Cipőbe zárt erotika a falon

Szlovén fotóművész a gönczi galériában

n A melankólia nem feltétlenül azonos a szomorúsággal, mint ahogy lepusztult épületek, udvarok látványa sem csak egyszerűen az enyészetet jelenti. Főleg, ha közben lebegő angyalokkal vagy női lábakkal is találkozik az ember.

– pP –

A Keresztury VMK Gönczi Galériájának legfrissebb tárlata a kortárs fotóművészetre koncentrál, mégpedig egy szlovén alkotó, Arven Sakti Krajl Szomi művein keresztül. Mondhatjuk persze – és a tárlatnyitón el is hangzott – hogy akkor ez itt a szlovén kortárs fotóművészetnek egyfajta lenyomata. De a helyzet az, hogy a képek tökéletes lenyomatai (vagy hangulati elemei) a kelet-közép-európai létezésnek is. Sőt, akár tovább léphetünk nyugat felé, mert a fotóművész már nevében is egyesíti a keleti és nyugati energiákat: az Arven egy kelta név, a Sakti pedig a hinduknál az áramló, kozmikus energiát jelenti. Ha ez még nem lenne elég; az alkotó a szlovéniai Kranjban született, tízéves korától Angliában élt és tanult, majd Ljubljanába költözött. Mindkét országban képzőművészetet tanult, azon belül pedig video- és fotóművészeti stúdiumokat végzett. A Szomi nevet már férje után (Szomi Béla) kapta, aki egy Szlovéniában nagyon népszerű, világzenét játszó együttes, a Kontrabant vezetője. A zenekar állandó kísérője a művésznő tárlatnyitóinak, s ez most sem volt másképp.
Fekete-fehér fotóival maga az alkotó jelentkezett a Gönczi Galériában, s mint azt Nagy Johanna közművelődési szakember, a kiállítás szervezője elmondta: örömteli, hogy egyre többen keresik fel őket bemutatkozási lehetőséget kérve. A szlovén művész képeit nagy örömmel fogadták, annál is inkább, mert a fotóművészet ritkán kerül fókuszba a város kiállítótereiben.
A tárlatot Bencze Lajos költő ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Mint mondta: Arven Sakti művészeti kutakodásának középpontjában a fotó által feltárható értékek és kincsek kerültek. Azt a valóságot tárja fel, amit a szemünkkel nem feltétlenül látunk; vagy nem úgy látjuk. Több és más jelentéssel. Mert a melankolikusnak látszó dolgok nem feltétlenül csak szimplán szomorúak. Sokkal inkább jelentenek szenzibilitást; erőteljesebb lelki érzékenységet bizonyos szituációk vagy jelenségek iránt. A szociofotók pedig nemcsak a romokat jelenítik meg, hanem az elhagyatottság varázsát is. Na, és mindazt, amit meg kellene őriznünk a múltból, nem pedig hagyni, hogy enyészetté váljon.
Ismerős gondolatok és ismerős képek; a tárlat egyik legfőbb értéke pont az, hogy nagyon könnyen azonosulni tudunk ezzel a fekete-fehér világgal. Néha talán kicsit nyomasztó, ám felemelő is, főleg mert a nagyméretű képeken gyermekarcok, lebegő gyermekalakok láthatók. Ezek a légies árnyképek Bencze Lajos szerint angyalokat ábrázolnak. Egy merőben más – és a többi képtől kissé eltérő – sorozat a Boldog ujjak ciklus, ahol harisnyás női lábakat, illetve női lábakra felfüggesztett cipőket láthatunk. A nyilvánvaló zártság ellenére (hiszen azok a bizonyos boldog ujjak a cipőkbe vannak zárva) mégis erotikus kisugárzású (ám nem tolakodó) művek ezek.
Sokakat meglep, hogy a fotóművész képinek jó részét egyszerű mobiltelefonnal készíti. Jelezvén; a kortárs fotóművészet nem feltétlenül igényli a legújabb és legdrágább felszerelést ahhoz, hogy mégis tökéletes alkotások szülessenek. Arven Sakti a tárlatnyitón azt mondta: fotókat készíteni egyáltalán nem olyan könnyű és egyszerű dolog, mint amilyennek az látszik. A kisebb, miniatűr felvételek afféle skiccek, a nagyobbak pedig direkt fekete-fehér technikával készültek. A fotónak megvan a saját története és afféle kifejezőeszközként funkcionálnak. A „kifejezést” pedig az idő folyásán keresztül próbálja megvalósítani.
A mostani tárlat az elmúlt tizenöt-húsz év munkáiból válogat. Bencze Lajos szerint az alkotó már a szlovén fotóművészet egyik jeles képviselőjévé vált. Az itt látható művek pedig a szlovén fotográfia keresztmetszetén túl, az európai művészet rokon törekvéseit is bemutatják.
A kiállítás március 18-ig látogatható.

vissza az elejére

Volt adysok kiállítása

n A zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola vén diákjainak alkotásaiból rendeznek Szemszögek címmel kiállítást a Móricz Galériában.

A Zalai Építők Móricz Zsigmond Művelődési Egyesülete március 4-én, szombaton, 17 órai kezdéssel szeretettel várja az érdeklődőket az ünnepélyes megnyitóra. A kiállítás célja a művészet sokszínűségének bemutatása legkülönfélébb alkotások által. Az érdeklődők kerámiákat, maketteket, különböző technikákkal készült festményeket, tetoválásokat láthatnak, továbbá fotókat, melyek megmutatják az emberi arcok változatosságát.
Kiállítók: Csóriné Mrázik Orsolya, Bakonyi Zsolt, Berecz Zsolt, Berki Nóra, Farkas Döniz, Gyurkó Amarilla, Lakyn Benefield, Mező Máté Márton, Nemes Beáta, Preisinger Éva, Takács Alexandra, Tátrai Réka, Zalavári Veronika
A kiállítás 2017. április 14-ig tekinthető meg.

vissza az elejére

Mamagésa és lelki takarítónő

Soma: integrálni a női minőségeket

n Énekes, előadóművész, újságíró, spirituális tanító. De leginkább Mamagésa, na meg afféle lelki takarítónő. Soma (Spitzer Gyöngyi) volt a zalaegerszegi Kirakat, vagyis a Mimosa kávézó talk-showjának legutóbbi vendége. A jazzkonzervatóriumot, később pszichológiai tanulmányokat végző előadóművésszel Simon Tamás, a kávéház tulajdonosa beszélgetett.

– pP –

A közel kétórás esten rengeteg dologról szó esett: Soma gyermekkoráról, frusztrációiról, lelki és spirituális fejlődési útjáról, jógáról, a természetes szülés és a tudatos anyaság fontosságáról, az emberben rejlő különböző karakterekről. Csakúgy, mint a legfrissebb, „Újegyensúly” elnevezésű programjáról és az általa szervezett spirituális tréningekről, táborokról. Természetesen nem maradt el a férfi-nő viszonyról, szexualitásról szóló diskurzus sem.
Soma azt mondja, leginkább Mamagésának vallja magát, ami annyit jelent, hogy integrálta magában az évszázadokig különállóként kezelt két női minőséget. A szüzet (vagy anyát) és a szajhát. Ahogy a japán kultúrában sem lehetett valaki egyszerre anya és gésa, úgy a keresztény kultúrkör is évszázadokig azt hangsúlyozta, hogy egy nő vagy Mária (szűz, anya), vagy Magdaléna (cafka) típus. Úgy érzi, hogy már lejárt az a korszak, mikor egymásnak ellentmondó dolgok nem férhetnek össze. A mamagésaságban ezeket a különböző minőségeket olvasztotta eggyé. Erre minden nőnek szüksége lenne, hiszen 2000 év patriarchális kor után, helyre kell hogy álljon az egyensúly, és a nőknek előtérbe kell kerülniük. Neki ebben feladata van! Munkájával a nőket szeretné szolgálni.
Persze amolyan lelki takarítónőnek is vallja magát: hiszi, hogy a változás gyökere abban rejlik, ha mindent kipucolunk magunkból, amik nem mi vagyunk. Őrület az a megfelelési kényszer, amit részint a felülről irányított társadalom, részint a média vált ki belőlünk. Tudomásul kell venni, hogy nem tetszhetünk mindenkinek, így ebből az örökös megfelelni akarásból jobb mielőbb kiszállni, különben elfogy az energiánk.
Mesélt arról is: tréningjein és a táboraiban a hozzá forduló nők legnagyobb problémája az, hogy van-e pasijuk vagy nincs. Ezenkívül sok a testi adottságait hibának látó és azokat felnagyító nő. Pedig a férfiakat nem a problémás, sérült nők érdeklik, hanem akik mellett fel tudnak oldódni.
A második leggyakoribb gond a szülőkkel való viszony. Sokan érzik azt, hogy az anyjuk nem szerette úgy őket, ahogy kellett volna. Soma szerint anyáink még a patriarchális kor nő-mintáit hordozzák, ezért is érezhetnek sokan zavart a szülőkkel való kapcsolatban. Mint mondta, neki is voltak ezzel problémái, hiszen egy tehetséges, ám ambíciók nélküli anya és egy a lányát el nem ismerő apa mellett nőtt fel. Ráadásul a szülők háborúban álltak egymással, míg el nem váltak. Azt mondja, hogy ez a szülői háttér neki mégis rakétákat adott a kitöréshez, ám negyvenéves kora körül rájött, hogy ez az üzemanyag elfogyott. Másból kell ezután „töltekeznie”.
Szerencsére a magában rejlő különböző karaktereket – szolga, gyógyító, bohóc, művész, remete, tanító – sikerül nemcsak kiaknáznia, hanem összhangba is hoznia. Sőt, most a kereskedőt, vagyis az üzletasszonyt is „aktiválta” az Újegyensúly program kapcsán. Bár kezdetben félt, hogy ez vajon mennyire nyomja majd el a többi karaktert. Azt vallja ugyanakkor, hogy jobb, ha beleállunk a félelmeinkbe, és így le is lehet győzni őket. Soma amúgy tisztában van vele, hogy személyisége megosztó. Mint mondja, a szajhától a papnőig sok jelzővel illették már, de egyiknek sem gondolja magát. Mára már megtanulta kezelni ezeket a helyzeteket, még ha kezdetben nem is volt egyszerű.
Úgy látja, Magyarország egy hihetetlen hely, földrajzi, nyelvi, művészeti értékeink szempontjából egyaránt. Viszont szomorú, hogy mennyire nem tudunk mit kezdeni az adottságainkkal. Ennek egyik oka, hogy önbüntető nép vagyunk. Abban hisz, hogy ez majd elmúlik, és kicsi, egymást segítő közösségekből tevődik össze a jövő társadalma. Nem pedig az individuumot elnyomó, felülről irányított rendszer lesz az uralkodó.

vissza az elejére

Liliom húsz éve is

Színház volt a néhai gyárban

n Hétvégén mutatta be a Hevesi Sándor Színház Molnár Ferenc: Liliom című legendáját, Mihály Péter rendezésében. A zalaegerszegi színházbarát közönség előtt nem ismeretlen ez a darab, hiszen a teátrum pontosan 20 évvel ezelőtt már műsorra tűzte; ráadásul egy különleges helyszínen.

– pP –

1997 januárjában a Vizslaparkkal szomszédos – mára már lebontásra került – Kerámia- és Cserépkályhagyár üresen álló épületében és udvarán játszották a Molnár Ferenc máig nagy népszerűségnek örvendő drámájából (külvárosi legendájából) készült darabot. A Liliomot akkor egy olasz rendező, Paolo Magelli állította színre, a szereplőgárdából ketten – Baj László és Czegő Teréz színművészek – a most bemutatott darabban is játszanak.
Húsz esztendővel ezelőtt a város – mely abban az évben ünnepelte első írásos említésének 750. évfordulóját – kulturális életében unikumnak számított ez az előadás. Messze voltunk még akkor a romkocsmák világától, és elhagyott ipari területek falai közé sem nagyon költözött be még a művészet. Főleg nem vidéki városokban. A klasszikus mű indusztriális térbe helyezése ezért az újdonság erejével hatott: az ipari környezet és a hozzá készült díszlet csak fokozta a külvárosi hangulatot és a drámai hatást.
Nem véletlen, hogy kályhagyár helyett hamarosan már Liliom-csarnoknak hívták a helyiek a szebb napokat látott egykori üzemet, ami a színdarabon túl, a jubileumi esztendőben más kulturális eseményeknek is helyet adott.
Az ötvenes évek elején létesült Zalaegerszegi Cserépkályhagyártó Vállalat néhai épületének azonban nem sikerült új funkciót találni, így néhány évvel később lebontották. A 2000-es évek elején több elképzelés is volt a telek hasznosítására, beépítésére (lakások, üzletek, parkoló), de végül egyik sem valósult meg.
(A Hevesi Sándor Színház idei évadban bemutatott Liliom című előadásáról a későbbiekben olvashatnak kritikát.)

vissza az elejére