Szövetségben a fiatal vállalkozók | Születésnap | Haltelepítés Gébárton | Női gyöngyszemek |
![]() |
Böjte Sándor |
Szövetségben a fiatal vállalkozók
Generációváltás zajlik
n Böjte Sándor Zsolt önkormányzati képviselőt választották a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) Zala megyei elnökének, jelentették be a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, valamint a BGE Zalaegerszegi Gazdálkodási Kara által szervezett rendezvényen.
– AL –
Böjte Sándor Zsolt érdeklődésünkre elmondta, Kovács Patrik,
a FIVOSZ országos elnöke kérte fel a helyi szervezet megalakítására, mely az
egész megye területén igyekszik segíteni a fiatalokat a vállalkozóvá válásban. A
jelenleg több mint húszezer taggal rendelkező szervezet belföldön és külföldön
is előadásokat, tréningeket szervez ebben a témakörben, hogy a fiatal
vállalkozók elindulása és a családi vállalkozások generációs átvétele
zökkenőmentesen menjen végbe.
Nagy
András, a vállalkozásfejlesztési alapítvány igazgatója elmondta, egyik
projektjük a családi vállalkozások generációváltására fókuszál, és miután a
FIVOSZ ebben is érdekelt, így ez a téma a mostani esemény szakmai programját is
képezi. A rendezvényre éppen ezért olyan vállalkozókat hívtak meg, akik a
generációváltást saját példájukkal mutatják be.
A rendezvényen köszöntőt mondott Bali Zoltán önkormányzati
képviselő, a gazdasági bizottság elnöke. Úgy fogalmazott, innovatív és
vállalkozó szellem is szükséges ahhoz, hogy Zalaegerszeg a jövő városa legyen. A
humántőkét képviselő vállalkozások mellett ezt szolgálja az önkormányzat
gazdaságfejlesztési programja, többek között a foglalkoztatás bővítésére tett
intézkedések, a helyi vállalatok uniós beruházási elképzeléseinek megvalósítását
segítő Fejlesztési Iroda, a helyi mikrovállalatok kamattámogatási rendszere,
valamint a szakképzést és a felsőoktatást segítő hallgatói ösztöndíjrendszer.
Lambertné Katona Mónika, a BGE dékánja azt hangsúlyozta: a
zalaegerszegi közgazdászképzés elmúlt közel öt évtizedében hatezer diplomást
bocsátottak ki, akik vezetőként, döntéshozóként dolgoznak a zalai és régióbeli
vállalatoknál. A kar elkötelezett, hogy a közgazdász, a logisztika és az
informatika szakma oktatásába az innováció újabb és újabb területeit vonja be,
ezáltal segítve a város és a térség munkaerőpiaci igényének kielégítését.
A rendezvény a FIVOSZ által szervezett Fiatal vállalkozók hete programsorozat
keretében valósult meg Zalaegerszegen, melyen részt vett dr. Varga Petra
országos alelnök. A frissen megalakult Zala megyei FIVOSZ-ban
Ludányi Zsolt, Rigó Márton, Péntek Károly
alelnökök segítik majd Böjte Sándor Zsolt munkáját.
Kiadvány
is megjelent a jubileumra
n Megalakulásának 25. évfordulója alkalmára megjelent kiadvány ismerteti a zalaegerszegi Egészség Egyesület aktivitását a hozzájuk köthető sportos események krónikájaként, főként a korabeli újságcikkekből válogatva. A könyvbemutatót kis születésnapi ünnepséggel kötötték össze az Apáczai Művelődési Központban.
– b. k. –
Az ünnepelteket többek között Balaicz Zoltán polgármester is
köszöntötte, aki a fenti kiadvány előszavát is megfogalmazta. A könyv címéül
szolgáló 40–25–10 számokra is magyarázatot adott. 40 éve ugyanis, hogy az
egyesület vezetője, Siklósi Vilmosné a sportos életmód mellett
kötelezte el magát. 1991-ben hozta létre az Egészség Egyesületet, majd 10 évvel
ezelőtt ezen belül egy Életmód Klubot is alakított. Az utóbbi főként az
idősebbeket szólítja meg. Az egyesület azonban minden korosztályra figyelmet
fordít. Hitvallásukat – „A csak erősek, szépek, egészségesek akarunk lenni” –
sok hölgy magáévá tette.
Siklósi Vilmosné nevét még az általa kidolgozott tartásjavító
torna is ismertté teszi, melyet számos óvoda programjává tett az óvódások
egészsége érdekében. Szintén az egyesülethez köthető az aerobic, később a nordic
walking népszerűsítése. Hallhattunk róluk nyári strandrendezvények, családi
sportnapok, játékos vetélkedők a szabadidő minél aktívabb eltöltése vagy a
hátrányosabb helyzetűek támogatása kapcsán is.
A kiadvány bemutatóján jelen voltak és ajándékban részesültek az egyesület
alapítói, Mezőfi Zsuzsanna és Folyi Éva, akik
Siklósi Vilmosnéval közösen indították útjára a sportos csoportot,
valamint Babos Sándorné, aki a torna népszerűsítésében számos
érdemet szerzett.
A születésnapi ünnepségről nem hiányzott a torta sem, melyet baráti beszélgetés,
múltidézés közben fogyasztottak el a résztvevők.
Ponty, keszeg, süllő
n A HEZMSZ november 14-én haltelepítést hajtott végre a gébárti víztározón, teljesítve ezzel idei halgazdálkodási tervét. A telepítést hatósági oldalról a kormányhivatal halászati felügyelője is ellenőrizte, s mindent szabályosnak talált. A halak a Baranya megyei Somogyapátiból érkeztek.
A tóba ezúttal 7000 kg III. nyaras (2–4 kg-os) ponty került. A halak mintegy 80%-ban pikkelyes, 20%-ban tükörpontyok voltak. Az idén nagyon szép dévérkeszeg-állományt is sikerült vásárolni, itt az egyedsúly 20–40 dkg között mozog. Ezenkívül mintegy 600 db süllőt is telepített a szövetség, s a tervek szerint még 2000 kg vegyes keszeg idei kihelyezésére is sor kerül. A ponty-, a keszeg- mellett a süllőállomány fejlesztésére is gondot fordít a szövetség. A szövetség 2016. november 22-én reggel 6.00-ig általános horgászati tilalmat rendelt el Gébárton, ami azt jelenti, hogy addig egyetlen halfajra sem szabad ott horgászni.
Lelki nap a szent család óvodában
n Hatodik alkalommal tartottak Női lelki napot a Szent Család Óvodában Gertraud Evanzin schönstatti Mária-nővér előadásában a közelmúltban. A téma ezúttal „A nőkben rejlő igazgyöngy felfedezése” volt. Azaz az értékeket felismerni és elismerni a másikban és önmagunkban.
– B. K. –
– Isten előtt minden ember végtelenül értékes. De vajon, amikor a tükörbe
nézünk, azt gondoljuk-e „micsoda gyöngyszem, különleges példánya az égnek”? –
mondta előadása elején a nővér, majd utalt azokra a vizsgálatokra, melyek az
önmagunkra irányuló negatív gondolatok gyakoriságát mérték fel. – Kritikusak
vagyunk magunkkal, kevés az önbizalom. Fájdalmas látni, milyen sok rózsa van,
amely csak tüskéit gondozza – fogalmazta meg költőien a napi valóságot.
A nagyobb önértékelés segítésére kérdéssort intézett a hallgatósághoz, melyek
otthoni, alapos átgondolásával mindenki, aki nem sajnálja erre az önvizsgálatra
az időt és energiát, javíthat a saját helyzetén.
–
Mindegy, mi történik az életünkben, értékesek vagyunk – mondta, s látványos
példával élt, miszerint az ajándékba kapott pénzért akkor is örömmel nyúlnánk,
ha az gyűrött vagy akár megtaposott. – A pénz azonban nem érez fájdalmat. Mi
pedig igen, és ez látszódik is rajtunk, amikor az élet meggyűr, megtapos. A
méltóságunk azonban nem a teljesítménytől, a sportos kinézettől, az egészségtől
függ. Semmilyen hozzáállás nem olyan fontos, mint ahogy mi viszonyulunk saját
magunkhoz. Ebből a nem megfelelő viszonyulásból adódik a legtöbb probléma. Pedig
tudnunk kell, a gyöngyszem értékes, de miből keletkezik? Egy bántó, zavaró dolog
hozza létre. Mi az, ami a mi életünkben bántó, zavaró, fájdalmas? Ami az
önbecsülést folyamatosan karcolja? A világ kibeszéli a fejünkből a
méltóságtudatát. A lebecsülés, sok apró homokszemmé válik bennünk, mely
állandóan karcol. Tanuljunk meg reagálni a kisebb-nagyobb sérülésekre. Ne azt
ítéljük el, aki bántott, az nem a mi dolgunk, a saját sebesülésünkkel kell
megbirkózni. Vizsgáljuk meg először, hol van az a pici, morzsányi igazság, ami
van a helyzetben és mi az, ami biztosan nem igaz. Próbáljuk elhagyni az
agressziót a másikkal szemben. Ez komoly munka, melyért Isten
gyöngyházrétegekkel ajándékoz meg.
Majd a nővér a szerethetőség kérdéséről is szólt a hallgatóságnak.
– Negatív hang bennünk, hogy szeret-e minket valaki, egyáltalán lehet-e minket
szeretni? Fontos tudni, hogy Isten nem azért szeret, mert értékes vagyok, hanem
azért vagyok értékes, mert Isten szeret. Ezért keresni kell a vele való
találkozást. Nehéz helyzetekben se hagyjuk, hogy elvegyék a bennünk élő
király/királynőérzést. S beszéljünk, bánjunk úgy magunkkal, ahogy egy
királlyal/királynővel tennénk. Bár a neveléssel arra szoktatnak, hogy ne
dicsérjük magunk, pedig szabad is, kell is. A rágódásnak parancsoljunk megálljt.
Legyünk őszinték magunkkal, egyszerre királyok és alázatosok – mondta többek
között Mária-nővér.