Gyertygyújtás Fiatalok, család, pótnagyi A munka világáról  

 

Gyertyagyújtást szervezett a Deák térre a veronai busztragédia áldozatainak emlékére a város önkormányzata. A csendes megemlékezésen a városvezetésen kívül részt vett a Zalaegerszegi Egyetemisták Egyesülete, a hallgatói önkormányzatok, a Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat, az Új Nemzedék Közösségi Tér, a Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztal és civilek.
Sajnálatos, hogy Farkas Ferenc szobrászművész Fiatalok című új alkotása egy ilyen esemény miatt egyfajta szomorú és tragikus jelentést is kapott az elmúlt napokban.
Reméljük, a jövőben vidámabb történések színhelye is lesz!

 

 

vissza az elejére


Fiatalok, család, pótnagyi

Pályázatot nyert az esély európára egyesület

n Az Esély Európára Egyesület „Egyre nő az esély” című projektje harminc hónapos időtartamra több mint 30 millió forint pályázati támogatást nyert. A részletekről sajtótájékoztatón számolt be Majer Piroska, az egyesület elnöke, projektmenedzser.

Elmondta: a projekt sikeres megvalósítását nyolc partnerszervezet segíti: a város önkormányzata, az Új Nemzedék Zalaegerszegi Közösségi Tér, a Nagycsaládosok Egyesülete, a Zalai Civil Életért Közhasznú Egyesület, a Zalaegerszegi Egyesített Bölcsődék, a Keresztury VMK, a Zalaegerszegi Gondozási Központ és a Zalaegerszegi Család- és Gyermekjóléti Központ. Céljuk: a család társadalmi szerepének erősítése, életvezetési kompetenciák fejlesztése, a fiatalok családi életre való felkészítésének segítése és a generációkon átívelő együttműködés ösztönzése. Olyan komplex szolgáltatások nyújtását tervezik, melyek egyszerre több oldalról és egymás hatását erősítve kezelik a problémákat. Majer Piroska hangsúlyozta: fontos a családok egységének védelme és a krízishelyzetbe került családok helyzetének kezelése.
Balaicz Zoltán polgármester utalt arra, hogy az elmúlt ciklusokban is támogatta az önkormányzat az esélyegyenlőségi projekteket, hiszen a városi léthez hozzátartozik, hogy a civil élet erős legyen. Mindez ne csak a kommunikáció szintjén valósuljon meg, hanem jusson el minél több emberhez. Az önkormányzat örömmel vállalta az együttműködő partnerséget. Az Új Nemzedék Zalaegerszegi Közösségi Tér irodavezetője Bognár Ákos önkormányzati képviselő a fiatalok családi életre való felkészítését segítő és a krízisbe kerülésük esélyét csökkentő programokra hívta fel a figyelmet. Egyénre szabott szaktanácsadásnak is helyet ad a közösségi tér. Várják a fiatalokat laza, népszerű programokra, kötetlen beszélgetésekre.
A projekt tevékenységei között szerepel ingyenes „Pszicho Estek” szervezése, az elsőre február 15-én kerül sor. Tervezik a „Zalaegerszegi Családbarát Munkahely” díj létrehozását, valamint az „önkéntes Pótnagyi Program” megvalósítását, melynek keretében egyedülálló, de még aktív nyugdíjaskorú emberek segítenének a nagyszülő nélküli gyermekes családoknak, valamint gyermeküket egyedül nevelőknek.

 

 

vissza az elejére


A munka világáról

A bge duális táborában

n A közgazdász és az informatikus szakma iránt érdeklődő középiskolás diákoknak szervezett ismét duális tábort a BGE Zalaegerszegi Gazdálkodási Kara az elmúlt héten. A háromnapos találkozóra 28 fiatal érkezett Dunántúl középfokú intézményeiből, hogy megismerjék az egyetem duális képzése nyújtotta előnyeit.

– AL –

Lambertné Katona Mónika dékán elmondta, a diákoknak a tábor ingyenes, melynek költségeit támogató vállalatok finanszírozták. Az első nap ellátogattak a Flex sárvári, majd a szombathelyi LuK Savaria üzemébe, ahol bepillanthattak a munka világába, és mint leendő közgazdászok és informatikusok megtapasztalhatták, hogyan tudják majd támogatni a termelési folyamatokat. A második napon HR-vezetők segítségével önéletrajzot és motivációs levelet készítettek, amit lefordítottak angol és német nyelvre is, hiszen a nemzetközi vállalatoknál a duális gyakorlati helyeket ily módon lehet megpályázni a felvételi eljárás során. Az úgynevezett coach tréningen játékos szituációkon át derülhetett ki, kiben milyen kézségek, kompetenciák lakoznak, és ez alapján melyek azok a munkaterületek, ahol a leginkább alkalmasak lehetnek.
Pénteken a duális partnervállatok képviselőivel folytatott beszélgetésen vehettek részt, akik tájékoztatták a diákokat a kiválasztási folyamatokról, a duális képzés előnyeiről és tapasztalatiról, az általuk alkalmazott jó gyakorlatokról. Ezt követően a jelenlegi duális hallgatók osztották meg velük saját tapasztalataikat.
A tábor megvalósulásában a két vállalat jelentős anyagi támogatása mellett közreműködött a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány is.

 

 

vissza az elejére