Montessori-iskola Zalaegerszegen is? Fiatalok hete Jótékonysági gála  

Montessori-iskola Zalaegerszegen is?

A gyermek tisztelete – játszva, tapasztalva tanulás

n A gyerek ül a kisasztalnál a kisszéken, játszik egy játékkal, amit a polcáról vett le a mesekönyv mellől. Ma már banálisnak tűnő jelenet otthon is, az oviban is. Pedig nem is olyan régen mindez nem volt természetes. Ahogy arra sem sok gondot fordítottak, hogy a gyerekekkel való foglalkozás meghatározza annak felnőtt személyiségét is.

– b. k. –

Mindezek egy elkötelezett orvos-pedagógus-pszichológusnő minden falat áttörő harcának köszönhetők. Mária Montessorival közel 100 évvel ezelőtt új fejezet kezdődött a gyereknevelésben. Szellemiségét képviselő alternatív iskola nyiladozik Zalaegerszegen is.
Mária Montessori fedezte fel, hogy a gyerekeknek a fejlődésükhöz feladatok, fejlesztőjátékok, közösségi élet kell. Módszerét orvosi megfigyelésekre, az idegrendszer működésére alapozta. Ma már ez olyan természetes, hogy nem is tudjuk, honnét ered – mondta bevezetésként Nagy Beáta, aki a már több éve működő Montessori-óvoda mellé megcélozta az iskola létrehozását is Zalaegerszegen.
– Az ovisaink most nőnek ki minket, és igény jelentkezett a folytatásra iskolai szinten. Az induló iskola magját ezek a gyerekek jelentik, és mások is csatlakozhatnak hozzánk. Első és ötödik osztályt tervezünk indítani. Az iskolánk, bár a hozzáállásában alternatív, tanterv szerint a Nemzeti Alaptantervet követi, ez biztosítja az átjárhatóságot az állami intézményekből hozzánk, vagy tőlünk oda.
– Kinek való ez az intézmény?
– A gyerekek közül szinte mindenkinek, hiszen játékra, egyéni fejlesztésre, az érzékszervekre alapozó tapasztalásos, életkori sajátosságnak megfelelő tanulásra épít. Cél, hogy önállóvá váljanak, kellő problémamegoldó képességgel, a természet adta kíváncsiság és tanulásvágy megőrzésével, egészséges személyiséggel, boldogságban megélt gyerekkorral. Mindezt stresszmentes, megfeleléskényszer nélküli óvoda és iskola biztosítja. Ez nem azt jelenti, hogy bármit szabad és nincsenek szabályok. Van tananyag, de nem biztos, hogy a gyerek észreveszi, hogy most ő tanul. Inkább azt, hogy érdeklődésének megfelelő játékkal játszik, mely egyébként sok fejlesztőlehetőséget biztosít, és lehetővé teszi az önellenőrzést. Nem hiszem, hogy van olyan gyerek, aki nem szeretne látványos, szinte letehetetlen játékokkal foglalatoskodni, miközben egyre szélesebb körben felfedezi és megismeri a világot, és mély ismeretekre tesz szert. Inkább néhány szülőnek lehet szokatlan vagy idegen ez a hozzáállás.
– Akkor ez inkább bizalomszavazást jelent.
– Ez remélem megvan, mert annak idején ennek a szemléletnek megfelelő játszóházzal kezdtünk, aztán a népszerűség miatt jött létre a családi napközi majd a bölcsőde, az óvoda, s most már igény van az iskolára is. Éppen ezért az idei tanévtől új helyre költöztünk, hiszen már két ovis csoportunk is van a bölcsisek mellett, s folyamatosan érkeznek az eszközök, melyek már az iskolásokat várják. De természetesen a kor igényeinek megfelelően elsőtől van idegennyelv- és informatikatanítás. Tehát kevesebb nincs, mint az állami intézményekben. Van viszont rengeteg, gyönyörű fejlesztőjáték, sószoba, csendjáték, közösen kialakított szabályrendszer, kiskert, sok túra, madárbarát kert, relaxáció, jóga, speciális tornaszoba (Ayres-eszközök, például mászófal). Csengő sincs, addig tanulunk blokkban, amíg megalapozódik az ismeret, aztán jön a begyakorlás. Tehát az otthoni tanulás sem indokolt, csak felső tagozat végén. És még egy dolog nincs. Versengés. Az csak a stresszre jó. Mindenki ügyes legalább egy területen.

 

 

vissza az elejére


Fiatalok hete

n A Fiatalok Hete eseményei 2017. április 5–12. között zajlanak Zalaegerszegen. Április 5–8. között az idén 6. alkalommal kerül megrendezésre a Zalaegerszegi Városi Diáknapok programsorozata, amelyet április 10–12. között a II. Zalaegerszegi Egyetemi Napok rendezvényei követnek.

A részletekről sajtótájékoztató keretében számolt be Balaicz Zoltán polgármester, valamint az ifjúsági szervezetek vezetői, képviselői. A polgármester utalt arra, hogy az önkormányzat számára fontos a helyi diákélet fellendítése, és nem véletlen, hogy az eddig külön-külön szervezett rendezvényeket, programokat „egységesítették”, és így egy teljes hetet kaptak a fiatalok.
Április 6-án kerül sor a diákok városi sportnapjára, ahol kézilabdában, kosárlabdában, röplabdában és fociban mérhetik össze tudásukat a fiatalok. Április 7-én reggel kilenc órától, 8-án szombaton reggel 9 óráig ismét lesz „Aludj máskor” 24 órás vetélkedő a sportcsarnokban. Az eseményre 10 csapat adta le a jelentkezését, a csapatok létszáma 28–35 fő között mozog. A versenyszámok között a sportolástól a műveltségi próbákon át az ügyességi feladatok is lesznek. Az egyetemi napokra április 10–11–12-én kerül sor a felsőoktatási intézmények helyszínein. Szakmai előadások, főzőverseny, jótékonysági futás és koncertek várják a fiatalokat.

 

 

vissza az elejére


Jótékonysági gála

A csány-szakgimnázium céljaira

n A Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Csány László Szakgimnáziuma a Hevesi Sándor Színház színművészeinek közreműködésével jótékonysági gálát szervez, immár második alkalommal. Az eseményre április 9-én vasárnap 17 órai kezdettel kerül sor.

A részletekről sajtótájékoztató keretében számoltak be. Balaicz Zoltán polgármester utalt arra, hogy már a város önkormányzata nem fenntartója az intézménynek, mégis fontosnak tartják a folyamatos odafigyelést, a szoros kapcsolatot a szakgimnáziummal. Mint mondta, szükség van az itt tanuló és végző diákokra, a tudásukra, és fontos az iskola jövője is, hogy minél több jó szakember hagyhassa el az intézményt.
Németh Andrea, a szakgimnázium igazgatója a jótékonysági gála céljáról elmondta: a gála bevételét a szakmai képzés színvonalának emelésére fordítják. A gála nem titkolt célja, hogy az iskola életének és közösségének sokszínűségét, túl az oktatáson, bemutassák a nagyközönségnek is. A fiatalok kreativitása, tehetsége, nem kizárólag a tanulmányaikhoz köthető, a gálán, a fellépő pedagógusokkal együtt egyéniségüket is megmutatják.
Az esten 25 műsorszámnak tapsolhat majd a közönség, a táncos, zenés jeleneteken kívül lesz prózai szám is és egyéb meglepetés. A gálán fellép Elizanna, budapesti fiatal énekművész.
Vigh László országgyűlési képviselő, mint a gála egyik fővédnöke arról beszélt, hogy a Csány-szakgimnázium a megye legjobb szakközépiskolája, ahol kiváló szakmai munka folyik. Szeretné, ha a szakgimnázium megújulna, és lehetőség lenne fejlesztésekre is.
Szabó Károly, a szakképzési központ igazgatója szerint a helyi közösségi élethez hozzátartozik a szakgimnázium is, amely fontos szerepet tölt be a régióban. Jó kapcsolatot ápolnak az önkormányzattal és a helyi felsőoktatási intézményekkel is. A szakember-utánpótlás szempontjából is fontos szerepe van az intézménynek. Szeretnék, ha a jótékonysági gála jól sikerülne, és köszönik az önkormányzatnak az erkölcsi mellett az anyagi támogatást is.

 

 

vissza az elejére