Időutazás a legszebb tárgyakkal ZEGerésző a könyvtárban Régészet napja – 2017 Ajándékok gyermeknapra A biztonság minősége 25 éve
 

Időutazás a legszebb tárgyakkal

A múzeum új szerzeményeiből nyílt tárlat

n Csupa régiség, és mégis újdonság. Vagyis csak majdnem, hiszen azért néhány kortárs mű is bekerült a repertoárba. Jórészt azonban a régebbi korok tárgyaiból áll össze a Göcseji Múzeum újonnan nyílt időszaki kiállítása.

– pet –

Az „Ódonságok, újdonságok” című tárlat az elmúlt tíz év műtárgyállományának gyarapodását mutatja be, mégpedig hét nagy téma köré csoportosítva a múzeum legfrissebb szerzeményeit. Az érdeklődők a 20. század első felétől egészen napjainkig láthatnak ékszereket és különféle viseleteket, szakrális, vallási tárgyakat, játékokat, kerámiákat, pénzérméket, de megelevenedik a két világháború közötti korszak is. Ezenkívül a város, valamint a megye történetére vonatkozó relikviák is színesítik a válogatást.
A kiállítást Kaján Imre igazgató köszöntője után Velkey Péter humánigazgatási osztályvezető nyitotta meg, majd dr. Kostyál László művészettörténész, a múzeum igazgatóhelyettese, a tárlat kurátora ismertette a most bemutatott, sokrétű és összetett anyagot.
Elhangzott: a tárlatra már nem az időszaki kiállítóterem bejáratán lehet bejutni, hanem egy régi teakonyhán át. A homlokzat ugyanis életveszélyes. Kaján Imre szerint minél rosszabb valami, annál közelebb a megoldás; vagyis reményeik szerint hamarosan megkezdődik a múzeum épületének felújítása. Ez a kiállítás – az időutazáson túl – ezért egy számvetés is, hiszen átmenetileg búcsúznak a közönségtől, hogy majd egy megújult, megszépült intézményben fogadhassák legközelebb a betérőket.
Velkey Péter a sok tárgy közül kiemelte egyik személyes kedvencét, Dandi Kis Károly prímás csodás hegedűjét. Mint mondta: ez a tárgy akkor marad érték, ha időnként meg is szólal. Így javasolta a hangszer rendbetételét, újrahúrozását. Sőt, az osztályvezető ígéretet tett arra is, hogy ha ez megtörténik, alkalmanként szívesen életet is lehel a hegedűbe, hiszen a hangszereknek lelkük van, és akkor élnek igazán, akkor értékesek igazán, ha játszanak is rajtuk.
  A tárlat négy múzeumi szakágat képvisel, öten rendezték össze a most bemutatott anyagot; s bizony időnként veszekedtek is, mint a gyerekek, hogy egy-egy darabot hová tegyenek – fogalmazott Kostyál László. Hozzátette: az elmúlt tíz év legszebb tárgyai kerültek a kiállításba, s az anyag azon túl, hogy reprezentálja a múzeumi munkát, az identitásérzésünket is erősíti.
  A tárlaton – a teljesség igénye nélkül – képzőművészeti, néprajzi, helytörténeti tárgyak láthatók. Megjelennek a 20. század közepének jellegzetes ruhái, a parasztság és a polgárság által használt kerámiák, edények, bútorok, az egyházi élethez kapcsolódó szakrális tárgyak, de kortárs képzőművészeti alkotások (festmények, szobrok) is. A múzeumba került például a tavaly elhunyt, népszerű kefekötő, Szabó Gyula bácsi hagyatéka csakúgy, mint Kisgyörgy Erzsébet képeslapjai.
A tárgyak jórészt a rokonok, leszármazottak adományai, vagy baráti összegű felajánlásai révén kerültek a múzeum tulajdonába, amiért az intézmény ezúton is köszönetet mond az érintetteknek. Kaján Imre szerint ez egy olyan jó polgári szokás, ami erősíti a közösséghez való tartozást, a muzeológusoknak pedig öröm egy-egy újabb tárgy érkezése.
Az Ódonságok, újdonságok tárlat augusztus 20-ig látogatható.

 

 

vissza az elejére


ZEGerésző a könyvtárban

Új online helyismereti vetélkedő

n Zalaegerszeg idén ünnepli első, 1247-es, írásos említésének 770. évfordulóját. Az ebből az alkalomból útnak indított, egész évet felölelő programsorozat részeként a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár online helyismereti vetélkedőt hirdet. Várják mindazok jelentkezését, akik érdeklődnek Zalaegerszeg város története, nevezetes szülöttei iránt.

A könyvtár öt alkalommal tesz közzé feladatlapokat 2017. május 20-ától kezdődően minden hónap azonos napján. A válaszok visszaküldése online módon történik, a megoldásba bármikor be lehet kapcsolódni a korábbi feladatsorok kitöltésével.
A résztvevők között meglepetés-ajándékokat sorsolnak ki, akik pedig az értékes fődíjakra pályáznak, valamennyi kérdéssort helyesen kell megoldaniuk. A válaszadók azonosítása e-mail-cím alapján történik, ezért kérik, hogy mindig ugyanarról a címről küldjék el a megoldásaikat.
A vetélkedő szeptember végén zárul, az eredményhirdetésre és díjkiosztóra az októberi Országos Könyvtári Napokon kerül sor.
A feladatok megoldásához segítség kérhető a megyei könyvtár helyismereti gyűjteményében vagy interneten a zegereszo kukac gmail pont com illetve a helyism kukac dfmk pont hu címen.

 

 

vissza az elejére


Régészet napja – 2017

n A Magyar Régész Szövetség idén is meghirdette a régészet Napja alkalmából az ország számos pontján megrendezendő eseménysorozatot. A Göcseji Múzeum is színes programkavalkáddal csatlakozott a rendezvényhez, s várja az érdeklődőket május
27-én, szombaton. Tavaly a lelőhelyek felderítését és az ásatási módszereket járták körül a szervezők, idén a kisebb-nagyobb közösségeinket veszik górcső alá.

A régészet legtöbbször a múlt társadalmainak különféle közösségeit vizsgálja. Habár a kutatók elődeink maradványait és az általuk alkotott tárgyakat találják meg, ez még nem lenne elég forrás ahhoz, vajon őseink hogyan gondolkodtak, mit éreztek. A tudomány a fennmaradt tárgyi emlékek hasonlóságait és különbözőségeit tudja vizsgálni. Ezek alapján határoz meg csoportokat, és a külső jegyek alapján következtetni tud egykor élt közösségekre, azok szokásaira és tradícióikra.
A régészet napja az idei esztendőben azt vizsgálja, mire lehet következtetni egy-egy leletből és mire nem? A mai közösségek milyen módon kötődhetnek a múltbéli csoportokhoz? Részt vehetnek-e a közös múlt feltárásában?
A Göcseji Múzeum színes családi programokkal fogadja az érdeklődőket május 27-én, szombat délután 14.00–18.00 óra között.

 

 

vissza az elejére


Ajándékok gyermeknapra

A zalaegerszegi otthon lakóinak

n A Zalaegerszegi Gasztrokulturális Egyesület állami gondozásban lévő gyerekeket lát vendégül az Egervári Várkastélyban megrendezendő gyermeknapi programokon. A belépőket a Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat otthonában adták át.

– liv –

A gyermeknapi fesztiválra való meghívással azoknak a gyerekeknek szeretnének felejthetetlen élményt nyújtani, akik család és szülők nélkül nőnek fel, mondta el az adományozás céljáról Székedli Bertold, az egyesület elnöke. Május 26-án az Alma Együttes koncertjén vehetnek részt a nagyobbak, míg a kisebbek a május 27-i gyermekfesztiválon, ahol kézműves-foglalkozásokkal, más szórakoztató programokkal, étellel-itallal várják őket vendégségbe.
Az intézmény a fenntartó lehetőségei szerint igyekszik értelmes és szórakoztató programokat biztosítani a szabadidő eltöltéséhez, fűzte hozzá Horváth Gyöngyi megbízott intézményvezető, aki úgy fogalmazott, számukra ez a felajánlás nagyon nagylelkű és értékes, amit köszönettel vesznek a gyerekek nevében.
Zimborás Béla, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság megyei kirendeltségének igazgató-helyettese szintén köszönetét fejezte ki a felajánlásért. Egyúttal méltatta a város önkormányzatát, mert a gyerekek látogathatják a városi programokat, sőt egyes rendezvényeken gyűjtést is szerveztek a zalaegerszegi otthon számára, ahol jelenleg negyvenen élnek a közel 500 megyei gondozott közül.
A gyerekek kis műsorral lepték meg az adományozókat az átadáson, melyen részt vett Balaicz Zoltán polgármester is.

 

 

vissza az elejére


A biztonság minősége 25 éve

Új irodaházban a Zavéd-Patent Távfelügyelet Kft.

n A Sport utcából az Ola út 29. szám alá költözött a Zavéd-Patent Távfelügyelet Kft. Zalaegerszegen, ahol új irodaházat alakított ki. A vagyonvédelmi szolgáltatások széles körét felvonultató vállalkozás új székhelyének építését 2016-ban kezdte meg, abban az évben, melyben egyúttal 25 éves fennállását ünnepelte.

– Egy modern épületbe költöztünk, ami azt gondolom, méltó megkoronázása negyed évszázados működésünknek – mondja érdeklődésünkre Molnár Zsolt, a Zavéd-Patent Távfelügyelet Kft. ügyvezető igazgatója. – Vállalatunk folyamatos fejlődésének köszönhetően valósíthattuk meg a beruházást, amely nem kevesebb célt szolgál, minthogy ügyfeleinket méltóbb, szebb környezetben tudjuk kiszolgálni.
– Hogyan alakult tevékenységi körük ezen idő alatt?
– A távfelügyelet és a biztonságtechnika cégünk két fő profilja, melyek tevékenységünk fő részét képezik a kezdetek óta. A távfelügyelettel több ezer ügyfelet szolgálunk ki Zala megyében, ezen belül riasztó, tűzjelző és nővérhívós jelzőrendszereket üzemeltetünk, valamint alkalmazásfelügyeletet látunk el.
A távfelügyelet korábban csak a riasztást foglalta magában, a technikai fejlődésnek köszönhetően azonban jelentősen bővült a paletta az eltelt 25 évben. Így az alkalmazásfelügyelet is, amin belül többek között villanypásztor-, gépjármű-, gázkazán-, hőfokjelző-felügyeletet tudunk biztosítani. Minden átjelezhető, valójában csak a fantázia szabhat határt.
A táv- és alkalmazásfelügyelet úgy működik, hogy a jelzés beérkezik hozzánk a központba, ahol a diszpécserek fogadják, majd a kivonuló szolgálat megteszi a szükséges helyszíni intézkedéseket az év 365 napján 24 órában. Értelemszerűen, ha egy tűzjelző jelez be, akkor a tűzoltóságot értesítjük, ha segélyhívás érkezik, akkor a készenléti nővéreket vagy a mentőt.
– A biztonságtechnika területén milyen szolgáltatásokat nyújtanak ügyfeleik számára?
– A biztonságtechnikába tulajdonképpen minden előbb említett szolgáltatás beletartozik, melyekkel személy- és vagyonvédelmet látunk el. Így a riasztórendszerek, kamerarendszerek, tűzjelzők, beléptetők, kaputelefonok, gprs jelátviteli eszközök beszerelése, működtetése, időszakos szervizelése és karbantartása. Cégünk teljes körűen tudja biztosítani a biztonságtechnika bármely területén jelentkező feladatok szakszerű megoldását. Az elmúlt 25 évet óriási technológiai fejlődés is végigkísérte, amellyel folyamatosan tartottuk és tartjuk a lépést. Az általunk telepített eszközök mindegyike felhasználóbarát, melynek kezelése könnyen elsajátítható ügyfeleink számára. A vagyonvédelmi szakmában kiemelten fontos a gyorsaság, az azonnali reagálási képesség. A Zavéd-Patent Távfelügyelet Kft.-nél a 24 órás diszpécser- és járőrszolgálat mindig kéznél van, munkatársaink szakmai elkötelezettséggel dolgoznak, új és meglévő partnereink megelégedettségét szolgálva.

 

 

 

vissza az elejére