Színes idővonal a homlokzaton

Művészettörténet az ady-iskola falain

n Kis magyar művészettörténeti idővonalat avattak az Ady-iskola homlokzatán. Nem is egyet, hanem mindjárt hármat, hiszen a honfoglalástól napjainkig olyan sok minden történt az építészetben és a képzőművészetben, hogy azt a gyerekek rá sem tudták volna festeni egy ponyvára.

– pet –

Az iskolában már évek óta hagyomány, hogy részt vesznek a Nemzeti Tehetség Program pályázatán. Ezúttal a „Kis magyar művészettörténeti idővonal” elkészítésére kaptak támogatást. A program keretében együtt dolgoztak alsósok és felsősök, valamint a művészeti gimnazisták. A projekt részeként minden fontos művészettörténeti korszakból kiválasztottak a legkisebbek számára egy-egy épületet és képzőművészeti alkotást, amit az alsósok Nagy Szilvia tanár koordinálásával lerajzoltak; értelmezve a látottakat.
A színes gyerekrajzokból aztán a felsőbb évesek és a gimnazisták készítették el a nagyméretű ponyvákat Tóth Norbert és Szommer Judit tanárok segítségével.
Mint azt Tóth Norbert az avatás előtt a sajtó érdeklődésére elmondta: az idei munkának az is a célja volt, hogy az idővonallal kicsit kimozduljanak az iskola falai közül, és a városnak vagyis a járókelőknek is mutassanak valami érdekeset. A homlokzatra kihelyezett, nagyméretű festett ponyvák már messziről látszanak, színesítve az utcaképet. Fontos volt az is, hogy a projektben több korosztály is együtt dolgozott, illetve a legkisebbek játékos formában ismerkedhettek a magyar művészettörténet főbb korszakaival.
A három ponyva összesen 56 négyzetméter, a gyerekek 16 kilogramm festéket használtak el, 76 órát festettek és huszonöt diák alkotása szerepel a közösen elkészített művön.
A műalkotások ihlette, izgalmas grafikákkal díszített molinókat – melyek előtt garantáltan megáll a betérő – Balaicz Zoltán polgármester és Czigány László igazgató avatta fel.
A tervek szerint a tanév végéig a homlokzaton maradnak a művek, a nyári szünet alatt azonban zárt helyre viszik őket.

vissza az elejére

Mit pletykáltak Veronában?

Rómeó és Júlia a tantermi deszkán

n Két fiatal szerelmes holttestére bukkantak. A városban rengetek pletyka kering, a felelősöket keresik. Veronában járunk, 1301-ben. A fiút Rómeónak, a lányt Júliának hívták. Ismerős a sztori?

– pP –

Hát, persze, hogy az, hiszen Shakespeare Rómeó és Júliájáról van szó, csak egy kicsit máshogy. Még ahhoz képest is, hogy a világ egyik leghíresebb drámájának számos új és újragondolt színpadi adaptációja született az utóbbi években. A Hevesi Sándor Színház Tantermi deszka programsorozatának részeként a minap került bemutatásra a legfrissebb változat, a Verona, 1301, melyet Madák Zsuzsanna dramaturg írt és rendezett, Nádasdy Ádám Rómeó és Júlia fordítása alapján.
A kamaszoknak szóló, interaktív színházi nevelési előadáson a sokszereplős darabot mindössze hárman – Kátai Kinga, Barsi Márton, Katona Levente – játsszák. Az előadás érdekessége viszont leginkább abban rejlik, hogy az egyes szereplőket, illetve Verona társadalmának különféle rangú karaktereit, na és az emberek véleményét, hangulatváltozásait színes/mintás szalagok jelenítik meg. Ezzel játszanak a színészek, s ezzel vonják be a játékba a diákokat is.
Mert a szalag csilloghat, mint az arany, lehet fehér és ártatlan, vagy fakó és rojtos, mint a szegények öltözéke. De arra is képes, hogy dolgokat (embereket és családokat) összekössön, szétválasszon, gúzsba kössön, visszatartson vagy éppen szeressen. Ha mondjuk, szívet formázunk belőle.
A történet három nappal Rómeó és Júlia halála után indul, amikor már kellő mennyiségű szóbeszéd kering Veronában. Miről pletykálhattak az akkori emberek a szerencsétlenül járt szerelmesekről – vetődik fel a kérdés. Összevesztek? Netán szerelemféltés áll a dolog hátterében? Esetleg gyilkos ólálkodik a városban? Vagy az ősidők óta egymással ellenségeskedő Capulet és Montague családok valamelyik tagja ölte meg őket? Ki a felelős? Pláne, hogy pár nappal korábban két másik fiatal – Mercutio és Tybalt – is életét veszítette egy verekedésben. Vajon csak azok hibáztathatók a tragédiák miatt, akik aktív részesei voltak az eseményeknek (verekedtek, vagy verekedést provokáltak, tudtak a tiltott szerelemről, és segítették a fiatalokat), vagy végső soron minden veronai bűnös, aki bármilyen módon asszisztál (érdekből és számításból) a két család ősi gyűlöletéhez.
Nem egyszerű kérdésekre keresi a választ az előadás. Sokszor még a felnőttek sem tudják a helyes választ; már ha létezik egyáltalán ilyen. Komoly társadalmi problémákra és a fiatalokat is érintő mentális folyamatokra fókuszál a nevelési program a dráma nyelvén, a színház eszközeivel. Kik vagy mik befolyásolják döntéseinket, mennyire vagyunk manipulálhatók, s mit jelent az a családi név, amit születésünkkor kapunk. Vajon már eleve elrendeli a sorsunkat és azt, hogy mások hogyan viszonyulnak majd hozzánk? És mennyire vagyunk kötelesek alávetni magunkat a névvel kapott szokásoknak, tradícióknak; mondjuk a gyűlöletnek.
Rómeó és Júlia története épp arról szól, hogy ez utóbbit nem akarják. Sokkal inkább az emberség mellett döntenek, önmaguk érzelmeinek vállalása mellett döntenek. A szabadság azonban itt egyenlő a halállal. De talán épp ez a tragédia vezet el a két család békekötéséhez.
Akárhogy is, Shakespeare drámája napjainkban is tökéletesen alkalmas arra, hogy a fiatalok érdeklődését felkeltve gondolkozzunk krízishelyzetekről, valamint társadalmi konfliktusokról és az egyént érintő legmélyebb lelki folyamatokról.

vissza az elejére

Itt élni világnézet is

Kiállítás a 60 éves kertvárosról

n Jubilál idén Zalaegerszeg, az első írásos említésének 770. évfordulója kapcsán. A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Apáczai Tagkönyvtárában szerették volna, ha ennek az ünnepnek a része a Kertváros létrejöttének 60. évfordulója is. A kezdetektől napjainkig tartó emlékidézés többségében fotókból álló kiállítás, amely egy hónapig látogatható.

– b. k. –

– Nemcsak történelem ez, hanem a mi otthonunk, az életünk, gyerekkorunk, fiatalságunk helyszíne – mondta köszöntőjében Kiss Gábor könyvtárigazgató, aki szintén a nevezett városrész lakosa. Ahogy Tolvaj Márta alpolgármester is, akit a kiállítás megnyitására kértek fel. Mivel egyéves korától ezen a környéken lakik, majd egy ideig munkahelye is idekötötte, egészen személyes élményeket tudott megosztani a résztvevőkkel. Szólt a város fejlődéséről is dióhéjban, hiszen a lakosság létszámának növekedése volt az elindítója a Kertváros megépülésének. A történet az Átalszegett (anno határnév) utcával indult és ma már az egykori kukoricaföldek, kiskertek, búzavirágos mezők helyén kiépült lakótelepen élnek sok ezren, mely egészen az Alsóerdőig nyúlik.
– A Kertvárosban járni egy történelmi utazás – fogalmazott Kiss Gábor, aki tárlatvezetőként ismertette a kiállított képekről a tudnivalókat. – Hiszen nem egyszerre épültek a házak, hanem évtizedes csúszásokkal, az akkori kornak megfelelő építési stílusban.
Az első, családi házas részeket a társasházak, a „KISZ-lakótelep” kockaházai váltják, majd a terület végén modernebb társasházak adnak otthont a sok zöldfelület között. Közben megjelentek az oktatási intézmények. Elsőként a Népköztársaság úton az óvoda (mai Szent Család Óvoda), majd a zeneiskola, a Liszt – Kilián – Liszt Általános Iskola, az Eötvös-iskola, a Napsugár Úti Óvoda és Bölcsőde, és a Csillagközi Óvoda. Végül az Apáczai Művelődési Központ, mely több nevet és funkciót is megélt. Óvoda, általános iskola és gimnázium kapott helyet a művelődési ház és könyvtár mellett. Sőt itt kezdődtek 1993-ban a misék, melyek a 2003-ban felépült kertvárosi templomhoz kövezték az utat. S végül a szomszédban létrejöttek a gyerekek kényelmét, fejlesztését szolgáló létesítmények, a Nyitott Ház és a Bóbita játszótér. Kiss Gábor azért is tudott részletesen mesélni, mert nemcsak lakosa a környéknek, hanem egykoron önkormányzati képviselője is volt az itteni ügyes-bajos dolgoknak, különösen a tiszta csapvíz kiharcolásának.
„A szülőváros (...) nem templomtorony és nem tér szökőkúttal, (...) a szülőváros egy kapualj, ahol először gondoltál valamire, pad, melyen ültél és nem értettél valamit, (...) simára csiszolt kavics, melyet megtalálsz a régi asztalfiókban és már nem tudod, mit akartál vele, (...) szorongás egy történelemóra előtt, (...) hang, melyet éjjel hallasz a nyitott ablak előtt, s nem tudod elfelejteni”. Márai Sándor sorai nyitják a tárlatot, melynek létrejöttéhez első szóra segítő kezet nyújtottak a környék intézményei és magánszemélyek, s természetesen oroszlánrészt vállaltak a könyvtárosok.

vissza az elejére

Egy élet nehézségeiről

Emlékek egy néprajzkutatótól

n Saját élettörténetén keresztül beszélt az emberi lét megpróbáltatásairól Molnár V. József Magyar Örökség-díjas néplélek- és néprajzkutató a megyeháza Deák-termében. Az előadás a Hazatalálás Szabadegyetem és a Landorhegyi Esték közös szervezésében zajlott.

– b. k. –

A 87 éves előadó saját kálváriájára visszatekintve beszélt a földi élet igazságtalanságáról, s különösen a magyar népre mért kínszenvedéseket hangsúlyozta. Ebből adódó csömörét egykor versekbe, elbeszélésekbe írva kiáltotta nagyvilággá. De a ’70-es évektől avantgárd festőként is jegyzik. A művészet volt számára a szabaduláskeresés egy rabságban tartott országban, miután újságíró egyetemistaként részt vett az 1956-os eseményekben, melyért 3 év börtönbüntetést (egy év magánzárkával) kapott. Az események erősen megviselték, mint mondja, a „pokolban” élt. Ekkoriban új úton indult, melyre aztán az egész életét szentelte, a néplélek és néphagyomány-kutatás, ősképelemzés, ennek publikálása, tanítása. Nevéhez köthető több kápolnaépítés Erdélyben és Budán.
S a közelmúltban átélt megpróbáltatásai között voltak súlyos betegségei, melyből csodával határos módón felépült, és így folytatni tudja hagyományőrző munkáját.

vissza az elejére