Közgyűlési döntésekről Tesztpálya, okos gyorsforgalmi úttal Rekordbevétel Háziorvosi ügyelet

Közgyűlési döntésekről

Szakképzési ösztöndíj, hulladékgazdálkodás

n Változik a szakképzési ösztöndíjrendszer, új megállapodás született. Ennek részleteiről beszélt elsőként a közgyűlést követő sajtótájékoztatóján Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere.

– V. Zs.

Utalt arra, hogy az oktatási rendszer átalakításával az önkormányzat már nem fenntartója és üzemeltetője a szakiskoláknak sem, de ennek ellenére a jövőben is szeretnék támogatni ösztöndíjjal a zalaegerszegi, hiányszakmát választó diákokat. Ebben az új helyzetben az önkormányzat együttműködési keretmegállapodást köt a Zalaegerszegi Szakképzési Centrummal. Ez azt jelenti, hogy minden évben biztosítanak anyagi forrást a hiányszakmát tanuló fiataloknak. Az idei évben 12 millió forinttal támogatják a zalaegerszegi lakóhelyű fiatalokat ösztöndíj formájában.
A polgármester beszámolt arról, hogy a hulladékgazdálkodás rendszerének országos átalakítása március végéig lezárul, ennek folyamatába illeszthető, hogy a város tulajdonában álló Zala-Depo Kft.-be beolvad a Müller-Körmend Kft., ez utóbbi a beolvadással megszűnik. Az összeolvadással a hulladékkezelő társaságnál nem változik a foglalkoztatottak létszáma.
A beszerzési testület múlt évi munkájáról elmondta: a közbeszerzési versenyeztetések után 54 százalékban részesültek a munkából helyi vállalkozások, ez a szám 94 százalék az eddig elindított TOP-projekteknél.
A város közgyűlése módosította a szociális szolgáltatásokról szóló rendeletét. Az idősek gondozóházában 1,2 százalékos díjemelés történt a havi 210 ezer forint feletti jövedelemmel rendelkezők esetében. Az étkeztetési díj a felső jövedelemkategóriában emelkedik csak három százalékkal. Ugyanakkor nem változik a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás térítési díja és az intézményi térítési díj sem a nappali ellátásoknál.
A testület tárgyalt továbbá a kistérségi háziorvosi ügyelet múlt évi működéséről, a regionális személyszállítási szolgáltatásról, alapítványok támogatásáról, utcanevekről.

 

 

vissza az elejére


Tesztpálya, okos gyorsforgalmi úttal

Zalaegerszeg a smart city programban is

n 2019-re már teljes funkcionalitásában fog működni a zalaegerszegi járműipari tesztpálya, mely a közúti tesztelés lehetőségének hazai és nemzetközi megoldásával része lesz egy „közép-európai tesztzónának”. Az R76-os gyorsforgalmi út éppen ez okból okos autóútként épül meg Zalaegerszeg és az M7-es autópálya között.

– Antal Lívia –

Minderről több minisztérium államtitkárával tartott zalaegerszegi sajtótájékoztatón beszélt Palkovics László, a tesztpálya kormánybiztosa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára. Hangsúlyozta, a próbapályán való tesztelés mellett fontos az is, hogy a gyártók autonóm járműveiket a közúti közlekedés körülményei között is kipróbálhassák. Éppen ezért ezt a lehetőséget biztosítani kívánják Zalaegerszeg, Budapest és Győr, valamint Graz, Zalaegerszeg és Maribor között.A tesztpálya funkciójának közúti kiszélesítését szolgálja a zalai megyeszékhely Smart City, vagyis okos város programhoz kapcsolódó fejlesztése is.
Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára azt mondta, az R76-os Budapesthez, míg a járműipari tesztpálya a világ egészéhez hozza közel Zalaegerszeget. Kiemelte, hogy a magyarországi járműgyártás fejlődéséhez, a hazai kkv-k beszállítói szerepének megerősítéséhez elengedhetetlen, hogy a kutatásfejlesztést Magyarországon végezzék. A 40 milliárd forintból megépítendő próbapálya egyedi lesz Európában, mert az elméleti és laboratóriumi próbák mellett életszerű helyzeteket is teremt a teszteléshez. Épül egy oválpálya a nagy sebességgel való közlekedés kipróbálására, valamint egy intelligens várost szimuláló pálya, ahol az autonóm járműveket tesztelik különböző akadályok között.
Jelezte továbbá, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium már átutalta az első hatmilliárd forintot a projekt előkészítéséhez. Rendelkezésre fognak állni a feltételek az alapkőletételhez és az első ütem 2018 tavaszi átadásához. Tavaly novemberben már aláírták az együttműködési megállapodásokat azon európai járműgyártókkal, telekommunikációs cégekkel és magyarországi képviseleteikkel, melyek használni kívánják a tesztpályát kutatásaikhoz.
Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára azt fűzte hozzá, hogy az új generációs távközlési szolgáltatások, az 5G-hálózat első magyarországi települése Zalaegerszeg lehet, ami kiderül május 19-ére, a tesztpálya alapkőletételére.
A sajtótájékoztatón Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos azt hangsúlyozta, hogy a 165 milliárd forintból megépülő R76-os gyorsforgalmi út végre összeköti Zalaegerszeget Budapesttel, mellyel a lakosság és a helyi vállalkozások régi kérése teljesül. Szintén kiemelte annak jelentőségét, hogy az R76-os a járműipari tesztpálya funkcióját erősítendően okos elemekkel épül meg. Várhatóan két év alatt épül meg, a beruházás alapkövét idén ősszel tervezik lerakni. Manninger Jenő, a keszthelyi térség országgyűlési képviselője azt mondta, a gyorsforgalmi út Hévíz, Keszthely és a sármelléki repülőtér bekötésével az egész megye gazdasági fejlődését szolgálja majd.
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere úgy vélekedett, hogy a hét változat után elfogadott végleges nyomvonal a legolcsóbb és a legjobb megoldás, mert a sármelléki nemzetközi repülőteret is összeköti az M7-essel. Ennek előnyét a járműipari tesztpálya mellett a megépítendő logisztikai konténerterminál is élvezni fogja, így közúton, vasúton és légi úton minden adott lesz ahhoz, hogy a város jelentős logisztikai centrum szerepét tölthesse be. Az R76-os gyorsforgalmi út, valamint a járműipari tesztpálya létesítéséhez egyaránt illeszkedik a Smart City intelligens városfejlesztés, melyhez az önkormányzat a TOP-program által saját fejlesztéseket is meg kíván valósítani. A polgármester jelezte továbbá, hogy a Zalaegerszeg és Vasvár közötti gyorsforgalmi út terveztetése elindult, 2019-re már várhatóan rendelkezésre állnak az engedélyes és kiviteli tervek.
2019-re a járműipari tesztpálya második üteme is befejeződik további járműdinamikai modulok és tesztzónafunkciók, valamint a nagy sebességű járművek részére oválpálya megépítésével.
 

 

 

vissza az elejére


Rekordbevétel

n Több mint 3500 fánk fogyott a jótékonysági vásáron, több mint 800 felvonuló vett részt a Városi Farsangon, és rekordösszeg gyűlt össze a fánkok eladásából.

– pet –

A február 28-án lezajlott 2. Fánky Fesztivál és 19. Városi Farsang tapasztalatait sajtótájékoztatón értékelték a városházán. Mint azt Balaicz Zoltán polgármester elmondta: a fesztivál megtalálta végleges formáját; jó ötletnek bizonyult a fánkvásár és a farsangi mulatság „összeolvasztása”. A fesztivál nagy sikert aratott a lakosság körében.
Örömhír, hogy a nyugdíjasegyesületek által sütött fánkok (több mint 3500 darab) nagyon gyorsan elfogytak, az emberek pedig adakozónak bizonyultak, hiszen 418.275 forint adomány gyűlt össze. A bevételt a tavalyihoz hasonlóan a farsangot immár tizenkilenc éve szervező és koordináló Nagycsaládosok Zalaegerszegi Egyesülete kapta. A sajtótájékoztató keretében Ruisz Cecília elnök vette át az erről szóló tanúsítványt.
Mint fogalmazott: álmukban sem számítottak ekkora bevételre, és ezúton is köszönik mindenkinek a támogatást, illetve a fesztiválon való részvételt. A pénz egy részét – ahogy tavaly is – kirándulásra fordítják majd. Az egyesület tagjait szeretnék valami közeli, ám szép és látnivalókban gazdag helyre vinni. A tervek szerint Keszthelyt, illetve a Kis-Balaton környékét járják majd be a nagycsaládosok. Az összeg másik feléből pedig színházba viszik majd a tagokat.
Tompa Gábor, a fesztivált szervező Kvártélyház Kft. ügyvezetője elmondta: a Városi Farsang és a Fánky Fesztivál összevonása valóban jó ötletnek bizonyult. Olyannyira, hogy kicsinek bizonyult a belváros, illetve a Dísz tér környéke a rendezvény idejére. Már most gondolkodnak rajta, hogy a következő évben hogyan tudnák bővíteni a helyszínt.

 

 

vissza az elejére


Háziorvosi ügyelet

n 2008-tól a város önkormányzata végzi az alapellátáshoz kapcsolódó ügyeleti ellátás megszervezését és folyamatos biztosítását az integrált kistérségi (központi) ügyeleti rendszer működtetésével.

Az ügyeleti ellátás 79 településre terjed ki, az elmúlt évben a lakosságszám: 100 ezer 266 fő volt. (2015-höz képest 443 fővel kevesebb). Az ellátás területén működő háziorvosi praxisok száma 57, ebből 23 vegyes (felnőtteket és gyermekeket is ellátó). A központi ügyeleti ellátásban tavaly 54 orvos vett részt. A betegforgalmi adatokból kiderül, hogy a felnőttügyeleten 2016-ban 10 ezer 834 esetet regisztráltak, míg a gyermekügyeleten 7 ezer 291-et. Több mint 8 ezer volt az ambuláns betegek száma a felnőtteknél, míg a gyermekeknél ez a szám 7 ezer 252.

 

 

vissza az elejére