Indul a Kvártélyház nyár és a ZA_KO Találkozás a börtönmúzeumban Családi értéktár  

Indul a Kvártélyház nyár és a ZA-KO

n Hamarosan indul a nyári színházi szezon. A Kvártélyház Szabadtéri Színház a tizenegyedik évadát kezdi, ezen belül pedig a Manna Kulturális Egyesülettel közösen szervezett ZA-KO-ra,
vagyis a Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztiválra ötödik alkalommal kerül sor.

– pet –

A részletekről sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők a városházán. Balaicz Zoltán polgármester elöljáróban elmondta: a repertoárt elnézve a Kvártélyház idén is vidám, szórakoztató, ám igényes darabokkal készül a szezonra. A ZA-KO előadásai pedig az alternatív műfaj kedvelőinek ígérnek különleges színházi élményt. Az eddigi sikerekből az látszik, hogy jó ötlet volt tizenegy évvel ezelőtt a belvárosba költöztetni a nyári színházat. Annál is inkább, mert a Kvártélyház udvara meghitt közeget jelent. Remélhetőleg az épület hamarosan megújul, így még hangulatosabbá válik majd a közösségi tér.
Gáspár Anna, a Manna Egyesület elnöke a július elsejével induló V. ZA-KO művészeti fesztivál programjairól elmondta: idén először nemcsak kész kortárs produkciókkal érkeznek, hanem lesz két olyan darab, amit Zalaegerszegen mutatnak be. Az egyik mindjárt a július 1-i nyitó előadás, ami egy Shakespeare adaptáció lesz. A Két Verona Kft. című zenés vígjáték azon túl, hogy egy kacifántos szerelmi történet, azt a kérdést is boncolgatja, hogy mit jelent elvágyódni, külföldön lakni, és hogy hol a helyünk Európában.
Július 8-án pedig Mindenki Egerszegre! címmel egy különös, kifejezetten Zalaegerszegre íródott és a helyiekről szóló, megismételhetetlen kortörténetet láthatnak a nézők. A K2 színházi társulat fiatal tagjai már július elején a városba érkeznek, ahol néhány nap alatt igyekeznek minél többet megtudni az itt élőkről és a város múltjáról. Ezt építik be majd az előadásba, melynek során egerszegi sztorik, alakok, emlékek elevenednek meg.
A Kvártélyház Nyár előadásaival kapcsolatban Tompa Gábor ügyvezető úgy tájékoztatott: július végétől indulnak az előadások. Idén két darabot, a Csárdáskirálynő című népszerű nagyoperettet, és a Lovagias ügy című zenés vígjátékot láthatja a közönség. A Csárdáskirálynő korábban már műsoron volt, ennek most egy rövidebb, felújított változata kerül színre. A Lovagias ügy egy új előadás lesz, melynek próbái július
3-án indulnak. A kedves, tréfás szerelmi történet alapjául az azonos című Hunyadi Sándor-novella szolgált, melyből film is készült. Ezt később Verebes István dolgozta át színpadra. A darab most Tompagábor Kornél rendezésében kerül a Kvártélyház színpadára. A főbb szerepekben Szakály Aurélt, Debrei Zsuzsannát, Czegő Terézt, Bot Gábort, Hertelendy Attilát, Szabó Noémit és György Jánost láthatjuk. A premierre július 28-án kerül sor.

 

 

vissza az elejére


Találkozás a börtönmúzeumban

Diákokat vár az ávh áldozatainak emlékhelye

n Múzeumpedagógiai szakmai napot hirdetett „Hallotad-e hírét..?” címmel a Göcseji Múzeum, a közelmúltban nyílt, az ÁVH áldozatinak emlékére létrehozott állandó kiállítás helyszínén.

– pet –

A találkozónak nem véletlen volt a Mártírok úti börtönmúzeum a helyszíne, hiszen többek között a legújabb kiállítóhellyel ismerkedhettek meg a pedagógusok. Mint azt Kissné Kovács Ágnes múzeumpedagógus, múzeumi koordinátor érdeklődésünkre elmondta: szeptembertől iskolás csoportokat várnak az ÁVH áldozatainak emlékhelyén, hogy érdekes, interaktív foglalkozásokon keresztül ismerhessék meg a gyerekek a témát. Természetesen olyan tanulók jöhetnek a múzeumi órákra, akik már tanulták a 20. század korszakhoz kötődő eseményeit, így elsősorban 8. osztályosokra és középiskolásokra számítanak. A látottak feldolgozását, a negatívumok feloldását játékos feladatok is segítik majd.
A szakmai napon a jövőbeni foglalkozásokhoz kaphattak némi mankót a pedagógusok, akiket Béres Katalin történész, az állandó kiállítás egyik rendezője kalauzolt végig a pincebörtönben. A tanárokat dr. Kostyál László, a múzeum igazgatóhelyettese is köszöntötte.
A múzeumpedagógiai délutánon – mely a Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek című pályázat keretében valósult meg – előadás hangzott el az oktatásban és a szakképzésben használható, internetes múzeumpedagógiai lehetőségekről is.

 

 

vissza az elejére


Családi értéktár

n A családi erőforrások megerősítését szolgálja az a pályázat, melyet a Tiszta Forrás Egyesület nyert el.

A 29 millió forint támogatású kétéves projekt során többek között akciónapok is helyet kapnak. Ennek keretében elsőként a Zalaegerszegi Szív- és Érbeteg Egyesület számára meghirdetett Családi napra került sor.
Egész nap szűrésék várták az érdeklődőket, valamint két előadásra is sor került. Dr. Kenéz András kardiológus főorvos a véralvadásgátló kezelésekről beszélt, Gál Tímea pszichológus pedig a kamaszokat szólította meg a szenvedélybetegségek kapcsán.
Az Art moziban helyet kapó rendezvényt Horváth Rita, a Tiszta Forrás Egyesület alelnökének köszöntője és a dalkör műsora nyitotta. A nap során a tagok kiállították kézműves alkotásaikat, vagy éppen gyűjteményeikkel büszkélkedtek, s a közös program során tovább erősödtek a már meglévő barátságok.

 

 

vissza az elejére