Teljes ügyeletben Landorhegyi advent Év felelős foglalkoztatója díjat kapott a Zalavíz  

                               Teljes ügyeletben

                                                   A jó útviszonyokért

n Gépszemlével zárult a Zala-Depo Kft. és a Városgazdálkodási Kft. augusztus óta tartó felkészülési időszaka, mellyel a téli útviszonyok javítását célozzák meg. November 21-től indul a teljes ügyeleti idő, de már ezt megelőzően is akadt feladatuk, hiszen hirtelen jött egy kis ízelítő a havazásból.

– b. k. –

Míg a gépszemle folyt, az érintett szakemberek a fent nevezett cégektől, az önkormányzat műszaki osztályáról, a Magyar Közút Zrt.-től a zalaegerszegi rendőrkapitányságról, a katasztrófavédelemtől, tárgyalóasztal mellett beszélték át a legfontosabb információkat. Kotsy Gyula, a Zala-Depo Kft. műszaki vezetője elmondta, augusztus óta tart a felkészülés a téli feladatokra. 14 jármű áll rendelkezésre a síkosságmentesítéshez és 18 a hóeltakarításhoz, meghatározott vonulási útvonallal. Ezek műszaki állapota megfelelő, de szerelőműhelyükben az esetleges hibák gyorsan javíthatók, Egy-egy járműhöz 3 kolléga van beosztva, így biztosítva a 24 órás feladatellátást. A sofőrök speciális végzettséggel rendelkeznek, melyek lehetővé teszik az útkarbantartó gépek vezetését. Az idén 4 új kolléga is dolgozik a gépeken, akik terepbejárás során gyakorolnak az esetleges éles helyzetekre. Kotsy Gyula még elmondta, a tavalyi feladatellátás megfelelő volt. Változás ehhez képest az elkerülőút megépítése, mely növeli a felügyeletük alá tartozó több mint 400 kilométeres útszakaszt. Speciális feladat még a zártkerti utak biztosítása. Ezen 192 kilométerrel Zalaegerszeg országosan is egyedülálló helyzetben van.
Az utak biztosítása három ütemben zajlik. Elsőként a tömegközlekedési útvonalak, majd az emelkedők, csomópontok, végül a fehéren hagyott, de járható kategória (bár elhangzott, a lakosság igénye itt is a fekete útvonal). A szakemberek kemény télre számítanak. A teljes ügyeleti idő április
20-ig tart.

 

 

vissza az elejére


Landorhegyi advent

n Néhány év szünet után újraéled a Landorhegyi advent ünnepségsorozat az önkormányzat, a helyi településrészi önkormányzat és a Keresztury VMK támogatásával, az itt élő lakosság aktív részvételével. November 27-től december 17-ig tartanak a tematikus programok.

– b. k. –

– Egy éve gondolkodunk az adventi ünnepek újraélesztésében. Tavaly kicsit későn jutott ez eszünkbe, azóta tervezzük, hogy az idéntől a belváros mellett a Landorhegyen is legyen adventi program – mondta Makovecz Tamás településrészi képviselő, Flaisz Gergővel, a Keresztury VMK igazgatójával közösen tartott sajtótájékoztatón. – A ’90-es évekig volt karácsonyfa-állítás a VMK előtt, majd abbamaradt a hagyomány. A tradíciót szeretnénk visszahozni. Már meg is van az idei közös fa, 5 méter magas, mely a landorhegyi iskolások és óvodások díszeivel lesz teljes. Adventnek megfelelően minden vasárnap gyertyagyújtással kezdődnek a programok a VMK-ban. Öröm volt tapasztalni, hogy a helyi intézmények felkeresése nem volt haszontalan, mindenki készül a közös ünnepre, várhatóan sokan jelen is lesznek, generációk találkozója is lesz a rendezvénysorozat – mondta Makovecz Tamás.
Flaisz Gergő még hozzátette, 15 órára tervezik a gyertyagyújtásokat, de ebben rugalmasan alkalmazkodnak a vendégek érkezéséhez, ugyanis azt szeretnék, ha minél többen részesei lennének az ünnepi pillanatoknak. Azt is hangsúlyozta: minden program, beleértve a kézműves-foglalkozásokat is, ingyenes lesz, alapanyagot sem kell hozni az alkotásokhoz.
A landorhegyi identitást erősítő, bőséges és minden korosztály számára izgalmas programokat az oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottság 250 ezer, a településrészi önkormányzat 200 ezer forinttal támogatta.

 

 

vissza az elejére


                            Év felelős foglalkoztatója díjat kapott a Zalavíz

                                                

n Év Felelős Foglalkoztatója díjat vett át a Zalavíz Zrt. október 24-én, Budapesten. Az OFA Nonprofit Kft. által létrehozott pályázat célja a felelős foglalkoztatói szemlélet népszerűsítése, a jó gyakorlatok bemutatása és elismerése.

A pályázatot mikro- és kisvállalkozások, közép- és nagyvállalkozások, illetve a közszféra szervezetei számára írták ki. Az értékelésnél figyelembe vették azt is, hogy a felelősen gondolkodó vállalatoknál a képzés és a szakképzés is kiemelt fókuszban van, ezzel hozzájárul a munkavállaló tudásának növeléséhez és ahhoz, hogy a vállalatnál karrierút álljon előtte.
A Zalavíz Zrt. pályázatában azt értékelték, hogy már az óvodáskortól részt vesznek a gyermekek szemléletformálásában, víz világnapi rendezvények és üzemlátogatások szervezésével, valamint a közép-és felsőfokú tanulmányokat folytató fiatalok szakmai gyakorlatát és képzését tesszük lehetővé.
A Társaság nagy hangsúlyt fektet munkatársainak képzésére, munka- és egészségvédelmére, a munkahelyi légkör fejlesztésére. A munkatársi stabilitás jelenti a biztosítékot arra, hogy a jövőben is a Társaságra háruló feladatokat sikeresen megvalósítsák.
Az elismerést a mikro- és kisvállalkozások kategóriában a ForArea Gazdaságfejlesztő Kft., közép- és nagyvállalkozások kategóriában az E.ON Hungária Zrt., a közszféra szervezetei közül pedig a Heves Megyei Kormányhivatal nyerte el pályázatával. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szakképzési különdíjat ajánlott fel, amelynek a nyertese a Nestlé Hungária Kft. lett.

 

 

 

vissza az elejére