Tiszteletadás az üldözötteknek Nemzeti konzultáció Változás a PTE ETK élén Diáknapok Adomány húsvétra Modernizálták a zalaegerszegi INTERSPAR áruházat

Tiszteletadás az üldözötteknek

Az ’56-os forradalom az olajiparban

n „Jóvátétel és az ő tisztességük elismerése” Az 1956-os forradalom az olajiparban című kötet, melyben az államrend megdöntésével vádolt és meghurcolt olajos szakemberek – köztük zalaiak – sorsát Horváth Róbert nyugalmazott bányamérnök, Srágli Lajos nyugalmazott muzeológus és Tóth János múzeumigazgató mutatja be.

– liv –

Az évtizedes kutatómunka eredményeként megszületett – az áldozatokkal készített interjúkat is tartalmazó – kötetet Kiss Bódog Zoltán, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Zala Megyei Szervezetének elnöke ajánlotta az érdeklődők figyelemébe a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeumban tartott rendezvényen.
A világ élen járó technikája és munkakultúrája települt be Zala megyébe a ’30-as, ’40-es években, ami egy csapásra megoldotta a perifériára szorult és munkanélküliségben szenvedő térség gondjait az ötezer munkahely – közte 500 mérnök álláshely – megteremtetésével – beszélt a zalai olajipar akkori jelentőségéről. A „fekete arany” kitermelésére 1938-ban alakult meg a magyar és amerikai vegyes vállalat, a MAORT, melynek köszönhetően a megye addig soha nem látott gazdasági fejlődésnek indulhatott.
Mint mondta, e kötetben szereplő olajos vezetők nagyon fontos kovászai voltak az ’56-os forradalom és szabadságharc vidéki eseményeinek, és őket marasztalták el a legsúlyosabban, 15 évtől életfogytig terjedő szabadságvesztéssel a forradalom leverése után. Az olajipar kulcsszemélyiségeit már ’56 előtt perbe fogta a kommunista magyar kormány, hogy úgynevezett kirakatperekkel megszerezhesse az amerikai tulajdonosoktól a vállalatot. Az első MAORT-per 1948-ban kezdődött Papp Simon geológus, egyetemi professzor letartóztatásával, ezt követte a második 1953-ban, amit az 56-os forradalom kitörése megakasztott. A második MAORT-per annak leverése után indult újból.
Tóth János, a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum igazgatója, a kötet egyik szerzője a Papp Simon Népfőiskolai Tagozat kötetbemutatóján azt hangsúlyozta, hogy a maga területén mindenkinek meg kell tenni mindent azért, hogy ezek a szörnyű események soha ne felejtődjenek el.
– Ez nem történhet meg, hiába történelem ma már. Nemzettudatunkat erősítjük azzal, ha tisztelettel emlékezünk vissza elődeinkre, akik karrierjüket, szabadságukat, életüket áldozták egy igaz ügyért – emelte ki. Beszélt arról is, hogy az olajipart érintő ’56-os eseményekről a kötet mellett egy emléktábla felállításával is megemlékeznek majd, ami várhatóan a múzeumban kap helyet.
Az emlékezést megköveteli az is, hogy a MAORT szárnyai alatt nőtt fel a magyar kőolajbányászat első szakembergárdája, közülük kerültek ki az első jelentősebb zalai és alföldi szénhidrogénmezők feltárói, egyetemek professzorai, a ma élő, nemzetközi szinten elismert szakemberek oktatói.

 

 

vissza az elejére


Nemzeti konzultáció

n „Állítsuk meg Brüsszelt!” címmel indul a Nemzeti Konzultáció-2017. A kérdőív folyamatosan érkezik a postaládákba és az a cél, hogy minél többen kitöltsék és visszaküldjék (ez utóbbi nem kerül pénzbe). A visszaküldés határideje: május 20.

A konzultáció részleteiről Vigh László országgyűlési képviselő és Balaicz Zoltán polgármester tartott sajtótájékoztatót. Vigh László hangsúlyozta: Magyarország nem kér a migránsokból, és ezt nehezen fogadják el Brüsszelben. A magyar kormánynak sok kérdésben van vitája Brüsszellel, ezt a kérdőívben hat pontban foglalták össze. A kormány felhatalmazást kér az állampolgároktól, hogy ez alapján képviselje a jelzett kérdésekben Magyarországot.
Balaicz Zoltán, mint a Fidesz városi elnöke, hozzátette: szeretné, ha a zalaegerszegiek minél nagyobb számban töltenék ki a kérdőívet.
Ne csak megnézzék, hanem töltsék is ki, és küldjék vissza. Utalt arra, hogy Zalaegerszegen mindig figyeltek egymásra, meghallgatták a véleményeket, a segítő kritikákat.

 

 

vissza az elejére


Változás a PTE ETK élén

Dr. császár gabriella az új igazgató

n Az egészségügyi szakmákat érintő pozitív változások tovább erősítik, illetve növelik az egészségügyi szakmák társadalmi megbecsülését.

A PTE ETK Zalaegerszegi Képzési Központjában kidolgozott ápolás és betegellátás alapképzési szak szakiránya, az ergoterápia BSc képzés is többek között e pozitív változásnak köszönhetően kap létjogosultságot.
A képzést kidolgozó szakmai csoport vezetője, dr. Császár Gabriella a képzési központ igazgatójaként folytatja a munkát.
Az intézmény új vezetőjét prof. dr. Betlehem József, az Egészségtudományi Kar dékánja mutatta be a sajtó képviselőinek. Mint fogalmazott, Vattay Péter professzor, korábbi igazgató életkorából fakadóan nem láthatja el a továbbiakban az intézmény igazgatói teendőit.
Dr. Császár Gabriella húsz évvel ezelőtt kezdte oktatói pályafutását és gyógytornászként tudományos fokozatot szerzett, valamint ő irányította a ergoterápia szakirány kidolgozását.
S hogy milyen elvárásokat fogalmaztak meg az új vezetővel szemben? A kar vezetése elvárja, hogy a képzési központ az egészségtudományi képzésnek, kutatásnak meghatározó helyszíne legyen. Az egyetemi oktatásban a kapcsolatrendszer további építését várják, és azt, hogy tovább növekedjen a hallgatói létszám.

 

 

vissza az elejére


Diáknapok

Érdekvédő is legyen a dök

n Elkezdődött a fiatalok hete a megyeszékhelyen. Ennek keretében április 5. és 12. között tartanak a programok. Az első négy napban a 6. Zalaegerszegi Városi Diáknapok zajlik, mely főként a középiskolásokra és részben az általános iskolásokra koncentrál, ezt követi a II. Zalaegerszegi Egyetemi Napok rendezvény.

– b. k. –

A programsorozat szokásosan indult. A Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat ünnepi közgyűlésére került sor a város dísztermében, miután a fiatalok Juhász Előd János diákpolgármester vezetésével jelképesen átvették a hatalmat a Városházán. A közgyűlésen 11 napirendi pontot tárgyaltak, melyre az illetékesek reagáltak, illetve sajtótájékoztató alkalmával külön szólt Balaicz Zoltán polgármester.
Kiemelte, hogy értékeli a fiatalok munkáját és ötleteit, de ezek megvalósítása a diákok felelőssége, a városi önkormányzat támogatása mellett. Trendnek továbbra is a felelősen gondolkodó lokálpatrióta ifjúságot jelölte meg. Az új kezdeményezések között szerepelt, hogy a város első írásos említésének 770. évfordulója alkalmából a diákok időkapszulát helyeznek el, melyet majd 30 év múlva bontanak fel, illetve kutatják az elmúlt évszázadokban itt élt fiatalok életét. Aktívabb hozzáállást szeretnének a középiskolásoktól, hogy a többség igényét tudják szolgálni az ifjúsági és kulturális programok.
Célként jelölték meg, hogy az iskolai DÖK-ök ne csak programszervező, hanem érdekvédő funkciót is ellássanak, tette hozzá Juhász Előd János diákpolgármester.
Az ünnepi közgyűlésen adták át a szintén hagyományos elismeréseket és egy rendkívüli ajándékot. Az idén a diákok közül Takács Nikolettet, a ZVDÖK aktív tagját tüntették ki, a felnőttek közül pedig Szabó Károlyt, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum főigazgatóját. Meglepetés-ajándékban részesült Fentősné Belléncs Andrea ifjúsági szakreferens, a fiatalok mentora, közelgő nyugdíjba vonulása alkalmából.
A diákhét április 6-án sportprogramokkal, 7–8-án 24 órás vetélkedővel folytatódott. Az előbbin középiskolásokat négy helyszínen négy sportág várta, az általános iskolásoknak focikupát szerveznek a Landorhegyi-iskolában.
Április 10–12 között az egyetemi napok szakmai programokat foglaltak magukba, majd sport- és főzőnappal zárultak a ZEN.

 

 

vissza az elejére


Adomány húsvétra

Segítség a rászoruló családoknak

n A húsvétra készülődést segítendően 270 rászoruló család részesült 8070 forintos élelmiszer-adományban, Zalaegerszegen.

Tolvaj Márta alpolgármester, a jótékonysági akciósorozat kezdeményezője elmondta, a városi önkormányzat tavaly döntött arról, hogy 6,5 millió forintot biztosít szociális célokra. Ebből az összegből, ahogy tavaly is, alapvető élelmiszerekből (étolaj, margarin, száraztészta, konzerv, édesség) álló csomagokat adnak a rászoruló családoknak húsvét előtt, melyek kiosztásában a Család- és Gyermekjóléti Központ működik közre.
A következő akció a nyári táboroztatást érinti. A rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő családok gyerekeinek táboroztatásához az önkormányzat a költségek 60 százalékának kifizetésével járul hozzá. A nehéz helyzetben élő gyerekek szeptemberi beiskolázását ugyancsak ebből a keretből támogatják, továbbá karácsony előtt szintén élelmiszercsomagokat osztanak ki.
Zsolnai Judit, a Család- és Gyermekjóléti Központ intézményvezetője hozzátette, a jövedelem és a megélhetési körülmények alapján igyekeztek kiválasztani az adományozásban érintetteket. Figyelembe vették a gyerekek számát, valamint a munkanélküliség, a tartós betegség vagy a tetemes hiteltartozás miatti nehéz helyzetet. Az intézmény jelenleg 700 családot segít rendszeresen, de korábban jóval ezer felett is volt ez a szám.

 

 

vissza az elejére


Modernizálták a zalaegerszegi INTERSPAR áruházat

Több mint egymilliárd forintos beruházással korszerűsítette a SPAR a zalaegerszegi INTERSPAR áruházat. A megújult hipermarket rendkívül széles termékkínálattal és modern szolgáltatásokkal várja a vásárlókat.

Az INTERSPAR 17 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit Zalaegerszegen, és igen hamar a város és környéke közkedvelt bevásárlóközpontjává vált. Az eltelt időben komolyabb korszerűsítésre nem került sor, most viszont a SPAR Magyarország több mint egymilliárd forintos fejlesztést hajtott végre, amelynek eredményeként egy teljesen új hipermarketet vehetnek birtokba a vásárlók.
„Az új üzletek nyitása mellett nagyon fontosnak tartjuk, hogy a korábban megnyitott áruházakat is megújítsuk a legkorszerűbb technológiák alkalmazásával. E célt valósítottuk meg a zalaegerszegi hipermarket esetében is. Az összesen 93 szakképzett munkatársnak munkát biztosító áruház mostantól még jobban szolgálja a vásárlói igényeket”, hangsúlyozta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.
A fejlesztés során a SPAR-csoport legújabb berendezési koncepciója szerinti könnyen áttekinthető elrendezés valósult meg. A csaknem 9 ezer négyzetméteres hipermarket 4 ezer négyzetméteres, skandináv belsőépítészeti stílusban kialakított eladótere nagyságában nem változott, viszont az új berendezési és termékelhelyezési koncepciónak köszönhetően átláthatóbb, mint korábban. A modernizálás során új szolgáltatásokat vezettek be: a legfontosabb, hogy egy SPAR toGo étterem kapott helyet az áruházban, ahol frissen készült meleg ételek, például pizzák, grillételek, frissensültek, szendvicsek, saláták kaphatóak. Itt ingyenes wi-fi zóna is létesült. Az új kasszainformációs rendszer pedig segít lerövidíteni a kasszazónában eltöltött időt.
A megújult INTERSPAR hipermarket nemcsak küllemében és belső terében lett vonzó és praktikus, hanem a komoly gépészeti fejlesztéseknek, korszerű hűtő-fűtő berendezéseknek köszönhetően lényegesen kevesebb energiával beéri, mint korábban.
                                                                                                            Az üzlet elérhetősége és nyitvatartása:
                                                                                                            8900 Zalaegerszeg, Ola utca 1.
                                                                                                            H–SZ.: 6.00–22.00, V.: 8.00–19.00

 

 

vissza az elejére