Egy családi vállalkozás sikere Tiszta vizet! LMP: népszavazást a paksi bővítésről!  

   Egy családi vállalkozás sikere

n A Csejtei Fém-Vill Kft. fejlődése a gazdasági sikertörténetek egyike, ugyanis az 1984-ben lakatosműhelyként indult cég mára stabil magyar vállalattá nőtte ki magát – hangsúlyozta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára Zalaegerszegen, a társaság új üzemcsarnokának elmúlt csütörtöki avatóján.

– A. L. –

Dömötör Csaba köszöntőjében továbbá méltatta, hogy az idén 30 éves gazdasági társaság több generáció összefogásán alapul, mely egyben jelzi azt, a zalaegerszegi céghez hasonló családi vállalkozások nélkül elképzelhetetlen Magyarország újraiparosítása, az ország erősödése.
Valóban idén kerek évfordulóhoz érkeztek, hiszen édesapja 30 évvel ezelőtt egy garázsban hozta létre lakatosműhelyét, ami alatt mára nemzetközi nagyvállatoknak beszállító céggé fejlődött – emelte ki Csejtei Andrea, a Csejtei Fém-Vill Kft. ügyvezető igazgatója. Mint mondta, a családi vállalkozás az eltelt évtizedekben mindig törekedett a stabilitásra, a fejlesztésre és modernizálásra a nehezebb gazdasági körülmények között is.
Az ügyvezető kitért arra, hogy a Hock János úti telepüket kinőtték, ezért területet vásároltak 56 millióért és felépítették új, 6500 négyzetméteres üzemcsarnokukat 950 millió forintból a zalaegerszegi északi ipari parkban. A beruházást saját erőből és banki hitelből valósították meg. Hozzátette: elbírálásra vár egy idén beadott GINOP-pályázatuk, melynek segítségével 558 millió forintot költenének gépbeszerzésre. Ezáltal 50–60 fővel növelnék foglalkoztatotti létszámukat.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos azt hangsúlyozta, a Csejtei Fém-Vill Kft. a ma Magyarországon működő mintegy 700 ezer kisvállalkozás egyike, melyek életben tartják az országot, megélhetést biztosítva a családoknak.
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere kiemelte, hogy az önkormányzat idén Innovációs díjban részesítette a Csejtei Fém-Vill Kft.-t, elismerve eddigi eredményeit. Többek között beszélt arról, hogy 2017-ben két nagy jelentőségű projekt indul el, melyek Zalaegerszeg Európa térképére való felkerülését jelentik. Az egyik a hatmilliárd forintból létesülő logisztikai központ és konténerterminál, míg a másik az európai szinten is egyedülálló járműipari tesztpálya 40 milliárd forintos beruházása.
Dömötör Csaba pohárköszöntőjében szólt még a 165 milliárdból épülő R76-os gyorsforgalmi útról, valamint a digitális rendszerek összehangolását biztosító okos város programról. Azt mondta, a városvezetésnek és képviselőknek köszönhetően ez a térség ma az ország egyik legdinamikusabban fejlődő szeglete.

 

 

vissza az elejére


Tiszta vizet!

Víz világnap 2017

A 2017-es Víz Világnapja az ivóvíz védelmére hívja fel a figyelmet. A Zalavíz Zrt. már tizenötödik éve ünnepli meg a jeles eseményt, az idei évben hagyományosan pályázatokkal és üzemlátogatással kívántuk felhívni a figyelmet természeti kincsünk fontosságára. Társaságunk a 2017-es Víz Világnapja alkalmából egyfordulós rajzpályázatot hirdetett, „Tiszta vizet!” szlogennel, amellyel elsősorban a fiatalabb korosztály figyelmét kívántuk a víz felé fordítani.

Közösségi tulajdonban levő közszolgáltatóként elsősorban a vízszennyezés ellen vesszük fel a harcot, emellett a víztakarékosságra is fel kívánjuk hívni a lakosság figyelmét. Munkatársaink az év minden napján azért munkálkodnak, hogy a csapból tiszta, egészséges ivóvíz folyjon, az elhasznált, szennyezett víz pedig megtisztítva jusson vissza a folyókba, tavakba. Hazánk – azon belül Zala megye – kitűnő adottságokkal rendelkezik. Ahhoz, hogy a jövőben is mindenkinek jusson tiszta ivóvíz, hogy megmaradhassanak a folyók és tavak, erőfeszítéseket kell tennünk vizeink megóvásáért, állapotuk javításáért. Becsülnünk és óvnunk kell tehát a vízvagyont.
Március 21-én egész napos nyílt napon láttuk vendégül a zalaegerszegi ivóvíztisztító telepre érkező 21 csoportot. Az üzemlátogatáson részt vevő több mint félezer gyermek bepillantást nyert az ivóvíztermelés, -kezelés és
-elosztás rejtelmeibe, a szennyvízelvezetés és -kezelés alapjaiba, valamint laboratóriumi vizsgálatokat és munkagépeket tekintettek meg. A rendezvény különlegességét az adta, hogy az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. „Ökobuszai” szállították a csoportokat, amelyek a Zalavíz Zrt. által szennyvíziszapból előállított bioCNG-vel üzemelnek. A nyílt napon került kiállításra az a közel 300 alkotás, amely a víz világnapi pályázatra érkezett.
Az üzemlátogatás ideje alatt adtuk át rajzpályázataink nyerteseinek a jól megérdemelt díjakat. A díjátadón Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte a résztvevőket. Beszédében kiemelte, hogy a víz rendkívül fontos szerepet játszik életünkben, és Zalaegerszeg város vezetése arra törekszik, hogy a lehető legjobb minőségű ivóvizet biztosítsa a város lakóinak. Arnhoffer András, a Zalavíz Zrt. elnök-vezérigazgatója beszédében kitért arra, hogy milyen összetett munka áll amögött a természetes folyamat mögött, hogy megnyitjuk a csapot és abból ivóvíz folyik.
A Zalavíz Zrt. 2002 óta igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy ne vegyék az emberek természetesnek a csapból folyó tiszta ivóvizet, hiszen a környezettudatos gondolkodás révén őrizhető csak meg vizeink tisztasága. Ahhoz, hogy a jövőben is mindenkinek jusson tiszta ivóvíz, hogy megmaradhassanak a folyók és tavak, erőfeszítéseket kell tenni vizeink megóvásáért, állapotuk javításáért.

Pályaorientációs nyílt nap a Széchenyi István Szakközépiskolában
A Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Széchenyi István Szakgimnázium és Szakközépiskolája és a Zalavíz Zrt. második alkalommal szervezett pályaorientációs napot a Víz Világnapja alkalmából. A szakközépiskolában indulnak vízügyi szakképzések, ezekkel ismerkedhettek meg a március 22-i szakmai napra érkező gyerekek.
Elsőként az oktatási intézményt és az ott induló szakokat mutatták be a résztvevőknek, ezt követően a víztisztításról és a szennyvízkezelésről hallottak előadást. Ezután három helyszínt látogattak meg: a Zalavíz Zrt. laboratóriuma megvizsgálta a csoportok által behozott vízmintákat, egy másik állomáson szerelvényekkel kellett egy feladatot megoldaniuk, valamint az iskola rendezett be egy standot, ahol bemutatták a műhelyeikben található gépek egy részét.
A Zalavíz Zrt. 2017. évi víz világnapi rajzpályázatának díjazottjai:
Óvodás korcsoport:
III. helyezett: Halász-Lukács Réka, Belvárosi II. Számú Óvoda
II. helyezett: Horváth Mira Indira, Bagodi Napsugár Óvoda
I. helyezett: Laska Bianka, Belvárosi I. Számú Óvoda
Különdíj: Gróf Mánuel, Kodály Z. Úti Óvoda

Általános iskola, alsós korcsoport:
III. helyezett: Bakonyi Gergő, Fekete István Ált. Iskola, Bagod
II. helyezett: Kismányoki-Wallandt Gertrúd, Liszt Ferenc Ált. Isk.
I. helyezett: Hári Hanna, Öveges Ált. Isk. Andráshida
Különdíj: Zóka Panna, Ady Endre Általános Iskola

Általános iskola, felsős és középiskolás korcsoport:
III. helyezett: Bíró Enikő, Dózsa Gy. Ált. Isk.
II. helyezett: Zavilla Andrea, Dózsa Gy. Ált. Isk.
I. helyezett: Lekics Viktória, Béke ligeti Ált. Isk.
Különdíjasok: Matolcsy Kíra, Petőfi S. és Dózsa Gy. Ált. Iskola, és az Egerszeg Papír Kft. különdíját Gergely Renáta, a Zrínyi Miklós Gimnázium tanulója vehette át.

 

 

vissza az elejére


LMP: népszavazást a paksi bővítésről!

n A Paksi Atomerőmű bővítéséhez kapcsolódó népszavazásról, valamint a munkaerőhiány kezelésének lehetőségeiről tartott sajtótájékoztatót Zalaegerszegen dr. Schmuck Erzsébet, a Lehet Más a Politika (LMP) országgyűlési képviselője, valamint dr. Paksy Zoltán zalaegerszegi önkormányzati képviselő.

Schmuck Erzsébet elmondta: az LMP népszavazást kezdeményez a Paksi Atomerőmű bővítésével kapcsolatban, mert a párt szerint a bővítést az embereknek kell eldönteniük, nem pedig Orbán Viktor miniszterelnöknek. Az LMP úgy látja, hogy az oroszokkal való szerződéskötés hosszú évtizedekre adósítja el az országot. Ráadásul a kormány alultervezi a költségeket, és a nagy aktivitású hulladék elhelyezésének költségit sem építi be az árba. Márpedig a hulladék lebomlási ideje több ezer év, s jelenleg nincs olyan technológia, ami ezt a folyamatot gyorsítaná. Úgy érzik, hogy a kormány az országgyűlési választások közeledtével fél a népszavazástól, annál is inkább, mert a közvélemény-kutatások szerint a lakosság nagy része már nem támogatja a bővítést.
A parlamenti képviselő szólt arról is, hogy Magyarországon óriási gond a munkaerőhiány; már a szakképzettséggel nem rendelkezők is hiányoznak a munkaerőpiacról. A kormány pedig későn, és nem a megfelelő módon reagált a problémára. Az LMP szerint többek között általános béremelésre, többkulcsos személyi jövedelemadó-rendszerre, a szakképzés és felnőttképzés színvonalának emelésére lenne szükség. Támogatnák továbbá az idősebb korosztály – nyugdíjból és munkabérből álló – kettős jövedelmét.
Paksy Zoltán hozzátette: Zalaegerszeg térségében is komoly munkaerőhiány van, a városban lévő nagy multinacionális cég is küzd már ezzel a problémával. Félő, hogy a multik előbb-utóbb bért emelnek, elszívva így a kis- és közepes vállalkozásoktól az amúgy is szűkös munkaerőt, akik a béremeléssel nem tudnak lépést tartani.

 

 

vissza az elejére