatot megnyitó Tóth Csaba főiskolai docens, Munkácsy-díjas festőművész is fogalmazott: a pályázat sikeres lett. Nagyon sok szép mű készült, hiszen ami képes visszaigazolni 1956 tisztaságát, az magas művészi értékű alkotásnak tekinthető. A pályázókat külön lehet választani aszerint, hogy éltek-e már az adott történelmi korban, vagy később születtek-e, illetve, hogy korábban volt-e már hasonló témájú alkotásuk, vagy eddig csak a lelkükben hordozták '56 üzenetét. Akárhogy is: a téma még ma sincs teljesen „kibeszélve”. Sok mű épp erre a „kibeszéletlenségre” játszik rá, vagy az eddig elfojtott érzelmeket, gondolatokat igyekszik megjeleníteni; ám egyáltalán nem patetikusan.
Milyen módon örökíthető át a forradalom és szabadságharc, illetve az azt követő megtorlás szellemisége a kortárs képzőművészetbe? A festőművész úgy látja, hogy a pályázók számos jelképet, metaforát, emlékképet használtak fel az alkotási folyamatban. Volt, aki az antikvitáshoz, mások a keresztény szimbólumokhoz nyúltak vissza, többen pedig a forradalom klasszikusnak számító jelképeihez. Ez utóbbiak közül talán a legfontosabb a lyukas zászló, melyet Budaházi Tibor festőművész értelmezett újra Jelek című fénynyomatával. A zsűri díjazta is a művész pályamunkáit.
Szintén elismerést vehetett át újszerű megközelítéséért Tóth Norbert képzőművész, aki a fiatalabb korosztályt képviseli a tárlaton. Tóth Csaba elmondta: azért díjazták az alkotó műveit, mert olyan dologgal él, ami nemcsak szimbólumrendszerében, hanem technikájában is történelmi ihletésű. A Kádár-korszakra jellemző, hogy megpróbálta eltakarni, titkolni a forradalom emlékét. Tóth Norbert Nubes I–II. című képei a „lemeszelt képekre”, az eltitkolásra éppúgy utalnak, mint a rendszerváltozás utáni „felfedés”, szabadság állapotára. Festményeit mészréteggel vonta be, melyre ha vizet spriccelünk, láthatóvá válik maga a festmény. A mész ezenkívül azt is jelzi, hogy a szabadságharc napjaiban ezzel az anyaggal öntötték le az elesetteket.
A pályázat harmadik nyertese Stamler Lajos festőművész lett, aki Emlék(mű) I–II. című digitális nyomataival – mintegy fotószerűen – egyszerre jeleníti meg ’56 euforikus hangulatát, örömét, ám az ötvenes évek nyomasztó világát is.
A pályázók közül voltak, akik plakátszerűen, mások a grafika eszközeivel, vagy éppen bronzba öntve, textilbe szőve emlékeztek meg a forradalom napjairól, szellemiségéről.
A tárlat – melyen Balaicz Zoltán polgármester is köszöntötte az alkotókat – november 19-ig látogatható.

vissza az elejére

                                                '56-os emlékfutás

n Az 1956-os forradalom hősei előtt tisztelegtek emlékfutással a BGE Gazdálkodási Kar Kampuszán az arra elhivatottságot érző egyetemisták, pedagógusok és a városból csatlakozók.

Az '56-os forradalom 60. évfordulóján 56x60 méter futással, mécsesgyújtással emlékeztek meg a futás kedvelői dr. Bérces Edit ultramaratonista szervezésében. A futást stílusosan 19 óra 56 perckor kezdték, majd lelkesen rótták a köröket a résztvevők az egykori Petőfi-laktanya alakulótere körül.
– A mai egy jelképes összejövetel, mégis a résztvevők történelmet írnak, hiszen a zalaegerszegi egyetemisták ily módon még nem tisztelegtek a forradalmi hősök előtt – mondta Bérces Edit.

vissza az elejére

                                                  Lövések a pártházból

                                                                Várostörténeti séta a forradalom emlékére

n 1956 októberében országszerte egyfajta rituálé zajlott: a vidék tulajdonképpen lemásolta a fővárosi eseményeket. A felvonulások azzal kezdődtek, hogy a tüntetők mindenhol ledöntötték a szovjet hősi emlékműveket, leverték az épületekről a vörös csillagot, kiszabadították a politikai foglyokat.

– pet –

Zalaegerszegen sem volt ez másképp. A forradalmi események sok más vidéki városhoz hasonlóan itt is október 26-án kezdődtek. Béres Katalin, a Göcseji Múzeum történésze úgy fogalmazott: kellett két-három nap ahhoz, hogy a vidék feléledjen, megmozduljon. A muzeológus október 23-a előestéjén tartott Zalaegerszeg belvárosában történeti sétát, felidézve a 60 évvel ezelőtti eseményeket és főbb helyszíneket.
A séta a Díszterem (vagyis a levéltár) épülete elől indult. Az első helyszín a Kazinczy tér volt, hiszen 1956. október 26-án itt (vagyis az akkori Marx téren) gyűltek össze a Deák Ferenc Gimnázium diákjai, majd a város különböző munkahelyeiről érkező dolgozók is csatlakoztak hozzájuk. A később több ezresre duzzadt tömeg aztán nemzeti színű zászlók alatt, jelszavakat skandálva az akkori Megyei Tanács épülete elé, majd a vasútállomásra ment. Az épületről leverték a vörös csillagot, és ledöntötték a szemközti téren álló felszabadulási emlékművet. A tömeg ezután a Csány térre vonult, ahol elhangzott a Himnusz, a Szózat és Nemzeti dal, majd a Mártírok úti ÁVH-székházhoz (későbbi leánykollégium) ment a menet, hogy kiszabadítsák a politikai foglyokat. Közben a Pontház előtt álló Hamburger Jenő-szobor is ledőlt.
A sétán elhangzott: a tüntetés délután is folytatódott, ekkor a pártbizottság Ady utcai épülete (ma a Zalai Hírlap szerkesztősége) előtt gyülekezett a tömeg, akik az első titkár (Dénes István) lemondását követelték.
Béres Katalin a séta során több érdekességet is említett. Megemlékezett például a Göcseji Múzeum akkori igazgatójáról, dr. Szentmihályi Imréről, akinek ’56-os fotográfiái tíz évvel ezelőtt kerültek elő egy eléggé meglepő helyről: a skanzenben látható hajdinahántolóból. Az igazgató nem is az októberi, sokkal inkább az 1956. december 11–12-i eseményeket fotózta végig a múzeum ablakaiból (a Göcseji Múzeum épülete akkor a Kazinczy tér 1. szám alatt állt) és az Ispita épületéből. December 11-ére ugyanis országos sztrájkot hirdetett a Központi Munkástanács, melyhez Zalaegerszeg is csatlakozott. Az események azonban tüntetésbe csaptak át, a tömeget a belvárosban karhatalmisták és orosz tankok oszlatták szét. Ezeket az eseményeket dokumentálta többek között Szentmihályi, ám a megtorlástól való félelem miatt elrejtette a negatívokat a hántológépbe. A tekercsek csodás módon és időpontban kerültek elő: 2006-ban, épp a forradalom 50. évfordulóján, mikor a hajdinahántolót restaurálni vitték.
A történész azt is elmesélte, hogy a mai Göcseji Múzeum épülete 1956-ban a Városi Tanács székhelye volt. A mai időszaki kiállítóterem helyén pedig klub működött: itt alakult meg 1956. október 27-én a Zalaegerszegi Forradalmi Tanács, Pék József és Varga Ferenc vezetésével.
A régi fotókról lehet tudni azt is, hogy az akkori tanácsépületet (vagyis a mai múzeumépületet) erődszerű kerítés vette körül, melyre a forradalom leverését követően a pártpropaganda felírta, hogy „Éljen a Kádár-kormány!” Egy ismeretlen, bátor helybéli később az „éljen” szó elé egy „f” betűt írt, erősen megváltoztatva ezzel a mondat értelmét.
Az erről készült felnagyított fotográfia pár napig még megtekinthető a Dísz téren, ahol az ’56-os eseményeket ábrázoló felvételekből látható installáció.

vissza az elejére