Történeti hitelesség – alkotói fantázia

Farkas ferenc és frimmel gyula alkotásai a 770. évfordulóra

n Készül az egerszegi vár, formálódik a belváros látképe is, madártávlatból. Mindez persze művészeti alkotásokon: térplasztikán és grafikán. Első írásos említésének 770. évfordulóját ünnepli idén Zalaegerszeg. Az ünnepségsorozat részeként új köztéri alkotás készül a Mindszenty térre, ősszel pedig egy várostörténeti képeskönyv is megjelenik.

– pánczélPetra –

Farkas Ferenc szobrászművész és Frimmel Gyula grafikusművész kissé a múlt nyomába eredt az elmúlt hónapokban, hiszen ők készítik a jubileumi évforduló fent nevezett alkotásait. A szobrászművész az egykori végvár körbejárható makettjét, a grafikus pedig a készülő könyvhöz négy darab, részletgazdag rajzot, amik a belvárost ábrázolják más-más korszakban, ám ugyanabból a nézőpontból.
Történeti hitelesség, művészi szabadság, közönségnek tetsző megoldások – többek között ezek összhangjáról beszélgettünk az alkotókkal a formálódó művek kapcsán.
– Egy olyan kötet illusztrálására kaptam felkérést, ami különféle tanulmányok, fotók és más dokumentumok segítségével mutatja be a város történetét. Az ősszel megjelenő kiadványt dr. Gyimesi Endre és Seres Péter szerkeszti, akiktől azt a feladatot kaptam, hogy képzeljem el, milyen lehetett a belváros, hogyan alakult a táj és a városkép az egyes történeti korszakokban – avat be a kezdetekbe Frimmel Gyula.
Mint mondja, a kiindulás nála is a korabeli vár. Ezt ábrázolja majd többek között az első grafika, ám a négy fekete-fehér tollrajzon keresztül tulajdonképpen napjainkig kell eljutnia.
– A szerkesztőkkel közösen kitaláltunk egy nézőpontot: mintha egy légi felvételt néznénk a városról, északnyugat – vagyis a Zala rét – felől délkeleti irányba. Az ötletet tényleg egy korabeli légi fotó adta, melyet az 1930-as években készített Serényi Árpád fényképész. A közelmúlt ábrázolása kevéssé problémás, hiszen arról vannak ismereteim, magam is benne éltem. A régebbi korszakok megjelenítése már nehezebb, kevesebb az információ. Emiatt ezekben a rajzokban – bár konzultáltam szakemberekkel – kicsivel több lesz a „költészet” – mondja a grafikus.
Farkas Ferencnek látszólag anynyival egyszerűbb a dolga, hogy nem egy egész belvárost, hanem „csak” a korabeli várat kell bronzba álmodnia a májusi ünnepségig..., viszont nem akárhogy.
– Manapság divattá váltak a városmakettek. Több város történelmi főterét díszíti olyan háromdimenziós köztéri műalkotás, amely a belvárosnak azt a látképét jeleníti meg kicsiben, ahol ténylegesen is áll a szemlélő. Nálunk annyival izgalmasabb a helyzet, hogy tulajdonképpen egy nem létező objektumnak, az egykori Egerszeg végvárnak állítunk emléket. A nézőpont persze stimmel, csak ha a látogató felnéz, a makettről nem a várat, hanem a bíróság épületét, a Várkört, illetve a nagytemplomot látja majd. Így egyfajta időutazás lesz a bronz alkotás – meséli a szobrászművész. Persze minden nézőpont kérdése, hiszen a plasztika körüljárható lesz…
Elárulja: a részletgazdagság nála is nagyon fontos, ezért viszonylag nagy alapterületű (170x150 centiméteres) makett készül. Ez azt jelenti, hogy a várkapu körülbelül 20 centiméteres, a házak ennél kisebbek, de az ajtók, ablakok még kivehetők lesznek.
Kint vagy bent? Vagyis mi volt a várfalon belül és kívül? Mennyire kell ragaszkodni a történelmi tényekhez és mennyi a fantázia?
– Valahogy úgy kell ezt elképzelni, mint egy történelmi regényt – mondja Frimmel Gyula. Hiteles is, de az alkotó fantáziája is benne van azért, hogy élvezhető legyen. A lényeg talán az, hogy képileg hihető legyen az, amit az egyszeri szemlélő lát.
– Nagyon igaz ez a vár esetében, hiszen nincs teljesen részletes ábrázolás róla – veszi át a szót Farkas Ferenc. Nem tudjuk például, hogy hány ház volt a falon belül, de a hatás kedvéért több is lesz a maketten. És más látványelemekkel is kiegészül a vár.
A képzőművészek többször is kikérték a helyi történészek, régészek véleményét, annál is inkább, mert volt egy átmeneti zavar akörül, hogy a 17. században vajon a várfalon kívül, vagy azon belül volt-e a templom. Néhány ábrázoláson mind a kettőre van példa. A mai ismereteink szerint a falon kívül volt, így a bronzplasztikán is és a grafikán is kívülre helyezték azt az alkotók. Az ábrázoláshoz a mintát az a – sokak által ismert és sok helyen felhasznált – 17. században készült metszet adta, melyet Johann Le Dentu hadmérnök készített az egerszegi végvárról.
Hogy van-e kihívás és élmény a munkában? Mindketten azt felelik, hogy igen. Nem is kevés! Izgalmas volt számukra kicsit elmélyedni a város történetében, ugyanakkor szabad kezet kaptak az alkotáshoz, tehát saját ötleteik is benne lesznek a művekben. Sőt, technikai kísérletezésekre is lehetőséget adott a felkérés. Frimmel Gyula például egy mostani várostérképet fotózott le úgy, mintha az légi felvétel lenne. Majd erre vetítette rá az egyes korokat, így az utcák, terek minden grafikán a megfelelő helyre kerülnek.
– Nekem dupla kihívás a munka – mondja Farkas Ferenc. Nemcsak maga a vár három dimenziós ábrázolása az izgalmas, hanem annak bronzba öntése is. Nagyméretű műről van szó, amit egybe nem lehet kiönteni. Komoly dilemma, hogy hol is szedje szét az ember...

vissza az elejére

A macsóság időtlensége

Lemezlovas liliom a színházban

n Hosszú idő telt el a gramofonos zenehallgatástól az elektro-diszkóig, a villanóporos vakuk fényétől a stroboszkópig. Az emberi jellem eközben mintha mit sem változott volna: a macsó macsó marad, a lányok a fiúkról csacsognak, a féltékenység undok tetteket szül, a megvert nő meg tűr.

– pánczélPetra –

Egy misztikus krimire emlékeztető jelenettel indul a Hevesi Sándor Színház néhány hete bemutatott előadása, a Liliom. Molnár Ferenc világsikerű „külvárosi legendáját” Mihály Péter, a társulat színésze rendezte. Egy férfi fekszik előttünk, mellkasában késsel, körülötte rendőrök, majd mentősök. Újraélesztés indul. Közben a megszúrt férfi felkel; a lélek elhagyja a testet. A színpad is kettéoszlik. Kisebb felében – az egész előadás alatt – tovább zajlik az újraélesztés; belassult, szaggatott mozdulatokat látunk. A másik részben megelevenedik a múlt: Liliom (Urházy Gábor László) és Juli (Kátai Kinga) tragikus szerelmi története.
Alapvetően nem egy nagy sztori ez az egész. Ismerős szituációk, ismerős karakterek. Nincsenek benne filozofikus mélységek, sem elgondolkodtató párbeszédek. Nincs nyomasztó drámaiság, sem harsány röhögést gerjesztő tréfás elemek. Mitől színház ez? – vetődhet fel a kérdés. Hát, pont a korszakokon átívelő hétköznapiság koncentrált és tragikus végkifejletű ábrázolásától. Hogy a cselédlányok szerelemről ábrándoznak, hogy a féltékeny diszkótulajdonos, Muskátné (Debrei Zsuzsanna) személyében egy dörzsölt és bosszúálló perszónát ismerhetünk meg. A fényképész család Hollundernéje (Czegő Teréz), pedig fia (Bellus Attila) betegsége miatt érzett keserűségében csak zsörtölődni bír, és mindig ugyanazt hajtogatja. Az öntelt macsó, nevezetesen Liliom, meg nem tudja kezelni, ha tényleg szerelmes lesz. Felesége sír a nélkülözés miatt, ő meg megüti, mert a nőnek igaza van, s mert maga sem bírja elviselni sem azt, hogy szerelmes, sem azt, hogy nem képes gondoskodni a várandós asszonyról. (Mestersége nincs, házmester meg nem akar lenni.) Juli persze tűr, mint általában a megalázott nők (nem is fájt az az ütés). A fenti karakterkliséket szépen hozzák is a szereplők. A férj végül egy sikertelen rablási kísérlet után, végső elkeseredésében öngyilkos lesz.
Talán a legnagyobb átalakuláson Juli barátnője, Mari (Madák Zsuzsanna) megy át; de ő is csak a pénz miatt. Férje Hugó (Szakály Aurél) menet közben új állást kap. Már nem hordár, hanem kaszinós (vastag borravalóval), majd tulajdonos lesz. Pedig mindvégig olyan szerencsétlennek látszik; de hát gyakran pont azok lépnek nagyot előre, akikről a legkevésbé gondolná az ember.
A rendező nagyon látványos díszletekkel és a mai divatot idéző jelmezekkel erősített rá a történetre. Sőt, igazából nem is az alapsztori, hanem a látvány összetettsége késztette gondolkodásra a nézőt. Mihály Péter Liliomja ugyanis nem kikiáltó a Liget vurstlijában, hanem egy menő lemezlovas a Liget nevű dizsiben. Napjainkat idézi mindez, de mégsem. Hiszen közben szól a gramofon, és a fényképezés történetét is megidéző stúdiólakásban járunk, ahol még villanóporos vakuval dolgoznak. Egy hidat látunk tehát a múlt és a jelen között, mert végül is tök mindegy, hogy melyik korban macsó Liliom.
A végén úgy is el kell számolni Isten detektívjei előtt. Mert ahogy a részeges Ficsúr (Farkas Ignác), Liliom cimborája is megmondta: a rongyosoknak a túlvilág is rendőri hivatal, csak egy másik kerület. (Mennyország csak az uraknak jár.) Be kell vallani, meg kell bánni mindent, a tisztulás reményében. De a daccal és a macsókkal még az angyali detektíveknek sincs könnyű dolguk. Hiába tudják – és sejtjük mi is –, hogy Liliom valójában érző lélek (ezt látjuk is abban a meghitt jelenetben, mikor a testből kilépő lelke elköszön Julitól); nem tud/akar kikeveredni a rossz férj szerepből. Nincs megbánás, helyette 16 év tisztítótűz. Aztán egy napra újra visszatérhet az élők közé, hogy valami jót cselekedjen azóta éppen tizenhat évessé cseperedett lánya előtt. Persze, hogy elszúrja! Érzékeny pillanatában megint üt... ezúttal a lányát, Lujzát (Kováts Dóra). De láss csodát, az ütésnek csak hangja van, fájni nem fáj. Inkább mintha csók lett volna. E ponton az anya is a szerelmére gondol, hiszen ezt már ő is átélte egyszer.
  Molnár Ferenc története azért lehet máig népszerű, mert túllép az életen (illetve a halálon), és a mese a másvilágon is folytatódik. Mert addig nincs igazi vég, amíg emlékeznek rád. S az emlék előhívása miatt talán mégsem sikerült annyira roszszul Liliom utolsó földi látogatása.
Ja, az újraélesztés nyilván nem sikerült, a halál beálltát precízen rögzítették. A mentősök és a rendőrök levonultak a színről... immár normális tempóban.

vissza az elejére

Oltónap a falumúzeumban

n A Göcseji Falumúzeum is éledezik téli álmából. Március 18-án a hatodik alkalommal megrendezett oltónap vonzotta ide az érdeklődőket.

– b. k. –

Gyakorlati oltásbemutató, metszésbemutató, több mint százféle oltóág, szakmai előadás és kísérőprogramok várták a betérőket, a különböző tudásszinttel kertészkedő lelkes gazdákat és családtagjaikat. Hasznos és új információkat a gyakorlottabb gyümölcsészek is kaphattak a Göcsej Természetvédő Alapítvány szakembereitől és a vendég közreműködőktől. A kezdőknek pedig szó szerint fogták a kezét, miközben elmagyarázták az oltószerszámok helyes használatát, a kézben oltás és a fákra oltás tudományát. Mindeközben egyre több kézbe (s innen vissza a kis- és nagyobb kertekbe) kerültek újra az utolsó pillanatokban megmentett ősi göcseji gyümölcsfajták. S ez már túlmutat a hobbi hozzáálláson, múlt, kultúra valamint egészség- és környezetvédelem is egyben.
Az ősi fajták újraélesztése mellet a metszés típusai is szóba kerültek, így a hagyományos, a növény megújítására, illetve az egészségmegőrzés miatt.
A nap elméleti témája pedig a zöld borászat és a rezisztens szőlőfajták voltak. Bakonyi László szőlőnemesítő osztotta meg gyakorlati tapasztalatit a témában. Mondandóját a szőlészet múltjából indította, s napjaink valóságaként a rezisztens, direkt termő fajtákhoz való visszatérést emelte ki. S hogy ez miért zöld? Mert az ősi gyümölcsfajtákhoz hasonlóan ellenállóbbak a betegségekkel, s a vegyszeres kezelést itt is háttérbe lehet szorítani. A hivatalos hozzáállás és a különböző törvénykezések ellenére ismét létjogosultságot szerzett az otelló, gyakori az Izabella is, bár felhasználhatóságukban még mindig megkötések vannak. Néhány direkt termő kikopott, így már csak kis számban fordul elő noha, hangzott el többek között. A régi fajtákhoz való visszanyúlás, gyerekkorunk ízei mellett szóba kerültek a sikeres új nemesítések, így többek között a pölöskei muskotály.
A szakértő a régen volt, újra lesz gyümölcsök és ízek elkötelezettje, s mindezt kóstolóval támasztotta alá. Bár főként szőlészeti szakember, néhány tanácsot adott a borászattal kapcsolatban is.

vissza az elejére