Stadionavató – rangos ellenfelekkel Mohácsi hárompontosai Többre képes a ZTE FC Egerszegi úszóérmek Két aranyérem grapplingban
 
A hétvége eredményei

 

Stadionavató – rangos ellenfelekkel

 

Élvezetes játék - a zte fc nyerte a tornát

n A stadionavató gálán négy mérkőzést tekinthetett meg a közönség. Az osztrák és szlovák első osztályú csapat, valamint a ZTE FC egy-egy félidőt játszott egymással, ennek alapján dőlt el a torna elsősége és a helyezések.

Zala megyei közéleti válogatott –Zala megyei női válogatott 2-1
A női válogatott mindjárt az elején egy kapufával jelezte, nem lesz sétagalopp ez a mérkőzés a közéleti csapat számára. Sőt hamarosan meg is szerezte a vezetést, egy közepesen erős lövés talált utat a kapuba (0-1). A közéleti csapat ezután vészkapussal játszott, és egy kontra végén egyenlített (1-1). Az iram nem volt túl erős, a látványosságra azonban nem lehetett panasza a szépszámú közönségnek. Egy újabb kontra végén megszerezte a vezetést a közéleti válogatott (2-1) és ezzel beállította a végeredményt. A döntetlen talán igazságosabb lett volna...
ZTE FC–FC DAC 1904 Dunaszerdahely 1-0

ZTE FC: Fadgyas – Angyal, Króner, Forgács, Oláh – Kretz, Nagy T., Ágoston – Ekker, Paudits, Szatmári. Vezetőedző: Csató Sándor.
DAC: Tofilovski – Kosorin, Michalik, Kocsis, Németh – Brasen, Kontár – Sarr, Luptak, Cernak – Mészáros. Vezetőedző: László Csaba.
Gólszerző: Oláh (35.).
A mérkőzés a már szépen megtelt lelátók, valamint a Dunaszerdahelyről érkező közel félszáz fős tábor előtt kezdődött meg. Csató Sándor, a ZTE FC edzője úgy állította össze a csapatot, hogy a keret minden játékosa pályára léphessen valamelyik találkozón. A ZTE valamivel többet támadott, a 20. percben Paudits fejese alig ment mellé, egy perc múlva pedig Ekker lövésébe vetődött bele a kapus. A ZTE volt a kapura veszélyesebb, s a 35. percben Szatmári jobb oldali beadását követően Oláh fejesével megszerezte a vezetést (1-0). A 40. percben Szatmári lövését a szlovákok kapusa a léc alól tolta szögletre, majd 44. percben Ekker szabadrúgásból veszélyeztette az ellenfél kapuját. A ZTE nem érdemtelenül nyerte meg a mérkőzést.
FC DAC 1904 Dunaszerdahely– Sturm Graz 0-0

DAC: Tofilovski – Zivkovic, Michalik, Kocsis, Németh – Aluku, Ljubicic – Sarr, Vida, Pacinok – Mészáros. Vezetőedző: László Csaba
Sturm: Lück – Potzmann, Spendhofer, Schutz, Schmerböck – Gruber, Stankovic, Piesinger, Dobras – Zulechner, Alar. Vezetőedző: Franco Foda.
Az osztrák bajnokság negyedik helyén álló Sturmmal – melynek kispadján Franco Foda vezetőedző segítőjeként ott ült a korábbi magyar válogatott, Szabics Imre is – élvezetes, jó mérkőzést játszott a szlovák együttes. A DAC több helyzetet alakított ki, ám gól nem esett.
ZTE FC – Sturm Graz 1-1

ZTE FC: Szappanos – Angyal, Kovács G., Polényi, Deutsch – Patvaros, Bedi, Végh – Szatmári, Bobál, Babati. Vezetőedző: Csató Sándor.
Sturm Graz: Gratzel – Potzmann (Koch), Piesinger, Spendlhofer, Gruber – Huspek, Dobras (Skrivanek), Stankovic, Chabbi – Kienast, Zulechner. Vezetőedző: Franco Foda.
Gólszerző: Bobál (1.), ill. Kienast (23.).
A harmadik találkozó a ZTE szempontjából nagyszerűen kezdődött. Az első percben Bobál lépett ki a védők között a jobb oldalon, 12 méterről a hosszú sarokba lőtt. Az osztrákok erősítettek, a 11. percben Szappanosnak kellett nagyot védenie. Ha azt írtuk az előző találkozóról, hogy élvezetes, ez talán még annál is jobban annak volt nevezhető. Mindkét együttes komolyan vette a találkozót, a Sturm igyekezett nyomás alá helyezni a zalaiakat. A 23. percben egy szép támadás végén Zulechner fejelte vissza a labdát Kienastnak, aki az ötösről kapásból a kapuba vágta a labdát, 1-1. S bár helyzetek mindkét oldalon adódtak, az eredmény viszont már nem változott.
Ezzel a döntetlennel a ZTE FC megnyerte a tornát.
A végeredmény: 1. ZTE FC 4 pont, 2. Sturm Graz 2, 3. Dunaszerdahely 1.

 

 

vissza az elejére


       Mohácsi hárompontosai

    Mohácsi Máté (jobbról a második) lett a 2016 év legjobb férfi kosarasa.

A play off-ban is menne egy kört

n Mire ezek a sorok megjelennek eldől, hogy a felsőházi rájátszásban vagy eggyel lejjebb folytatja a bajnokságot a Zalakerámia ZTE férfi kosárlabdacsapata. Bármi is történik az alapszakasz hajrájában, Mohácsi Máté, a zalaiak játékosa jól teljesített. Kosaraival – közte sok hárompontossal – döntő módon hozzájárult, hogy végig a felsőházért küzdhetett csapata.

– A jobb teljesítményem annak is köszönhető, hogy sérülések és egyéb okok miatt többet lehetek a pályán – vélekedett Mohácsi Máté. – Hármas poszton is többet játszhattam. Bejönnek az első dobásaim, ami magabiztossá tesz. A társak jól kiszolgálnak, sikerült élnem a lehetőséggel.
– Kívülről úgy néz ki, a több játékidővel egyenes arányban nőtt a teljesítménye...
– Több poszton szerepelek, kellett egy kis idő az akklimatizálódáshoz. Egy-két hét eltelt, amíg ráhangolódtam az új feladatra.
– Az új formációban távolabb került a palánktól, ami szintén jól hatott a teljesítményére...
– Valóban így van, az ellenfeleknek is nehezebb védekezni, ha egy játékos több poszton is játszik a mérkőzésen belül. Sokszor kerülök tiszta helyzetbe, és szerencsére jó százalékban bementek külső dobásaim.
– A tavalyi bajnokságban is a középszakaszra, a kieséses rájátszásra kezdett elfogyni a csapat. Most sincs másképp, Kerpel-Fronius és Fekete már hoszszú ideje nem játszik. Úgymond rövidül a kispad.
– Kis már több lehetőséget kapott. Biztos vagyok benne, hogy Gál és Czinger is többször pályára kerül, élniük kell a játékpercekkel, akkor nem lehet gond. Sokan nem leszünk, az ellenfeleinknél, főleg a felsőháziaknál, hosszabb a kispad.
– Játszott tavaly is, játszik az idén is, melyik a jobb csapat?
– A keretet összehasonlítani nem szabad, a ZTE játékosállománya alaposan megváltozott a tavalyihoz képest, akárcsak a többi csapaté. A bajnokság erősebb, kiegyensúlyozottabb lett. A tavalyi jó szezon után a csapatra és rám jobban odafigyelnek. Hasonlóan nehéz lesz a folytatás, mint tavaly volt.
– Idén szerényebbek a tervek, a legjobb nyolc közé jutás a cél. Mohácsi Máté mivel lenne elégedett?
– Engem mindig az előrelépés vezérelt. Remélem, bejutunk a felsőházi rájátszásba, és az azt követő play off-ban sikerül egy kört tennünk.

 

 

vissza az elejére


Többre képes a ZTE FC

Új arcok a csapatban

n A téli átigazolási szezon során hat új játékos érkezett a ZTE NB II-es labdarúgócsapatához. Közülük négyen kölcsönbe jöttek, ketten végleges szerződést írtak alá. A közös bennük, mindegyikük segíteni akar a tavasz során ZTE-nek céljai elérésében.
Most hármukat mutatjuk be röviden.

Oláh Bálint: – Diósgyőrben nevelkedtem, eddig a miskolci csapat játékosa voltam. Több lépcsőfokot megjártam, előbb utánpótláscsapatokban játszottam, aztán jött az NB III, majd az NB I. A ZTE-t hallomásból ismertem, és egy-két játékosáról tudtam többet. Védekező középpályásként vagyok a legjobb teljesítményre képes. Erősségem az agresszívitás, a labdabiztonság és a fejjátékom. Fél évre kölcsönbe érkeztem, szeretnék minél jobb teljesítménnyel előrukkolni. Nyáron kiderül, hogy maradok-e, vagy távozom. A ZTE az NB II élmezőnyéhez tartozik. Kevés csapat van a másodosztályban, amelyik próbál játszani, a ZTE közéjük tartozik. Biztos vagyok benne, hogy feljebb kapaszkodunk a tabellán.
Polényi Gábor: – Diósgyőrben kezdtem játékos-pályafutásomat, majd a Vasas, a Nyíregyháza, a Siófok, a Mezőkövesd és ZTE következett. Az NB I-ben és a másodosztályban is játszottam ellenük. Jó csapatnak tartom a zalaiakat. Örülök, hogy ide kerültem. Magammal szemben mindig kritikus vagyok, mindenben szeretnék fejlődni. Ha muszáj magamról valami pozitívat mondani, akkor a gyorsaságomat emelném ki. Végleges szerződést írtam alá, hoszszabb távra terveznék a ZTE-vel. A jelenlegi helyezésünknél mindenképpen többre vagyunk hívatottak. Jó lenne, ha minél előbb összeállna a csapat, és megindulnánk felfelé a tabellán. Jó lenne rövid időn belül visszajutni az élvonalba.
Kovács Gábor: – Az utolsó pillanatban érkeztem Paksról, jól érzem magam ZTE-nél, és örülök, hogy itt lehetek. Az NB I-ben játszottam a ZTE ellen, akkor a Vasas csapatának voltam a tagja. A régebbi játékosokat ismertem, a mostaniakat nem, az ismerkedés fázisában vagyok. Erősségem a meccsrutin, úgy érzem, ilyen fiatal csapatnál jól jön, hogy jelentős NB I-es tapasztalattal rendelkezem. Kölcsönbe érkeztem, a fél év végén a vezetőkkel közösen döntünk, hogyan tovább. A ZTE jobb csapat annál, mint amit jelenlegi helyezése mutat. A bajnokság végére ott leszünk az elő ötben, az előrelépéshez jó játékkal szeretnék hozzájárulni.

                              Oláh Bálint                                Polényi Gábor                                               Kovács Gábor

vissza az elejére


Egerszegi úszóérmek

n Hódmezővásárhelyen felkészülési versenyen vettek részt az Europ Tec ZÚK úszói. Matyasovszky Dalma 100 m háton 1:04.56 perces idővel bronzérmet szerzett. Betlehem Dávid több számban is eredményesen szerepelt, 400 m gyorson 4:21,16-tal, 1500 m gyorson 16:54,25-ös idővel egyaránt aranyérmes lett. 100 m pillangón a 1:06,32 perces ideje pedig bronzérmet ért. Gergye Ákos 50 m háton 0:29,50 másodperccel harmadikként ért célba.
* * *
Budapesten rendezték meg a Mozgásjavító Kupa harmadik fordulóját. A versenyen nagyszerűen szerepelt
Gál Levente, az Europ TEC ZÚK paraúszója, három számban is aranyérmes lett.
Eredményei: 100 m gyors: 1. 1:14,60 p, 50 m gyors: 1. 35,41 mp, 50 m mell: 1. 42,01 mp.
* * *
Debrecenben rendezték meg az úszó diákolimpia országos döntőjét. Az Europ Tec ZÚK sportolói ezúttal iskoláik színeiben indultak. A fináléba jutottak pontszerző helyen zártak.
Eredmények. I. korcsoport: 50 m gyors: 4.
Paksa Borbála (Ady-iskola). 35,03 mp. VI. korcsoport: 100 m hát: 4. Vass Veronika 1:17,50 p, 100 m gyors: 5. Vass Veronika 1:06,02 p.

 

vissza az elejére


 

             Két aranyérem grapplingban

 

Pestszentimrén rendezték meg a grappling – ami a hagyományos birkózás, a dzsiu-dzsicu, a szambó és más, alávetéses fogásokat alkalmazó küzdősportok elemeit ötvözi – országos bajnokságát. Az eseményen 58 klub, 377 sportolója vett részt, köztük a Zalaegerszegi Birkózó SE két sportolója, Molnár Benjamin és Dömök Ákos, az utóbbi a Zalaegerszegi Brazil Jio Jitsu SE színeiben indult el. Mindketten aranyérmet szereztek. Molnár mindkét mérkőzésén pontozással nyert. Dömök első találkozóján pontozással győzött, második találkozóján ellenfele „lekopogta” a mérkőzést.

 

 

vissza az elejére


A hétvége eredményei

                                   Atomerőmű SE–Zalakerámia ZTE KK 90-97 (23-21, 21-15, 19-25, 20-22, h. 7-14) NB I-es férfi kosárlabda-mérkőzés. Paks.

                                  Aluinvent DVTK Miskolc–ZTE NKK 79-65 (25-15, 18-19, 13-10, 23-21) NB I-es női kosárlabda-mérkőzés. Miskolc.

                                  Balatoni Vasas–ZTE ZÁÉV 1:7 (3225-3373) Szuperligás női tekemérkőzés, rájátszás, az 1–4. helyért. Siófok.

                                  ZTK FMVas–Szolnoki MÁV 8:0 (3534-3227) Szuperligás férfi tekemérkőzés. Zalaegerszeg.

 

 

vissza az elejére