A nők kibeszélik, a férfiak nem rinyálnak Nem váltak szimbólummá    

A nők kibeszélik, a férfiak nem rinyálnak

Gyászkultúráról és veszteségekről a pszicho esten

n Csak a halálesetekkel hozható-e összefüggésbe a gyász, vagy minden veszteség (válás, szakítás, munkahely elvesztése) feldolgozása egyfajta gyászfolyamatnak tekinthető? Hogyan viszonyulnak mindehhez a férfiak, a nők és a gyerekek? Na és milyen Magyarország gyászkultúrája?

– pP –

Többek között ezek a kérdések vetődtek fel az Egerszegi Pszicho Estek rendezvénysorozat legutóbbi összejövetelén, melynek vendége Singer Magdolna mentálhigiénés szakember, író volt. A hospice- és gyásztanácsadó trénerrel Nagy Réka klinikai szakpszichológus beszélgetett, a családokban előforduló krízisekről és azok feldolgozásáról.
Magát a veszteséget nehéz definiálni, és nem mindig egy múltban lezajlott negatív eseményt értünk alatta. A szakember szerint ugyanis azt a jövő dönti el, hogy egy traumatikus eseménynek később lesz-e valamiféle pozitív hozadéka. A tréner (személyes élményein keresztül is) úgy látja, hogy bár a veszteségeket kétségkívül nem lehet letagadni, elbagatellizálni, azért minden rossz dolognak lehet pozitív, személyiségformáló hatása. Ő például jelenlegi szakmáját egy rákbetegségnek köszönheti. A kórházi ágyon fekve határozta ugyanis el, hogy ha meggyógyul, akkor karitatív munkát vállal a Hospice Alapítványnál, és haldoklók mellett végez majd önkéntes munkát. Singer Magdolna 40 éves volt ekkor, s a betegség az életét változtatta meg, hiszen a gyógyulást követően végezte el a gyásztanácsadó tanfolyamot. Bármilyen hihetetlen, de a rákra egyfajta ajándékként tekint. Hiszi, hogy bármilyen életkorban újra lehet kezdeni mindent, bele lehet vágni valami addig eltérő dologba, tevékenységbe. (Ő például betegségét megelőzően 15 évig kirakatrendező volt.) Tíz évig tevékenykedett haldoklók mellett, a mai napig aktív gyászterapeuta, 17 könyvet írt, ezenkívül a válás feldolgozásával kapcsolatban is tart tréningeket; volt férjével. Ez utóbbi azt is jelzi, hogy létezik „jó válás” is (ő kétszer is elvált), vagyis amikor az egykori házastársak emberi/szülői kapcsolata megmarad. Ami a gyerekeknek is könynyebbséget jelent. Azt tapasztalja ugyanis, hogy nem önmagában a válás viseli meg a gyerekeket, hanem annak körülményei; a háborúskodás, vagdalkozás, elidegenedés. Ha a szülők normálisan tudják mindezt kezelni, és ha a távollévő szülő szeretetteljes kapcsolatot alakít ki, akkor a gyerekek el tudják fogadni az új helyzetet. Bár a bölcsődés-óvodás kor a legnehezebb, hiszen a kisgyermekeknek még nincsenek „megküzdési” módszereik a traumák feldolgozására. Mágikus gondolkodásuk miatt pedig sokszor azt érzik, hogy „rosszaságukkal” maguk okozták a bajt (rossz voltam, ezért elment…). A beszélgetés, játék, rajzolás sokat segíthet, adott esetben pedig érdemes szakemberhez fordulni.
A traumák feldolgozása – nemcsak halálesetnél, hanem válásnál és minden komolyabb veszteségnél – gyászfolyamatnak tekinthető. A terapeuta szerint súlyosságtól és a személyiségünktől függően 1–4 év a feldolgozási idő. A korábbi elméletekkel ellentétben ez a folyamat nem szakaszokra oszlik, hanem sokkal inkább egy dinamikus rendszer, melynek két fókusza van. Az egyik, amikor a gyászoló magára a veszteségre fókuszál, a másik, amikor már a veszteség következményeire is; vagyis az élet és a szerepek átstrukturálódására. Az teljesen normális, ha egy ideig valaki a két fókuszpont között arányosan ingázik.
Persze a nők, férfiak és gyerekek mindezt máshogy viselik, és a feldolgozás egyénenként is változik. A tapasztalatok alapján a tréner azt mondja, hogy a nők az érzelmek nagymesterei, jobban meg tudnak küzdeni a veszteségekkel. Jobban kommunikálnak róla és jobban kifejezik a fájdalmat. A férfiak esetében – nem meglepő módon – még mindig tartja magát a „fiúk nem sírnak” nézet. Vagyis egy férfi nem „rinyálhat”, hiszen hogy néz az ki. Gyászfolyamat alatt például sokkal inkább gyalogolnak – legalábbis ez derül ki a terapeuta egyik interjúkötetéből. Bár, maga az interjúztatás sem volt egyszerű, hiszen a férfiak nehezen nyílnak meg. A gyerekekkel kapcsolatban a szakember elárulta: nem jó, ha a család mindenáron kímélni akarja őket a gyász során. Hagyni kell, hogy ők is átéljék a veszteséget, ezért soha ne titkolózzunk előttük.
Singer Magdolna úgy látja, hogy Magyarország gyászkultúrája nem túl jó. Túlságosan a külsőségek uralják. Márpedig nem az határozza meg, hogy mi van a szívünkben, hogy mennyire hangosan sírunk a temetésen, vagy a tragédiák után mikor tudunk először nevetni. Sajnos gyakran a közösségnek akarunk megfelelni a viselkedésünkkel, ami nem jó. Inkább saját magunkra célszerű figyelni.
A gyászfolyamatban előbb-utóbb eljön az elengedés, ami egy szimbolikus köteléket jelent; a szeretet, öröm és hála érzése váltja fel a gyászt. Ez elhozza a megnyugvást is.

 

 

vissza az elejére


Nem váltak szimbólummá

1997: Átadták a címerházat.

2017: Mai állapotában.

Húszéves a címerház és a iv. béla-szobor

n Húsz évvel ezelőtt egy új emlékmű, a szomszédságában pedig egy szobor létesült a Vizslaparkban. A város címerét magában foglaló címerházat és IV. Béla szobrát a város első írásos említésének 750. évfordulója alkalmából avatták fel 1997. május 13-án. Az ünnepségen az akkori kultuszminiszter, Magyar Bálint is részt vett.

– pánczélPetra –

A címerház az egykori Lenin-szobor helyén épült fel Dévényi Sándor építész és Palotás József szobrász tervei alapján. Mint arról akkoriban többször is beszámoltunk lapunk hasábjain, az emlékmű kialakítása a Lenin-szobor talapzatának elbontásával vette kezdetét 1997 tavaszán. A kőből készült, kápolnát formázó címerház két dolgot szimbolizál: a város 1247-es első írásos említését, illetve azt, hogy Mária Magdolna a város védőszentje, akinek tiszteletére nemcsak templomot építettek elődeink, hanem alakja a megyeszékhely címerében is feltűnik. E címer kőbe vésett mása került az emlékmű belsejébe. A címerháztól néhány méterre állították fel IV. Béla király szobrát, melyet szintén a fenti alkotópáros készített. A kétméteres kőoszlopon álló bronzszobor azt jelképezi, hogy a város első írásos említése IV. Béla uralkodásának idejére esett.

IV. Béla szobra.

Zalaegerszeg idén ismét ünnepel, ezúttal a 770. évfordulóra készülnek az intézmények. Ennek apropóján idézzük fel a húsz évvel ezelőtt készült két köztéri alkotás történetét; annál is inkább, mert végül nem váltak a város számára szimbolikus jelentőségűvé. Ma kissé elhagyatottan állnak a Vizslaparkban. Sőt, nem készült el az a történelmi sétány sem, melynek első objektuma épp IV. Béla szobra lett volna.
Ennek okairól dr. Gyimesi Endrét, Zalaegerszeg akkori polgármesterét kérdeztük.
– Valóban befejezetlen ez a vizslaparki projekt – válaszolta. – Az eredeti elképzelés az volt, hogy a város történetének fontos évszámai és személyiségei emlékköveken és szobrokon keresztül megelevenednek a parkban, egy történelmi sétányon. Úgy érzem, hogy az alapötlet jó, ma is megállná a helyét.
Hogy miért nem valósult meg a sétány, és miért nem vált a címerház és a szobor környezete olyan szimbolikus helyszínné, ahol városi ünnepségeket tartanak, Gyimesi Endre azt felelte: a 750. évforduló programjai lecsengtek, az azt követő évek pedig másról szóltak, így eltávolodtak a témától.
– A következő évben az 1848-as eseményekre emlékeztünk, és Kossuth Lajosnak állítottunk szobrot, majd az ezredforduló közeledtével egyre inkább a millennium került fókuszba. Ennek apropóján létesült a csácsi Szent István-szobor is, ami azóta is az augusztus 20-i ünnepségek helyszíne. A városvezetésben akkoriban fel sem merült, hogy rendezvényeket szervezzen a vizslaparki címerház, vagy a szobor köré addig, míg tovább nem épül a sétány. Tény azonban, hogy ez utóbbi egy idő után már nem is volt napirenden.
Kérdésünkre, hogy eljutott-e hozzá a hír, hogy a közvélemény már a kezdetektől csak „Ív Bélának” nevezte a szobrot, azt mondta, hogy erről csak később értesült. Azt azonban érezte, hogy a lakosság nem zárta a szívébe IV. Béla szobrát. Sokan kritizálták például amiatt, hogy túl kicsi lett (mindössze másfél méter magas). Nem is tervezték azonban, hogy monumentális mű lesz, hiszen akkor még sétányban gondolkodtak, ami több kisebb alkotás révén alkotott volna egy egységet.
– Kétségkívül nem vált emblematikus jelképpé sem a címerház, sem a szobor. Az előbbivel ráadásul többször voltak problémák is: összefirkálták, megrongálták. Ugyanakkor nem tartanám rossz gondolatnak, ha valaki leporolná az eredeti terveket; és szép környezetben, egy séta keretében, néhány műalkotáson keresztül ismerhetnék meg a fiatalok és az idelátogatók a város múltját.

 

 

vissza az elejére