Másfél milliárd forint közterekre Hol lesznek út- és járdafejlesztések? A foglalkoztatás bővítéséről  

Másfél milliárd forint közterekre

Megújul a keresztury vmk és a sportcsarnok előtti tér

n Megújul a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ előtti tér és lépcsősor, ahogy városi sportcsarnok előtti tér is. Emellett utak, járdák, kerékpár- és bekötőutak épülnek Zalaegerszegen a következő két évben.

– AL –

Minden hétre jut valami pozitív hír – kezdte beszámolóját az egyik helyszínen, a Keresztury VMK-nál tartott sajtótájékoztatón Balaicz Zoltán polgármester, utalva a decemberi kormányhatározatra, mely 1,5 milliárd forint felhasználását teszi lehetővé a város számára. Megemlítette, hogy a korábban juttatott 2,7 milliárd forintból több útfejlesztést hajtottak végre 2016-ban, többek között körforgalmat építettek ki a botfai kereszteződésben, a nagypáli járműosztályozós csomópont kialakítása pedig hamarosan befejeződik. Mint fogalmazott, a város tovább szépülhet az újonnan megítélt összegből, melynek elköltését három részre osztották fel. A városi terek felújítása csomagban a Keresztury művelődési központ előtti tér és lépcsősor, valamint a városi sportcsarnok előtti tér átépítését végzik el. A két beruházás együttes értéke 250 millió forint.
Szinte minden városrészt érint az arányos városfejlesztési csomag: Vorhotán járdát építenek, felújítják Bazitán a Toposházi utat, Páterdombon a Kinizsi utat, a Kertvárosban a Mátyás király utcát. Összesen húsz helyszínen fognak utakat, járdákat felújítani, csapadékvíz-elvezető árkokat, bekötőutat, parkolót építeni a városban. Minderre több mint 600 millió forintot fordítanak.
Vigh László országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy 2017-ben jelentős fejlődés indul el a városban, mely során közintézmények, közterületek, utak, járdák létesülnek, valamint újulnak meg. Úgy vélekedett, a város megérdemli a kormányzati támogatást, mert jó munkát végzett a projektek előkészítésében.
Makovecz Tamás landorhegyi önkormányzati képviselő felidézte, hogy korábban a Gasparich úti óvoda, a közelmúltban pedig a landorhegyi óvoda újult meg. A folytatásban a Kispest utcai gyermekotthon, valamint a Landorhegyi Általános Iskola rekonstrukciója valósul meg. Mint mondta, nagyon sok lakossági észrevétel érkezett a Keresztury ÁMK rossz állapotú lépcsősora és tere miatt, ami most végre megszépülhet, és akadálymentessé is válhat az itt élők örömére.
A lista összeállításában fontos szempontként szerepelt, hogy ne csak közterületek újuljanak meg, hanem a városnak adót fizető helyi vállalatok számára is építsenek utat, járdát, buszfordulót tevékenységüket segítendően, fejtette ki Bali Zoltán, a gazdasági bizottság elnöke. Kiemelte az Avas- valamint a Vizsla-árok csapadékvíz-elvezetése bővítésének jelentőségét. A tavalyi júniusi nagy áradás ugyanis ezen a két helyszínen okozta a legnagyobb problémát.

 

 

vissza az elejére


Hol lesznek út- és járdafejlesztések?

n Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata 1,5 milliárd forintot fordít idén és jövőre, vagyis a 2017–2018-as esztendőben infrastrukturális fejlesztésre.

 Városi terek felújítása:

Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ előtti tér, lépcsősor átépítése Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok előtti tér átépítése

Arányos városfejlesztés, városi utak, járdák és közművek építése, felújítása:

– Kaszaházi úton a járda felújítása (Kaszaháza)
– Az Arany János utca és a Mártírok útja közötti új átkötő út megépítése
– A Bíró Márton utcában az áteresz átépítése az Avas-árkon (Páterdomb)
– A Vizsla-árok bővítése a Vizslapark megújítása során
– Járdaépítés Vorhotán
– A Vasút út keleti szakaszának felújítása (Pózva)
– A Telekalja utcában burkolatépítés (Ságod)
– Kossuth utcai tömbbelső parkolójának burkolatfelújítása
– A Takarék köz burkolatfelújításának harmadik üteme
– A Csörge utca felújítása (Zalabesenyő)
– A Kinizsi utca felújítása (Páterdomb)
– A Kinizsi utca 80. szám előtt parkoló építése (Páterdomb)
– A Toposházi út felújítása (Bazita)
– A Mókus utca és a Köztársaság útja találkozásánál parkoló építése (Kertváros)
– A Gyimes utcai parkoló III. ütemének megépítése (Kertváros)
– A Gyimes utca burkolatának felújítása a Köztársaság utca és Általszegett utca között (Kertváros)
– A Hegyalja utcai tömbbelsőkben utak felújítása (Kertváros)
– A Csilla utca felújítása (Csács)
– Csácsi út burkolatának felújítása csapadékvíz-elvezetéssel (Csács)
– A Mátyás király utca felújítása (Kertváros)

A Vállalkozói Alapból megvalósuló fejlesztések:

– A Sport utca aszfaltburkolatának felújítása az Anton Kft. és több, a környéken működő cég könnyebb megközelíthetőségét segítendő
– A Flextronics „A” telephelyénél, a Zrínyi úton található parkoló bővítése
– Kerékpárút építése a Berzsenyi úton a Ganzeg Kft. telephelyének megközelítése érdekében
– Az Andráshida utca és Gazdaság utca közötti átkötő útszakasz építése több, a környéken működő cég érdekében
– A Bíbor utca korszerűsítésével útcsatlakozás a Forest Hungary Kft. megközelítését támogatandó
– Buszforduló létesítése az Egervári úton a Schneider Electric Kft. közelében
– EuropTec Kft. bejáratához vezető út fejlesztése



 

vissza az elejére


A foglalkoztatás bővítéséről

Fórumon vitatták meg

n Zalaegerszeg önkormányzata 900 millió forintos uniós támogatást nyert a vállalkozások igényein alapuló foglalkoztatásfejlesztési programra, melybe összesen 650 főt vonnak be. Közülük 182-en képzéseken vesznek részt, míg 284-en foglalkoztatási támogatásban részesülnek a projekt hároméves időtartama alatt.

– AL –

A meghívott vállalkozásvezetők körében tartott fórumon Balaicz Zoltán polgármester ismertette a város munkaerőpiaci helyzetét. 2014 végén még 4,7 százalék volt a munkanélküliségi ráta, ami 2016 decemberére az álláskeresők számának ezeregyszázra való csökkenésével 2,7 százalékra mérséklődött. Ebben az időszakban jelentős beruházásokat hajtottak végre a vállalatok, melynek következtében háromezernél több munkahely létesült a megyeszékhelyen. 2017-ben további bővítés várható, ami 1200 új munkahelyet jelent. A polgármester hozzáfűzte azt is, hogy a javuló tendenciák egyben komoly munkaerőhiányt is mutatnak, melyen az önkormányzat ezzel a projekttel is segíteni kíván.
A hároméves időtartamú programról – melybe összesen 650 tartósan munkanélkülit vonnak be – Hart Viktória, a Zalaegerszegi Járási Hivatal foglalkoztatási osztályvezetője tájékoztatta a jelenlévőket részletesebben. Az érintettek közel felét álláshoz is juttatnák, oly módon, hogy kétharmaduk a féléves támogatott időszak után is foglalkoztatásban marad, emellett a projektben megszólítottak egyharmada pedig képzésben venne részt.
A célcsoport nagy többsége szakképzettséget nem igénylő munkakörökben szeretne elhelyezkedni, ami iskolai végzettségüket is tükrözi. Megjegyezte: annak ellenére, hogy az álláskeresők többsége szakképzetlen, a legnagyobb munkaerőhiány mégis a szakképzettséget nem igénylő munkakörökben jelentkezik.
A másik nagy csoportot pedig azok képviselik, akik a kereskedelemben kívánnak dolgozni. Az álláskeresők és a munkaadók igényei gyakran azért nem összeegyeztethetőek, mert nagyon sok a kiskorú gyermeket nevelő nő, valamint a vidéki, akik számára nehézséget jelent a többműszakos munkarendhez illetve a bolt nyitvatartásához való alkalmazkodás. Mint mondta, a részmunkaidős vagy egyéb atipikus foglalkoztatási módok feltehetően javítanának ezen. Idén 73 fő képzésbe vonását, valamint 114 fő foglalkozatási támogatásban részesítését tűzték ki célul. Kiemelte, a projekt csak a bevont résztvevők szoros együttműködésével valósítható meg eredményesen.
A városházán tartott foglalkoztatási fórumon több cégvezető számolt be saját intézkedéseikről, amelyekkel igyekeznek megtartani és biztosítani a megfelelő végzettségű munkaerőt.

 

 

vissza az elejére